Kemény és mozgalmas 80 nap előtt állunk. Nem utazzuk körbe a Földet, és nem is kötünk fogadást mint Fogg Verne Gyula regényében és egy Scotland Yard nyomozó sem fogja követni a csapatot azért, hogy megakadályozza a terveink megvalósulását. Ha nem is a Földet, de Európa “szegleteibe” el fogunk jutni, a Glasgow, Sevilla, Leverkusen hármast összekötve egy szabályos háromszöget is kaphatnánk, de mi nem a csapat mértani ismereteire leszünk kíváncsiak, hanem arra, hogy a Peter Stöger irányította Fradit ebből a “flúgos menetből” mennyit tud kihozni. Közel három hónap alatt 13 bajnoki, 6 EU csoportkör és 1 Magyar Kupa, melyhez jön még 4 válogatott mérkőzés is. Tekintélyes menetelés, melytől meg is ijedhetnénk és keresgélhetnénk a kifogásokat is, de mivel ilyen sorozatot 2019 és 2020 őszén már eredményesen teljesítettünk, a jelen számára adva van a feladat: megismételni azt, amit a Rebrov-érában elértünk. Tudom, nem mindig szerencsés összehasonlítani időszakokat, de a fejlődés velejárója, hogy célokat tűzünk ki és megadjuk az “alapot”. Ebből meg szurkolóként nem szeretnék engedni. Nem azt várom, hogy megnyerjük az EL G csoportját, de azt igen, hogy pontocskákat és gólokat szerezzünk. A bajnokságban már ennél magasabbak az igények, ott még ebben a “Mad Max-s” futamban is az élen kéne zárni az őszt. Ezt 2019-ben (4 pont előny) és 2020-ban (9 pontos előny) is teljesítette a csapat. Ezek után “törvényszerű”, hogy ezt 2021-ben is hozzuk. Magasak az elvárásaim? Lehetséges, de az elmúlt három évben el voltunk kényeztetve, mely azzal is jár, hogy sokkal nehezebben viseljük el azt, ha nem úgy alakulnak az eredmények, ahogy azt várjuk. Ilyen volt a Kisvárda elleni vereség, de sokak számára ilyen volt nem bejutni a BL csoportkörébe. Ettől függetlenül eddig eredményes a Stöger-menet, de az igazi megmérettetés csak ezután jön. Melynek első állomása Kispestre vezetett. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

“Új seprű, jól seper”, tartja a közmondás, mely a rendszerváltás első évében tartott önkormányzati választás kampányában hónapokig virított egy nagy fém trafóállomás oldalán, melyre egy lelkes aktivista – miközben a város polgármester-jelöltjének képével “illusztrálta” a közmondást -, nem elégedett meg ennyivel, és egy mondattal ki is egészítette azt: a söprűnek sem mindegy, hogy kifogja a nyelét. A hatás nem is maradt el, a megválasztott városvezetőre sokáig a “jó kezekben a seprű” jelzőt használta a város lakossága. A közmondás elég ismert (vidéken biztosan), talán emiatt is rémlett fel a trafóállomásra mázolt szöveg amikor a kiesési süllyesztőbe kerülő Honvéd kispadján újból edzőváltást határoztak el. Ami elsőre hidegen hagyott volna, hiszen a “mennyeinek” nevezett bajnokságunkban olyan rendszerességgel cserélődnek az edzők, mint…de ezt inkább hagyjuk, mert mégis csak szakemberekről van szó és nem egy bizonyos alsóneműről. Ráadásul a Honvéd kispadját az a Horváth Feri foglalta el, aki elég menőnek számít a jövés/menés kategóriában (10 év, 11 csapat), de mégis csak két évig a játékosunk volt, tagja a “századosok” klubjának és a 48 találatával elég szépen termelte a gólokat. Kedveltem is annak idején, néha elég váratlan helyzetekből is képes volt bevenni az ellenfél kapuját, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy azok az évek nem tartoznak a legkedvesebb emlékeim közé. Most nem részletezem az okokat, de nem is nehéz megfejteni, hogy a BL csoportkör utáni történések (csapat széthullása, a pénz elszórása, Dezső bácsi méltatlan búcsúja) elég mély nyomokat hagytam bennem. De térjünk vissza a jelenbe, hiszen most is hasonló utat jártunk be mint 25 évvel ezelőtt, de van különbség, ráadásul hatalmas. Ellentétben azokkal az évekkel, a csapat egyben maradt, a pénzzel jól sáfárkodtunk és ami a lényeg, már nem kell túl sokat aludnunk ahhoz, hogy újabb számmal gyarapodjunk, mely Rebrov mestert is az égig növő Üllői úti fák tetejére “repítik”. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Régen fordult velem elő, hogy egy győztes 90 perc után tétován ücsörögjek a monitor előtt és halvány dunsztum sincs, hogy mit is kéne írnom. Persze ha az a bizonyos dunszt lila lenne, akkor már folyna belőlem a szó (főleg kárörvendő), de mivel tegnap este a Honvéd bérleményében léptünk pályára, így marad a bizonytalanság. Pedig begyűjtöttük a három pontot, de ahogy a jegyzet címe is jelzi, utána három pont van és nem felkiáltójel. A felkiáltó jel azért hiányzik, mert végül is kötelezőnek is vehettük a kispestiek elleni három pontot, még akkor is, ha manapság nem nagyon unatkoznak a játékosaink. Bajnoki, BL csoportkör, válogatott szereplések, majd bajnoki, Juventus, Barcelona, Kijev…és a végén karácsony, melyről ma még nem tudjuk, hogy mit is fog elhozni. És itt először nem is az eredményekre gondolok, hanem az átkozott covidra, mely olyan szürke ködbe csomagolja a világunkat, amilyenre ma reggel ébredtem. Az ágyból sem volt kedvem kikászálódni, de a forró kávé gőzölgő illata egy kis életkedvet csöpögtetett belém. De mikor bekapcsoltam a gépet, a szokásos hírkereső helyett egyből a sportoldalra “lapoztam”, elsősorban nem azért, hogy minél gyorsabban olvashassam el Rebrov mester és Bódog Tamás nyilatkozatát, hanem azért, hogy legalább vasárnap reggel ne szembesüljek azzal a borzalmas és fájdalmas hírrel, hogy tegnap mennyien haltak meg a koronavírus szövődményei következtében. Hiába próbáltam a homokba dugni a buksimat, Rebrov mester nyilatkozatát olvasva szembe jött velem az, mitől megpróbáltam vasárnap reggel elzárni magam. Botka Endre karanténban van – nyilatkozta a mester…Megint az a bizonyos három pont, mely után feloldozás vagy keserűségnek kéne következnie, de most mindkettőt kihagyom. Foglalkozzunk egy kicsit (tényleges kicsit…nagyon is kicsit) a tegnapi “rangadóval”, mely már csak a nevében idézi a régi Fradi-Honvéd derbiket. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →