“A szélsőjáték olyan képesség, amely a szélek használatát preferálva teremt gólhelyzeteket.” Ez a rövid, de nagyon is lényegre törő megállapí­tás egy korabeli angol football-könyvből való és bár több mint száz évvel ezelőtt í­ródott, de a mai napig alapja a labdarúgásnak. Még akkor is, ha manapság a szélsőjáték átértékelődött egy kicsit, a jelen focijában már sokkal szabadabbak a posztok mint régen. Emlékszem ifista koromra, az edzőnk, Pali bácsi a két szélsőnek mindig külön feladatot adott az edzések után. A vonalkijelző “kézi-készülékkel” többször végig kellett pásztázniuk az oldalvonalon, hogy örökre az agyukba véssék: a szélsőnek az olyan, mint a gyalogosnak a zebra. Csak ott közlekedhet és mikor véget ér a vonal, akkor be kell adni a labdát. A többi meg már az érkező csatárok dolga. A Ferencvárosi labdarúgás története a kezdetektől jobbnál jobb szélsőkkel ajándékozta meg a szurkolókat: Táncos, Budai, Szőke, Pusztai. A Fradi történetét jól ismerők a nevek olvasván minden bizonnyal nekem szegeznék a kérdést: miért csak jobbszélsőket soroltam fel? A “megfejtést” a mai muzeális bajnoki beharangozónk adja. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →