1931 – A II. dél-amerikai túra: az utazás

A Közép-európai Kupa korábbi magyar győztesei a sorozat ezévi küzdelmei helyett Dél-Amerikában portyáztak. Bródy Sándor és Blum Zoltán vezetésével tizenhét (Zilahi és Magyar a III. kerület csapatából) játékos kelt útra.

– Mielőtt a dél-amerikai túrára elindultunk volna, -emlékezett vissza dr. Sárosi György- Maillinger Béla, a Ferencváros FC elnöke az elutazás előtti vacsorán atyaian szólt hozzánk. Valahogy í­gy:

“Kedves fiúk! Hamarosan egy más, egy új világba fogtok érkezni és játszani. Az utazás nem könnyű, de ti fiatalok vagytok és sportemberek, í­gy tehát ez problémát nem jelenthet számotokra. De egy más környezetbe érkeztek, játsztok, ezért szükségesnek tartom elmondani a Ferencváros hét parancsolatát:

1. Ne feledjétek el, hogy minden ember egy­forma – függetlenül a nemzetiségétől, a nyelvi kü­lönbségektől, a bőrük szí­nétől és a vallási hitüktől.
2. A pályán szemben állók ellenfeletek, de nem ellenségetek. Ugyanúgy akarnak győzni, mint ti!
3. Adjátok meg mindenkinek a tiszteletet a pályán, és meglátjátok, hogy nektek is mindenki megadja a tiszteletet.
4. Ha sportszerűen viselkedtek, az ellenfél is úgy fog viselkedni.
5. A Ferencváros FC-nek zöld-fehér a szí­ne! A zöld a remény, a fehér a becsület szí­ne. Ezt soha ne feledjétek!
6. Ti a Ferencváros csapata vagytok, tehát nem­csak az én, de az egész klub büszkesége. Olyan klub fiai vagytok, akik testvérek és barátok egymás kö­zött.
7. Ha úgy mentek a pályára, hogy egy minden­kiért és mindenki egyért, nem hiszem, hogy lenne ellenfél, amelyik le tudna győzni benneteket.”

– A csapatszellem tehát megvolt, és amí­g én a Ferencvárosban játszottam, meg is maradt. De meg is kellett hogy maradjon, mert a mi bölcs elnö­künk, Maillinger Béla ezt a beszédet minden egyes külföldi út előtt megismételte.

1931. június 4.

A Déli-pályaudvarról elindult a Ferencváros csapata második dél-amerikai portyájára.

„Száz és száz ember búcsúztatott egy kicsiny társaságot, amelyben sem miniszterek, sem pártvezérek, sem óceánrepülők, sem mozisztárok nem voltak, csak egyszerű futballisták. Mikor a Ferencváros túralegénysége elhelyezkedett a trieszti gyors másodosztályú fülkéiben és a játékosok poggyászait elhelyezve újra leszálltak a kocsik elé, legalább ötszáz ember által alkotott simogató gyűrűben állt Maillinger Béla, hogy Isten- hozzádot mondjon a Ferencváros nagy útra induló fiainak.

S a sötét tengerészsapkákkal fregattkapitányokká álcázott futballisták megilletődve hallgatták Maillinger búcsúzó szavait. Utána Radványi Pál, a B-közép kapitánya átnyújtotta a Közép zászlaját a fiúknak, lelkes szavai után pedig felhangzott a zöld-fehérek indulója. A beszédekre Bródy Sándor válaszolt a túracsapat nevében, mí­g az MLSZ üdvözletét Fischer Mór tolmácsolta.

A pályaudvaron ott volt mindenki, akinek csak egy kis köze van a Ferencvároshoz. A jól ismert drukkerarcok most is ott szorongtak egymás mellett eleven bizonyságul annak, hogy a Ferencváros népszerűsége milyen mélyen gyökerezik a magyar sport humuszában. A kalauz sí­pja indulást jelez. A vonat lassan megindul, s a tömeg éljenzésére visszaintegetnek a sötét tengerészsapkák a szí­nes Fradi-cí­merrel. A Ferencváros Genovából a Giulio Cesaren szombaton délelőtt indul Barcelona érintésével Dél- Amerikába. Tizenegy nap alatt oda is érnek.”

1931. június 7.

“Most ébredtem fel a hí­rre: Barce­lonában vagyunk. Rohantam ugyan fel a fedélzetre, hogy gyönyörködjem a katalán főváros remek panorá­májában. Nézzük a pompás kikötőt, de nincs sok idő, mert sietni kell, hogy a levelemet feladhassam utolsó európai állomásunkról. A fiúk mind nagyszerűen érzik magukat. Igaz, hogy a tenger eddig kegyes volt hozzánk. Csak ilyen is maradjon az átkelés alatt is. Mindenki üdvözletét küldi a Nem­zeti Sporton keresztül az otthonlévőknek.

***

Az utazás: Három hű ferencvárosi hí­vő útunk jó részén elkí­­sért. Kanizsán Kelemen Riki és felesége várt egy kis szí­verősí­tővel s virággal. Átszállás, találkozás Potyával, egykori trénerünkkel, aki -mint mondja- jövőre valószí­nűleg a Glasgow Rangers, a skót bajnok­csapat trénere lesz. Nem túl kelle­mes éjszakai utazás után, pénteken délben érkeztünk meg Genovába. A szárazföldön töltöttük az éjszakát és szombaton reggel már 9-kor kint voltunk a kikötőben, de csak fél 11-kor szállhattunk hajóra. Fényké­pezés minden oldalról, elhelyezkedés, majd megszólal a hajó szirénája és a hatalmas hajótest méltóságteljesen megmozdul kis motoros csónak von­tatja ki a nyí­lt tengerre a kikötőben horgonyzó hajóraj között. Kint va­gyunk a nyí­lt tengeren, amikor meg­szólal egy csengő. Mi, régi hajósok, már ismerjük kedves hangját: ebédre hí­v. Az olasz koszttal Genovában sehogy sem tudtam megbarátkozni, most rohamléptekben vágtatunk az ebédlőbe, hogy pótoljuk a hiányokat. Az ebédlőben nyolcszemélyes, gyö­nyörűen terí­tett asztalok várnak. Minden asztalon négy üveg bor. Ta­kács Géza engem maga mellé ültet, tudja, hogy én ví­zpárti vagyok s le­mondok a borrészemről a javára. A Giulio Cesare konyhája helyreállí­tja szemünkben a megingott olasz becsü­letet. Nem hiszem, hogy az asztalok­tól valaki is éhesen kelne fel, a teg­napi genovai koszt dacára sem.

***

Szombat este 11 óra van hogy most e sorokat í­rom, s örömmel álla­pí­thatom meg, hogy útunk eddig szép sima tengeren visz. A kilátás is gyönyörű, hiszen hajónk az olasz-francia Riviéra partja mentén halad. Délután 4 órakor kötöttünk ki Villafrancában, ahol az eddig feltűnő kis utaslétszám kissé megszaporodott. Most már csak egyszer kötünk ki Európában: holnap reggel, Barcelonában.

***

A hangulat egyelőre kifogástalan (hála a jól viselkedő tengernek). Két vendégünk már egészen beleilleszke­dett az új környezetbe, amin viszont nincs csodálkozni való. A fiatalok már éltek jogukkal és aludni mentek. Viszont a hajó szalonjából idehallat­szik a zongora hangja, amely mellett Táncos Misi búcsúztatja a szárazföldet néhány hangász kí­séretében.”

(Furmann Károly túrajelentése Barcelonából)

* * *

“Utazni nagyon jó, csak búcsúzni ne kellene. A jó hangulat, amelyet Úr- napján reggel otthon elvesztettünk, csak dél felé kezdett visszatérni. De estére már mindenki megtalálta a ke­délyét s megindultak a húzások és az ugratások.

