Jegyzetek
Feljegyzések a fotelból – Megcsináltuk!
Amikor tegnap este fél tíz magasságában a litván bíró hármat fújt a sípjába, úgy pattantam ki a fotelból mint amikor anno a seregben (oly régen volt, hogy talán igaz sem volt) a mindig kardot nyelő és saját maga énjét Cathcart ezredesnek (22-es csapdája) képzelő Szűcs zászlós berontott a körletbe és artikulátlan hangon kiüvöltött minket az ágyból. A különbség annyi volt, hogy akkor vigyázzba kellett vágnunk magukat, miközben jót kuncogtunk az egyik hajdúsági társunkon, aki mindig meztelenül aludt és reggel mutatkoztak is rajta az “elvonási tünetek”, melynek látványától Szűcs zászlósnak olyan vörös lett a feje, hogy néhányan a tűzoltó készülék felé vették az irányt. De visszatérve a tegnap esti kipattanásomhoz a fotelból, a vigyázzba állás helyett táncikálás volt, de hozzá taps, taps és egy Hajrá, Fradi! kurjantás párosult. Percekig csak álltam, miközben a “fülesemen” hallottam szerkesztőtársam szintén “eltorzult” örömét, és legszívesebben kirohantam volna a sötétbe hajló kalocsai éjszakába és végig kürtöltem volna a kihalt utcákon az örömöt. Akaratlanul is 1995 augusztus eleje jutott az eszembe, Brüsszel, az Anderlecht elleni csoda, amikor is az esélytelenek “nyugalmával”, és Lisztes parádés passzával és Kuntics még parádésabb góljával újrajátszottuk a Gaurus-hegyi csatát, amikor a verhetetlennek hitt római légiót a germán törzsek, Arminius vezetésével szó szerint a földbe döngölték. Akkor sem és tegnap sem volt földbedöngölés, bár Arminiust a ’95-ös és a tegnap csapatból is könnyű beazonosítani. 25 éve Novák Dezső, napjainkban meg Szerhij Rebrov a hadvezér, még hasonlóságot is tudnék találni, mindkettőjüket a sokak által hűvösnek vélt személyiség jellemez, mely mögött azonban elhivatottság, szakmai hozzáértés, remek stratégia áll, azon tényezők, melyek 25 év alatt sem változtak és melyek nélkül az Üllői úti fák sem tudtak az égig magasodni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Egy óvatos lépés
Samuel Beckett egyik legismertebb darabjában a szereplők a kezdetektől Godotra várnak, de hiába beszélnek róla, hiába reménykednek az érkezésében, Godot nem akar megérkezni. Pedig mindent megtesznek, többször is elpróbálják az érkezését, miközben áhítattal beszélnek a jöttéről és arról az állapotról, amikor betoppan és beköltözik az életükbe. Az elmúlt 8-10 évben valahogy mi is így voltunk a nemzetközi szereplés sikerének reményével, egy esetleges csoportkörrel, mely az anyagi “jutalom” mellé a szakmai sikert is magukkal hoznák. Emellett a zöld-fehér színek szerelmesei oly régen várják már azt, hogy a Fradi visszakerüljön az európai térképre, hogy ha Beckett várt volna hatvan évet darabja megírásával, akkor Estragon, Vladimir Lucy nem Godotra várt volna reménytelenül Londonban, hanem az Üllői út környékén sétálgattak volna arra várva, hogy a fák az égig nőjenek, ahogy azt 1995-ben tették. Sajnos azok a fák az idők folyamán “összementek”, mára oly kicsinyek lettek, hogy azok tetejéről csak Hegyeshalomig látni. Kerítést sem épített senki (legalábbis nyugat felé), egyszerűen elrobogott mellettünk a világ, mi csak nyalogattuk a sebeinket és a régi, dicsőséges időkbe kapaszkodva próbáltuk évről évre elhitetni önmagunkkal, hogy bizony nekünk az elitkörben a helyünk. Talán ezért is óvatos duhajként vártam a Ludogorec elleni selejtező (már ezt a szót leírni is rossz érzés) első mérkőzését. Pedig olyan felhajtás és elvárás telepedett a csapatra, mintha Godot már meg is érkezett volna, csak ki kell nyitni előtte az ajtót és fogadni a gratulációkat. Ennél azért sokkal nehezebb feladat várt a csapatra, amit belül mindannyian éreztünk ugyan, de azok a simogató, bársonyos szelek, melyek manapság az Üllői úton fújdogálnak, talán túlságosan meglágyították a szívünket és főleg a realitás érzésünket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bajnokok Ligájára hangolva – 2. rész: a BL időszaka
Ahogy a bajnokok európai versengésének első részében már írtuk, az UEFA az 1992/93-s szezontól tért át a BEK-ről (ahol csak a tényleges bajnokok indultak) a Bajnokok Ligájára, ahol már nem csak a nemzeti bajnokságok bajnokai szerepelnek, hanem az UEFA-együttható alapján felállított rangsortól is függ, hogy az adott ország hány csapatot, és azokat melyik fordulóban vagy éppen egyből a csoportkörbe „sorsolják”. Bevezették a selejtezőket, majd jött sokak álma (köztük a miénk is) a csoportkör, mely nem csak nagyobb hírnevet, de sokkal több pénzjutalmat is hozott magával. Számunkra egyrészt jókor alakították át, hiszen már az első évben bajnokként “selejtezhettünk”, másrészt meg a Slovan elleni pozsonyi kommandósok brutalitása miatt olyan mély nyomokat hagyott, hogy a mérkőzésre már nem is nagyon emlékszünk. Már órákkal a kitűzött kezdési időpont előtt tömött sorokban érkeztek zöld-fehérbe öltözött Fradi-hívek, s hiába voltak a maximális biztonsági intézkedések, nem maradtak el az összecsapások a drukkerek és a rendfenntartó erők között. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy néhány ferencvárosi szurkolót már a délelőtt folyamán letartóztattak. Ezzel azonban még nem ért véget a rémálom, a zöld ruhába öltözött fekete álarcos kommandósok a stadionban ott folytatták, ahol kint, a kapukon kívül abbahagyták. Azonnal ütöttek gumibotjukkal, senkit sem kíméltek, többen is súlyosan megsérültek. A szurkolók a lelátón kaptak verést, a játékosok meg a pályán…pedig nem erre készültünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bajnokok Ligájára hangolva – 1. rész: a BEK időszaka
A Fradi számára július 10-én indul útjára a Bajnoki Ligája 2019/20-as sorozata a bolgár FC Ludogorec elleni mérkőzéssel. A felfokozott érdeklődés (teltház közeli esemény várható), a felkészülési időszak eredményessége, a csoportkör iránti “vágyakozás”, az egyre jobb formát mutató és egyre tudatosabb játékot produkáló csapat bennünket is arra ösztönzött, hogy egy kis múltidéző barangolással hangolódjunk a BL rajtunkra. Ha most feltennék az “egymilliós forintos” kérdést: a Fradi hányszor szerepelt a Bajnokok Ligájában (+BEK), kapásból valószínűleg nagyon kevesen tudnák rá a választ. Természetesen, aki tudja, hogy mikortól indult el a legrangosabb európai sorozat, onnan már nem olyan nehéz a megfejtés, hiszen csak számba kell venni a bajnoki címeink számát…Vagy talán még sem nyernénk meg ezzel a számolással a főnyereményt? Ha csak annyit tudunk, hogy a BEK valamikor az ötvenes években indult útjára, akkor a számunkra oly keserű időszak utáni talpra-állás első lépcsőfoka az 1962/63-s bajnoki címünk volt. Onnan meg egy gyors számfejtés: 1964, 1967, 1968, 1975/76, 1980/81, 1991/92, 1994/95, 1995/96, 2000/01, 2003/04, 2015/16 és a harmadik csillagot jelentő 2018/19. Ez 13 indulást jelent, mégis a következőben “csak” 11-re tudunk visszaemlékezni. Az idei alapból kiesik (itt még “üresek” a könyvlapok), így marad egy, de vajon melyik a kakukktojás? A következőkben erre választ kapunk, de a “tanmenetet” követve, menjünk szépen időrendi sorrendben. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
