Vasárnap reggel, mikor álmosan és az éjszakai hőgutától kissé megroggyantan próbáltam a kávéfőzőmet üzembe helyezni, a gondolataim nem a késő délutáni meccsen jártak. Ahhoz túlságosan ledöntött a ránk szakadt nyári hőség, mely fittyet hányva a hőszigetelésnek és a légkondinak, úgy becsomagolta az egész házat, mintha felakarná adni postán és elküldeni az északi sarkra, hogy még több jégtömb szakadjon le. Az elmém lassan egy katasztrófafilm képkockáit kezdték elém vetí­teni, de közben szép lassan elkezdett csordogálni a kávé és már illatától kezdett visszatérni belém az élet. Eltűnt a jégolvadás, a minden ajtót nyitva akció következtében egy kis hűsí­tő szellő is megérkezett, ennyi meg elég volt ahhoz, hogy a kávé illatától átitatva megpróbáljam átállí­tani az agyam egy kis ráhangolódásra, mert ma mégis csak meccs nap van, és ha emlékeim visszavisznek 30-40 évet, akkor apám szemben ül velem a kopott konyhaasztalnál, miközben nagymamám főzi a cikória kávét, előtte a friss sportújság (ébredés után az első útja mindig az újságoshoz vezetett) amit általában hangosan és szinte minden mondatnál külön megjegyzéssel olvasott fel. Nem tűrte ha bármi rosszat is í­rnak a Fradiról, a világ összes ügyvédjét összehí­vta volna az ellen a gazság ellen amit a legtöbb esetben csak “kiolvasott” az újságok hasábjaiból. A jelenben meg csak szürcsölgetem a kávét, sajnos már apám sem ül velem szemben, újságért sem baktatnék el semmi pénzért, és reggel 8 óra magasságában jobban érdekelt, hogy vajon mikor csap le ránk a közelgő vihar, mint az, hogy vajon ez a vihar elfog-e érni este hatig Debrecenig. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Ahogy közeledünk a bajnokság befejezéséhez egyre fásultabban érzem magam. Úgy vagyok vele mint a mindennapok taposómalmával, jó lenne kilépni a szinte már robottechnikával működtetett napok egyhangúságából. Jó lenne ha nem kéne foglalkozni a reggeli csörgőóra kalimpálásával, ha nem futtából kéne bekapni a pirí­tóst és szőrtelení­teni torkunkat a forró kávéval, hanem kipihentem megállni a reggelis svédasztal előtt és azon elmélkedni, hogy most jobbról balra, vagy balról jobbra lapátoljam be a finomságokat. Ahogy jó lenne a reggeli dilibogyók helyett egy időkapszulát bekapni és a munkahely helyett elrepülni oda, ahová mindig is vágytunk. Az biztos, hogy az első utam Augusztus császár Rómájába vezetne, ahol már túl lennénk Lepiduson és Antoniuson, nem akarnék én harcolni, csak a kezembe fogni néhány denariust, kimenni a piacra, sétálni az épülő és szépülő Róma utcáin. A második utam már közelebbre vezetne, oda csak 80 évet és 120 km-t kéne megtenni, majd megállni az Üllői út 129 előtt, nem törődni a zuhogó esővel, elvegyülni az urak és a hölgyek tömegében, akik mind-mind azért jöttek, hogy tanúi lehessenek a Ferencváros második KK győzelmének. Innen már a dátum sem lehet kérdéses, 1937. szeptember 12. A mérkőzés kezdése előtt az eső is eláll, a lelátók megteltek, zúgott a Hajrá Fradi!, mindenki idegesen tördelte a kezét, vajon Sárosi vagy Piola fogja eldönteni a döntő első mérkőzését…Szép-szép ez az időutazós álom és bár legszí­vesebben továbbra is Sárosi dr. három góljáról mesélnék, de a mókuskerék visszarángat a földre, a jelenbe és bármekkora is a két korszak közötti kontraszt, most mégis a tegnapi bágyasztó döntetlenről kell értekeznünk még akkor is, ha jelen pillanatban ehhez nincs túl sok hangulatom. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

