Jegyzet
Őszi séta a Farkasréti Temetőben
Két hét múlva halottak napja.
Ezt megelőzve egy kis sétát tetűnk a farkasréti temetőben ahol oly sok nagy sikert elért
ferencvárosi sportoló, labdarúgó és vezető nyugszik.
Felkerestük: Simon Tibor, Pusztai László, Nagy Béla –a krónikás-,Háda József, Kispéter Mihály, Dr. Csanádi Árpád, Zsiborás Gábor, és Toldi Géza nyugvóhelyét.
Szomorú szívvel láttuk, hogy –néhány szépen gondozott sírtól eltekintve—bizony elhanyagoltak, alig látogatottak. Az a sok öröm, melyet életükben nekünk –családnak, barátoknak, szurkolóknak- szereztek arra kötelez –kötelezne –hogy közeli, távoli nyugvóhelyeiket jobban őrizzük.
A legelszomorítóbb Toldi Géza síremléke volt ahonnan még a márványt is ellopták. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
“Testvérharc” előtt?
A rövid és nem éppen sikeres aktív játékos pályafutásom során egyszer kerültem olyan helyzetbe, hogy azok ellen kellett pályára lépnem, akikkel együtt tanultam a foci tudományát, és akikkel évekig együtt játszottam. Ráadásul a mérkőzés elején az egyik gyerekkori barátomat egy félresikerült becsúszás után labdástól „küldtem” ki a pályáról, amiért meg is kaptam a határozott bírói fenyítést (ha jól emlékszem, akkor még nem volt sárga lap, így csak „hatos, ez volt az utolsó húzása” figyelmeztetést kaptam). A becsúszásom áldozata, Zsáki Matyi meg csak széttárta a karját miközben fájdalmasan mutogatta a dagadt bokáját. Utána percekig csak tébláboltam a pályán, még a labdát is megpróbáltam elkerülni.
A mérkőzés után barátilag rendeztük az összetűzést (ittunk egy sört, mert az akkoriban még így „dukált”), de még nagyon sokáig nem tudtam feldolgozni az esetet. Az egész történet természetesen a szombati Kaposvár elleni mérkőzés apropóján jutott az eszembe. Azt még nem tudni, hogy a Fradi kaposvári „különítményéből” hányan lépnek a pályára (Maróti és Stanic valószínűleg), de egy valaki biztosan ott lesz és valószínűleg neki lesz a legnehezebb, hiszen Prukner László személye évekig egybeforrt a Kaposvárral, nélküle talán már nem is lenne NB1-es csapat a somogyi gárda. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Örökrangadó előtt: múlt és jelen, valamint egy ropogós libasült
Bevallom őszintén, hogy nagyon sokáig hittem azt, hogy az örökrangadó szót a Fradi-MTK meccsre „találták ki”, mert évekig a családban csak akkor került említésre a szó, ha a Fradi játszott a kék fehérekkel. Ilyenkor számtalan „jószomszédi iszony” is borzolta a kedélyeket, hiszen néhai nagyapám szomszédja, üzlettársa (vagyis helyesebben seftelő társa a hatvanas évekből), vallási eredetéből kiindulva MTK szurkoló volt. Mivel a két öreg szinte naponta ugratta egymást, így az örökrangadók előtti és utáni tréfák természetesek voltak a családban.
Az egyik biztos hozadéka a liba volt egy ilyen örökrangadónak. Ha a Fradi nyert, akkor öregapám egy zöld kendővel átkötött libát ajándékozott Feri bácsiéknak, ha pedig az MTK nyert, akkor a liba maradt, de kék-fehér kendővel került a mi asztalunkra. Annak ellenére, hogy ez évente kétszer-háromszor is megismétlődött, mindig remekül mulattunk rajta, igaz, még mindig a számban érzem a kemencében sült liba ízét és illatát.
Egy megöregedett „vadászkutya” nyílt levele a Ferencvárosért
A címet Hofi Géza egyik csodálatos dalából vettem kölcsön, mert ma is teljes mértékben ráillik mai társadalmunk egészére.
Mélységesen felháborít és elszomorít az a tény, hogy kedvenc Clubom, a Ferencváros ebbe a helyzetbe jutott amelybe jelenleg külső és belső erők taszítják.
Miután hosszú éveken keresztül a magyar befektetők csak hitegették -a kissé naiv- mindenkori FTC vezetőket, végre jött egy angol tulajdonos – akit személyesen nem is ismerek – de tudom, hogy már több éve a saját pénzén biztosítja a labdarúgó szakosztály, valamint az utánpótlás szekció működését.
Ennek a szezonnak kezdetén azt is elfogadta, hogy magyar edző kezébe kerüljön az irányítás és minél több tehetséges magyar játékos kerülhessen a csapathoz. Az egyik legtehetségesebb fiatal magyar edző Prukner László személyében olyan szakember került a szakmai vezetés élére, aki már bizonyított. Nem többet kért, csak TÜRELMET! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Óvtunk és kiástuk a csatabárdot
Megtörtént az, amire senki sem gondolt. A Ferencváros megóvta a szombati dózsa elleni mérkőzést. Elsőre még mosolyogtam rajta, egy pótcselekvésnek véltem, de ahogy előbújt belőlem a Fradista és a foci szerelmese, hamar rájöttem, itt sokkal többről van szó. Indián nyelven, kiástuk a csatabárdot, magyarul belekavartunk a „salakba”. Nem apróztuk el, nem hivatkoztunk a jogtalan kiállításra, a dózsa jogellenes jegyátadására, a biztonsági szolgálat szándékos balhé keresésére, egyből a legvégső eszközhöz nyúltunk: óvtunk.
Annak ellenére, hogy az óvás ténye egyértelműen arra utal, hogy bíró műhiba történt, itt sokkal mélyebb és komolyabb dologról van szó. Magáról a magyar labdarúgásról. Arról a posványról, mely már évtizedek óta jellemzi ezt a gyönyörű játékot hazánkban. Huszti elkezdte, a Fradi folytatta. Talán lavinát fog elindítani, talán lesznek olyanok, akik nem kabarénak tartják az óvást, és meglátják benne az igazi szándékot. A féltést, a tisztánlátás igényét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Egy levél elő- és utózöngéi
Csak megköszönni tudom, hogy helyet kapnak e helyen a régi Fradiról és fradistákról írt emlékezéseim, most mégis a közelmúlt, a jelen és a jövő néhány kérdését vetném föl – természetesen zöld-fehér szemmel és szívvel.
A Huszti-levél megjelentetése sokféle visszhangot keltett. Abban mindenki egyetértett, hogy bátor cselekedet volt. Ha hívatlanul tanácsot adhattam volna írójának, két dolgot mondtam volna:
– eredményesebben kellene játszania a válogatottban, s nem lemondva a válogatottságról megírni a levelet, akkor ugyanis „belülről” szemléltette volna a problémákat.
Sokan felvetették a kérdést: mi lesz a levél következménye. A válasz egész egyszerű: semmi!
A magyar labdarúgás ugyanis jelenleg a politika, a pénz és kiszolgálóik kezében van. Ez az összefonódás pedig kizárja az egészséges kibontakozást. Mit várhatnánk az MLSZ-től, amelynek elnöke – ó, elfogulatlanság! – állítólag örömtáncot lejtett a Videoton Fradi elleni egyenlítő góljánál? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A derbi napja 2.0
A derbiről mindenféleképpen akartam írni. El is kezdtem, de valahol a harmadik mondatnál felrémlett, hogy mintha ezeket egyszer már leírtam volna. Elkezdtem kutakodni a jegyzeteimben és hamar rá is találtam arra, amit kerestem. A derbi napjára. Nem volt nehéz, mert tavaly is játszottunk a Dózsa ellen. Ahogy elolvastam a tavaszi cikket, egyből rá is jöttem, hogy most sem tudnék nagyon mást írni. Mert az érzés, amit a derbi okoz, az mindig ugyanaz. Bár tudom, hogy ismételni az iskolában sem mindig szerencsés dolog, főleg ha évről van szó, de most saját magam plagizálom és néhány mondatot aktualizálva, ugyanazon érzéseket osztom meg a kedves olvasókkal, melyek egy évvel ezelőtt éreztem. De írhattam volna 20 évvel ezelőttit is, hiszen a Fradi-Dózsa mindig más volt, mint a többi bajnoki mérkőzés, de egy valami biztosan nem változott az évek során: Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Egy focitörténész fejfájásai II.