NS-évértékelő: Törés sem volt
Feljegyzések a fotelból – Itt a vége, fuss el véle…
Vége van, a függöny legördült… – bármennyire is szeretem Ady Endre Finita versét, de a jelenünk nem ad rá okot, hogy tovább idézzem a keserédes sorokat. Voltak idők, nem is olyan régen, amikor ha emlékeim nem csalnak, a teljes első verszakot idézhettem…és idéztem is. De azok az idők elmúltak, új és szebb szelek fújdogálnak az Üllői út felett, ahol újra nőni kezdtek a fák. Még nem az égig, ahhoz van még néhány lépcsőfok, de az esélyét megteremtettük. Három évvel ezelőtt is adva volt minden, 21 ponttal nyertük a bajnokságot, akkor is azt hittük, hogy miénk lesz Európa, de végül keserves csalódás lett a vége. De most hagyjuk a sopánkodást! A 2018-19-s bajnoki szezon a zöld-fehér boldogságot hozta el és ha nem is 21 ponttal, de 13-al simán nyertük a bajnokságot. A harmincadikat, a harmadik csillagot. A pontelőny “megerősítéshez” jön még néhány apróság: mi lőttük a legtöbb, mi kaptuk a legkevesebb gólt, és ami már a Mount Everest csúcsait döntögeti, az a gólkülönbségünk már-már “pofátlan” mivolta. Utánunk 5 csapatnak van még pozitív különbsége, és bár matekból mindig is csapnivaló voltam, de összeadni még tudok (azért mellettem van a számológép): 44 góllal tudott 5 csapat többet lőni mint kapni – nekünk 45 van! Ez persze mutathatja a bajnokság gyengeségét, de mutathat erősségét is, kinek-kinek a saját fantáziájára van bízva, hogy vajon a 12 csapatos lebonyolítás mennyire növelte meg a magyar foci erejét. Nehéz elmenni mellette, mert szinte minden mondatom után bevillan a július első hete, mert bár számomra (és sokunk számára) a harmadik csillag megszerzése volt az elsődleges, de ha megint ripsz-ropsz kizuhanunk Európából, akkor úgy járunk mint Jolly egérke, aki könnyen bejutott a nyitva hagyott hűtőbe, a sajtot is megtalálta, de óvatlan volt, nem figyelt, az ajtó becsukódott és kinyitni már nem tudta. Aki ismeri a történetet az tudja, hogy végül is sikerül kimenekülni a slamasztikából, de ahogy Virág elvtárs monda, az élet nem egy habos torta és nem is egy Hollywoodi történet, a sikerért, az előrelépésért nagyon meg kell dolgozni. Az első körben ez sikerült, a fegyelem, a precizitás, a lendület és a helyenkénti jó játék meghozta a sikert és most tényleg ne nézegessük a jövőbelátó masinába, élvezzük ki a jelent. A csapat, a szakvezetés és a szurkolók meg is érdemlik. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Ahogy kell
Szombat, este tíz óra. A derék debreceni legények már a buszon ültek (a záró sípszó után egyből “figyelmeztettük” is őket, hogy indul a menetrendszerinti járat), amikor az arénában még tovább folytatódott a fieszta. Mintha abba sem hagytuk volna a múltheti bajnokavatást és derbigyőzelmet, a tízezer szurkoló és a csapat együtt örült, táncolt, dalolt, körbeölelve az arénát. Ehhez parádés körítést adott a győzelem, a harmadik csillag és az újonnan “kinevezett” és a tábor által zseniális megkomponált Freed from desire (Gala) dal, benne a “legendás” refrén (nem idézem – nem is