Jegyzet
Egy nap utóélete – szeptember 26.
1954. szeptember 26. Első hallásra a születésnaposokon kívül másnak valószínűleg nem sokat jelent ez nap. Eseményként a “gúgli” csak a Toya Maru komp tragédiáját adta ki, melynek egy tájfun okozta a vesztét. A hírességek közül Craig Chaquico rockzenész születésnapját említi, aki a Jefferson Starship gitárosaként tépte a húrokat, méghozzá elég jól. Bár nálunk nem voltak annyira ismertek, de mivel jómagam a nyolcvanas években szenvedélyes bakelit gyűjtő voltam, így megfordult a kezeim között egy-két albumuk, melyek közül a Spitfire igazi mestermű. Gondolom a fociszurkolók nem a rockzenére kezdtek asszociálni 1954 kapcsán, hanem egy szóra, mely jelzőként indult, majd szimbólum, védjegy lett az idők folyamán. Természetesen az Aranycsapatról van szó, de annyit már megtanultunk az évek során, hogy a berni “tragédiát” 1954. július 4-én éltünk át. Azt persze nem nehéz kitalálni, hogy egy olyan oldal mely a Ferencvárosi labdarúgás történetével foglalkozik, az “találhatott” egy olyan mérkőzést, egy olyan nevet a mai naphoz, melyről valamilyen formában érdemes megemlékezni. Az már a “szerencse” kategóriájába tartozik, hogy egy legendás Ferencvárosi labdarúgó utolsó mérkőzése mellé még egy olyan első válogatottbeli találkozó is került, melynek van zöld-fehér utalása, de emellett a történelem “sötét” korszakára is rávilágít.
Koncert B-Középre, avagy a véletlenek játéka
A véletlen is tud néha furcsa játékos lenni. Nem csak a sors, mert mindent rá sem foghatunk. Amikor ma reggel megláttam szerkesztőtársam napi ajánlóját (1988.09.03. Ferencváros-Újpesti Dózsa 3:0), egyből felcsillant a szemem. Gőzölgő kávé kíséretében olvasni egy Dózsa verést még akkor is kellemes ha a mögöttünk álló napok egyetlen mosolyt sem tudtak az arcunkra csalogatni. Elég volt meglátni az eredményt, Simon-Pintér-Keller-Albert-Bánki-Fischer-Dzurják-Wukovics “tengelyt”, akiket a kispadon Rákosi Gyula és Albert Flórián igazgatott és úgy vetettem magam az mérkőzésről szóló tudósítás olvasásában, hogy még arra sem figyeltem, hogy közben a kávém is kihűl. Már az első mondatok után elővillantak képek a derbiről, de mikor elindítottam a mérkőzésről szóló videót, már a széket is kitolhatták volna alólam, azt sem veszem észre. A II. Szentély, a “még a lépcsőkön is ülnek” teltház, a pénztárgépszalagos szerpentin zuhatag, Keller bombagólja, Fischer felhőfejese, Csöpi végső döfése a lila szívekbe… mind-mind olyan pillanat amit örökre el kell raktározni. Van egy örökzöld dal, az idősebb korosztály biztosan ismeri: “csak a szépre emlékezem” címmel, amit el is kezdtem dúdolni (szerencsére senki sem volt körülöttem) miközben az egeremmel lejjebb görgettem a beszámolón, hátha “találok” még valami érdekességet. Találtam… de nem azt, amit vártam. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Napló barátaimnak: 2014. augusztus 10.
