lalolib
Feljegyzések a fotelból – K.O.
A Fradi labdarúgásának kutakodása mellett a történelmet kedvelem legjobban, benne az angol história vérzivataros XV.századával, amit a tankönyvek Rózsák háborújaként oktat és melyről túljutva Shakespeare kissé eltúlzott és a Tudor dinasztia érdekeit szolgáló III. Richárd drámáján, eljutunk ahhoz az alakhoz, akiről kevés szó esik, de az egész valódi “Trónok harcát” befolyásolta: Richard Neville, Warwich grófja, akit már annak idején is Királycsinálónak hívtak, hiszen három akkori király hatalomra kerülésénél segédkezett. A vasárnapi reggeli kávé mellett kell bevallanom, hogy most szívesen írnék a “Kingmaker” (nem kedvelem az idegen kifejezéseket, de valahogy jobban hangzik mint a “csináló” szó) kalandos életéről mint a tegnapi borzalomról amit át kellett élnünk, de azért, hogy ne tűnjek túlságosan is okoskodónak, egy kis magyarázattal mégis tartozom annak tisztázása érdekében, hogy miért is kezdtem a Rózsák háborújával és mire is akarok kilyukadni Warwich grófjának említésével. Ez a kissé erőltetett hasonlat már a felcsúti fellépésünk előtt befészkelődött az agyamba, miután a Honvéd egy ötöst rámolt be a Debrecennek, annak a Lokinak mely a kiesés ellen küzd és melynek nekünk két meccsen nem sikerült egyetlen gólt sem lőnünk. „Hemi papa” legényeinek győzelme meg azt is jelentette, ha mi Felcsúton valami csoda következtében nyerünk, bizony átvesszük a harcias gróf szerepét és mi fogunk a Királycsináló nem éppen fényes páncéljában tündökölni. Sőt, ha kikapunk (ami már az elején sem tűnt annyira csodának), akkor is belebújhatunk a szerepbe, hiszen ebben az esetben a Videotonnak adjuk meg az esélyt arra, hogy a fejükre adják a koronát…amit legyen az a Honvéd vagy a Videoton, tőlünk oroznak el, ami eleve fájdalmas, főleg annak tükrében, ahogy a tegnapi felcsúti 90 percet át kellett élnünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Bágyasztó döntetlen
Ahogy közeledünk a bajnokság befejezéséhez egyre fásultabban érzem magam. Úgy vagyok vele mint a mindennapok taposómalmával, jó lenne kilépni a szinte már robottechnikával működtetett napok egyhangúságából. Jó lenne ha nem kéne foglalkozni a reggeli csörgőóra kalimpálásával, ha nem futtából kéne bekapni a pirítóst és szőrteleníteni torkunkat a forró kávéval, hanem kipihentem megállni a reggelis svédasztal előtt és azon elmélkedni, hogy most jobbról balra, vagy balról jobbra lapátoljam be a finomságokat. Ahogy jó lenne a reggeli dilibogyók helyett egy időkapszulát bekapni és a munkahely helyett elrepülni oda, ahová mindig is vágytunk. Az biztos, hogy az első utam Augusztus császár Rómájába vezetne, ahol már túl lennénk Lepiduson és Antoniuson, nem akarnék én harcolni, csak a kezembe fogni néhány denariust, kimenni a piacra, sétálni az épülő és szépülő Róma utcáin. A második utam már közelebbre vezetne, oda csak 80 évet és 120 km-t kéne megtenni, majd megállni az Üllői út 129 előtt, nem törődni a zuhogó esővel, elvegyülni az urak és a hölgyek tömegében, akik mind-mind azért jöttek, hogy tanúi lehessenek a Ferencváros második KK győzelmének. Innen már a dátum sem lehet kérdéses, 1937. szeptember 12. A mérkőzés kezdése előtt az eső is eláll, a lelátók megteltek, zúgott a Hajrá Fradi!, mindenki idegesen tördelte a kezét, vajon Sárosi vagy Piola fogja eldönteni a döntő első mérkőzését…Szép-szép ez az időutazós álom és bár legszívesebben továbbra is Sárosi dr. három góljáról mesélnék, de a mókuskerék visszarángat a földre, a jelenbe és bármekkora is a két korszak közötti kontraszt, most mégis a tegnapi bágyasztó döntetlenről kell értekeznünk még akkor is, ha jelen pillanatban ehhez nincs túl sok hangulatom. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Kényelmes győzelem
“A május nap aranyos derűje káprázatosan szép keretet adott a két örök rivális találkozásához. A Hungária-út friss zöldje körül a kopott tribünök már kora délután megnépesedtek s amint a csilingelő villamosok, robogók, tülkölő autók kiértek az MTK sporttelepéhez, egyre-másra ömlött a tavasz eddig legnagyobb s legszínesebb közönsége befelé. A tribünök és állóhelyek után hamarosan megteltek a korzóülések is, sőt a kapuk mögötti karéj szinte a pálya sarkára ült rá, hogy a sarokrúgásokat nem is igen tudták rúgni a szélsők. Ez azonban nem zavarta az egész, ragyogó délután harmóniáját, mely olyan nagy örömet hozott a ferencvárosiaknak.” – mielőtt bárki azt hinné, hogy a két héttel ezelőtti epekövek nem csak a májamat támadták meg hanem az agyi térfogatomat is csökkentették, az előbbi idézetre szombat délelőtt találtam rá, miközben oldalunk hétfői naptárának az anyagát böngésztem. A stílusból nem nehéz kitalálni, hogy a számomra oly kedves (irodalom és sport terén) ’20-as és ’30-as évekig kell visszamennünk, pontosan 1927-ig, amikor is a Ferencváros és a Hungária derbyje még igazi társadalmi eseménynek számított, ráadásul az május 8-i rangadó el is döntötte a bajnoki címet a Fradi számára. Ahogy belemerültem a három oldalas beszámolóba, ahol a mérkőzés minden apró rezdülését megírták, azon morfondíroztam, hogy 90 évvel később vajon milyen élményben lesz részünk a 212. örökrangadón az új Hidegkúti stadionban? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Elég volt egy félidő (?)