lehet, ezt hallgatni és átélni kell), ahol játékos, fiatal és idős szurkoló is fellelkesül és olyan erővel ropja a táncot az aréna betonteknőjében, hogy talán még a “Metró is beszakadt” néhány száz méterre arrébb. Ami meg a lokomotívot illeti, ők csak keressék azt az elveszett pulykakast, mert bizony lyukas lett a kas, hiába érkeztek olyan nagy vehemenciával, méretes mellénnyel, és a mennyei csodagóljával a kezdőben, bizony kiugrott a pulykakas, ahonnan egyből egy zöld-fehér pörköltes tányérban landolt, nokedlivel és savanyú uborkával. Ahogy szerkesztőtársam neje készítette szombat délután, be is lakmároztunk, de mivel a pulykakasok még útban voltak az Üllői út felé, így “csak disznólkodtunk”, majd néhány jól megpakolt tányér után aggodalommal simogattuk egy kicsit gömbölyödő hasunkat: vajon eljutunk az arénába vagy maradunk és kérünk még néhány adag pörköltet? Szerencsére 1-2 óra alatt kipihentük a finom ebéd fáradalmait és hat óra után már bebocsájtást is nyertünk az arénába. Még sem maradhattunk le a szezon utolsó hazai meccséről! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Zöld sasok tánca
Szenvedély nélkül nincs élet, élet nélkül nincs szenvedély. Talán megbocsájtható ha nem teljesen pontos a ókori görög bölcselet, reménykedem, hogy nem csap le rám Zeusz összes haragja, nem küldi rám az ég, a viharok és a villámok összes dühét és ami a legfontosabb, nem teszi semmissé a tegnap esti varázslatot. Normál esetben is egy derbit megnyerni mindig többet jelent három pontnál, és ha ez párosul harmadik csillaggal, a bajnokavatással, az úgy ivódik be Fradista lelkünkbe mint az első szerelem semmivel sem pótolható varázsa. És ahogy kamaszkorunk legszebb nyaráról, úgy a tegnap esti derbiről sem könnyű papírra vetni azokat az érzéseket, melyeket ha nem élünk át teljes lényünkkel pillanatok alatt válhatnak köddé. Azt meg nem szabad engedni, azt örökre el kell raktározni. Emiatt is érzem az íráskényszert, papírra kéne vetni azt, amit valójában nem lehet, mert a szívünk titkai csak a miénk, de ha nem adjuk át amit érzünk, ha nem kiáltjuk bele a világba az élet gyönyörűségét, könnyen visszazuhanhatunk a magány sötét poklába. De vannak pillanatok, amikor az ember el sem meri hinni, hogy valami csodálatos dolog történik vele. És vannak olyan pillanatok is, amikor teljes bizonyossággal tudja, hogy valami csodálatos dolog történik vele. Tegnap este, a Groupama Arénában, melyet először a májusi eső (mely aranyat ér!), majd a boldogság füstje ölelt körbe, az ünnep, az együvé tartozás egyetlen szóban találkozott: Ferencváros. A szülinapos, az örökké fiatal 120 éves, aki ha leül a tábortűz mellé és elkezdi mesélni történetét, nem csak az Üllői úti fák nőnek az égig, de a csillagok is szebben ragyognak, mert közülük számos csillag nélkül az emlékek sem ragyognának ilyen ragyogón. Szeretjük a történeteit, szeretjük a dicsőséges múltját, a góljait, a varázsát, mely együvé varázsol. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – A harmadik csillag