“A hivatalos footballszezon a mai nappal beköszöntött. Az első osztályú csapatok ma már a bajnokságért küzdenek s a mai eredmények után véleményt alkothatunk magunknak arról, vajjon a téli szünet a csapatok képességére mily befolyással volt s hogy a szünet alatt beállott csapatváltozások után mily reménynyel nézhetünk a tavaszi fordulók kimenetele elé.” – Mielőtt azt hinné a kedves olvasó, hogy a két hónapos téli szünet alatt a fotelszurkolónál komoly nyelvészeti problémák merültek fel, annyit a védelmemre felhozok, hogy az előbbi idézet 1905-ből való és mivel szeretek ragaszkodni az eredeti szöveghez, í­gy a Word szövegszerkesztője hiába akadt ki és zárta be önmagát az általa hibásnak vélt szavak láttán, én maradok a történeti hűségnél. Azóta több mint száztí­z év telt el, és hiába változott körülöttünk a világ és hiába í­rjuk már egy “j-vel” a vajon szót, manapság is épp olyan reménnyel és bizakodással várjuk a tavaszi rajtot, mint ahogy elődeink tették. Ezen meg az sem változtat, hogy amí­g a magyar foci a téli álmát alussza, tőlünk nyugatabbra még szilveszter napján is kergetik a bőrlabdát. Nálunk eközben mást kergetnek, de ezt most hagyjuk, inkább idézzük fel Janó bácsit a sarki kocsmából, aki miközben megpróbálta lebirkózni a sokadik nagyfröccsöt a torkán egy örök igazságot osztott meg a világgal: úgy várom a tavaszi focirajtot, mint anyjuk a postást, hogy hozza a nyugdí­ját. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Annak ellenére, hogy egy hete, az MTK elleni kiábrándí­tó játék után legszí­vesebben nyugdí­jaztam volna magam, már a kissé komorra sikeredett jegyzetem után szerkesztőtársam kommentjében “üzent”, hogy szó nem lehet itt lazsálásról, a Loki ellen ott a helyünk a lelátón. Punktum, nincs apelláta, ha kell a hajamnál fogva ráncigál fel. Azt persze nem tudta, hogy hétfőn az első utam a fodrászhoz vezetett… “Súlyosbí­totta” a helyzetet, hogy Laudetur barátomnak családi elfoglaltsága miatt (remélem jól éreztétek magatokat!) egyedül kellett volna felzötykölődnöm a meccsre, ráadásul a késő éjszakai órákban kimondottan utálok vezetni. Az újabb kifogásomra is jött a válasz, – majd nálunk alszol, csapunk egy “görbe” estét és másnap délelőtt landolhatsz Kalocsán. Erre jött a szerdai kupameccs utólagos “hangulata”, mely után a Fradi tábor egységes apátiába zuhant – megjegyzem teljesen jogosan. De már nem volt visszaút, ráadásul a ránk zúduló rosszkedv átcsapott egy “csakazértis” hangulattá, ha az elmúlt két évben tudtunk örömködni a győzelmeknek, akkor igenis a bajban is ki kell állni és segí­teni a csapatot a visszatérni a helyes útra. Ezt persze továbbra is gátolja az MLSZ szurkoló barát időpont kijelölése, szó szerint agyament dolog este fél kilenckor meccset rendezni, mely még rá is játszik arra, hogy lehetőleg minél kevesebben menjenek magyar focit nézni. A fanyalgóknak is jól jön, megint lehet cí­mlapon közölni, hogy milyen kevesen voltak a Groupama Arénában. Ez persze nem jelenti azt, hogy csupán az MLSZ a hibás az ötezres nézőszámban, a csapat is tett hozzá néhány lapáttal az elmúlt hetekben. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →