lalolib
Advent első gyertyalángja – Reményt adó szeretet
Advent első vasárnapján egy angyal száll le közénk. Azért jön, hogy közelebb hozza az embereket egymáshoz. Mai zaklatott és rohanó világunkban nagyon sokan csak magukkal vagyunk elfoglalva és sok esetben még saját szeretteinkre sem jut elegendő időnk. Az angyal azért jön, hogy felkészítsen bennünket a szeretet ünnepére. Az angyal segít abban, hogy lerázzuk magunkról a keserűséget és úgy tekintsünk a jövőre, hogy abban megtaláljuk a boldogságot. Segítsünk neki küldetése teljesítésében és gyújtsuk meg advent első gyertyáját. Zöld-fehér szívünkben a Ferencváros örök. Még akkor is, ha néha elbizonytalanodunk, ha néha úgy érezzük, hogy elfogy körülöttünk a levegő. Nehéz és bonyolult időket élünk. Bizakodunk és félünk, hitet adunk egymásnak, de kételkedünk is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Bekövetkezett
A válogatott váratlan, de teljesen megérdemelt kijutása a franciaországi EB-re néhány nap erejéig átírta a magyar labdarúgás megítélését. Euforikus hangulat uralkodott napokon át, néhány játékos pillanatok alatt a mennybe ment, a FIFA listáján odaértünk a világ élmezőnyéhez és egy ország hitte, hogy itt a happy, ezek után majd tülekedni fognak a szurkolók a jegypénztáraknál. Mielőtt bárki is félreértené, én is önfeledten örültem a sikernek (44 évet vártunk rá!), bár voltak és jelenleg is vannak kétségeim, de a szerdai kupa-fiaskónk után már felvetődött bennem, hogy szép-szép a sok dagadozó mell, de vajon ebből a Fradinak mennyi hátránya fog keletkezni. Vajon a sok hiányzó miatt milyen érdemi munkát lehet végezni két héten keresztül és vajon a csapat szériája nem törik-e meg. A választ szombat este megkaptuk. Természetesen az MTK elleni vereséget nem akarom áthárítani a válogatott EB-re való kijutására, hiszen azzal nevetségessé válnék, de közvetve minden bizonnyal közre játszott. Bár az is lehet, hogy csak szeretnék egy picinyke kis indokot találni, hiszen több mint egy év után, 34 veretlen mérkőzéssel a hátunk mögött most a fotelszurkoló is gondban van. Ha most lenne bennem egy kis maró gúny, akkor azt írnám, hogy azért vagyok gondban, mert elszoktam a vereségek utáni szenvedéstől, amikor is magyarázatot kellett találnom a vereségre. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések fotelból – Csillag nélküli ötös
A sportszerűség azt diktálja, hogy előre szóljak, nem szeretem a (kecskeméti) Vasast. Ebből meg az következhet, hogy bár megpróbálok kizárólag a Fradi örömjátékával foglalkozni, de ha néha-néha megcsusszan egy-egy ártatlannak éppen nem nevezhető pikírt megjegyzés, az bizony nem a véletlen műve lesz. Az a fajta nem szeretem jelző amit 9 éve hordozok magamban nagyon lassan akar tova tűnni. Pedig 2006-ig aránylag semmi bajom nem volt a piros-kékekkel, még az átkosban is elviseltem őket annak ellenére, hogy tudtam, Kádár János a paprikás krumpli mellé a piros-kék színeket is kedveli. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy anno a hatvanas évekbeli Vasas egészen jó kis alakulat volt, nyert is négy bajnokságot, olyan edzők ültek a kispadon mint Illovszky és Baróti, a pályán meg Sárosi, Bundzsák, Mathesz, Farkas és Ihász bolondította az ellenfeleket. Egy nevet “természetesen” kihagytam a felsorolásból, a fociban járatosak biztosan tudják, hogy kiét, de a nevét a 2006-s igazságtalanság után nem szeretném leírni. Mint játékost tisztelem – de mást róla inkább ne! Legfeljebb annyit, hogy remélem tegnap este nézte a jelen Vasasának megalázását, mely áttételesen, több ezer Fradista neki “ajánlott” a hármas sípszó elhangzása után. Ezzel talán magamban is le kéne zárnom ezt a nem szeretem állapotot, hisz egyrészt történelem már, másrészt azóta szerencsére elég sok víz folyt le a Dunán, mely végül is minden törekvés ellenére minket nem sodort el. Erre elég csattanós hitelt adott a Vasas elleni 163. bajnoki mérkőzésünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Könnyed győzelem
Ha jól számoltam, akkor 385 napja kaptunk ki. Utoljára éppen attól a csapattól, akinél ma gyakorlatozni voltunk. írhattam volna vendégségnek is, hiszen a hazaiak nagyon udvarias vendéglátóknak bizonyultak. Gondoskodtak pályáról, szép számmal nézőket is kicsaltak a pályára, zöld volt a gyep, egyetlen biztosíték sem adta meg magát, így végig fényárban úszott a diósgyőri stadion. Az már más kérdés, hogy ma késő délután nem egy békés babazsúrra gyűlt össze Diósgyőr apraja-nagyja, hanem egy magyar bajnoki mérkőzésre. Utólag már igazat kell adnom Szivics mesternek, aki néhány napja azt nyilatkozta volt csapatáról, hogy “gyenge csapat, ezt a focit kicsit nehéz nézni”. Ráadásul a szerb tréner (akit valójában soha nem kedveltem) nevéhez fűződik a 385 nappal ezelőtti vereségünk, de mint tudjuk, azóta elég sok víz folyt le a Dunán, no meg a Szinván is. A több mint egy év meg bárhonnan is nézzük, tiszteletre méltó teljesítmény. Egy héttel ezelőtt a Tempó, Fradi! baráti találkozóján is felvetődött a kérdés: vajon mennyit is ér a mai győzelemmel 33-ra “dagadt” veretlenségi széria. Vajon össze lehet hasonlítani Lakat doktor 1966-67-ben elért 31-s, majd az 1968-69 évi 34-s szériájával? És akkor még nem is beszéltünk Blum Zoltán 1931-32-es 36-s szériájához. Ahogy Thomas Doll csapata halad a Csomolungma égbe szökő csúcsa felé, úgy válik egyre “érdekesebbé” a kérdés. De ne menjünk ilyen magasságokig, ereszkedjünk csak le a Földön, hiszen a ma Ferencvárosának az elsődleges célja a 29. bajnoki cím megszerzése. Melynek a soron következő állomása volt a diósgyőri vendégeskedés. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
V. Tempó Fradi író-Olvasó találkozó – Múltunk tisztelete
A jelenben élünk, de a múltból táplálkozunk – apám örökké belém ivódó bölcseletét több mint 40 éve hordozom magamban. Gyerekkoromból elég kevés emlékem maradt, ami nem abból adódik, hogy eseménytelen lett volna, sajnos a hippocampuszom nem úgy tevékenykedik ahogy kéne, amit bár megszoktam az évek során, tegnap délután ezért is hallgattam ámulattal azokat akik a múlt szinte minden rezdülésére emlékeznek. Apám bölcselete mégis sugárzó emlék, benne a vasárnapi ebédek, amikor a nagypapámmal órákig tudtak történeteket mesélni a családi ősökről és a régmúlt Fradi mérkőzéseiről, játékosairól. Volt egy pillanat, amikor már nagyon fel akartam állni az asztaltól és játszani imádott gombfoci csapatommal, apámhoz fordultam: miért kell mindig a múltról beszélni? Akkor fordult hozzám egy kissé ingerülten (akkoriban még nem nagyon szerették ha belekotnyeleskedünk a felnőttek beszélgetésébe) és mondta az elején idézett mondatot. Tegnap délután is hasonlóan éreztem magam szerkesztőségünk ötödik baráti találkozóján. A bölcselet sem juthatott véletlenül az eszembe, egyrészt azért, mert amióta tagja lehetek a Tempó, Fradi! csapatának a múlt tisztelete naponta érint meg, másrészt akik megtisztelték a találkozót, olyan zöld-fehér emléktablóval ajándékoztak meg, melynek érdemes lenne egy sarkot kialakítani a Fradi Múzeumban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Az idegekkel táncoló
Éjfél magasságában, amikor nagy nehezen kijutottunk a lezárt M0-ás szakasz okozta zavarából (az elején Laudetur barátom kajánul meg is jegyezte: nyugi, van benzinünk bőven) nem csak a köd borított fehér fátyolt az 51-es útra, hanem a szombati nap élménye is körbeölelte a sok-sok Fradi meccstől megtépázott autóban ülőket. Az esti meccsünkhöz a Tempó Fradi Alapítvány baráti találkozója adta a muníciót, mely úgy feltöltötte a Grab Bag táskánkat, hogy azzal felvértezve egy nap alatt visszafoglaltuk volna Budát a törököktől és nem kellett volna hónapokon át küzdeni Arnaut pasa védőivel. Az elmúlt napok válogatott eseményei után tán nem kellett volna megemlítenem a törököket, de ha már így esett, akkor legalább van egy kapocs, mellyel valahogy visszatudom magam vonszolni a jelenbe. Valahol a pillanatok varázsánál hagytam abba és bár eltudnék időzni V.Károly ostrománál, sőt ha lenne időgépem bele is ülnék és odarepülnék, felülnék a Sváb-hegyre ácsolt tribünre és onnan szurkolnék a magyar seregnek (melyben már akkor is voltak légiósok szép számmal) és feszülten figyelném kedvenc harcosom, Bottyán János hőstetteit. És bár Buda vára is szép látvány nyújt, nekünk azért továbbra is az aréna testesíti meg a Szentélyt, így a remekre sikerült hat órás baráti találkozó után úgy ültünk fel a lelátóra, hogy ma minden bizonnyal darabjai szedjük szét a Haladást. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Búcsúzik a Népstadion
Feljegyzések a fotelból – TCS igazsága, avagy egy szusszal jobbak voltunk
Kedd délelőtt váratlanul felhívott az egyik áruszállítóm (TCS). “Tudom, hogy a jövő hétre vársz, de én inkább holnap délután vinném az árut… ugye nem gond?” – kérdezte nyugodt hangon, de ha jobban odafigyelek a hangsúlyára, már akkor nem hagyom meg neki a “nagy durranás” lehetőségét. Nem gondoltam semmi csínytevésre, ezért csak annyit feleltem, hogy természetesen, nekem a másnapi szállítás is megfelel. De ahogy befejeztem a mondatot, már éreztem, hogy itt nem csak egyszerű időpontváltozásról van szó, de TCS-nek esze ágában sem volt megvárni azt, hogy leessen a tantuszom. “Tudod attól tartok, ha jövő héten jövök hozzád, akkor már nem fogsz tőlem árut vásárolni!” – közölte olyan hanglejtéssel, hogy a széles vigyort a száján még telefonon keresztül is láttam. Ahogy kimondta, már koppant is a tantusz a földön és amit egy-két mondatban röviden, tömören és “bödedanisan” mondtam neki, azt most inkább nem írnám le, mert túl sok lenne benne a fütty vagy a kipontozás. “Szombaton úgyis kiverjük belőletek az összes szuszt” – mondta még zárásként az átkaim közepette. Természetesen ez a békésnek nem mondható csevej csak egymás froszlizása volt, hiszen “szegény” TCS-nek valami furcsa örökség folytán Honvéd szíve van, ráadásul közel 15 éve tart az üzleti kapcsolatunk, plusz még az agyunk is egyformán gondolkodik a világról, így felkészültem a másnapi áruszállításra. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Megszakadt a győzelmi sorozat
Néhány órával a kezdés előtt egy majdnem napra pontosan két évvel ezelőtti mérkőzés jutott az eszembe. Az ellenfél akkor is a Puskás Akadémia volt és Székesfehérváron kikaptunk 3-1-re. Talán ennyi információ elég is ahhoz, hogy tudjuk, az a mérkőzés nem a vereség miatt “emlékezetes”, hanem Akeem Adams tragédiája miatt. Előtte egy héttel az Újpestet vertük egy emlékezetes derbin, majd jött a szerdai edzés és a világ megváltozott. Ilyen előzmények után – utólag már tudva – nem a legjobb idegi állapotban léptünk a pályára és szenvedtünk sima vereséget. Utána már nem is sikerült rendezni a sorainkat, mely végül is Moniz távozásához és Doll érkezéséhez vezetett. Mi köze van a két évvel ezelőtti mérkőzésnek a maihoz? Tulajdonképpen semmi, bár az ember emlékezete mindig tudja, hogy adott pillanatban miért is vezényli a gondolatainkat egy régebbi történéshez. Most talán csak figyelmeztetni akart, hogy hiába az eddigi győzelmi széria, egyszer úgyis szembe kell néznünk Murphy örök igazságával, mely szerint ami működik, az egyszer biztosan el fog romlani. Az elmúlt napok Fradi-láza után, mely lassan a halhatatlanok közé emelték a csapatot még olyan “elvakult” Fradi szurkolónak is mint én, már kezdett kellemetlen lenni. Ma nem tudtam úgy kinyitni egyetlen újságot sem, ahol nem a csapat győzelmi szériájáról értekeztek volna és nem tették volna fel a költői kérdést, miszerint ki tudja megállítani Thomas Doll vezényelte Fradit. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Csúcsdöntés és egy újabb Dani gól
Ünnepre készültünk. Ünnepelni akartuk a derbin aratott emlékezetes győzelmünket, Dani szerződéshosszabbítását mellyel egy ideig biztosítva látszik a “9-es” mez gazdája (függetlenül attól, hogy éppen kit hoznak Dani “nyakára”), örülni akartunk az újabb győzelemnek, a várható csúcsdöntésnek és a sorozatos győzelmektől egy kissé megrészegülve örülni akartunk annak, hogy a tévés adásszünet miatt újra megtelik az arénának az a része, mely valójában meg tud telni (a kivétel a VIP, ahol legfeljebb az étteremben vannak sokan és nem a lelátón). Persze mindannyian éreztük, az ünneplésbe akaratlanul bele fog vegyülni az elmúlt hetek menekült kérdése és kétlem, hogy van olyan ember ebben az országban akit pro-kontra alapon nem érintettek meg a történések. Aggodalom és szolidaritás jellemezte az első napokat, mely a röszkei miniháború után sokakban félelmet és a szimpátia teljes elvesztését jelentette. Amíg az arénába értünk, barátaimmal is erről folyt a diskurzus, magáról a Békéscsaba elleni mérkőzésről alig váltottunk szót és amikor szóba is került, egy laza kézmozdulattal el is intéztük az előttünk álló 90 percet: négy vagy öt, melyből Dani kettő vagy három. Túlzó magabiztosság? Nem tagadom, volt benne abból is jó nagy adag, de vajon mi gátolta volna meg a bennünk szunnyadó lávát, mely a derbi után úgy tört a felszínre, hogy annak erősségét még a Krakatau vulkán is megirigyelhette volna. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
