Szűcs Lajos (fedezet)
Akiknek köszönhetjük a 23. bajnoki címet III.
1981.III.26. MMTK – Ferencváros 0-2 (edzőmérkőzés)
Világválogatottak
Novák Dezső: Nem érdekel a múlt …
Hosszabb ideje felhők tornyosulnak az Üllői úti pálya felett. A klub hívei sokat beszéltek arról, hogy megromlott a vezetés és a játékosok közötti kapcsolat. Hallani lehetett azt is, hogy a csapaton belül is nyílt vagy burkolt ellentétek izzottak. Az edző és a labdarúgóik közötti harmonikus kapcsolat megromlásáról is szálldogáltak a hírek. Igaz, ennek ellentmond, hogy az utóbbi időben semmiféle látványos összecsapás, botrány nem volt a szakosztályon belül. Az egyetlen szenzációértékű esemény Nyilasi búcsúja és látványos visszatérése az elmúlt fél év során. Az elmondottakban mennyi lehetett a valóságalap? És mennyi az igazság? Ki tudja. Egy azonban tény, és ez bizonyítja, hogy nem lehetett minden rendben a zöld-fehéreknél: az 1979/80-as bajnokságban csak hatodikok lettek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1980.IX.18. Váci Izzó MTE – Ferencváros 1-2 (edzőmérkőzés)
Ugyanolyan lelkiismeretes, mérhetetlen komolysággal végezte a bemelegítő gyakorlatokat, mint negyedszázados labdarúgó pályafutása idején minden alkalommal.
Mint serdülőként, majd ifjúsági válogatottként a Megyeri úti stadion edzőpályáin, Újpesten, ahol nevelkedett. Ahonnan elindult. Mint kezdő NB I-es játékos Dorogon, mint a Ferencváros színeiben vívott rangadók, nagy külföldi mérkőzések előtt. Mint harminchét ízben a válogatott címeres mezében, mint Mexikóban, az olimpiai döntő előtt. Mint Farkas, Albert és Novák társaságában a világválogatottban. Mint később Kispesten, vagy még később a Vasas Izzóban, az NB II-ben. Aztán újra az élvonalban. Majd ismét az NB II-ben. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Pályaedzők
Három Fradista hazatért
Hosszú éveken át éltek egymás mellett. Közös volt az örömük, közös a bánatuk, egyformán osztoztak a nagy, fényes sikerekben és a kudarcokban egyaránt. Mindhárman nagy tudorai voltak mesterségüknek, együtt alkottak, mindannyian egyéniségüket, saját művészetüket, mondhatni zsenialitásukat vitték a műbe, adták a produktumhoz.
A hátvéd maga volt a megtestesült nyugalom, egyike azon kevés védőjátékosoknak, aki híven a közmondáshoz, többet tett ésszel, mint erővel a játéktéren. Kivételes helyzetfelismerése és helyezkedése révén nem volt szüksége erőszakra, kíméletlenségre ahhoz, hogy leszerelje ellenfelelt. Fegyvertára nem merült ki átlagon felüli védőmunkából, nem csupán elegáns labdaszerzései arattak osztatlan sikert, hanem előretörései és pompás lövései úgyszintén. Tőle legalább úgy tartottak a kapusok, mint bármelyik gólveszélyes csatártól. A középpályás mindig lángolt, lobogott, benne kimeríthetetlen erő, dinamika, küzdőszellem lakozott. Sohasem fáradt, csüggedt, mindig képes volt megújhodni, lelkesedése, példája magával ragadta társalt. A csatár a klasszisok valamennyi tulajdonságával rendelkezett. Kiismerhetetlenül cselezett, szellemes, látványos, virtuóz játéka szemet gyönyörködtetett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....