Nehéz érzelmektől mentesen bármit is a papírra vetni. Ahhoz túl sok minden ömlött ránk az elmúlt hetekben, ráadásul az a néhány órás alvás (hajnali 2 órakor kerültem az ágyba) sem segítette elő a gondolatok szabad áramlását. így egy kicsit kialvatlanul, fáradtan zúdulnak rám a tegnapi nap történései melyeket talán először rendszerezni kéne, ízelgetni úgy mint egy valódi házi szilvapálinkát, és csak utána leküldeni a gyomor bugyraiba, amikor már az ízlelőbimbóink is elalélnak a gyönyör zamatos ízétől. De most nem törődöm a realitásokkal és nem is akarok mélyreható elemzésekre bonyolódni, egyszerűen csak átadom magam a tegnapi nap örömének, körbe ölelem vele az egész világot. Pedig tudom, hogy ez sem csak fekete és fehér, és biztos vagyok abban, hogy nem is fogom megkísérelni Beethoven Örömódájának túlszárnyalását, hiszen egyrészt nem is értek a zenéhez, másrészt ahogy az elején már írtam, ahhoz túl sok minden zúdult ránk az elmúlt hetekben, hogy kottát ragadjak és megpróbáljam a számomra amúgy is nehezen érthető hangjegyeket a papírra vetni. Ezen túl sajnos a sors sem válogatott az eszközeiben és úgy ékesítette az eget egy újabb csillaggal, hogy neki is tudnia kellett volna, ezzel szomorúságot is okoz egy fiatal családnak. Egy régi görög mondás szerint, amit a a sors elvesz tőlem, azt visszaadja neked. Ettől válik kiszámíthatatlanná és néha kegyetlenné is, hiszen soha nem tudhatod mi vár rád a következő pillanatban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2013/14 – A két félidős bronzérem
Egy kicsit szándékosan húztam az időt. Nem akartam abba a hibába esni, mint néhány foteles jegyzetemnél, amikor is utólag már túl közelinek véltem annak a bizonyos lónak a másik oldalát. Annál sokkal bonyolultabb és összetettebb volt a 2013/14-s bajnokság, hogy kizárólag érzelmi húrokat pengetve nézzek a “pohár fenekére”. Ezen túl amikor megpróbáltam összerakni a 22. bronzérmünk szezonját, mindig Imre bátyám (Nagy Domokos Imre, vagy ahogy sokan az oldalunkon megjelenő írásaiból ismerik: YSE) örökbecsű mondása csengett fel először: “a sikert csak az előzmények ismeretében lehet helyesen értékelni.” Bár az állítást lehetne közhelyesnek is nevezni, de mikor belegondoltam annak valódi tartalmába, egy kicsit meg is rémültem. Mert az tény, hogy a megszerzett bronzérmet elkönyvelhetjük sikernek, bár voltak olyan szakaszok a Ferencvárosi labdarúgás történelmében, amikor egy bajnoki harmadik hely csalódással és edzőbuktatással végződött. De tudjuk azt is, hogy 2006 óta egészen más szelek simogatják, vagy inkább korbácsolják az Üllői úti fákat, mely miatt zöld-fehér szívünk egészen másként reagál, mint régen. Ha belegondolok és újra átélem néhány hazai mérkőzésünk hangulatát, a fátyolos szemeket, az egymást önfeledten ölelő szurkolótársaimat, a játékosok “gyerekes” táncát a tábor előtt, akkor egyből más irányba terelődnek a gondolataim. És már most tudom, hogy nem egy szokványos szezonértékelés fogok írni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Mennyit is ér a bronz?
Azt még álmunkban felverve is tudjuk, hogy a Ferencváros története során hány bajnoki címet szerzett. A “jobbak” még az évszámokat is feltudnák sorolni, az igazán “elvakultaknak” a gólarány megadása sem jelent akadályt. De vajon azt tudjuk, hogy a 28 bajnoki cím mellé mennyi bajnoki ezüstöt és bronzot gyűjtöttünk össze? Erre már valószínűleg kevesen tudnák a választ, pedig nagyon sok klub örülhetne annak, ha története során összesen 82 bajnoki érmet gyűjtött volna össze. Tudom, a megoszlás sokat számít, hiszen “sírni csak a győztesnek szabad”, ráadásul a második hely megszerzése soha nem ünnep, hiszen általános sportnyelven szólva, a második helyet csak elveszteni lehet. Aki második, az vajon miért nem lett bajnok? És ha megnézzük a történelmünket számos olyan második helyet szereztünk, mely során elvesztettük az első helyet. Erre meg tényleg nem jó emlékezni, mi is felelevenítettünk már néhány olyan bajnoki szezont amikor az utolsó meccsen dőlt el, hogy végül is nem lettünk bajnokok. És vajon mi van a “háttérben” megbújó harmadik helyekkel? Vajon a történelmünk során megszerzett 21 bronzérem tényleg a feledés homályába vész? És vajon voltak olyan évek amikor az utolsó fordulóban dőlt el, hogy bajnokok leszünk vagy harmadikok? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Mezőkövesd-Zsóry – Már van bajnoki múltunk
Nem gondoltam volna, hogy rá leszek “fanyalodva” arra, hogy egyszer is megemlítsem a 2007/08-s bajnoki szezont. Még a gondolatától is irtózom az NB2-ben eltöltött éveknek. És nem csak a jogtalan kizárásunk miatt, de 2007 tavasza miatt is, amikor olyan játékosokkal felállva nem tudtunk egyből visszajutni a felső osztályba, mint Dragóner, Balog Z., Lipcsei, Laczkó, Lazic és Tököli. A fel nem jutás ráadásul a teljes bomlást is elhozta, játékosok, edzők, klubvezetők jöttek-mentek, egy omladozó átjáróház volt az Üllői út 129. Jött Csank János, aki több fiatalt bevetve (Nagy testvérek, Rédei, Brettschneider, Horváth, Bartha) próbált visszajutni az NB1-be. Néhány “öreg” még maradt, visszatért Mátyus és Vincze Ottó is, sőt a távozó Tököli helyére még igazolni is tudtunk Ndjodo). Ezek után jogos elvárás volt a feljutás, melyről 2008 elején kiderült, hogy csak álom. Április 19-én már Bobby Davison ült a kispadon, de csodát ő sem tudott tenni, a végén 13 pont előnnyel a Kecskemét jutott fel az NB1-be. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések “A FOTELSZURKOLÓNAK” II.
