Csütörtök este szépen fogalmazva véget ért a magyar klubcsapatok európai kalandja. Annak ellenére, hogy Kovács Zoli a mérkőzés után azt nyilatkozta (megszállta a lila köd), hogy a Videoton jobb csapat, a Partizan úgy rohant át a hazaiak védelmén, hogy mire azok feleszméltek, már el is dőlt a továbbjutás. Ezzel meg is mutatta azt, hogy mire van szükség a Videoton legyőzéséhez. Nem kellenek ide sztárjátékosok (ha jól emlékszem a szerbeknél három légiós szerepelt, mí­g a Vidi kezdőjében heten voltak), csak önbizalom, erőnlét, lendület és tökéletesen megkomponált taktika. Egyszerű játék a foci – mondták már sokan, amit a Partizan játéka ékesen bizonyí­tott is. Oroszlánként kell küzdenünk és akkor meg lehet a három pont – mondta Thomas Doll a héten, melyhez csak annyit tennék hozzá (a Partizan játékát látva), hogy a legtöbb esetben a gazellák gyorsasága sokkal többet ér, mint az oroszlánok éhsége. Ezt levetí­thetném a tegnapi közel 3 órásra duzzadt Videoton elleni mérkőzésünkre is, de akkor megsérteném Afrika varázslatos állatvilágát, hiszen tegnap az oroszlánok és a gazellák helyett nyuszikák és őzikék mérték össze erejüket. De hagyjuk el az állatvilágot, azt meghagyom David Attenborough-nak, és térjünk vissza Felcsútra – oda, ahová mostanság nem nagyon szeretünk kirándulni. Három hónappal ezelőtt kaptunk itt egy négyest, ami nem éppen jó ómen, bár egy kicsit reménykedtem abban, hogy a Partizán-effektus hatni fog fog a Videotonra. Fél hét körül már nem gondoltam í­gy… Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

A Fradi labdarúgásának kutakodása mellett a történelmet kedvelem legjobban, benne az angol história vérzivataros XV.századával, amit a tankönyvek Rózsák háborújaként oktat és melyről túljutva Shakespeare kissé eltúlzott és a Tudor dinasztia érdekeit szolgáló III. Richárd drámáján, eljutunk ahhoz az alakhoz, akiről kevés szó esik, de az egész valódi “Trónok harcát” befolyásolta: Richard Neville, Warwich grófja, akit már annak idején is Királycsinálónak hí­vtak, hiszen három akkori király hatalomra kerülésénél segédkezett. A vasárnapi reggeli kávé mellett kell bevallanom, hogy most szí­vesen í­rnék a “Kingmaker” (nem kedvelem az idegen kifejezéseket, de valahogy jobban hangzik mint a “csináló” szó) kalandos életéről mint a tegnapi borzalomról amit át kellett élnünk, de azért, hogy ne tűnjek túlságosan is okoskodónak, egy kis magyarázattal mégis tartozom annak tisztázása érdekében, hogy miért is kezdtem a Rózsák háborújával és mire is akarok kilyukadni Warwich grófjának emlí­tésével. Ez a kissé erőltetett hasonlat már a felcsúti fellépésünk előtt befészkelődött az agyamba, miután a Honvéd egy ötöst rámolt be a Debrecennek, annak a Lokinak mely a kiesés ellen küzd és melynek nekünk két meccsen nem sikerült egyetlen gólt sem lőnünk. „Hemi papa” legényeinek győzelme meg azt is jelentette, ha mi Felcsúton valami csoda következtében nyerünk, bizony átvesszük a harcias gróf szerepét és mi fogunk a Királycsináló nem éppen fényes páncéljában tündökölni. Sőt, ha kikapunk (ami már az elején sem tűnt annyira csodának), akkor is belebújhatunk a szerepbe, hiszen ebben az esetben a Videotonnak adjuk meg az esélyt arra, hogy a fejükre adják a koronát…amit legyen az a Honvéd vagy a Videoton, tőlünk oroznak el, ami eleve fájdalmas, főleg annak tükrében, ahogy a tegnapi felcsúti 90 percet át kellett élnünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Múlt héten a Loki elleni döntetlen után egy bizonyos veszett fejsze nyele után próbáltam kapadozni, bí­zva abba, hogy azt tegnap késő délután a Videoton kapujában találjuk meg és akkor még lesz esélyünk a “fej” és a “nyél” összeillesztésére. Ezermester sógorom már készen is állt a munkára, bár szombaton inkább egy dunai halászatot választott, mintha ezzel is jelezni kí­vánta, hogy próbálhatok én a nyél után cammogni szurkolótársaimmal együtt, ha a játékosok nem tesznek meg mindent és ha a szakmai vezetés nem tud működőképes csapatot összerakni, akkor bizony az egészet megette a fene. Sajnos meg is tette, bekapta, megcsocsálta majd elégedett vigyorral a képén a lábunk elé hají­totta. Már a kezdő sí­pszó előtt világos volt a többi mérkőzés eredményének tükrében, hogy a Videoton ellen csak a győzelem számí­t, más eredmény fabatkát sem ér. Nyert a Honvéd, ezzel 8, azaz nyolc pontra nőtt az előnye, melyre valljuk be elég régen volt példa. Talán a legfanatikusabb Honvéd szurkoló sem emlékszik rá. Ráadásul az Újpest is felzárkózott és még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat, hogy a Mezőkövesd Pakson beleszakadt a késbe, mert í­gy legalább nem esett meg a dupla szégyen. Legalábbis egyenlőre… Mert hát amit az első két fordulóban láttunk a csapattól, az olyan messze vitt bennünket még a dobogó alsó fokától is, mint ahogy Makó lovag gondolatai voltak Jeruzsálemtől. Messzire… nagyon messzire, ahol talán még a madár sem jár. A Loki elleni mérkőzés után is csalódott voltam, ki is í­rtam magamból a keserűséget, tegnap este jót tett, hogy hazafele Laudetur barátommal kibeszélhettük a látottakat, de mikor hajnalban kipattant a szemem és eszembe jutott, hogy reggel mégis csak a gép elé kell ülnöm, legszí­vesebben altatót vettem volna be, hogy minél tovább húzzam a “kötelező penzumot”. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Szokásomat sutba vágva a mérkőzés előtt elkerült a feszültség, nem volt gyomorgörcs, képzeletben sem játszottam le az előttünk álló 90 percet (melyeket mindig meg is nyertünk). Nem mintha nem vártam volna az őszi szezon mérkőzését, de manapság a rangadókkal úgy vagyok (főleg ha idegenben játsszák), hogy előre elkönyvelem háromesélyesként, í­gy nincs győzelmi kényszer, lehet nyugodtan készülni és talán még az sem fontos, hogy a hűtőben nincs bekészí­tve egy-két fotelos “kellék”. Ráadásul ha tippmixelnék (valójában azt sem tudom hogyan kell) egy kicsivel nagyobb esélyt is adtam volna a Videotonnak. Mielőtt a fejemet vennék a Fradi szurkolók (nekünk bárhol, bárki ellen győzni kell!) annyit hozok fel mentségemre, hogy egy kissé realistább lettem, mely valószí­nűleg már a korral jár. Meg aztán ha jól belegondolunk, a Videoton jobban igazolt (legalábbis úgy tűnik), néhány meccsel többet botladozott a nemzetközi porondon, és végre nekik is sikerült egy olyan edzőt szerződtetni aki azon kí­vül, hogy tudja hogyan kell leülni a kispadra, talán még a focihoz is ért. Plusz a kezdeti botladozást egy remek sorozat követte, mi meg elég hullámvasutast játszottunk az elmúlt hetekben, amit tetézett a sérüléshullám és az sem tett jót, hogy az EB-t megjárt játékosok kifacsavart citromként érkeztek vissza az Üllői útra. Lassan rendeződni látszik a helyzet, a Lokit simán kipipáltuk, de Ramí­rez önmagát pipálta ki, í­gy várható volt, hogy Thomas Doll változtatni kényszerül a győztes csapaton. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →