1940/41-1950
1946.X.26. Haladás – Ferencváros 0:0
A Haladás megérdemelten vette el az egyik pontot
1946.X.20. Ferencváros – Szeged 5:0
A második félidőben tűzijátékot rendezett a Ferencváros
1946.X.13. Újpest – Ferencváros 1:1
Óriási küzdelemben, nagyszerű mérkőzésen mindkét csapat rászolgált az egy pontra
1946.X.9. Ferencváros – Húsos (edzőmérkőzés)
1946.X.7. N. MAORT MSE – Ferencváros 1:1 (edzőmérkőzés)
“Pontot hagyott” a Fradi Nagykanizsán
1946.X.6. Magyarország – Ausztria 2:0
1946.IX.29. Ferencváros – Dorog 6:1
A végén nagyon belelendült a Fradi
1946.IX.22. DVSC – Ferencváros 0:2
Mint a ma élő nemzedékből oly sokan én is csak a történelemkönyvek lapjaiból ismerem a második világháború borzalmait. A történéseket – a kegyetlen emberirtást, a nagy csatákat, a hősies városvédőket, a szőnyegbombázásokat a Sztálin-orgonákat és a doni áldozatokat – leírásokból ismerjük, de vajon a hétköznapi ember hogyan élte túl ezeket a borzalmakat? “Amit az ember eltervez, azt véghez is viszi… és közben meg is szenvedi.” – mondta valamikor nagyon régen egy római hadvezér, de igazán arra ő sem tudta a választ, hogy vajon a véres tervekhez milyen út is vezeti az embert. Persze vannak klisék melyeket bármely háborúra “ráhúzható”, de vajon az a fajta kegyetlenség, mely a fasizmust végigkísérte, nevezhető egyáltalán emberinek? Mivel igazán soha nem tudtam megérteni a kegyetlenség ilyen szintjét, sok könyvet olvastam a második világháborúval kapcsolatban, de válaszokat nem nagyon leltem. Miért is hozakodok elő ezzel egy muzeális bajnoki beharangozó kapcsán? A válasz egyik oldalról nagyon is egyszerű: egy olyan mérkőzést választottam a hétvégi Debrecen elleni bajnokink felvezetésére, melyet 1946. szeptember 22-én játszottunk a “kálvinista Róma” vagy ismertebb nevén a “cívisváros” csapatával, a DVSC-vel. Egy kattintás ide a folytatáshoz....