Közel két évvel ezelőtt, amikor a 100. rész után dr. Sárosi György születésének 100. évfordulója alkalmából Genovából egy rendhagyó köszöntővel leptük megszerkesztőtársunkat, még nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan elröpül a következő szűk két év.
Dezső bácsi, a zöld-fehér szívünk éltessen!
Azzal már az elején tisztában voltam, hogy Novák Dezsőről, a játékosról, az edzőről, a hétköznapi emberről nem egy könnyű feladat bármit is írni. Nem mintha nem lehetne oldalakon keresztül sorolni az eredményeit, a bajnoki címeket, az olimpiákat, a VVK sikereket, a világválogatottat, melynek a csoportképéről kabaréba illő módon maradt le. Dezső bácsi sok mindent elért, és ha nincs a hatvanas évek könyörtelen politikai terrorja, ma minden bizonnyal az egyik legfontosabb személyiség lenne az Üllői út 129 alatt. „A Fradi az Fradi. Még akkor is ott vagyok, ha nem vagyok ott.” – mondta egyszer. Ebben a két rövidke mondatban meg benne van minden. Akik ismerik, akik éltek akkor és át is élték azokat a hatvanas éveket, azok tudják mi játszódhat le Dezső bácsi zöld-fehér lelkében. A mellőzést el lehet viselni, de a tények ismerete nélküli vádaskodást már nehezen. Pedig Dezső bácsi nem bújt el és talán mások helyett is felvállalta azt a múltat, melyre ő sem büszke. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
FRADISTÁK – Hélisz József verse
FRADISTÁK
Hélisz József verse
Van Magyar-honban egy csodás csapat,
Mely diadalt diadalra arat.
Ferencvárosnak hívják e clubot,
Melynek oly sok diadal jutott.
A 19. Kupaderbi előtt
Ferencváros-Újpesti Dózsa 20:8. Ha valaki most arra gondol, hogy egy régi, és igazi rangadónak számító vízilabda mérkőzés eredményét közöltük, az téved. Az eredmény annak is túlzó lenne, hiszen a régmúltban mindkét csapatban olyan kiválóságok játszottak egymás ellen mint Szívós, Ambrus, Gyöngyösi, Benedek, Vincze és Kásás. A további találgatásokat megelőzendő, elég a címre nézni és arra gondolni, hogy szerda milyen mérkőzést is rendeznek a Puskás Stadionban. A Fradi történetét jól ismerő tudják, hogy bár 1933-ban volt egy “közte mócsingos”, 11:1-s győzelmünk, de ennél jobban még mi sem győztük le a lilákat. Mivel a 20-s szám biztosan ismerősen cseng zöld-fehér szívünknek, így nem nehéz kitalálni, hogy a 20:8, a két csapat magyar kupagyőzelmi arányát mutatja. Ehhez ha még hozzávesszük azt a statisztikai adatot, hogy a két csapat eddigi 18 magyar kupa mérkőzéséből a Fradi nyert meg 11-t, elsöprőnek látszó 52:28-s gólaránnyal, akkor talán nyugodtan hátra is dőlhetnénk a széken és kezünkben egy finom nedűt tartalmazó üveggel dúdolhatnánk a Fradi indulót. De tudjuk jól, a számok bár makacs dolgok és a múltban mindig is a valóságot tükrözik, de ha el is hisszük, hogy azok minden gondolkodás nélkül a jelenre is ráhúzhatok, akkor könnyen csalódhatunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
