Feljegyzések a fotelból – Megpattanó remények
Ha nincs hosszabbítás és ha nincs az az átkozott megpattanó labda, ma más történetet írunk. Egy sokkal boldogabbat, egy sokkal felszabadultabbat és főleg egy sokkal reménytelibbet. Talán még mindig ott ünneplünk az arénában, talán addig szürcsöljük mámorosan a hideg sört, amíg a hordók teljesen kiapadnak. De valami közbeszólt, valami földön túli erő úgy érezte, még nincs itt az alkalom, hogy a Ferencváros és a magyar labdarúgás megtegye az első, örömteli lépést. Pedig az egész héten benne volt a levegőben. Sokan – köztük én is – sokáig vívódtam, hogy egyáltalán a helyszínen szurkoljak-e. Hétköznap, másnap munka, plusz több mint 200 km autózás, melyhez jött az elmúlt évek elég lehangoló nemzetközi szereplése. Egyik sem volt csábító, de mégis csak motoszkált bennem a zöld “kisördög”, hogy gyerünk csak, ne a kényelmes fotel biztonságában ücsörögjem végig a 90 percet. Laudetur barátomat sem kellett noszogatni, reményeink szerint mégis csak jól igazoltunk és bár néhány hét (vagy néhány nap) valószínűleg nem volt elég az újak beépítésére, és a VB miatt annyira nem is voltam kiéhezve a kerek pöttyös látványára, de hát a Fradi az mégis csak Fradi, a Szentély meg “csak” 120 km-re van és nem több ezerre mint bármelyik orosz stadion. Ráadásul ott hiába játszanak “átkozottul” jó meccseket és bűvölhetik a labdát bemutatva az igazi foci szépségét, nekünk mégis csak a Fradi testesíti meg azt, ami olyan megmagyarázhatatlan szorongást és feszültséget okozott a mérkőzés lefújása után, amit még a közelgő VB-döntő sem tud überelni.
Pedig alakulhatott volna másképpen is. Ismét elő kéne vennem a bűvös “ha” szócskát, aminek tényleg nincs sok értelme, de ha kihagyom, akkor elveszik az este varázsa, ami még így is felejthetetlen volt. Több mint 14 ezer néző, végig fergeteges hangulat, egy iramában és színvonalában is bőven a magyar átlag feletti 90 perc (plusz egy, amit jó lenne kitörölni), melyben voltak hibák, de voltak olyan momentumok és olyan teljesítmény, melyre igenis építeni lehet a jövőnket. Persze ez is egy frázis, és ahogy szorongva ballagtunk le a lépcsőn, voltak olyan szurkolók is, akik nehezebben viselték a “pontvesztést”, pillanatok alatt öntötték a keserűségüket a játékosokra, az edzőkre. A szurkoló már csak ilyen, nincs is ezzel gond és még vitába sem akarok szállni, sokan voltunk, sokféleképpen éltük át, ezek közül egy az enyém, amit meg is osztok a kedves olvasóval.
Az összeállítás egy kicsit meglepett, bár ha belegondolunk várható volt. Nem lehetett minden “újat” egyszerre kipróbálni, ahogy egy svédasztalos vacsoránál először mindig a “biztosat” választom, mert annak ismerem az ízét, a zamatát és legfeljebb a köretnél bátorodom fel, de ott is felmerül, hogy vajon nem rontja-e el a megszokott ízvarázst. Abban biztos voltam, hogy Lanzafame kezdeni fog, ahogy Heister bevetésében is bíztam, mégis csak kell egy ballábas a védelemben és mivel Böde Daniról is az “terjedt el”, hogy apró sérüléssel bajlódik, így az izlandi “Finn” centerjátékára is volt esély. Gondot a “söprögető” szerepe okozta, Otigba még sérült, és a ghánai Frimpongról is az terjedt el (nem a malária), hogy kisebb sérüléssel bajlódik. A bemelegítésnél “vizslattuk” is őket, az első meglepit éppen ő okozta…azzal, hogy belső védőnek kissé alacsonynak tűnt.
Elsőre Moutarit véltem felfedezni (sajnos már a szemem is gyengülőben), de mire a fürge lábú csatárunkról semmi hír, így kizárásos alapon lett “megválasztva” Blazic társának a védelem tengelyében. A tutinak látszó Heister még a kispadon sem ült (mint számomra utólag kiderült eltiltását töltötte), de a “néhány napos” Iván Petrjak már igen, ahogy Rodríguez is. így Botka került a baloldalra, Lovre maradt a jobbon, előttük Spirovski, Goriarrán és Bőle, a két csatár Varga és Finnbogason, mögöttük Lanzafame.
A 90 perc (a plusz egyről egyszerűen nem vagyok hajlandó írni) történéseit most nem nagyon taglalom, mindenki láthatta és főleg akik ott ültek a lelátón át is élhették annak minden rezdülését. Mert ott ülve-állva-szurkolva volt az igazi, olyan hangulat lengte át az arénát, amit mindig is szerettünk volna. De ahhoz egyrészt kell a szurkoló (a Tábor fantasztikus volt!) és kell egy csapat, mely az első perctől az utolsó(előttiig) harcol, küzd, vért izzad, közben helyenként még jól is játszik, helyzeteket teremt és sajnos helyzeteket hagy ki. Mert ha, Botka, Blazic, Goriarrán (ő kétszer is) egy kicsit bátrabb vagy jobban céloz, akkor nem tornyosulna ránk az utolsó perc nehezéke. Nem lennénk igazságosak, ha nem írnánk arról, hogy a Maccabinak is voltak lehetőségei, de összességében én úgy gondolom (érzem), az egygólos győzelmet megérdemeltük volna.
Sokat tettünk érte, egyesek még annál is többet. Amit tegnap Nandó bemutatott, az szinte maga volt a tökély. Csak a gól hiányzott, de amit futott, amit szerelt és ahogy többször is bebőrözte a fél izraeli védelmet, az nálam csillagos ötös. Mellette Spirovskit is ki kell emelni, és nem csak a gólja miatt, ahogy Lovre és Blazic is remekül játszott. Lanzafaménak volt néhány jó ütempassza, de még meg kell találni a valódi helyét, ahogy Finnbogasonról sem lehet egyből kimondani, hogy alapból kiszorítja Danit. Igazi viking harcosként küzdött, rengeteg felívelt labdát fejelt le, tartott meg, de a kapu elé nem nagyon tudott kerülni. Frimpong szinte hibátlanul hozta le a meccset, ahhoz képest, hogy számomra egy kicsit alacsony (180 cm), jó ütemérzék jellemzi és ha Otigba visszatér, kiváló védekező középpályássá válhat. Spirovski-Frimpong-Goriarrán: nem egy rossz középső hármas.
Végig volt tartása a csapatnak, taktikusan, néha egy kicsit hektikusan, de végig óriási elánnál és lelkesedéssel játszottunk, amiért igenis járt a taps a lefújás után még akkor is, ha az a bizonyos szálka még mindig ott fojtogatja a torkomat. Természetesen nincs még elveszve semmi, jövő héten jön a második csörte, ahol az izraeli csapat esélyesebb, de talán a sors visszaad valamit és a végén, a 91. percben nekünk lesz szerencsénk.
És akkor egyből más értelmet kapnak a megpattanó remények.
11 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Megpattanó remények bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Nem elég a piacon a legjobb, legdrágább nyersanyagokat megvenni, kell valaki, aki szakácsként azokból el tud készíteni egy ehető ebédet…
Rijeka, kb. félszáz igazolás meg temérdek pénz után ismét sikerült nulla kaput eltalált lövéssel lehozni egy nemzetközi tétmeccset, ami ráadásul az ellenfélnek egy edzőmeccs volt. Ott, ahol építkezni szokás ilyenkor a felelősöknek meg szokták köszönni a munkájukat. TD teljesen alkalmazkodott a közeghez, az ilyen meccseket megúszni akarja (igaz ez sem sikerül neki).
na, beárazták ezt az 1-1-et.. 😳
Semmi olyan nem történt, amire a korábbi négy év alapján ne számíthattunk volna. Már egész jól hozzászokik az ember. De most nézzük meg a Real, Barca, Bayern, Juve, MU, PSG stb. eresztést, és tegyük fel a kérdést: hát ők vajon szoktak-e augusztusban nemzetközi tétmeccseket játszani? Na ugye…
Sokakkal, így a szakvezetéssel is, ellentétben nem voltam elájulva a csapat teljesítményétől. Úgy éreztem, mintha mindkét csapat 0:0-ra játszana (ezzel magyaráztam a kapusunk érthetetlen időhúzását). Mindezek ellenére maradhatott volna az eredmény 1:0, ha a védőnk blokkolja a lövést, nem pedig elhúzódik előle, s így megpattan a vállán. Számomra ez érthetetlen volt. (Az angol Stones a belgák ellen, csak az első félidőben, három lövést blokkolt a testével.) Szegény Dibusz, a válogatottban Vinicius csinálta ezt vele, most pedig Blazic.
Szerintem, okozhatunk meglepetést idegenben, de…
Hajrá Fradi!
Most még lehet azon vitatkozni, hogy félig tele van-e a pohár, avagy félig üres. Aztán csütörtökön kiderül, hogy megtelik-e avagy minden kiömlik. Én az előbbiben bízom, mert sokkal kompaktabbnak látta a csapatot, mint az elmúlt két évben volt. Bár még összeszokatlan.
