Szerkesztőség
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben III. rész
N. Pál József
„…az én mentalitásom nem erre a világra való”
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben
III.
„Nekem a »barát« abszolút bizalom…”
Én meg beszéltem Varga Zoltánnal. Nem egyszer, hanem sokszor, élete utolsó két esztendejében közelről ismerhettem őt. Az alkalmat a véletlennek, ami nincs, mint tudjuk, illetve Borsi-Kálmán Bélának, Az aranycsapat és a kapitánya című könyv szerzőjének köszönhetem, aminek 2008. áprilisi bemutatóján Varga is szerepelt. Jó szívvel írtam róla, ahogy a legendás játékos néhány héttel később megjelent önéletrajzi kötetéről is aztán. Menten felhívott, olvasta, nagyon köszöni, s találkozzunk, beszélgessünk is mihelyt lehet. Július eleje volt, egy budai bevásárlóközpont sörözőjében váltottunk szót – aztán is itt lett a „törzshelyünk” –, én az akkor tizenöt éves, halk szavú, de már valóságos futballszakértő fiammal mentem, akit azonnal megszeretett, úgyannyira, hogy búcsúzáskor odasúgta nekem: „mondd meg neki, legyen kissé vagányabb, s nehogy Zoli bácsinak szólítson legközelebb”. Nyugodtnak, derűsnek s rendkívül fiatalosnak mutatkozott, mint találkozásainkkor általában, de láttam többször keserűnek is. Hogy barátjává fogadott, kimondani nem merem – írt róla, miért, tény, fukarul mérte ezt a szót –, de éreztem, tudtam, hogy ragaszkodik hozzám. Ha Budapesten élek jóval többször futunk össze, ez bizonyos, sokszor váltottunk szót telefonon („találkozzunk, dumáljunk egyet”, így mondta mindig), hívott a Rőzse utcába („ott nyugodtan, bármeddig dumálhatunk”), örömmel készültem, no meg „ráérősen” talán, hisz rémálmomban sem gondoltam, hogy azzal a látogatással nagyon sietni kellene.
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben II. rész
N. Pál József
„…az én mentalitásom nem erre a világra való”
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben
II.
„…a lelkem, a lábam és a labda együtt volt”
Az első részként megjelent nekrológ-féleséget Varga Zoltán honlapjára írtam, a halálát követő hét elején, aztán napokig javítgattam, szöszmötöltem rajta, nehezen engedtem el, mert elégedetlen voltam vele már akkor is. Valamiféle tanácstalan bénultság lett úrrá bennem, amikor szólni muszáj, de a szóhiány helyére rendre az üresen kongó „nagy szavak” szöknek csupán, így a személyes megrendültség magánügy marad, a vallomás méltósága – s hitelképessége – pedig végképp odalesz. Mi tagadás: most, hogy e hónapok óta tervezett búcsúzóba belevágtam, hiába próbálom egyengetni, nyesegetni, fegyelmezni hol széttartó, hol döcögős áprilisi mondataimat, látom, ama tanácstalanság szorítása alig-alig engedett, s nemigen lettem higgadtabbá, okosabbá, azóta sem. Vajha pontosabb lehetek e legalább?
Információk a honlapról (frissítve)
Tisztelt Olvasóink!
A honlap átköltözése miatt nem frissült az oldalunk pár napig. A hiányosságot hamarosan pótoljuk. Reméljük, hogy a leállások is megszűnnek a költözéssel. Ha a tartalmi frissítés is megtörténik, utána visszakapja az oldal a megszokott “ruházatát” is.
Szerkesztőség
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben I. rész
N. Pál József
„…az én mentalitásom nem erre a világra való”
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben
I.
Zoli, hát végleg el…?
Mindannyian elmegyünk földi életünk törvénye szerint, emlék, s megbékélés marad utánunk leginkább, de van veszteség, amely feldolgozatlan marad, mindörökre talán. Petőfi, József Attila, Soós Imre vagy Latinovits Zoltán halála például valami fel-feltörő kollektív lelkiismeret-furdalásként él bennünk nemzedékeken át, tán a szégyen s az önvád kevercseként is valamiképp; hogy nem figyeltünk, hogy nem vigyáztunk reá (reájuk) eléggé, hogy nem értettük őt (őket) igazán, hogy már megint eltékozoltunk valamit. Németh László szava jut eszembe még: „egyszer az emberiség is így fog ránk mutatni – írta 1944 háborús telén –, »ezek azok, akik Adykat kaptak s azon túl, hogy megölték őket, nem tudtak mit kezdeni velük«”. Egy váratlan távozás döbbenete, a sajgó hiány különösen felkorbácsolja az érzelmeket, ez igaz, ám higgyük el: lelkünk mélyén a bélyeget a beletörődést követően is viseljük tovább és tovább.
Teszt üzemmódban az oldal
Tisztelt Olvasók!
Az oldal tartalma jelen állás szerint elérhető lesz, az “öltözékért” elnézést kérünk. Hamarosan ez is megoldódik valamilyen formában.
A továbbiakban is lesznek rövidebb, hosszabb leállások.
Szerkesztőség
Bálint László: Úttörőként csodálatos, de pokolian nehéz volt
a kupagyőztes kapitány - Bálint László
A Ferencváros egykori hátvédje, a „Báró”, Bálint László, aki 1979-ben elsőként szerződhetett külföldre a második világháború után – hivatalosan…
Húsz évig szolgálta a Ferencvárost, s a zöld-fehérekkel kétszer bajnoki címet, négyszer Magyar Kupát nyert. Időközben megkapta a Toldi-vándordíjat, az FTC örökös bajnoki címét, s egy ízben az év labdarúgójának is megválasztották. Az olimpiai ezüstérmes, 76-szoros válogatott védő többek között azzal (is) vonult be a magyar futball történelmébe, hogy 1979-ben hivatalosan is külföldre, egészen pontosan Belgiumba, az FC Bruges együtteséhez szerződhetett. (Ahol belga bajnoki címmel tette le a névjegyét)
Utána aztán megindult az áramlás nyugatra – no, azért óvatosabban, mint manapság -, de az úttörő szerep vitathatatlanul Bálint Lászlónak, korábbi szövetségi kapitányunknak jutott… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Fekete István – Nagy Domokos Imre: Magasles (részlet)
A magyar kultúra napja előtt szerzőtársunk, Nagy Domokos Imre könyvének 2009-es bemutatásával tisztelgünk. íme a könyvrészlet, avagy hogyan kapcsolódik a vadászat Pintér Atillához. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Fischer Pál: Hajnali ötkor hazavánszorogtam, kilenckor az Ajax játékosa voltam
Fischer Pál
Lapunk e heti vendége, Fischer Pál éppen az első fecske, Bálint László után tíz évvel, ’89-ben került a holland Ajaxhoz, éppen ahhoz a csapathoz, amelyről sokáig úgy tűnt: Bálint is majd a soraiban kezdi meg légiós éveit…
Annak ellenére, hogy játszott Siófokon, Kispesten, Sopronban és Angyalföldön, a neve valósággal összeforrt a Ferencvárossal.
Elvégre a pilisszántói évek után az Üllői úton vált NB I-es labdarúgóvá, ahonnan 1989-ben a későbbi holland sztárcsapathoz, az Ajaxhoz szerződött.
Tudva, hogy a kilencvenes évek középen az amszterdamiak sikert sikerre halmoztak a Bajnokok Ligájában, szinte valóságos csoda, hogy a gárdának éppen egy magyar csatárra, nevezetesen Fischer Pálra volt szüksége.
Márpedig így történt, ám a fejesgóljairól elhíresült támadó hiába nyert bajnokságot Hollandiában, az egyéves kölcsönadás letelte után haza kellett térnie, és – idehaza boldogulnia. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Szovátán edzőtáborozik a csapat
Csapatunk január 16-ától 22-éig Szovátán edzőtáborozik. A mieink hat éve már jártak a Maros megyei településen, akkor óriási szeretettel fogadták a helyi székelyek a játékosokat, valószínűleg nem lesz ez másképp most sem. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Vincze Ottó: Nem tudtam élni a hatalmas lehetőséggel
Vincze Ottó
A Barcelona volt a temető?
A Grasshoppersnek lőtt két góljával berobbant a köztudatba, s ha a nevét halljuk, rögtön a Ferencváros BL-csapata jut az eszünkbe.
Csakhogy a legnagyobb sikerek ellenére sem úgy alakult Vincze Ottó pályafutása – ahogy a tudása, tehetsége alapján megjósolták a szakemberek? Hol rontotta el? És amire sokan keresik a választ: most akkor egy nehezen kezelhető játékosról van szó, vagy csupán egy vagány, csibész futballistáról?
Hatalmas utat járt be, hiszen az Ózdi Kohászból szinte egyből a svájci Sionhoz került. Mindössze 16 évesen…
Kiváló alapokat kapott külföldön, ám a svájci évek miatt nagy árat is fizetett: packáztak vele, és a sikerei csúcsán – nem engedték továbblépni. így is leigazolta a Barcelona (!), ám a katalánok B csapatában nem tudta megváltani a világot, ahogy a németországi légiós évek sem hoztak átütő sikereket. Pedig a magyar futball egyik legnagyobb tehetségének kiáltották ki… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