Hazai „hivatalos” mérkőzések vagy mennyi az annyi? – 1. rész
Elvileg az a hivatalos, amit az MLSZ így tart számon. Ugyanakkor minden kívülálló bámul azon, hogy ahány klub – annyiféle nyilvántartás. De talán a következőkből valamennyire megértik. Vagy senki végképp nem ért semmit …
Még gimnazista koromban kialakítottam három kategóriát.
1/ Bajnoki
2/ Magyar (Népköztársasági) Kupa
3/ Egyéb hazai díjmérkőzés
A Bajnokságot és a Kupát csak a szövetség írhatja ki. (Nem véletlen, hogy Angliában egyszerűen „FA Cup”, azaz a „Szövetség Kupája” vagy „Szövetségi Kupa” a neve.
Jó-jó, kérdezhetik a naivak, akkor mi a baj vele. Hiszen itt van hivatalos nyilvántartás. Csakhogy nem minden mérkőzés számít a végén a sorozatból mérkőzésnek, ami el is kezdtek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Egy focitörténész fejfájásai I.
Hogy miért nem írtam azt hogy „Fraditörténész”? Azért, mert ugyan nálam természetesen a Fradival kapcsolatban jöttek elő a problémák, de nyugodtan állíthatom, hogy a világ valamennyi klubjának története során ugyanezekkel a problémákkal kell szembenéznie a kutatóknak.
Azaz: melyik mérkőzéseket vegye figyelembe.
Jó vicc – mondhatja, aki még nem próbálkozott ilyennel – hát a hivatalosakat.
Igenám! Csakhogy – főleg a régebbi időket tekintve – nem is olyan egyszerű megállapítani, hogy melyik a „hivatalos”…
Amikor 1954-ben (elsős gimnazistaként) elkapott a „Fraditörténészség”, nagy naivan elkezdtem írni a meccsek adatait. „Üptre” mindet. Aztán hamarosan rájöttem, hogy a hazai barátságos- és edzőmeccseket lehetetlenség számon tartani, és értelme sincs. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Kínos bemutatkozás az NB2-ben, avagy túl erős volt a bajai halászlé
Amikor megígértem szerkesztőtársamnak, hogy ha már megnézem Lipcsei Peti debütáló NB2-es mérkőzését Baján, akkor le is írom, amit láttam, még nem gondoltam, hogy bizony nehezen vállalható ígéretet tettem.
Nem maga az írás okoz nehézséget, hanem az, amit le akarok írni, mert amit Baján láttam, annak nagyon kevés köze volt a labdarúgáshoz és főleg a Ferencvároshoz.
Nem vártam csodát, sejtettem, hogy nem lesz könnyű az erős bajai halászlét megemészteni, de úgy gondoltam, a visszajátszókkal és azokkal, akik már több Ligakupa mérkőzésen is játszottak, nem lesz megoldhatatlan feladat a lelkes hazai csapat ellen kivívni a győzelmet. Ráadásul úgy is indult, hogy sima ügy lesz, az első negyed órában a bajaiak annyira meg voltak illetődve, hogy Fülöp kapufája és Kovács két kihagyhatatlan ziccere után már a hazai szurkolók is imára kulcsolták a kezüket. Az persze más kérdés, hogy Kovács két olyan ziccert rontott, amiért a régebbi időkben a mester azonnal leparancsolta volna a pályáról. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