“Ahogy vonakodva, akadékoskodva végre mégis felkecmergek a lépcsőn, egyszerre mély csüggedéssel eszmélek rá, mi taszít úgy innen.” – Karinthy Frigyes kórházi gondolata ötlött fel, amikor nem éppen saját elhatározásból (annyira azért nem vagyok bátor) én is beléptem megpróbáltatásaim színterére. Annyival könnyebb dolgom volt mint a két világégés közötti magyar irodalom egyik zsenijének, hiszen nekem nem a koponyám körüli bizarr utazást kellett átvészelnem, csupán az epekövek intéztek frontális támadást a szervezetem ellen. Orvosom, aki egyben régi barátom is, jól tudta Fradi iránti vonzalmam, ezért az első vizsgálatok után miközben vészriadót fújt, sanda mosollyal közölte, hogy most gondoljak a ’68-s Liverpool elleni meccsünkre, milyen nyomást kellett kiállnia a védelmünknek és mi lett a vége – győztünk. Mi is győzni is fogunk. Mégis, mikor belenéztem a tükörbe és olyan sárgának láttam magam mint száz szmájli ikont összegyúrva egy korsó angol barna sörrel, egy kissé földhöz csapottnak éreztem magam. Amihez hozzájárult az is, hogy tudtam, bármennyire is gyorsan lettem betáblázva két műtétre, a szombati Gyirmót elleni mérkőzésről lemaradok. Valójában ez inkább önsajnálat volt, ráadásul abban bíztam, hogy a meccsig már túl leszek mindenen és bár nem láthatom a remélt győzelmet, de a technika vívmányainak köszönhetően az “okosomon” legalább követhetem. A győzelem össze is jött (jobban is lettem tőle, bár sokak szerint jobb is, hogy nem láttam), a szerdai kupa góldömpinget már otthon nézhettem és bár megfordult butuska agyamban, hogy ha már kint vagyok, szombaton éppenséggel fel is lehetne zötykölődni az arénáig, de ez tényleg csak kósza ötlet volt, így ma igazi, vérbeli fotelszurkolóként vártam a csapattól, hogy végre kikecmeregjen a saját maga ásott gödörből. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – 45 percre már jók vagyunk
Amikor egy vírus ledönti az embert a lábáról és lázasan, hidegtől rázva mindent magára húzva próbál elbújni a világ elől, nem a legkellemesebb érzés végigszenvedni egy újabb kudarcot. Ilyenkor nem tudjuk, hogy valójában azt látjuk-e amit a szemünk érzékel, vagy az erőteljes hidegrázás okozta kábulat játszik velünk komisz játékot. Persze jobb lett volna inkább bekapni egy altatót és duplán szenvedni, de a “kötelességen” túl, minden kínos előzményt is beleszámolva, mégis csak a Fradi van a pályán és ha már nem tudtam személyesen a lelátón szurkolni, akkor szenvedés ide vagy oda, mégis csak meg kellett próbálnom nyitva hagyni a szemem és legalább 90 perc erejéig mellőzni az altató üdvözítő hatását. Bármennyire is “szigorú” és reményvesztett voltam a szerdai paksi fiaskó után, úgy gondoltam, az a csúfság még sem fordulhat elő, hogy egy hét alatt, három meccsen mindösszesen egyetlen pontocskát szerezzünk. Aztán meg ott van még a (kecskeméti) Vasas is, akinek soha nem fogjuk megbocsájtani 2006-ot, ráadásul ők már kétszer meg is fricskáztak minket. Tavaly augusztusban a Groupama Arénában tudtak nyerni az utolsó percben egy olyan meccsen, amit gólokkal kellett volna nyernünk, majd egy emlékezetes Kassai ámokfutás következett novemberben, ahol is végül a Vasas pályaedzője mentett pontot a hazaiaknak, szintén az utolsó pillanatban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Eljött az idő
Ha most lenne hozzá időm és főleg kedvem, akkor visszalapoznék néhány évet a fotelszurkolós jegyzeteim közt és megnézném, hogy vajon akkor miket tudtam írni egy-egy megalázó vereség után. De mivel hamarosan kezdődik a Bayern-Real, inkább hanyagolom a keresgélést és talán nem is lenne ildomos plagizálni saját magam, de enélkül meg hogy a fenébe tudjak egyetlen okot is felhozni mentségül a mai paksi szenvedésre? Mert vagy okoskodni kéne, vagy egyszerűen csak hülyíteni magam és a kedves olvasót. Egyikhez sincs kedvem, sőt ha jól belegondolok még az íráshoz is komoly erőszakot kell tennem saját magam ellen. Mert amit focinak álcázott labda utáni rohangálás címén előadtunk, az tényleg a vég. Nem lebecsülve a paksi csapatot, de az mégis csak kínos (és szánalmas is egyben), hogy szinte egyetlen percig sem volt esélyünk a pontszerzésre, mert a hazaiak a foci minden szegletében többet tettek a győzelemért. És ami még keserűbb, hogy ez a vereség csak folyománya volt annak, amit az elmúlt hetekben láttunk a csapattól és a szakmai vezetésről. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – A fütty lélektana
