1914.I.6. AC Bilbao – FTC 0:2

1914. január 6., –:–, Bilbao, AC Bilbao – FTC 0:2 (0:2)
vezette: ?
nézőszám: ?
AC Bilbao: José Mori, Iseta, Morena, Hurtado, Ramon Belauste, ?
FTC: Fritz — Rumbold, Payer — Weinber, Kiss B., Medgyessy — Koródy (Koródy II., 14.), Tóth-Potya, Pataky, Schlosser, Szeitler
Edző: Barney Gannon
Gól: Tóth-Potya (2)

A FTC Spanyolországban. (A FTC 2:0 (2:0) arányban legyőzte a Bilbaói AC csapatot.) A FTC ma tartotta utolsó mérkőzését s ezzel befejezte győzelmekben gazdag külföldi útját Bilbaoban búcsúzott a spanyol futballközönségtől, de a válás nem volt túlságosan szives, mert mint alább közölt táviratunkból kitűnik, a spanyol csapat durva játéka és a közönség zajos magatartása miatt a mérkőzés félbenmaradt. A meccs ekkor 2:0 arányban állott a FTC javára.

íme a mérkőzésről szóló táviratunk:
Bilbao, jan. 6. A FTC-nek a mai utolsó mérkőzésében az eredeti tervtől eltérően nem a spanyol válogatott csapat, hanem ismét a Bilbao Atletic Club volt az ellenfele. A FTC a spanyolok rendkí­vül durva játéka miatt tartózkodóan dolgozott, ennek ellenére is két gólt ért el az első félidőben. Mind a kettőt Tóth lőtte. A második félidőben elviselhetetlenné lelt a spanyolok brutalitása, a minek a Bilbaoból való biró nem akart gátat vetni. A reváns vágyától fölhevült közönség is oly ellenszenves magatartást tanúsí­tott, hogy végre is megsokallotta a dolgot a FTC s a játékidő letelte előtt tí­z perccel abbahagyta a küzdelmet. A nézők közül számosán berontottak a pályára, mire a bí­ró nagyobb botrány elkerülése érdekében a meccset befejezte. A FTC védelme és födözetsora a rendes összeállí­tásban szerepelt, a csatázósorban azonban változás esett. Koródy volt jobbszélső, Szeitler balszélső. Veisz Ferenc már tegnap elutazott Budapestre. Innen holnap reggel indul el a FTC s alkalmasint szombaton este érkezik Budapestre.

(Budapesti Hí­rlap, 1914. január 7.)

A FTC itthon. A Ferencvárosi Torna Club külföldi utjából tegnap este érkezett meg Budapestre a keleti pályaudvaron. A csapatot hozó fiumei gyorsvonatot vagy ezer főnyi közönség üdvözölte lelkes éljennel s kí­sérte ki a fiukat a perronról a pályaudvar előtt várakozó kocsikig. A játékosokat és a csapat vezetőjét, Malaky Mihályt addig ünnepelték a kemény hideget is megvető futballhivők, a mig a kocsi el nem robogott velük. Néhány játékos gyalogosan indult neki a városnak, ezeket nagy csoport kisérte utjukban, fölkeltvén az utca közönségének az érdeklődését is. Hivatalos fogadás nem volt sem a Labdarugó Szövetség, sem pedig a klub részéről, de nem is lehetett, mert a mikor a vonat berobogott, a fiuk körül oly nagy tolongás támadt, hogy az üdvözlő beszédre készülő Röser Edvin szövetségi alelnök közelükbe sem tudott jutni. Opréé Rezső, a MLSz alelnöke Kelenföldön várta a csapatot s bekí­sérte a fővárosba.

A meleg szeretettel fogadott játékosokat láthatóan megviselte a hosszú ut, de talán inkább az utolsó bilbaói mérkőzés eseményeinek kellemetlen emlékeit tükrözte vissza fakó arcszinük és kedvük, a mit még a közönség lelkes ovációja sem tudott fölmelegiteni. Nagy tartózkodással hárí­tottak el maguktól minden kérdést, de tudósitónk kérésére mégis elmondották, mi történt Bilbaoban január 6-án.

Az első félidőben is már rendkí­vüli ellenérzést tanúsí­tott velünk szemben a közönség s a második félidő lejátszására csak akkor állottunk ki, a mikor a Bilbaoi AC elnöke és a bí­ró biztosí­tott bennünket arról, hogy a spanyolok fölhagynak életveszedelmes, durva játékmódjukkal. Csakhogy hiábavalónak bizonyult az í­géret.

Kezdés után rögtön Korodyhoz került a labda, a kit a spanyol balhátvédő úgy lábon rúgott, hogy menten elterült és félperc multán Gannon mestertől támogatva elhagyta a játékteret. Tí­z emberrel játszottunk tovább és ennek ellenére is tí­z percen át urai voltunk a helyzetnek. A lövések azonban szinte következetesen a jobboldali kapufa mellett süví­tettek el. A spanyolok lefutásai most is életveszedelmesek voltak és a játék csakhamar kölcsönösen eldurvult. Különösen Fritz szenvedett sokat. A tizennegyedik percben az elnök engedelmével beállott a csapatba a kis Korody. Még csak tizenhat perc hiányzott, a mikor kitört a botrány. Éppen a legizzóbb hangulatban Weinber a balszélső támadását foullal megakasztotta, még a bí­ró sem fütyült, midőn a hatalmas centerhalf odarohant Weinberhez és kétszer a szemébe boxolt. Erre mintegy jeladásra a tömeg berohant a pályára és valaki a csőcselék közül a pálya másik szélén álló Szeitlert úgy rúgta meg, hogy menten összesett. Sokan Weinbernek estek, a ki futva menekült öltözőjébe és mig a közönség egy része tüntetően tapsolt, akadtak olyanok is, a kik útközben is megütötték Weinbert. Hiába való volt a spanyol játékosok könyörgése, a csőcselék nem ment le a pályáról, hanem nekiesett a bí­rónak, inzultálták. Alig lehetett kiszabadí­tani.
A csapatok, erre levonultak a pályáról. A bilbaóiak vezetősége rögtön bejött a magyarokhoz és megkövette a csapatot a történtekért. Szinte kétségbeesetten mindent a fékezhetetlen csőcselékre hárí­tott. Majd megjelent a magyarok öltözőjében a spanyol csapat. Először a centerhalf kért bocsánatot Weinbertől, majd Magyarországot, Budapestet és az FTC-t harsány hurrákkal köszöntötték, a mire mi háromszoros éljennel feleltünk. — No, de most, hogy szerencsésen hazaérkeztünk, örömmel gondolunk vissza a túra gyönyörűségeire.

(Budapesti Hí­rlap, 1914. január 13.)