Feljegyzések a fotelból – Szépen csillog az ezüst

Szeretjük a májust. Esős, szeszélyes, napsütötte és virágban pompázó – a költők évszázadok óta ódákat zengenek év egyik legszebb hónapjáról. “Kit rég kerülnek a szerelmes álmok \ Szerelmes szí­vvel, álmodozva járok \ Május sugarát itta bé a lelkem \ Májusi fényben gyógyulásra leltem.” Ady csodás verssoraival kezdeni egy mérkőzés utáni jegyzetet? Nem tagadom, nagyon lí­rikus hangulatban ébredtem. Bár a mai nap ismét esőt hozott, sötét felhők uralják az eget, de hiába erőlködik, hiába próbálja a jókedvemet a szél elfújni, “kár a rosszat felém dobni, a boldogság úgyis megvéd – mert átölel”. ígérem, a sutba dobom a verseket és megpróbálok a tegnapi 90 percről értekezni, de már előre tudom, arról fogok a legkevesebbet í­rni. És nem azért, mert egy kissé “nyögvenyelősre” sikeredett, ha több góllal nyerünk, akkor sem magát a mérkőzést tartanám a tegnapi nap legboldogabb pillanatainak. Vannak olyan mérkőzések melyek sokkal többet jelentenek magánál az eredménynél. Tudom, ha nincs Somalia gólja, én sem ébredek ma költői hangulatban. Mégis, Soma gólja sokkal többet jelentett három pontnál. Az ezüstöt hozta el nekünk. 10 év után. És milyen érdekes is a sors? 2005. május 26-án (már akkor is május!), az utolsó percben lőtt góllal nyertünk és lettünk másodikok. Őszintén nem nagyon emlékeztem arra a mérkőzésre, í­gy azoknak akik sokkal jobb memóval rendelkeznek mint én nem lesz egy komoly feladvány a kérdésem: tudjátok ki ellen nyertünk?

Nem “csigázom” a kedves olvasót, a sorsra való utalás eleve felért egy válasszal. Bár van egy apró különbség a 10 évvel ezelőtti győzelem és a tegnapi között, de a sors gondoskodott annyi átfedésről, hogy néhány percet elidőzzünk vele. Egyrészt lehet hinni a gondviselésben, másrészt mert a dicsőséges történelmünk része. 10 évvel ezelőtt is a Honvéd ellen játszottunk, akkor is 1:0-ra győztünk. Plusz a csapatban szerepelt egy olyan “idegenből” jött játékos is, aki a tegnapi napig egyedüli csúcstartóként állt az idegenlégiósok képzeletbeli dobogójának tetején. Őmellé tegnap este felállhatott Wergiton do Rosário Calmon – tyű, de szép és hosszú neved van Soma! Emlékeztek még az igazolása körüli sztorira? Youtube + talán nem is az a Somalia jött akit akartunk? Gyors mint a villám – mondták rá az első mérkőzések után. Azóta négy év telt el. Gyorsasága nem változott, ereje, lelkesedése, Fradi iránti elkötelezettsége is olyan mint mikor idejött. Volt jobbszélső, jobb- és balhátvéd, voltak olyan időszakok amikor még a kapuban is el tudtuk volna képzelni. Soma a Fradi mindenesévé vált, idén tavasztól Doll mester jóvoltából a Ferencváros meghatározó játékosává nőtte ki magát. Szűrőként a mester a lehető legjobbat “találta” ki Somának. Ott kedvére “szaladgálhat” (úgy sem éri utol senki, de ő mindenkit utolér) és kamatoztathatja kiváló ütemérzékét. Ahogy szerdán a kupadöntőn, úgy tegnap is a mezőny fölé nőtt.

Plusz-poénként góljával, a 150. dí­jmérkőzésén, eldöntötte a bajnoki ezüst sorsát. Szeretünk Wergiton do Rosário Calmon (imádom leí­rni a nevét)! A szezon utolsó bajnoki mérkőzése után a légiósok zöld-fehér statisztikáját már Somalia fogja vezetni – utána meg jöhet a ví­zözön, úgysem fogja senki sem utolérni (nem azért mert villámgyors, hanem azért mert a szí­ve már zöld-fehér).

