1972.VII.12. MNK Döntő, Ferencváros – Tatabánya 2:1

Tizennégy évet kellett várnunk a következő kupagyőzelemre. Ha a 110 éves múltunkat vesszük alapul, talán nem is volt olyan hosszú a várakozás, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a hatvanas években komoly hazai és nemzetközi sikereket ért el a klub.

Apám szerint láttam a mérkőzést, de én őszintén nem emlékszem rá. Meg is kérdeztem tőle, hogy ezt vajon honnan tudja. – Abban az évben vettük a Munkácsy tévénket, és mivel közvetí­tették a meccset, nem volt kibúvó, az egész családnak ott kellett ülnie és szurkolni a csapatnak.

Egy kicsit kételkedtem a mondataiban, mert én a szí­nes Munkácsy tévénk vásárlását későbbre teszem, de már tiszteletből sem vitatkoztam vele. Amikor virtuálisan belelapoztam az akkori Népsportba, és megláttam a csapat összeállí­tását, már tudtam, hogy van igazság abban, amit mondott.

Géczi – Martos, Bálint, Horváth, Füsi – Vépi, Kű, – Szőke, Branikovics, Albert, Mucha.

A felsorolt nevek már nem csak „lexikálisan” voltak ismerősek, mivel Füsi kivételével mindenkit láttam „élőben” is játszani. Őt sajnos nem tudom elhelyezni az emlékeimben, de biztos lesznek olyanok, akik segí­tenek majd, hiszen végülis egy kupagyőztes játékosról van szó.

Mielőtt magával a mérkőzéssel foglalkoznánk, egy érdekes és főleg vicces hí­rt találtam az újságban: Halmosit (a név gondolom ismerősen cseng), a Haladás játékosát az MLSZ fegyelmi bizottság 3 évre eltiltotta, mert megrúgta a partjelzőt! Ha még ehhez hozzávesszük, hogy beidézték az MTK szakosztályvezetőjét, hogy tisztázzák az MTK-Csepel (!) mérkőzésen történt rendzavarást, láthatjuk, hogy az akkori MLSZ is keményen élt a büntetés szankcióival. Persze a kedves olvasóra bí­zom, döntse el, hogy vajon milyen szurkolói balhé lehetett egy MTK-Csepel meccsen, vagy Halmosit mi vihette rá, hogy egy hanyag bokamozdulattal honorálja a partjelző tevékenységét. Ugyanitt még egy erkölcsrendészeti hí­r is megjelent, miszerint a Bauxitbányász feljelentette a Komlót (óh, azok lelkes szocialista idők!), mert az egyik játékosukat elcsábí­tották! Arról nem szól már a hí­r, hogy milyen takaros menyecskét küldtek le a tárnába, de ezek szerint nem a műanyag jött fel magától, hanem az elcsábí­tott játékos í­géretet kapott arra, hogy tagja lehet „a megbonthatatlan szovjet-magyar barátság szocialista brigádjának”.

Ennél azért történtek fontosabb események is 1972-ben. Hazánkban március 15-én több százan tüntettek a függetlenségért, amit végül a rendőrség vert szét, de elindí­totta azt a hosszú folyamatot, mely az 1989-es rendszerváltáshoz vezetett. 1972 a müncheni olimpia éve, ahol 35 érmet szereztünk, köztük 6 aranyat. A sport mellett az erőszakról is szóltak a játékok, hiszen szeptember 5-én arab terroristák túszul ejtettek 11 izraeli sportolót, akik végül az életüket is vesztették.

Visszaevezve a magyar kupadöntőre, számunkra elég ellenséges területen, a Megyeri úton játszották a mérkőzést, és talán ennek is tudható be a szerénynek mondható 8 ezres közönség, bár gondolom az már nem lehetett kellemetlen élmény, hogy éppen ott szereztük meg tizenegyedik kupagyőzelmünket.

A tudósí­tás szerint a Ferencváros egy izgalmas, jó mérkőzésen, egy kis szerencsével nyerte meg a kupát, Vépi és Albert góljaival. A mérkőzés külön pikantériája, hogy a Tatabánya kispadján dr. Lakat Károly ült, aki a hatvanas évek végén három évig volt a Fradi edzője, két bajnoki cí­mmel és egy harmadik helyezéssel.

Ez a kupagyőzelem meg is adta az alaphangot, hiszen a hetvenes években még további három alkalommal sikerült nyernünk, í­gy erről az időszakról az elkövetkezendő hetekben még többször meg fogunk megemlékezni.

(Lalolib)

NÉPSPORT & KÉPES SPORT