Egyetlen nap sem olyan, mint a másik, mert mindegyik tartogat egy csodát, egy mágikus pillanatot, amikor az univerzum is kitárul, és új csillag születik. Nem önállósítja magát, nem keres magának egy másik univerzumot, nem akar belépni George Lucas fantáziabirodalmába, GPS jelet sem kell keresnie – tudja a helyét. Az Üllői út 129. felett már számtalan csillag ragyog az égen, három E-t formálva védi és óvja amit 120 éve megalkotott. Vannak csillagok, melyek örökké ragyognak, de vannak olyanok is, melyek elvesznek az univerzum körforgásában. A mi zöld-fehér csillagképünk soha nem veszhet el, mert azt vigyázza az emlékezés és a vágy, hogy örökké együvé tartozzunk. Mert azok nélkül, akik lehetővé tették számunkra a jelent, mi sem létezhetnénk, mi sem láthatnánk zöld-fehérben a világot, mi sem könnyezhettük volna meg a harmadik csillag érkezését. Ha azt mondom, 1899 – egyből tudod mire gondolok. Mi már félszavakból is megértjük egymást, nekünk elég egy név, egy dátum, egy gól, és egyből megelevenedik labdarúgásunk dicsőséges története. Közel 5500 díjmérkőzés, 14 ezer gól, 112 hazai serleg, VVK diadal 1965-ben és KK elsőség 1928-ben, 1937-ban. És még sorolhatnánk oldalakon át történelmünk aranylapjait, mely reményeink szerint soha nem fog betelni. Van mikor több évet kell várnunk, van mikor a történelem nem engedi és van mikor a jelen szereplői nem bírják el azt a terhet, amit a múlt megkövetelne tőlük. De történjen bármi, legyen az dicsőség vagy keserűség, a három E-betű körbezár és nem enged rést ütni a falon még akkor sem, ha a történelem viharai mindent megtettek annak érdekében, hogy a kör örökké bezáruljon. Mindig megtaláljuk, amit elvesztettünk, emlékezünk arra, amit elfelejtettünk, és visszatérünk oda, ahonnan elmentünk, vagy éppen fordítva, örök körforgásban. Az egész élet új esélyek sora, és amíg élünk, az utolsó pillanatig, mindig lesz újabb esély. Amit meg kell ragadni, amit nem szabad kiengedni a kezeink közül. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Vajon átléptünk a Rubiconon?
A címben feltett, ma már szállóigévé váló mondás ma kettős értelmet nyert. Egyrészt utal a Videoton elleni mérkőzés eredményére, másrészt a “kérdőjel” utal rá, hogy a jegyzet írásakor a választ csak találgatni tudom. Az érthetőség kedvéért az utóbbival kezdem, mivel magát a mérkőzést – ha az égi jelek is úgy akarják – legfeljebb egy Sevilla-i “kocsmában”, a mobil képernyőjén fogom követni. Ennek fényében meg a jelen jegyzet, a Mezőkövesd elleni győzelmi jegyzet után íródik. Mint egy beharangozó, mint egy képzelt riport a bajnoki döntőnek kikiáltott mérkőzésről. Amikor terveztük a húsvéti “vakációt”, a nagy lelkesedésbe egy kis bibi csúszott. Azt hittük, húsvétkor mindenki a sonka-tojás-nyúl-locsolás bűvkörében fog élni, ráadásul benéztük a sorsolást is, így amikor néhány hete szembesültem azzal, hogy könnyen lemaradhatok a harmadik csillag ünnepléséről, elkezdtem azon morfondírozni, hogy vajon az egész túra lemondása mennyire is fájhat a pénztárcánknak. Aztán ahogy fogytak a mérkőzések, még az a elvetemült gondolatok is megszálltak, hogy talán jobb lenne ha a benzinkút nem nagyon vesztene pontokat, így április 20-án még nem kéne munkába állni a varrónőknek. Tudom, ez elég bizarr és elítélendő gondolat, de azzal nyugtattam magam, hogy a 8 pontos előny így is, úgy is elegendőnek kell, hogy legyen. Még akkor is, ha szombaton újfent nem bírunk a Videotonnal, de ezt még annál jobban is elhessegettem mint a bajnoki ünneplésről való esetleges lemaradásomat, mert egyszer azért ebben a bajnoki szezonban csak le kéne győzni őket. Még akkor is, ha nekünk már a döntetlen is egy újabb lépést jelentene a Rubicon folyón. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
