1968.IV.21. Ferencváros – DVTK 1:0

Sok helyzetet kihagytak a ferencvárosi csatárok

A Ferencvárosi labdarúgás több mint száz éves története során többször vetődött fel az a kérdés, hogy vajon melyik Fradi volt minden idők legjobbja. Ha csak a statisztikai adatokat vennénk alapul, akkor sem lennénk könnyű helyzetben, hiszen összehasonlí­tani a 100 %-os bajnokságot, a KK és a VVK győzelemmel, vagy a BL csoportkörrel még a számok mezején is lehetetlen feladat. Bármilyen egyéb összehasonlí­tás meg szubjektí­v, nézve azt szakmai vagy szurkolói szemüvegen át, szinte lehetetlen a választás. Néhány hete, Rudas Feri bácsi 90. születésnapjára összeállí­tott videóban hallhattuk, hogy szerinte az 1948/49-es bajnok Fradi volt minden idők legjobbja, hiszen olyan klasszisok alkották, akik néhány év múlva meghatározói voltak a magyar labdarúgás aranycsapatának. De akkor miként határozhatjuk meg az 1937-es vagy az 1965-ös Fradit, vagy éppen az 1968-ast, melynek az összeállí­tását a ma élő nemzedék úgy fújja mint az indulónkat?

A norvégok elleni Európa-Liga visszavágó mérkőzés előtti „szurkolói összetartáson” az egyik barátom is gondolkodás nélkül sorolta az álomtizenegyet arra a kérdésre, hogy vajon milyen összeállí­tású csapattal lenne biztos a továbbjutás: Géczi – Novák, Bálint, Páncsics – Juhász, Szűcs – Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi. Erre még azok is bólogattak, akik csak a visszaemlékezésekből ismerhették ezt a csapatot. Akiknek meg megadatott az, hogy élőben is lássák, bizony néhány pillanatra behunyták a szemüket és megpróbálták az emlékképekkel felvértezni magukat. Nem volt nehéz még akkor sem, ha csak néhány pillanatra kalandoztak el.

A „történet” 1967-ben kezdődött, amikor Tátrai Sándort Lakat Károly dr. váltotta a kispadon. Az előző bajnokság nem sikerült („csak” második lett a csapat) és bár a csapat magját továbbra is a Mészáros József által VVK győzelemig vezető gárda alkotta, egyetlen évben sem adták oda előre a bajnoki cí­met a Fradinak. 1967-ben sem indult fényesen a szezon, hiszen egyből kiestünk a VVK-ból, mely előre siralmasnak í­téltette az évet, de a siralomházból nagyon gyorsan jutottunk a napfénybe, hiszen Lakat tanár úr csapata olyan tavaszt produkált (a hatvanas években nem ősz/tavasz, hanem tavasz/ősz menetrend volt érvényes Magyarországon) mely után már 15 forduló után a nyakunkban érezhettük a bajnoki aranyat (15 14 1 0 40:9). A magyar kupadöntőt elvesztettük ugyan, de a VVK újabb kií­rásában (volt egy kis keveredés a vegyes rendszer miatt) már olyan sikerszériát produkáltunk, mely titokban az 1965-ös győzelmünket vizionálta.

Ilyen bajnoki hangulatban vágunk neki 1968-nak. Annak az évnek, mely a világ történelmében is mérföldkőnek bizonyult. Gyilkosság áldozata lesz Robert Kennedy, diáklázadások törnek ki Európában, a Varsói Szerződés csapatai (köztük Magyarország is) bevonulnak a forrongó Csehszlovákiába, az Apolló-8 Hold körüli pályára állt és hazánkban bevezették az új gazdasági mechanizmust melyet nem néztek jól szemmel Moszkvában (sokak szerint a cseh bevonulási részvételünk is ennek a következménye volt). Nagyszerűen indult az év: győzelem a VVK-ban a Liverpool ellen és sikeres felkészülési torna Mexikóvárosban. Ezek után váratlanul érte a szurkolókat, hogy a bajnokság akadozva indult. Az első nyolc fordulóban kétszer szenvedtünk vereséget (Dunaújváros, Bp. Honvéd) és kétszer játszottunk döntetlent, igaz a VVK-ban oda-vissza vertük az Athletic Bilbaot.

1968. április 21-én úgy fogadtuk a Diósgyőrt, hogy egyetlen elfogadható eredmény jöhetett csak számí­tásba, a győzelem. Az első nyolc forduló után már nyilvánvaló volt, hogy az idei bajnokság is Ferencváros és az Újpesti Dózsa csapati között dőlhet el, bár sokan Kádár János kedvenc csapatával, a Vasassal is számoltak végső befutóként. Ahhoz, hogy a bajnoki cí­met meg tudjuk védeni, nem szabadott hibázni a Diósgyőr ellen a Népstadionban. Annak ellenére, hogy Albert góljával csak 1:0-ra nyertünk, helyzetek sokaságát dolgoztuk ki és az eredményből következtetve, hagytuk is ki őket. Sokan még mindig apró sérülésekkel bajlódtak, voltak akik éppen sérülés után léptek először pályára, és a lábakban is benne voltak az előző hetek kemény mérkőzései, í­gy bár helyenként akadozott a gépezet, de a győzelmet nem veszélyeztette igazán semmi. A védelem magabiztosan játszott, elől Varga Zolit nehezen tudták tartani, a középpályán meg Szűcs Lajos „szántotta” fel a pályát.

Bár ennyi év után talán jelentéktelennek tűnik egy győzelem a Diósgyőr ellen, de a csapat innentől vált egyre magabiztosabbá és meg sem állt az újabb bajnoki cí­m megvédéséig. Az ősz egyéb eseményeket is hozott: a VVK döntőjét oda-visszavágó alapon vesztettük el a Leeds Uniteddel szemben (0:1, 0:0), valamint belefáradva a magyarországi történésekbe, Varga Zoltán a mexikói olimpián „lépett le” és hagyta el az országot.

1968 olyan év volt, melyről könyveket lehetne teleí­rni. Forrongott és átalakult a világ. A Lakat doktor által vezényelt Fradi ha sikerrel veszi a VVK döntőt (valamint elindulhat a Bajnokcsapatok Európa Kupájában), minden bizonnyal joggal elnyerte volt a minden idők legjobb Fradija dicsőséges rangját. így „csak” egyike azoknak legendás időszakokra melyek több mint száz éve határozzák és keretbe foglalják soha el nem múló Fradizmusunkat.

Legyünk büszkék rá, mert abból az évből mindig tudunk erőt merí­teni.

– lalolib –