A sors és Soma után azért időzzünk el még egy kicsit 2005-nél és a 34. második helyünknél. Ezt azért tartom fontosnak, mert soha ne feledjük el (sajnos nem is lehet, úgy belénk ivódott mint a 28-21-1-2), hogy mi történt utána. Nem akarok az ünnep pillanataiban sebeket feltépni ezért csak egyetlen évszámot í­rok le: 2006. Majd jött 2009, a visszatérés éve, a nagy álmok, a csodavárás ideje. Hamar felébredtünk, volt mikor minden hitünket újra elvesztettük. De amikor tegnap délután négy óra körül befordultunk az Üllői útra és elébünk tárult a III. Szentély pompázatos épülete, a Fradi Sas előtt zöld-fehérbe öltözött szurkolók csillogó szeme (már akkor többen voltunk mint átlagban bármelyik másik csapat mérkőzésén), egymásra néztünk Laudetur barátommal miközben mindketten ugyanarra gondoltunk: megérkeztünk.

Otthon vagyunk. Eléggé zaklatott világunkban ennél nincs fontosabb. A családi otthon semmivel sem pótolható melegsége mellett nekünk zöld-fehér hí­vőknek van egy második otthonunk is: az Üllői út 129. – már 116 éve. Bajnoki cí­mek (28), magyar kupagyőzelemek (21), VVK serleg (1), Közép-európai Kupa (2)… 2015. május 24-től (bár kevesen jegyzik) 35 második hely a magyar bajnokságban. Örüljünk neki, ne becsüljük le, mert tudnunk kell honnan jöttünk, mert igenis a szakadékból kapaszkodtunk fel. De már vége, éppen itt az ideje annak, hogy örökre lezárjuk azt az időszakot és elkezdjünk egy újat.

Nem csak szeretem, idén imádom is a májust. Kupagyőzelem, bajnoki ezüst. Ráadásul a mérkőzés kezdete előtt csodaszép, “aranyos” lányok lepték el az arénát. Úgy vonultak be a Szentély zöld gyepére mintha az Aida opera előadás nyitányára készülnének. A szélrózsa minden irányából, a több ezer szurkoló tapsa és örömkönnye kí­séretében. Szép volt lányok! – Bajnokcsapat!

Utólag is elnézést kérek, hogy magáról a Honvéd elleni mérkőzésünkkel nem nagyon szándékozom foglalkozni. Tudtuk, hogy nehéz lesz, tudtuk, hogy a szerdai kupagyőzelem ünneplése tovább fog tartani a kelleténél és tudtuk azt is, hogy a bajnokság végére lassan “elfogy” a csapat. Ettől függetlenül könnyebb győzelemre számí­tottam, de vajon érdekel ez valakit? Szerdán kupát nyertünk, vasárnap meg bajnoki ezüstöt, miközben egy csodás stadionban ültünk, ünnepeltük a lányok bajnoki aranyát, majd Soma gólját, a végén pedig a bajnoki ezüstöt.

A harmincnegyediket. Idén növeltük a kupagyőzelmeink és az ezüstjeink számát. A 2015/16-os bajnoki szezonban egy “kőbe vésett” számot szeretnénk újra graví­roztatni. A labdarúgó EB miatt már május elején be fog fejeződni a bajnokság. Nem baj, mi imádjuk a májust! Mert annyira szép és annyira zöld-fehér!

“Hosszú tél, munka, gond, betegség
úgy meglopta ezt a tavaszt,
hogy most elálmélkodva nézem
a hirtelen megjött vigaszt:
Te vagy, május ? Csakugyan itt vagy?
Hogy lettél kész ilyen hamar?
Néhány nap alatt mennyi szépség!
A vén föld milyen fiatal!…”