Hetedhat országon keresztül (5.)
Négygólos hódolat Orth emlékének
És a vándorcirkusz ismét tovább állt. Áttettük székhelyünket Peru fővárosába, Limába. Még az egyszerű utazó is tudja, hogy milyen nagy különbség csomagokkal utazni és úgy, hogy nincs az embernek gondja semmire? Hát még milyen nehéz egy focicsapatnak: az egyéni „cuccok” mellett a fellépés kellékei, a rengeteg felszerelés! Nem kevesebb, mint 40 nagy bőröndünk járta a félvilágot (a kézi poggyászon kívül) és ez nem kis gondot okozott Dóka Gyurinak. De rutinos utazó ő és jól megszervezi a munkáját. Először is mindén csomag fülére került egy nagy masni harisnya-kötőzsinórból, így rögtön tudjuk a nagy futószalagon ömlesztett csomagáradatban, melyik bőrönd tartozik a csapathoz. Segédje is van: Csernai Tibi szerint azért, mivel éppen 20-ig tud számolni…
A másik segéd
Szőke Pista. Álmatag természete miatt „tejföl”-nek becézik és nehéz lenne ráfogni, hogy izgága természet! Sokszor előfordul, hogy a „tranzitokban” 2—3 óra a várakozási idő és ilyenkor mindenki az üzletnegyed felé veszi az irányt — Szőke kivételével. Ő a „notre-damei csomagőr”, rendíthetetlen nyugalommal ül és vigyáz a csomagokra. Egy ilyen nagy társaságban mindenkit lehet valamire használni…
Miután elhelyezkedtünk az új otthonunk (a szálló személyzete többségében magyar), a minden” kényelmet kínáló Hotel SAVOY-an, máris közös gyalogsétára indultunk, a rendőrségre.
Míg Bogotára az olajzöld szín a jellemző, Lima kopott palaszürke. A várost körülölelő hegyvonulaton sehol egy vigaszt nyújtó fa, kopárság mindenütt.
A város maga annál szebb, impozánsabb. Érződik rajta a történelmi levegő: Pizarro új fővárost alapított itt CIUDAD de les REYES néven, ami Lima ősének tekinthető. Itt volt a központja az inkák magaskultúrájú birodalmának: Peru volt az első spanyol gyarmat, alkirályság. Aranyozott kupola tornyú templomok, töméntelen drágaságot rejtő paloták sora váltja egymást, mindegyik építészeti műremek, megelevenedett képzőművészeti album. Közülük is kiemelkedik az EL PALACIO TORRE TAGLE és a PALACIO ARZOBISPAL gyönyörű épülete: nehéz lenne eldönteni, hogy a harmonikusan tagolt épületen a kőművesek vagy a faszobrászok remekeltek-e jobban.
A rendőrségi épületben
jelvénygyűjtő tisztviselő fogad bennünket. Ezt ugyan megszoktuk, mégis most az egyszer egyikünknél sincs egy fiaszem sem. Börzsei Jancsi magyarázza, hogy míg a fiúk ügyét (ujjlenyomat, stb) intézi, ő visszaugrik a szállóba és hozza a jelvényt. Képzeljék mi történt: barátunk előbb elkísérte vissza a hotelba Börzseit és miután a főnökének is szerzett egyet — csak azután látott munkához!
Nagy élmény volt a tengeröbölben, a La playa de „La Herradura”-ban tett kirándulás. Egyrészt azért, mivel „szervezza” (a sör itteni neve) is került a bambuszasztalra, másrészt egy cápát láttunk a tengerben. Volt nagy izgalom, a szabályos időközökben felbukkanó látvány nyomán. Legközelebb a kis Fazekas merészkedett: ő volt a filmes. Pergett a felvevőmasinája, közben a kissé molett Fatér Karcsi meg is jegyezte:
— Könnyű neki, ilyen keszeg emberek nincsenek a cápa ínyére!
Életben maradtunk
és így nem volt akadálya a másnapi mérkőzésnek. A sokszoros bajnok Universitario ellen léptünk pályára. A szokatlanul sok tűzoltó- és mentőautó, rendőr és egyéb hivatalos személy láttán hirtelen eszünkbe jutott: szomorú emlékű pálya ez, színhelye a pár évvel ezelőtti tömegszerencsétlenségnek. Botrányos jelenetek, meg nem adott gól az olimpia selejtező mérkőzésén, tömegverekedés és tömeghalál.
Kitűnő eredmények fémjelzik ellenfelünk játékerejét. Külföldi csapat még nem úszta meg szárazon! A szépen kivitelezett műsorfüzet az első oldalán a Peruban edzősködő felejthetetlen ORTH emlékének áldoz, majd a csapat argentin edzője kedves figyelmességgel arról ír, hogy az argentinokat a magyarok tanították meg futballozni, ők a kolombokat, így most
a nagyapa játszik az unokájával
A csillagfényes éjszakában, kissé túlerős volt ez az unoka! A portya legszebb, legizgalmasabb mérkőzésének végeredménye (4:0) nem sejteti, milyen nagy küzdelem volt a pályán! A zsúfolt mérkőzésen 50 ezer néző hangorkánja mellett éktelen „fegyverropogás” űzte, hajtotta előre a sárgamezes fiúkat. Egyik akció szebb volt, mint a másik, lövést lövés követett, de „jó kis csapat ez a Szentmihályi!”
Talán még az olimpiai döntőben mutatott játékát is felülmúlta! De jött a másik félidő egy negyedórás henger „sablon gólokkal“: Novák zsinórpassza, Szőke „fejből” nyesett beadása és Puskás, Kozma, Fazekas a „mesterlövészek”! Nem is volt unalmas!
Őrjöngés, dörgő tapsvihar, újságírók hada. Szentmihályi az ellenfél mezbeöltözött szurkolóinak a vállán. Ilyen még nem volt: egyszerűen elszabadult a pokol — de most pozitív értelemben. De minden dicséretet megérdemelnek ezek a fiúk! (Ezt azért kár volt leírnom!) Egyenesen rejtély előttem: hogyan tudják előttem is titkolni, mennyire tudnak ők focizni?
Szőkével kezdtem és most Szőkével fejezem be.
Nem kis bosszúságomra, a perui mérkőzésig a csapat egyik leggyengébb tagja volt. Ácsorgott a pályán (az egyedüli hűvös hely az ő árnyéka volt), messze volt a ferencvárosi formájától!
Aki ismeri és járt Dél-Amerikában, az tudja, mennyit lehet bosszankodni a sok pontatlan, időérzék nélküli, nemtörődöm ember láttán. Ha türelmét vesztve rájuk kiabálnak, akkor is mondják a „bibliai szöveget”: „MANYÁNA … MANYÁNA.” Azt jelenti holnap.
Az említett „cápás” kirándulás vidám izgő-mozgó forgatagában Szőke mélalustán ült a fonott székben. Erős szemrehányással szólok hozzá:
— Pista, mikor fogsz már végre jól játszani?!
— „Tejföl” barátunk most sem hazudtolta meg önmagát. Egykedvűen válaszolt: „MANYÁNA”. Ezúttal az egyszer tényleg igaza lett!
Lakat Károly
(Folytatjuk.)
Vélemény, hozzászólás?