Hetedhat országon keresztül (6.)
A Fortuna SC formája
Ifjú szerelmesek és túravezetők figyelmébe: ahol egyszer sikeretek volt, kár oda újra visszatérni! Tudtuk ezt jól, de mi tervezünk és a menedzser végez. Egyébként az a tény, hogy egyetlen csapatnak sikerült a visszavágót „kierőszakoskodnia”, az a csapat nevéből adódik: persze, hogy első ellenfeleinek, a MILLONARIOS-nak. Az eléggé ideges hangulatot igyekeztem lecsillapítani: ez ellen a csapat ellen egyszer már 4:0-ra győztünk. Ti sokkal jobbak vagytok (ezt is mondtam?), szóval próbáltam sok mindent, de egyik érvem sem volt elég erős. Végül is a játékvezető személyében „kapaszkodtam” meg:
— Az első mérkőzés bírája itteni (kolumbiai) volt és nem is elég fiatal (jóval túl volt a 45. évén és mégis bíráskodott!!!), a mostanit pedig egy szerződtetett, fiatal chilei vezeti! Miért kellene ettől félnünk?!
Az első félidőben
„csak-csak”, de amit a második félidőben produkált, az minden képzeletet felülmúlt. Az „apróbb” eseteket nem említem, csak a lényeget: kezdte azzal, hogy a sérült Kozma helyett a 2 (!) perce beállt cingárvékony Sikorát „durvaságért” kiállította, holott mindenki látta, hogy félelmében inkább az árnyékot rugdosta, mint az ellenfelet. Szentmihályi gyors sprintet vágott ki (sose láttam ilyen gyorsnak!) és máris a játékvezetőnél termett. Hogy mit mondott, illetve akart mondani, azt ma már senki sem nem tudja, mivel mondat közben a kiállítás sorsára jutott, így 9 (!) emberrel maradtunk. (Illetve csak 7-en, mivel a kilencbe Szőke és Puskás is bele tartozott.)
Először és utoljára a túrán, az ellenfél szerezte meg a vezetést, 1:0! Mi lesz itt, vége az ártatlanságunknak? Novák azonban ezúttal is mesterlövésznek bizonyult, persze, hogy 11-esből! Ha a vége jó, minden jó, az eredmény 1:1, csapatunk 9 emberrel (azaz 7-tel!) megúszta ezt a legnehezebb mérkőzést is: veretlen maradt!
Viszont ne csodálkozzék a jámbor olvasó, ha ezentúl néha írásban is találkozik azzal a névvel, ahogyan én később ezt a csapatot neveztem „FORTUNA” SC.
Néhány „rosszmájú” játékos szerint ugyan inkább NEKEM volt szerencsém, hogy ilyen jó csapatnak az edzője lehettem!
Szentmihályi a mérkőzés után szomorúan gubbasztott az öltöző szögletében, én vigaszt nyújtóan néztem rá, de nem szóltam semmit (ismerem már Tokióból!). Ő azonban nem bírta a szótlanságot:
— De Karcsi bácsi! Becsületszavamra, nem szidtam a bírót, különben is, nem is ért magyarul!
— Az az érzésem, hogy nagyon is jól lát — magyarul!
Szegény Miska, ebbe kénytelen volt belenyugodni…
Cali, város Kolumbiában,
sima „aszfaltúton” egyórás repülőút. Eddig mindig azt hittem, hogy az a statisztikai adat, miszerint a légi utazás biztonságosabb a szárazföldinél — csupán a gazdag légiforgalmi társaságok „híresztelésén” alapszik, most meggyőződhettem róla: igaz! Egyszerű újsághír adja tudtára a vacsorázó honpolgárnak: az alattunk elterülő vidéken BANDOLEROK-ból (útonállókból) álló társaság MACHETTAK-KAL (nádvágó kések) levágta 2 autóbusz 32 utasának fejét. Ez a nap is jól kezdődik!
