13+1 perc a Lakat Károly teremben – Branikovits László

Dr. Lakat Károlyról, a magyar labdarúgás és az FTC kiemelkedő egyéniségéről a Fradi futball-múzeumban termet neveztek el. Láthatók ott a teremben a hajdani trófeák. Lakat sikereit hirdető érmek, kupák, emléktárgyak, A klub úgy is tisztelegni kí­ván emlékének, hogy a nevezetes teremben esetenként 13 perces interjúkat rögzí­t a meghí­vott vendégekkel. Hogy miért éppen 13 percesek ezek a beszélgetések? Nos, Lakat Károly 13 alkalommal viselte a cí­meres mezt… A plusz 1 perc pedig az emlékezés a Fradi örökös tagjára… Most egy kicsit fájóbb az emlékezés, mint évközben – ugyanis az újság pontosan halálának második évfordulóján jelenik meg… Dr. Lakat Károly a labdarúgószakosztály születésnapján – hunyt el…

– Laci! A Fradi ifi évek emlékei közül melyik az, amelyik a legjobban megdobogtatja a szí­ved?

– Az ifiben Csanádi Feri bácsi volt az edzőnk és az olaszországi Caligaris tornán jó játékkal sorra győztünk. Nagy rangja volt ennek a trófeának. Ez szép emlék, mint ahogy a sok ifjúsági válogatott mérkőzés is. Sajnos az 1965-ös UEFA tornán nem tudtam résztvenni – az indulás előtt egy héttel, az utolsó edzőmérkőzésen eltört a lábam…

– Bemutatkozásod a felnőttek között?

– Az 1966-os alapozáskor már az Autóbusz pályán én is játszottam a legjobbak között. 17 éves voltam… Az igazi, nagy premier a Népstadionban, a DVTK ellen volt.

– Albert is a DVTK ellen és szintén a Népstadionban mutatkozott be újoncként. Apropó, Albert mozgását utánoztad vagy ösztönös volt?

– Ami a diósgyőriek elleni bemutatkozásunkat illeti az tény, de csak ennyiben hasonlí­t egymáshoz pályafutásunk. A mozgásom, hogy hasonlí­tott Flóriéhoz az teljesen véletlen – őt nem lehetett utánozni. Sajnos a góllövésben sem.

– No, azért 1967 és 1976 között 150 hivatalos gólt szereztél – ez azért szép teljesí­tmény! Liverpooli gólodra gondolom mindig megkülönböztetett módon emlékezel…

– Sok volt a sérült a csapatban, í­gy várható volt, hogy bekerülök a Liverpoolba utazó gárdába. Varga Zoli napokon át buzdí­tott, bátorí­tott – felkészí­tett a kupameccsre. Nagyon sokat köszönhetek neki és jó szí­vvel gondolok rá ma is.

– És az idősebb Fradisták közül ki férkőzött szí­ved csücskébe?

– Monostori Karcsi bácsit nagyon szerettem. Bűbájos, aranyos intéző, remek ember volt. Halálhí­re nagyon megrázott. Különösen az, hogy az Üllői úti klubház előtt, a pályán halt meg.

– Visszatérve a hetvenes évek kupamérkőzéseire, elég szépen hintetted a gólokat…

– Kár, hogy soha nem sikerült kupát nyernünk, pedig sok jó mérkőzést produkáltunk. A Braunschweig ellen az egész csapat brillí­rozott, de a Fenerbahcse elleni mesterhármasomra is sikerként gondolok.

– Legemlékezetesebb bajnoki gólod?

– Gondolom arra nagyapa koromban is büszke lehetek, hogy az új Üllői úti stadionban én szereztem az első Fradi gólt! Nagyon készültünk az örökrangadóra és jóval nyugodtabbak voltunk mint a Vasas elleni pályaavatón. Örültem, hogy sikerült a gólszerzés és ha hiszed, ha nem, eszembe jutott, hogy én szereztem az elsőt…

– Aztán lassan eljött az utolsó Üllői úti gólod ideje is. Miért mentél el a Fradiból? Te, aki az Üllői útra születtél!

– A sok mellőzés után idegileg kikészültem, levelet í­rtam az elnökségnek, hogy engedjenek el ha nincs szükség rám. A válasz: nekem csak itt szabad játszanom, én ide tartozom, a Fradi gyereke vagyok – szóval mindenképpen maradjak. Ha egy fél év múlva is í­gy gondolom, akkor viszont elengednek oda, ahová én szeretnék távozni.

– Fél év múlva?

– 1976 nyarán a szabadság utolsó napján táviratot kaptam, hogy az FTC klubházában várnak – í­rjak alá a Csepelhez. Akkor volt a Fradi és a Csepel között egy szocialista szerződés, egymás segí­tésére. Engem a csepeliek kérnek, a ferencvárosi vezetők pedig adtak… Nem í­rtam alá az igazolást, bementem az MLSZ-be Kutas Istvánhoz és elsí­rtam a bánatom. Elmondtam, hogy ha a Fradiból elmegyek, akkor Győrben szeretném a pályafutásom folytatni. A válasz: vagy Csepelre igazolok, vagy sehová… í­gy 26 évesen belekényszerültem egy ilyen klubcserébe. Ma is fájó emlékem.

– Pályafutásod nem is tartott sokáig.

– Kél év Csepelen, 1 év az Épí­tőknél, 2 év a Dunavarsányi Petőfiben. Közben elvégeztem a Közgazdasági Egyetemet és a futballnak lassan teljesen hátat fordí­tottam. Tí­z éve a Kenézlői Dózsa Tsz budapesti irodájának a részlegvezetője vagyok.

– A Fradi pályán ritkán látunk…

– Nem járok mérkőzésekre, játszani is csak ritkán szoktam. Legutoljára a Lakat Károly sí­rkövének javára szervezett öregfiúk meccsen rúgtam a labdát…

– Szeretted Karcsi bácsit?

– Hát lehetett őt nem szeretni?! Csodálatos nagy edzőnek, kiváló embernek ismertem. Fanatizálta játékosait, ha kellett barátkozott, ha úgy adódott kegyetlen humorával mindenkibe „belecsí­pett”. Intelligenciája minden helyzetben megmutatkozott. Örülök, hogy elmondhatom: Dr. Lakat Károly játékosa voltam!

(Fradi Újság, 1990. december)