Én most nem értek egyet Lalolibbal. Szerintem egy magyar átlagnál kicsit erősebb meccsen átlagos teljesítményt nyújtottunk. Nem volt olyan 5 perc a meccsen amikor úgy beszorítottuk volna az ellenfelet hogy a nagy nyomás alatt megtörjenek. Dibusz egész meccsen húzta az időt,a fiam mérte:volt olyan hogy 42 mperc telt egy kirúgás alatt. És már az első perctől kezdve! Botka helyén sokat tudtak centetezni, Frinpong ügyesen mozgott, Lanza nem sokat mutatott de látszik benne az állandó életveszély, ráadásul van tekintélye. Lovre,Nando nagyot játszottak. Finnbogasson súlytalan volt,ráadásul minden párharcot elvesztett, ugyanúgy mint Bőle. Bőle viszont előre nagyon kreatív volt,de nem szabad védőfeladattal megbízni.
Most lehetne írni megint az utolsó perces gólokról,de felesleges mert ez egy x-es meccs volt. Sajnos nem láttam azt a tüzet (kivéve 2-3 játékost) a játékosokon ,pedig rég volt ilyen jó a hangulat a nézőtéren is. Fiam barátnője életében először volt meccsen, azt mondta a végén, hogy mintha meg lett volna beszélve az x. A hangulat miatt máskor is eljön. Ezért már megérte.
Sajnos kint csak kockáztatva lehet továbbjutni,ami nem Doll erőssege. Szóval szerintem sajna ennyi volt. Ha összeáll a csapat,talán a bajnokság meglesz,főleg ha továbbmegy a Vidi és elfárad.
Mindenestre Hajrá Fradi.
Ja és a junior női kézi vb-n Magyarország az első, Háfra Noéni a vb legjobb játékosa. Anno volt Győrben egy hasonló vb kb 20 évvel ezelőtt,akkor is nyertünk és Görbicz lett a legjobb. Lehet hogy Noémi is ilyen magasságokba juthat mint Anita? Bár úgy lenne.
“…de voltak olyan momentumok és olyan teljesítmény, melyre igenis építeni lehet a jövőnket…”
Minden szurkolòtí rsnak egy jò bekezdést kiví nok: személyileg, munkahelyen, csalí dban.
A Fradinak is ezt kiví nom.
Az idézetet 100 %-os mértékben alí irom.
Nekem nagyon jò benyomí st tett ez a kialakulò csapat.
Volt valami, amit eddig hií nyoltam a csapatunkbòl. Az önérzet, az önbizalom és a merészség visszatérôben van. Nem adtuk inygyen ezt a meccset az ellenfélnek. Teljesen egyenrangù ellenfél voltunk az izrael csapatnak.
Ezt nem kell és nem is szabad lebecsülni és lekicsinyìteni.
Ezt gondolom, mindenki lí tta és lí thatta.
A “finn”-izlandi jí tékossal jött valami frissesség is, amit mí r önbizalomnak neveztem el. Emlékszem, hogy Bölét elôrébb intette. “Tí madjí l”. Ne félj.
Nem tudom meddig tart még ez a finn-izland frissesség és önbizalom és í t-e tudja venni a csapat ezt a hozzí í llí st.
Vagyis minden egy pí r hònap utí n a rég ví gí nyokban mered majd ?
Akí rhogy is sül ki a visszaví gò.
Van megint egy megbìzhatò csapat, amely a meglepetésekre is képes.
Ez mí r nagyon régen nem Volt.
Kiszí mìthatòak voltunk.
A futballban (a sportban) nem sok értelme van annak a kitételnek, hogy megérdemeltük volna a győzelmet. A magyar labdarúgás jelenlegi helyzetében szép eredmény az 1:1.
Mintha május 12-én már egyszer átéltük volna ezt a 90+x-edik percet…
Igaza van Lalolibnak: többet érdemeltünk volna. ár egint ez a keserű szájíz, a hiányérzet a végén: nem tudunk négy percet kivédekezni?
Nem mindenben értünk egyet: szerintem Finnbogason súlytalan volt, sem a labdákat nem tartptta vagy játszotta meg, sem nem szerzett, gyakran elnyomták, ennél még Djuricin is többet ért. Petrjakra sem volt szükségünk, és remélem, nem jön hozzánk Koman. Ugyanakkor Frimpong szerintem remekül játszott, és jól nyújtja meg a labdákat, amikre Otigba nem képes. Azért az összeesküvés-elméleten túl: ez a spanyol játékvezető, ha lett volna videobírója, meg kellett volna adja Botka felrúgásáért a büntetőt, és kétgólos előnyt talán nem adunk le.
Nagyon bízunk a csodában, csak egyszer végre Fortuna istenasszony is velünk lehetne végre! Hajrá Fradika!
Én nem tudom, hogy miért kell ezt a sajnálkozó és egyben ajnározó magatartást erőltetni… a gól előtti elbaltázott szabadrúgás magáért beszél. Ilyen technikai/taktikai hibát a megye 2-ben nem lehet. Az meg, hogy 1-0-nál 25 méterre a kaputól befelé cselező ellenfelet 10 méterről nézzük, már tényleg nonsense. Akár képzetlenség, akár figyelmetlenség, de ezen javítani kell! Persze, lehet mondani, hogy balszerencse volt, de vegyük észre, hogy mindent megtettünk azért, hogy elérjen minket ez.