Este van már, késő este, mikor megérkeztünk. A vacsora után csábítja az embert a szállodát körülvevő tér: színes lámpákból füzérek az erkélyeken, kivilágított Betlehem a tér közepén, alulról rejtelmesen megvilágított épületek sziluettje. Kísérő is akadna, még szerencse, hogy előbb elmond egy tipikus cali-i esetet:
Visszatérő „mulatság” ebben a városban, hogy a jelzőlámpák mellett a járdán útonállók helyezkednek el. Piros jelzésnél kicsit „kivárva” (várják a zöldet!), előugranak, égő cigarettával megégetik a gépkocsit vezető úr bal kezét, erre az jobb karjával önkéntelenül is odakap és már le is emelik karjáról az órát! Közben a jelzőlámpa zöldre vált, s a mögötte levő gépkocsioszlop dudálni kezd. Indulni kell, míg az útonállóknak „helyet csinálnak” a békésebb természetű járókelők.
Nem vagyok ugyan félős, kísérőmnek mégis azt mondtam, késő van, majd MANYÁNA sétálok …
Másnap délután mérkőzés.
Már reggel, mikor egy riadóautó — (mint régen a cirkuszosok!) járta a várost és a „müezzin” állandóan harcba hívta a helyi szurkolókat a „legyőzhetetlen” hungarosok ellen — éreztem, hogy nagyon „meleg” meccsünk lesz (árnyékban volt 32 fok, mi lesz itt délután 3 órakor?).
Katona térde fáj, Juhász „Oczo”-nak a passzolóizmai sérültek, ráadásul góllövőnk, Kozma Misi is beteg, Laczkó Miska épp, hogy lábadozik (a 46-os lábacskájával).
A bajt tetézte, hogy az ellenfél éppen a múlt héten nyerte meg a bajnokságot (idegenben), ez a mérkőzés lesz a „bajnokavatás”.
A stadionhoz vezető utakon mindenütt transzparensek, zászlóerdők, mezbe öltözött szurkolósereg teljes harci felszereléssel (csak éppen a kiságyú hiányzott), óriási zászló a pályán, a villanyóra rejtélyesen letakarva (leleplezés előtt!).
Szerényen kivonuló csapatunkat a szépszámú közönség csendben „megtapsikolta”, majd utána jöttek ők, a BAJNOKOK!
Ha történetesen nem lennék jelenleg bajnokcsapat edzője (dejó érzés is!), azt mondanám: így kell ünnepelni! Félóráig ügyet sem vetettek ránk, kiskupa átadás, nagykupa átvétel, szoborleleplezés, virágszőnyeg, zászlóavatás, jutalmazás, mit nyújtsam tovább — még az EDZŐT is ünnepelték.
Elkezdődött a játék,
volt egy 10 m széles „hűvös” csík (a tribün árnyéka), itt Szőke elfoglalta végleges helyét (kérte, hogy a II. félidőben balszélső lehessen), Puskás-gól 1:0, „szokott” játék, a „szokott” félidő…
Fordulás, bebizonyítjuk, tudunk mi még az első félideinél is rosszabbul játszani, mikor „váratlan” fordulat következik.
Az egész túrán kitűnően játszó Novák régi cselét előszedi és máris 1:1.
És ekkor jön a „bomba”! Elkeseredésemben a csatár Sikora helyett a fedezet Laczkót küldöm a pályára (csak egy edzőnek lehetnek ilyen botor gondolatai!) És csodák csodája: egy bukdácsolás jobbra, két bukdácsolás balra, egy vissza, hogy egyensúlyban maradjon és Laczkó Misi előbb beesik a hálóba, mint a „bombája”.
Gól, gól, kedves olvasóim! Szerzője Laczkó, ha ezt ugyan Tatabányán elhiszik!
Az igazsághoz tartozik., hogy a végén a kis „FAZÉK” addig fűzte a gyöngyöt az ellenfél védelmében, míg 2 gyöngyszem bepotyogott a kapuba. A vége: 4:1.
Ez igen, ez a „Fortuna” SC formája!
Mérkőzés végén, Novák nagy hangon:
— Még szerencse, hogy felráztam a csapatot!
Másnap egyoldalas újságcikk:
„Csodálatos győzelem, kitűnő csapat, okos taktika! A magyarok edzője meglepte az ellenfelet,
miután a II. félidőben játszatta az igazi középcsatárt.”
Mennyire igaza volt.. .
Lakat Károly
(Folytatjuk.)
Vélemény, hozzászólás?