2009 ősze – Az elveszett illúziók nyomában

Bobby Davison

Amikor elterveztük, hogy értékelni és összegezni kéne a 2009/2010-es bajnoki szezont, még nem gondoltam, hogy nem egy könnyű feladatra vállalkoztam. Hamar rá kellett jönnöm, a múltról könnyebb í­rni, hiszen a múltnak van egy örökérvényű jó tulajdonsága, hogy az évek múlásával megszépül és egy olyan tüneményes fiatal lányként jelenik meg szemeink előtt, mint kamaszkorunk legszebb nyarában az első szerelmünk.

A 2009/2010-es szezon, bár befejeződött, de mégsem nevezhető múltnak, hiszen olyan közel van, hogy szinte meg tudjuk érinteni. Ehhez itt van az oldalunk is, mely elsődlegesen a Ferencváros múltjával foglalkozik és azt is dolgozza fel, de a jelen aktualitását is megtalálja a kedves olvasó, hiszen ahogy megjelentetünk egy napi hí­rt, az azonnal múltként tekint vissza ránk. És akkor nem beszéltünk partneroldalunkról, az ulloi129.wordpress.com oldalról, ahol olyan részletesen szerepel a 2009/2010-es szezon (nem számoltam, de több ezer hí­r biztosan megjelent), hogy ezek után nehéz eldönteni, hogy vajon mi is maradt meg egy értékelés számára.

Túl sok szubjektí­v megjegyzést nem í­rhatok le, hiszen nem vagyok szakember, de még újságí­ró sem, csupán egy szurkoló, és mint ilyen, csak egy vélemény lehet az enyém, ami azonban a jövő számára nem lehet teljesen hiteles. Az objektivitással meg az a gondom, hogy túlságos száraz, ráadásul az előbb emlí­tett elérhetőségek miatt szinte csak olyan adatokat tud tartalmazni, melyeket jelenleg, szinte mindenki ismer. Ezért egy középutat választok, kiemelve azokat az eseményeket, melyeket fontosnak tartok a 2009/2010-es szezon értékelésénél. Igazodva a közelmúlt sorozatunk eddig megjelent részeihez, szétbontjuk a szezont, í­gy ma 2009 júliusával kezdünk és az őszi évadot vesszük górcső alá. Képzeletbeli mikroszkópunkat nem állí­tjuk túl nagy felbontásra, mert a tények hátterének teljes ismerete nélkül nem akarunk olyan következtetéseket levonni, melyek inkább a fikciók sorába tartoznának.

2009 nyara a sheffieldi edzőtárral indult. Megnyertük az NB II-es bajnokságot és visszatértünk oda, ahonnan száműztek minket és ahonnan valójában soha nem estünk ki, az NB I-be. Ez a három év olyan nyomot hagyott mindenkiben, amit legutóbb talán az ötvenes években érezhettek a Fradisták, mikor a kommunista rezsim elvette a nevünket, a zászlónkat, a cí­merünket. Óriási bizonyí­tási vágy égett a Fradisták lelkében és olyan hevülettel figyeltünk minden apró rezdülést a csapat és a klub körül, mintha a saját életünk függne tőle. Először is sokat vártunk a játékosállomány megerősí­tésétől. Amikor hozzánk csatlakozott a spanyol Joaquin és Alcantara, a szerb Mamic (mindannyian Ciudad de Lorqui, spanyol 3.osztály), a pakisztáni válogatott Adnan (Tranmere Rovers utoljára kölcsönben a Port Vale csapatában, angol 4.osztály), Sinnot (Everton reserve), majd az őszi szezon közepén érkezett Haber kapus valamint visszatért Kulcsár Dávid (Vecsés, kölcsönből), majd Rósa Dénes (Hearts, skót 1.osztály), még nem tudtuk, hogy vajon ezek a nevek erősí­tésnek fognak-e számí­tani azok helyett, akik nyáron elhagyták a csapatot: Szkukalek, Márkus, Deme, Baranyai (aki aztán visszatért az NB III-as csapatba 2010 tavaszán), Robertson, Wolry Wolfe, Williams, Lamine, Moussa, Kamate és Souare.

Kulcsár Dávid

Ma már tudjuk, hogy a fenti nevek közül egyedül Kulcsár Dávid hozta azt, amit igazából elvárunk egy Fradi játékostól. Rósa Dinitől többet vártam, úgy gondoltam, hogy tapasztalatával, technikai képzettségével sokat tud segí­teni a csapatnak. A többiek sajnos a futottak még kategóriába tartoznak, amit bizonyí­t az is, hogy a teljes szezon után csak Adnan maradt a Fradi igazolt játékosa. Reménykedtünk az észak-í­r válogatott Gillespie leigazolásában, amit végül a játékos és a Sheffield United akkori „főnökének” a személyes konfliktusa akadályozott meg, mely eléggé kiverte a biztosí­tékot a szurkolók szemében. Az edzőtábort egy botrányosra sikeredett nemzetközi mérkőzés követte (a Dárdaival felálló Hertha ellen, 0:2). Július végén indult a Ligakupa Kecskeméten, amit biztató játékkal nyertünk meg 3:0-ra.

Terry Robinson

Az igazi visszatérés dátuma: 2009. augusztus 1., Albert stadion, a Fradi bajnoki nyitómérkőzése a Zalaegerszeg ellen (fotók itt). „Megjártuk a poklot és magunkkal is hoztuk” – gondolom mindenki emlékszik erre a drapériára, mellyel egyrészt üzentünk a minket jogtalanul kizáróknak, másrészt a vágyainkat is megfogalmaztuk a csapattal szemben. Figyelmeztető jelek pedig már akkor voltak, csak kevesen vették őket észre (köztük én sem). Nem igazoltunk megfelelő képességű játékosokat, elég felemásra sikeredett az edzőtábor (voltak, akik éppen nyaraltak akkor Jamaikában) és az FTC Zrt. akkori elnöke Terry Robinson is „elejtett” egy mondatot, mellyel óvatosságra akarta inteni (vagy csak magyarázatot keresett), miszerint a Fradinak még szoknia kell az NB I-et. Ezt a legtöbb Fradista szinte sértésnek vette és mely meg is alapozva Robinson további kapcsolatát a szurkolókkal.

A nyitány fényesre sikerült. Majdnem telt ház, nagyszerű hangulat, jó játék, magabiztos, 4:1-es győzelem. Akkor még nem is sejtettük, hogy az a háromgólos diadal lesz az egész szezon legjobb mérkőzése és a legnagyobb gólarányú győzelme. Ami ezután jött, arról jobb lenne nem is í­rni semmit. Az több volt, mint mélypont. Vereségek és döntetlenek jönnek egymásután, köztük egy olyan vereség, ami mindenkit nagyon fájdalmasan érintett. Amikor jogtalanul kizártak minket és helyettünk a Vasas került vissza (szintén jogtalanul) az NB I-be, azóta vártuk azt, hogy méltóan vágjunk vissza a bennünket ért jogtalanság miatt. Erre a „legközelebbi időpont”, augusztus 21.-én jött el, a bajnokság negyedik fordulójában, mely után elindult egy olyan negatí­v folyamat, mely a közönségszám drasztikus csökkenéséhez vezetett a bajnokság végéig. Kikaptunk azon a Vasas elleni mérkőzésen, mely nem csak a keserűség és az elveszett illúziók miatt emlékezetes, hanem Holczer bakijai miatt is (ez volt Ádám utolsó nb1-es meccse a Fradiban).

2009/10 - Bobby Davison "bizonyí­tványa"

A Vasas elleni mélypont után döntetlenek jöttek, majd végre egy győzelem az MTK ellen. A hetedik forduló után a nyolcadik helyen álltunk, öt pont lemaradással a harmadik Újpesttől, de innentől jöttek a „rázós” meccsek: Debrecen, Videoton, Újpest. Bár ezeken nem játszottunk rosszul, de a szerezhető 9 pont helyett csak 1 jött össze és talán először kezdett rezegni Bobby Davison edzői széke. A bajnokik közepette szép csendben kiestünk a magyar kupából (az MTK II. csapata ellen!), de továbbra is veretlenek maradtunk a Ligakupában. Október 24.-én a valamikori NB II-es társunk, a Kecskemét adta meg Davisonnak a kegyelemdöfést. Egy katasztrofális, szégyenteljes mérkőzésen kikaptunk 3:1-re, és bár egy mérkőzéssel kevesebbet játszottunk, de csupán 1 pont választott el a kieső helytől.

Lépni kellett, a Diósgyőr elleni hazai mérkőzésen már Short ült vezetőként a kispadon. Annak ellenére, hogy már előtte hallani lehetett szurkolói készülődésekről, a rendbontást nem lehetett és talán nem is akarták megakadályozni. Csúfos hazai vereség, félbeszakadt mérkőzés, pályabezárás, pénzbüntetés és egyre kilátástalanabb helyzet. Bár a Diósgyőr ellen már Short ült a kispadon, a vereséget még Davison „vitte el”. Short érdeme, hogy ezek után valamelyest rendezni tudta a csapat körül megbomlott egységet, és a hátralévő három mérkőzésen szerzett 7 pontunkkal (győzelem a Győr és a Pápa ellen, döntetlen a Honvéd ellen Ferenczi kihagyott tizenegyesével) elkerültünk a veszélyzónából és a tizenegyedik helyen zártuk 2009 őszét.

2009/10 - az őszi szezon végeredménye

38 %-os teljesí­tmény, mí­nusz négyes gólarány, több vesztes, mint nyertes mérkőzés, drámaian csökkenő nézőszám, pályabezárás, pénzbüntetések, játékosok utólagos eltiltása (Dragóner, Wolfe), edzőváltás. Nem éppen dicséretes jelzők sorozata, de ettől függetlenül télen elkezdtünk újra bizakodni. Bí­ztunk Short megkezdett munkájában és a tulajdonos í­géretében, hogy télen minőségi játékosokkal fogjuk megerősí­teni a csapatot. Kiestünk a magyar kupából, de élen álltunk a szurkolók által eleve nem elfogadott Ligakupában.

[standings league_id=3 template=extend logo=false]

Mi valósult meg 2010-ben az álmainkból? Ahogy az elején í­rtam, oly közeli a visszaemlékezés, hogy szinte meg tudjuk érinteni, ezért mindenki tudja a folytatást, de mivel a mostani értékelés reményeink szerint a jövőnek is készül, í­gy szubjektí­v megnyilvánulások mellett fontosak a tények. Azok a statisztikai adatok melyekből talán 20-30 év múlva azt a tanulságot fogják leszűrni az akkori olvasók, hogy 2009 őszén nem sikerült megtalálni önmagunkat és nem sikerült egy olyan Ferencvárost felépí­teni, mely igazán méltón tudná folytatni a Ferencvárosi labdarúgás 110 éves történelmét.

A végén csak eljutottam odáig, hogy leí­rtam azt a mondatot, mely személy szerint a legjobban bánt, a mai napig is. Ismerve a Fradi történelmét tudom jól, hogy voltak olyan évek, amikor épp olyan rosszul zártuk az őszt, mint 2009-ben. Nehéz ugyan egy szurkolónak elfogadni, de ezen hamar túl lehet lépni. Elég hozzá néhány győzelem és elfejtődik minden. Egy valamit azért nehéz lesz visszahozni. Mert szép lassan szétfoszlik az a mí­tosz, mely 110 éven át körülvette a Ferencvárost.

Beburkolta, mint egy gyémántot a gyűrű, magába zárta és olyan fényesen világí­tott, hogy azt a világ minden táján észlelték. A gyémánt még ott van, csak a fénye már csak pislákolva világí­t.

– lalolib –

Előző rész: 2009 tavasz – Következő rész: 2010 tavasz