A pestiek sokkal jobban tudják – és biztosan sokan találkoztak is vele – a gulyás kommunizmus idején élt a belvárosban egy különös figura, aki céltalanul rótta az utcákat, megállítva az arra járókat szeretett volna egy “bélást” kikönyörögni, hogy a közeli restiben be tudjon gurítani egy fejest. Ha nem kapott, és általában nem kapott, akkor a kezében lévő sportújsággal (mert nagy focirajongó hírében is állt) finoman a “megtagadóra” sújtott. Ezt a kissé udvariatlan cselekedetet elsősorban nőknél alkalmazta, azoknál is a “hátsó fertályt” célozva meg, nem erősen, inkább gyengéden, melyben több volt a pajkosság, mint a bántó szándék. Füttyös Gyuri aztán a nyolcvanas évek vége felé el is tűnt, ha jól tudom Gothár Péter Ajándék ez a nap című remek filmjében még szerepelt egy snitt erejéig, majd Kovács Kriszta egy dalt is énekelt róla és bár lehet, hogy ez csak legenda, de úgy tudom, hogy az Omega együttes Trombitás Frédije is róla szólt (vagy csak én keverem a szezont a fazonnal). Füttyös Gyuri legendája úgy jutott az eszembe, hogy a reggeli kávé viharos gyorsasággal történő legurítása után és a jegyzetírás előtt még kíváncsi voltam Thomas Doll véleményére a tegnapi finoman is fogalmazott borzadály után. Vajon a mester hogyan látta a DVTK elleni első félidejét, vajon milyen indíttatásból keverte meg ismét a csapatot, és vajon az edzésen nem látta, hogy a jelenleg Ferencvárosban olyan játékosok próbálják terelgetni a labdát, akik nem illenek bele a képbe, és vajon miért akar újra meg újra jobb futó nélkül kezdeni, amikor a lassan már csak emlékeinkben élő 2015/16-s szezonban azzal kergettük kétségbeesésbe az ellenfeleinket? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Áprilisi tréfa
Nem könnyű megemészteni a tegnap esti Honvéd elleni vereséget, ami nem csak a “bűntudat” miatt fájó, hanem az elszalasztott lehetőség miatt is. A kezdő sípszó előtt ha ránéztünk a tabellára, az előttünk tornyosuló csapatok eredményeire, kellemes bizsergés járta át a bajnoki címvédésre ácsingózó szívünket. Pontot vesztett a Videoton, kikapott a Vasas, ráadásul ami a tabella szempontjából mellékes, de mégis simogató érzés volt látni az ősi rivális vereségét a Diósgyőr ellen. Ami az örömködés mellé egy kis aggodalommal is járt, mert kedden mégis csak visszavágózni kell a magyar kupában és bár ellenünk a második félidőben egy nyugdíjas otthonhoz hasonlítottak, de mégis csak legyőzték a lilákat. És bár akkor még nem számoltam azzal a verzióval, hogy szombat este 10 óra magasságában már csak a kupa megnyerése jelenthet majd vigasz erre a szezonra. Pedig benne volt a pakliban, de egyrészt úgy gondoltam, ha ezt a lehetőséget nem használjuk ki, akkor tényleg nem érdemeljük meg a harmadik csillagot, másrészt az előző négy meccsen vertük Rossi tanítványait és mivel a két világháború között volt már egy 30 mérkőzéses győzelmi sorozatunk is a Honvéd ellen, ami ugye a matematika szerint is jóval több mint a mostani négyes győzelmi széria. Mindezek után elég nyugodtan ültem le a tévé elé, amit persze megkönnyített az egész délutáni kertészkedés miatti izomfájdalom, de úgy voltam vele, hogy egy jó meccs, egy reménykeltő győzelem, egy-két sör a ropogtatni való mellé, plusz beszélgetés a szerkesztőtársaimmal, mind-mind egy kellemesnek ígérkező szombat estét vetített elő – melyből szenvedés lett, felsőfokon. Az izmaim megpihentek, a sör elfogyott, jót is beszélgettünk, csak közben elveszett a lényeg, a harmincas szám igézete. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Böde százados!
