A remény bajnokai
Ha ötven év múlva lesz még Ferencváros, és ha lesznek még olyanok, akik tovább ápolják a dicső múltunkat, biztos nehéz helyzetben lesznek a 2009-es év értékelésével. Nekik nem lesz olyan könnyű dolguk, mint nekünk, hiszen ha mi, az 1960-as évről akarunk írni, az emlékeinkben olyan nevek bukkannak fel, mint Mátrai, Dalnoki, és olyan csatársor, mint a Friedmanszky, Orosz, Albert, Rákosi, Fenyvesi.
Ha belegondolunk, hogy ötven év múlva vajon mi marad meg a 2009-es esztendőből, már most nehéz helyzetben vagyunk. Egy dolog biztos említésre fog kerülni, hiszen a Ferencváros történelme során újoncként soha nem kezdte el a bajnoki szezont. Abban is biztos vagyok, hogy ahogy mi sem, így a jövő emlékezői sem fogják tudni az okát, vajon miért is hullott darabjaira néhány év alatt a Ferencváros, vajon miért kerültünk a megszűnés határához, vajon miért nem tudtunk három év alatt talpra állni, vajon miért nem voltunk fontosak a magyar labdarúgás számára. Vártuk a válaszokat, reméltük az igazságot, de nem kaptunk semmit. Az is bizonytalanságot fog okozni, hogy amikor már úgy látszott, hogy van kiút a pokolból, és szinte mindenki úgy gondolta, a 2009-es évben elindulhatunk a felemelkedés útján, egyszer csak megrekedt a továbblépés folyamata.
Mert a hajónk léket kapott, és bár akik a fedélzeten vannak, biztatnak minket, hogy ez csak átmeneti állapot, de nagyon sokan úgy érezzük, a fedélzeten olyanok vannak, akik jelenleg csak a vizet próbálják kilapátolni a süllyedő hajóból, és nem azon gondolkodnak, hogy megjavítsák, és felújítsák a fedélzetet. Pedig a szurkolók ezt szeretnék. Még arra is vállalkoznánk, hogy segítsünk a károk helyreállításában. A gond az, hogy nem közölnek velünk semmit és mi hiába lapátolunk a hajó mellett picinyke csónakjainkkal, a hullámok néha olyan erősek, hogy meg sem tudjuk közelíteni a fedélzetet.
2009 elején még azt hittük, a hajónk készen áll. Az addigi fatákolmány, mely bármikor végleg elsüllyedhetett, most új motort kapott és ezáltal úgy fogunk hasítani a vízen, hogy még a delfinek is félreállnak és kiemelkedve a vízből játékosan és mosolygósan integetnek felénk. Úgy éreztük, minden adva van. Két év után, simán nyertük a „megaláztatásunk bajnokságát”, erősnek hittük a csapatot, jónak az edzőt. Minden együtt volt, a szurkolók ismét mertek álmodni bajnoki címről, BL-ről, új stadionról, arról, hogy a már elveszettnek hit Fradizmus ismét felébred szunnyadó álmából. Vártuk a csodát, mert megjártuk a poklot, mert akkor is kitartottunk, amikor a magyar labdarúgás irányítói már ásták a gödröt nekünk.
A jövő emlékezői az új élet nyitányaként biztosan meg fogják említeni, a „megjártuk a poklot és magunkkal is hoztuk” transzparenst, melyben az elmúlt évek minden gyötrelme és fájdalma benne volt, de a hitünk és a reményünk is testet öltött ebben a mondatban. Sajnos nem sokáig, fotelszurkolóként már az ősz negyedik mérkőzése után elveszett illúziókról írtam, de titkon még mindig reménykedtem, hogy közös erővel ki tudunk lábalni a gödörből. Sajnos tévedtem, mert visszagondolva az eseményekre, úgy érzem, túl sokan akarták a káoszt. A vezetésben meg nem volt annyi erő és talán még akarat sem, hogy rendet vágjon az összekuszálódott viszonyok között. Egyszerre hiányzott mindhárom E betű és nem volt, és jelenleg sincs olyan erő, mely visszahozza az alapértékeket az Üllői útra.
Kötődés, elhivatottság, és szív nélkül nem is megy. Ha csak a pénzügyi válságot látjuk, ha csak arról vitázunk, hogy ki és kiket engedjen be a Szentélybe, ha az fontosabb, hogy éppen ki lesz az edzőnk, vagy kit igazolunk annál, ami a Ferencváros lényege 110 éve, akkor ez nem is fog változni semmi. Tegnap volt Varga Zoli születésnapja, néhány nap múlva Nyilasi Tibit köszönjük. De vajon hol vannak most Ők? Vajon miért nincs szükség a munkájukra, a nevükre, a múltjukra?
Sejtem a választ, de egyelőre még nem akarom leírni. Mert azzal sutba dobnám az egyetlen lehetőségem, a reményt. Azt meg történjen bármi, soha nem fogom feladni, mert azzal magát a Fradizmusomat árulnám el. Ezen túl meg az újév második napján botorság lenne úgy nekivágni a többi 363 napnak, hogy feladom a reményt. De valamit meg is tanultam, ezek után, ha nem vagyok képes elfogadni és megérteni az eseményeket, akkor legalább változtatni fogok azon, ahogyan szemlélem azokat.
Ha ötven év múlva még lesz Ferencváros, és ha lesznek olyanok, akik fel akarják dolgozni a 2009-es esztendőt, azoknak javasolnék egy címet tanulmányuknak: 2009 – a remény bajnokai. Mert mi azok voltunk, mert nem jutott más, mert ezt a szerepet osztották ránk. Mi vár ránk 2010-ben? Tavaly ilyenkor tudtam volna sorolni, de ma bizonytalan vagyok. A Ferencváros itt van nekünk, már amit meghagytak belőle.
Paulo Coelho szerint senki sem tudja, mi fog történni a következő pillanatban, és mégis, mindenki megy előre, mert bízunk, mert van hitük. Ha 2009 a remény bajnokainak volt az éve, a 2010 legyen a bizalom és a hit éve. Mi, szurkolók készen állunk rá.
És akikben bízni és hinni kéne, vajon azok is készen állnak?
– lalolib –
mjozef22!!!
Utálok horgászni!!!! Ebből következik maradnak a meccsek a “Szentélyben”!!!!
Pssz!!!! elől a bálna, és a cet……………….a többit meg már tudod! 😉
HAJRÁ FRADI!!!!
Laudetur! Veled megyek meccsre, vagy horgászni!
lalolib, barátom!
Tudod elől a bálna, és a cet, utána a cápa, majd szép sorban többiek, a szardínia………..és …………..a REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA!!!
CSAK AZÉRT IS HAJRÁ FRADI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ehhez most nem nagyon van mit hozzáfűzni. Bíznunk akkkor is kell, ha már nem maradt más. Nekünk itt van a Fradi és itt fog maradni mindörökké.