1912.IX.19. Ladányi-dí­j döntő, MTK – FTC 4:2

1912. szeptember 19., 16:00, Üllői út, FTC – MTK 2:4 (1:2)
vezette: Vámos Soma
nézőszám: 6 – 7 000
FTC: Fritz — Manglitz, Payer — Weinber, Bródy, Blum — Weisz F., Tóth-Potya, Blum II., Schlosser, Borbás dr.
MTK: Domonkos — Révész, Csüdör — Biró, Ellinger, Kertész III. — Sebestyén, Kertész II., Lane, Kertész I., Szántó
Edző: John Tait Robertson
Gól: Schlosser (12., 49.) illetve Lane (18.), Kertész I. (39., 85.), Kertész II. (71.)

Ladányi-vándordij mérkőzések. Csütörtök, szept. 19. MTK—FTC 4:2 (2:1). 1911—12 1910—11-iki döntő. — Biró: Vámos Soma.

(Nemzeti Sport, 1912. szeptember 22.)

A hétköznap dacára 7000 néző volt jelen a MTK—FTC csütörtöki Ladányi-dij döntő mérkőzésén.

*

Felfedezett nagyság. A közéletnek és társadalomnak egy érdekes szimptómája most már a sportban is megjelent. Legyen valaki bármily kiváló politikus, iró, szí­nész, fiskális avagy orvosprofessor, mihelyt rövidebb-hosszabb időre megszűnik nyilvánosan szerepelni, mihelyt nem ád életjelt magáról — elfeledik. A magyar football sportnak, bármennyire is ismerjük és méltányoljuk Borbás Gáspár szerénységét, de mégis kií­rjuk, kimagasló tudásu és hirü embere ő. Tanulmányai folytán — ő lesz néhány nap múlva az első kész ügyvéd és aktiv footballista, csak néhány matchen hiányzott és már elfeledték. Már elhantolták a sirt football-karrierje fölött. Az elmúlt vasárnapon ismét játszott és hozzá tehetjük, hogy magához és hí­rnevéhez méltóan. S mit látunk a sok sirató és búcsúztató egyszerre újból fölfedezi Borbást. Zengő rigmusokat í­rnak a footballisták kedvelt „Bori”-járól, hogy mily nagy stilü játékos.

Vele is ugy vagyunk mint avval az ismételten visszavonult és ugyanannyisszor újból előhí­vott kiváló magyar politikussal, ki minden alkalommal, ha a pártoknak szüksége van reája, duzzogás nélkül, készséggel jön elő és midőn a kiszabott munkát elvégezte, kedélyes fölénnyel mondja el:

— Régi ivásu, régi módi ember vagyok már. Én biz’ nem tanulok ujjat senki kedvéért sem. De ha a jövőben is, bármi alkalommal szükségetek volna reám, ugy számithattok eljövetelemre. Majd csak valahogyan helyre hozzuk az ügyet.

*

Épületes látványnak volt szemtanuja a csütörtöki MTK—FTC mérkőzés közönsége. Sebestyén egyik beadása után ugyanis, melyet Fritz kiütéssel védett, nem kevesebb mint hatan feküdtek a földön. A közönség eleinte hahotába tört ki, később azután visszafojtott lélekzettel nézte, amint Payert és Lanet kiviszik, Weinber pedig a saját lábán ugyan, de fájdalmas kifejezéssel az arcán kifut a pályáról és maszázst vesz, hogy a játékot folytathassa.

(Sportvilág, 1912. szeptember 23.)

A dijak. Távol álljon tőlünk, hogy a most elmondandókkal akár klubot, vagy egyént megakarnánk bántani. Ezt már előre is kijelentjük. Csupán egy ügyes kis históriát akarunk itt leadni, mely: si nonne vero.

Nagy meglepetés volt a tavaszi szezonban Tóth Istvánnak, a népszerű Potyának klubcseréje. Az NSC-ből tudvalevően az FTC-be lépett. Midőn a hozzá közelállók megkérdezték, hogy tulajdonképpen mi is az oka elhatározásának, ő részletesen, minden tartózkodás nélkül elmondotta azokat, végül szerényen azt is megjegyezte, hogy az FTC-ben, az erkölcsi dicsőségen kivül, még sok dijat is nyerhet. E beszélgetés után Tóth tényleg át is lépett az FTC-be.

Multak a hónapok és midőn most szeptemberben az FTC, a Corinthián dijért folyó küzdelemben, vereséget szenvedett a BTC-től, Tóth egy levelet kapott. Az í­rás ismeretlen. Felbontja és a levél is üres. Már el akarja hají­tani, midőn az alsó sarokban finom betűkkel irott három rövid szót talál: „Egy dijjal kevesebb!”

Midőn az elmúlt napokban az MTK— FTC 4:2-s match után hazamegy, mire sem gondolva bont fel egy az asztalon talált levelet. Alighogy azonban olvasni akarja, ismét csak három szónyi mondatot lát ; „Két dijjal kevesebb!”

Nem tudjuk, hogy ki az a csökönyös emlékeztető, de igazán kí­vánjuk az FTC-nek, meg Tóth-nak is, hogy több ily levelet ne kapjon már.

(Sportvilág, 1912. szeptember 30.)