Nagyon kedvelem a magyar labdarúgás mókuskerekén ücsörgő megmondó embereket, akiket a szurkolók nagyon találóan csak “szagértőknek” neveznek. Ők azok, akik minden forduló előtt és utána mosolyt csalnak az arcunkra még akkor is, ha nekünk éppenséggel nincs hangulatunk jókedvet játszani. Szombat délelőtt amikor “összefutottam” egy volt lila mester előzetes kalkulációjával, majd lefordultam a székről. Az még OK, hogy az újpesti gyökerek miatt nem nagyon kedveli amikor az Üllői úti fák az égig nőnek, de annyit talán kéne tudnia saját múltjából is, hogy igenis, egy újpesti győzelem, még ha nyögve-nyelősre is sikerekedett, nem csak a szurkolókat repíti az égig, hanem a játékosoknak is ad olyan plusz töltetet, hogy azzal néhány fordulót biztosan át lehet vészelni. Várhidi döntetlent vizionált, amit Laudetur barátommal a meccsre tartva harsány kacagással konstatáltunk, majd előre véve szokásos Fradista optimizmusunkat, egy bizonyos gólzsák kiszakadásában reménykedtünk. Melynek már éppen ideje lett volna, hiszen az még ügyes cselekedett volt, hogy az eddigi három fordulót lehoztuk kapott gól nélkül, de az egyetlen árvácska gól ami a lilák kapujába landolt, nem kerül aranybetűvel a történelem könyvekbe. Pedig az a bizonyos könyv már egy ideje nyitva állt, és várt egy gólt, nem törődve azzal, hogy az csak éppen átgurul a gólvonalon, vagy bombaként robban a bal felső sarokba, a lényeg a gólszerző személye: Böde Dánielé, aki tegnap megduplázta a jövőbeli emlékezést, hiszen nem csak a 100. gólját szerezte díjmérkőzésen, hanem egy olyan parádés szóló után pókhálózta ki a mackónadrág bal felső csücskét, hogy ezzel méltán lehet tagja a legeredményesebb Fradi játékosok dicsőségtáblájának. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Elrontottuk a “felújított” stadionavatót
Szombat reggel miközben békésen szürcsölgettem a kávémat azon morfondíroztam, hogy vajon hová is tűnt a tavalyi hó? Mielőtt bárki azt hinné, hogy a derbigyőzelem után egy kissé homályossá váltak a gondolataim, természetesen nem a januári zimankót sírom vissza (ráadásul az már az idén volt). Aki ismeri Villon mester versét azok tudják, hogy az a tova tűnt tavalyi hó nem egy síversenyt sír vissza, hanem a tova tűnő régi emlékeket. Néhány éve már a derbi hetének elején arra gondoltam, hogy orvoshoz kéne fordulnom, bár tudtam, hogy arra a betegségre mely kitört rajtam, nincs orvosság. Legfeljebb kapnék egy gumiszobát néhány nyugtató injekció kíséretében, jobb esetben le kéne dőlnöm a dili-doki díványára és elmesélni az életemet, de annak aztán végképp nem láttam értelmét, hiszen nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy a tüneteim miből is fakadnak. Ma meg békésen iszogattam a kávémat és a derbi varázs helyett annak örültem, hogy a ránk szakadt tavaszi napsütés milyen kellemesen simogatja a fagyhalál közeli izmaimat. A délutáni kertészkedés után már kezdett felszökni az adrenalin, bár az is lehet, hogy ezt a “kimerítő” munka utáni izomgörcs okozta. Ahogy az óramutató kezdett hatfelé bandukolni, már éreztem egy kis mocorgást, mégis csak egy bajnoki derbi következik, abból is a 219., mely eleve tiszteletet érdemel, hiszen az ősök 112 év alatt számtalan örökké emlékezetes mérkőzéssel tették a magyar labdarúgás első számú találkozójává. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
