fh
Limperger máris megszerette Vigót
Az FTC Sporttörténeti Stúdió összejöveteléről jelentjük…
Faragó Antal: “A zöld-fehér ereklyék mindig elkelnek”
A szemek mindent elárulnak
Isten éltessen Rátkai Laci!
Ötven laszti a srácoknak
Dalnoki Jenő: Méltó emléket állítunk Kispéter Mihálynak
Honoluluban és Los Angelesben jártak
Fradi öregfiúk az álmok szigetén
A kapitány a 400.-ra vár…
így játszottak a régiek
„A jó középcsatár észjátékos. Irányít. Összefogja a támadósort, rohamra küldi a szélsőket…” Ilyen felfogás uralkodott egykor, a támadó középfedezet korában, amikor még egyik védő sem állt rá egy meghatározott csatárra; a szélsőfedezetek az ellenfél szélsője és összekötője közé helyezkedtek, a két hátvéd a 16-os két sarkáig terjedő távolságra, vagy még beljebb húzódhatott az oldalvonaltól. Logikus volt, hogy a technikás, okos „center” felismerje, melyik csatártársát találja labdájával szabadon; utóbbi aztán veszélyesen törhetett kapura, vagy ívelhetett újból középre lefutása végén.
Ilyen zseniális irányító volt a Fradiban Sárosi György doktor – amíg át nem tértek 1940-ben csapataink az úgynevezett WM rendszerre.
Egy kattintás ide a folytatáshoz....