A csapat két csoportra oszlik. Van­nak, akik már voltak odaát és vannak akik nem. Az öregek mesélnek. Például: – Az egyenlí­tőt azt könnyen föl lehet ismerni, mert 1km-re szélesre meszelt sáv mutatja, hogy itt van a Föld közepe. Mások szerint nem is meszelve van, hanem pirosra van festve…

Papp Laci egyszerre csak bevallot­ta. hogy hétfőn megnősült. „Minden külön értesí­tés helyett.” Mindnyájan meglepődtünk a bejelentésre, de szí­vből gratuláltunk a népszerű Pundrónak. Tettének okát eddig nem sike­rült megállapí­tani. Az a gyanú, hogy a vasárnapi győzelmi prémiumra nő­sült meg, viszont akkor nem értjük, hogy miért nem nősült meg már egy éve. Hiszen akkor is kapott egyszer prémiumot.

Ma reggel behajóztunk, miután Lázár már tegnap megállapí­totta, hogy ezen a nagy hajón akár öt hó­napra is elmenne hajókázni. A „Juliusz Cézár” nagy teste ugyanis még az újoncokat is megnyugtatta. Illetve főleg az újoncokat. Mert Takács Gé­za, azaz hogy „Bátya” nagyon búsan jár-kel, mert folyton a két év előtti keserves hajókázásra gondol. S ha egy pillanatra meg is feledkezne róla, ott van Turay, aki í­gy vigasztalja az öreg harcost: – Ne félj, Bátya, együtt leszünk tengeri betegek!

Szegény Bátya ilyenkor mindig el­sápad. De eddig nincs semmi baj. Délben mindenki úgy evett (főleg Zilahi), hogy Papp Laci szerint, ha ez még néhány napig í­gy megy, a hajóstársa­ság ráfizet az útra. Turay különben, aki talán még Takács Gézánál is job­ban fél, kijelentette, hogy holnapután már kezdi a veszteséget behozni a hajóstársaság.

Az étlap különben í­gy festett: I., Előétel: felvágottak, vaj. II., Pasztasutta (makaróni, de tömör). III., Tojás gombával. IV., Hús körí­téssel V., Gyümölcs. VI., Sajt. VII., Fekete. És bor, amennyit elbí­rtunk.

Ebéd után gramofonoztunk, í­gy várjuk, hogy ki lesz az első áldozat. Táncoltunk is. Csak Bátya kivétel, mert ő kint a fedélzeten 16 km-es tempóban rótta a köröket. Az állí­tó­lag jó tengeri betegség ellen.

Az ég felhős és fúj a szél. A kabinbeosztás a következő: I. Lázár, Toldi, Háda és Sárosi. II. Tán­cos, Korányi, Magyar és Zilahi. III. Takács, Takács, Angyal és Szedlacsik. IV. Papp, Kohut, Turay és Laky (a kártyások). V. Bródy és Furmann és végül VI. Blum Zoli egye­dül.

Barcelonából adon fel ezt a levele­met. Azután már csak Amerikából küldhetek újabbat.”

(Sárosi György túrajelentése a Giulio Cesare fedélzetéről)

* * *

“Reggel 8 órakor kötöttünk ki Barcelonában, önkéntelenül is az utóbbi hetek spanyolországi ese­ményei jutottak eszembe, a poli­tikai válság, a király detronizálása, amivel együtt járt a szélsősé­ges elemek pusztí­tása, nekivadulása. Egy forrongó várost képzel­tem el… De ennek nyoma sincs. Kár is volna ezért a gyönyörű fekvésű világvárosért. Mí­g a ha­jónk áll, a fiúk egymásután csi­nálják a felvételeket a kikötő min­den részéről.

Fél tizenkettőkor elindulunk a kikötő partja mellől, hogy aztán 11 napig meg se álljunk Rio de Janeiróig. Alig hagytuk el a kikötőt, máris remek látvány tárult elénk a hajóról. Nagy delfin-csorda vonult el hajónk mellett. Errefelé a tenger már-már kezdett kissé erősebb hullámokat verni. A gyöngébbek persze kezdtek félni, mi lesz, ha a nyí­lt tengerre érünk. Minekünk, akik már másodszor tesszük meg ezt az utat meg sem kottyant.  Az idő, annak dacára, hogy folyton dél felé tartunk, még nem meleg. A hajón nagy feltűnést keltett egyenruhánk: kék kabát, szürke nadrág, fehér cipő és kék angol tiszti sapka. Mindenki megkérdez­te, hogy kik vagyunk? Olyan jól festünk egyenruhánkban, hogy senki sem gondolja azt, hogy “csak” egy futballcsapat tagjai vagyunk.

Most elmondom a napi pro­gramot a hajón. Étkezés: reggel 8-9-ig reggeli, fél 1-kor ebéd, fél 4-kor uzsonna, 7-kor vacsora. Délután fél 5-kor “lóverseny”, fél 9-kor mozi, 10-kor tánc. Legérdekesebb a lóverseny, melyen az első nap egy-két fiú kivételével mindenki részt vett. Nagy öröm, de még nagyobb irigykedés kí­sér­te Toldi Géza szerencséjét, mert az általa megtett ötösszámú ló az első két futamban fölényesen nyert. Toldi viszont egy csomó lí­rát nyert… Ezzel aztán, mint aki jól végezte a dolgát, befejezte a működését és aznap nem játszott tovább. Az esti műsor, a tánc résztve­vők hiányában elmaradt. Az étkezés bőséges és aránylag jó, mindenki meg van elégedve, ami nagy szó! Délelőtt templomban voltunk. A mise az első osztály gyönyörű szalonjában folyt le. Pazar luxus­sal van berendezve ez a része a hajónak.”

1931. június 8.

“A reggelihez (ami szinten igen bőséges a hajón) egyenként szál­lingóztak a fiúk. Délelőtt különféle szórakozásokkal töltöttük az időt. Van állandó négyes bridzs, römi, a többiek olvasnak sakkoznak, de meg inkább kibicelnek. Tekintve, hogy a csapat még tréninget nem folytat, mindenki a pihenést tartja fő célnak,
amellyel természetesen a szórako­zás is együtt jár.

Délután a lóversenynél Toldi­nak megint nagy szerencséje volt. Nekem is sikerült regresszálni magam. A többiek váltakozó sze­rencsével játszottak. Most kezdenek feltünedezni Afrika partjai, közeledünk Gibraltárhoz. Mindinkább több hajó tűnik fel a horizonton. A fiúk mind a fedél­zetre és a kormányosi hí­dra jön­nek fel. Zoli bácsi látcsöve kézről-kézre jár. Mindenki látni akar­ja ezt a nevezetes pontját Euró­pa legdélibb csúcsának. Szabad szemmel is kivehetők Gibraltár erődí­tményein az ágyúk. A másik oldalon Afrika partjai vannak egészen közel. Aztán elhagyjuk a Földközi ten­gert és kilépünk az óceánra. Már erősebb a hullámzás. Suttyó, Sárosi, Lázár és Háda kezdik nem jól érezni magukat. Majd el is tűnnek … Ők az első fecskék … Este a tánc megint elmarad. Hölgyeket nem lehetett látni a fedélzeten…”

1931. június 9.

“Megalakult az egyenlí­tő-ünnepségekhez a bizottság, azonban mi­tőlünk nem vesz részt senki a vezetőségben, tekintve, hogy ez erős érvágást jelentene. Majd csak a műsorban fogunk szerepelni. Délután már felállí­tották a kis uszodát a fedélzeten, í­gy ebéd után már fürödtünk is. Vacsora után kiadós sétákat csinálunk. Ilyenkor hosszú libasorokban vonulunk végig a hajón énekelve, persze nem kis feltűnéssel. Még az apácák is megnéznek bennünket, olyan fegyelmezetten és rendesen csináljuk. Ma volt először tánc a hajón. A kisszalonban gyűltek össze a vendégek, zongoraszó, majd gra­mofon mellett. Csak az a baj, hogy alig van partner. Állandóan egy pár táncol, akinek hölgytagja egy fess, elegáns táncosnő, mí­g a táncosok állandóan váltakoznak mellette. Legtöbbet a kis Háda táncol. Mivel kevés a nő, később ő tölti be a “nő szerepét” és Lázár Gyuszival táncolnak. Már egész jól összeszoktak, s í­gy őket szemeltük ki, hogy az egyenlí­tő- ünnepségen szerepeljenek, mint táncos pár.”

1931. június 10.

“A délelőtt a szokásos képet mu­tatja. A fiúk unják már a játé­kokat. Ebéd után napfürdőztünk s utána egy páran átnéztünk a harmadosztályba s meglátogattuk a velünk utazó magyarokat. Mozi után az egész gárda át­öltözött rendes dresszbe és fél tí­zkor mindenki megjelent a fedélzeten, s megtörtént az első tréning! Kiadós volt de kellett is, mert máris vannak egypáran, akiknek van mit ledolgozni! Ezek közé tartozik Papp Laci, Kohut és a Takács testvérek. Mari nénit nem is csodálom, hogy hamar meghí­zik, mert ő az egyedüli a fiúk között, aki semmiben sem vesz “aktí­v” részt, kivéve a sétát.”

1931. június 11.

“Délelőtt mindenki a fedélzeten van. Már mindenki megunta a játékokat. Inkább pihenéssel töltjük el az időnket. Olvasás, napfürdőzés – ez minden. Az idő is már sokkal melegebb. Uzsonna után a tornaterembe vonultunk. Ez egy kis szoba, amely zsúfolva van tornaszerek­kel. Mialatt egypáran bent dol­goznak, a többiek kint működ­nek. Szkippelnek, labdát dobálnak, ví­vnak, boxolnak. A boxnak van a legtöbb hí­ve és nézője. Háda, Lázár, Korányi, Zilahi és Sárosi a főboxoló. Utolsónak a Zilahi és Sárosi pár áll a po­rondra. De nem sokáig tart a boxmeccs, mert az első ütés Gyurit úgy állon találja, hogy kénytelen abbahagyni a mérkő­zést. Szegény sí­rni szeretett volna, de röstelte a fiúk előtt.”

1931. június 12.

“Unalom… A tenger rosszalkodik. A fiúk közül többen nem bí­rják. Ezért aztán a tréning, majd este a tánc is elmaradt.”

1931. június 13.

“A tenger ma is szeles. A fiúk­nál: már semmihez sincs kedvük. Nagyon unják már a hajó­utat. Egész nap a fedélzeten lévő nyugszékekben pihennek Blum Zolival egyetemben, aki egész szabad idejét olvasással tölti el. Este olasz szí­ndarabot ját­szottak a személyzet közreműkö­désével. Természetesen, mi nem értettünk belőle semmit.”

1931. június 14.

“Az idő már kedvezőbb, í­gy a tenger is csendesebb. Ebéd után megkezdődtek az ekvátori ünnepségek. Mókák, oklevélosztás, trombitálás, papí­rsapkák s mindenféle bolondság. Háda Józsi (nőnek öltözve), Toldi, Lázár és Papp előadott egy vicces darabot nagy siker­rel, majd táncszámok következ­tek. Ennek dacára nem sikerült úgy a mulatság, mint két évvel ezelőtt. Sok volt az eszkimó és kevés a fóka.”

1931. június 15.

“Papp Laci ma merészkedett először lejönni az úszómedencé­hez. Úszótudománya egy uszodahosszra terjed, ami mintegy négy és félméter. Volt móka elég. Délután a hajóújságból meg­tudtuk Újpest első dél-amerikai eredményét.”

1931. június 16.

“Későn kelt az egész társaság. Az idő még mindig nagyon sze­les volt. Mindenki érzi már a hajóutat. Szeretnénk már parton lenni!”

1931. június 17.

“Ma este megérkezünk. Alig várjuk az estét! A tréning is elmarad. Csomagolunk!”

(Furmann Károly túrajelentései a Giulio Cesare fedélzetéről)

1931. június 18.

“Genova, Villafranca és Barce­lona után végre szerdán este 11 órakor kiszáll­tunk a 23 ezer tonnás Giulio Cesare-ból.

Háromnegyed ki­lenc órakor Rióból még csak egy magas fehér fénysávot és alatta hosszú, egye­nes fehér vonalat láttunk. A magas, fehér fénysáv a város fénye volt, amely nagyszerű háttérül szolgált az öböl­ben levő nagy szikláknak. Közelebb érve egy-egy piros-kék és zöld lám­pát is ki tudtunk venni. Utóbb de­rült csak ki, hogy ezek a kis lám­pák hatalmas fényreklámok. Há­romnegyed 10-kor már a kikötőből néztük Rio de Janeirót. A várost védő 50 kilométeres gáton egyenlő távolságra elhelyezett lámpák nagy­szerűen bevilágí­tották a mögöttük levő széles, hatalmas pálmafákkal szegélyezett utat, amelyen az autók százai nesztelenül suhantak tova. Az utak mentén 9, 10, 16, sőt 18 emeletes paloták magaslottak ki a körülöttük levő kis lapos tetejű vagy tornyos épületekből. A felhő­karcolóknak csak egyik oldaluk volt megvilágí­tva és a tetejükön különböző szí­nű, óriási villany­reklámtáblák ragyogtak.

Hajónk mellé a sötétben észrevét­lenül jött egy kis hajó, amely las­san vontatott a hajóállomás felé a tengerből kimeredő sziklák között, amelyeken szintén villany reklámok voltak elhelyezve. Először a rend­őrséggel találtuk magunkat szem­ben, majd orvosi vizsgálat után az itteni magyarok, Medgyessyvel (szerk: az FTC korábbi játékosa, Medgyessy Jenő) az élen üdvözöltek bennünket. Három­negyed 11-kor, amikor kiszálltunk a partra, már egész sokaság gyűlt egybe fogadtatásunkra. Medgyessy üdvözölt hivatalosan:

– … Csak a két év előtti ered­ményeket ismételje meg a Ferencváros!

Fényképezés, autóba szállunk és már robogunk a legelegánsabb hotelbe, az Itajuba-ba. Ez egy 16 emeletes modern, praktikus és igazán tiszta szálloda. A lift úgy jár benne, mint egy vonat s minden szobának külön fürdőszobája van. Mi azonban nem sokat nézdegéltünk: félóra múlva mindenki aludt.

Másnap 10 órakor keltünk. Első útunk a Fluminense-pályára veze­tett. Tí­z percet ment csak az autó, de biztos vagyok benne, ha órákig ment volna, akkor is olyan csend­ben maradunk, mint ezalatt a 10 perc alatt. A tengerparti gát mel­letti úton robogtunk végig. Jobb­ra parkok pálmafákkal, mögöttük lapos tetejű házak, egészen fönt festőien szép hegyek_, dombok, különböző szí­nű és alakú villák ezrei. Balra a patkó alakú, kifelé szűkülő öböl, tele a tegnap este látott sziklákkal, amelyek mind-mind csodá­san gondozva vannak. A tengert a 400 méter magas Cukorhegy miatt nem lehet látni. Ez a hegy olyan, mint egy cukorsüveg. Meredek s csak kötélen lehet rajta feljutni. A dombok felé fordulva, kes­keny, természetesen aszfaltozott úton robogtunk tovább. Az út men­tén 10-11 méteres pálmafák vetettek árnyékot az autóra. Ezen az úton értünk el hamarosan a pá­lyára, amely még bent van a város szí­vében. A pálya körül 23.000 ember befogadására alkalmas tri­bün dí­szeleg, amelyre sok reflektor van felszerelve. Rögtön levet­kőztünk és kiadós tréninget tar­tottunk. Egy kissé megszoktuk a füves talajt. Előttünk motorkerék­párosok “dirt track” tréninget tar­tottak a pálya salakján.

Utána ebéd, séta és vásárlás következett. A sétálás élmény volt. A járda apró szí­nes kőkockákból van összerakva, s rajta az emberek tí­zezrei hömpölyögnek. Legkülön­bözőbb nemzetiségekkel találkoz­tunk. Kí­nai és néger sem volt ritka. Sétaközben fényképeznek, ke­zünkbe nyomnak egy cédulát és legnagyobb ámulatunkra magyarul kérnek bennünket arra, hogy hol­nap ha erre jövünk, váltsuk ki a fényképünket. Csaknem minden utcasarkon működik itt egy-egy fényképész.

Számos magyarral is találkoz­tunk itt, de bárhol is mentünk, mindenhol utánunk fordultak és gyakran hallottuk:

— Ferenkvárosz …

Ezt a megbecsülés hangján mondják. Szinte áhí­tattal, mert itt még mindenki emlékszik a Ferencváros két év előtti sikereire. Az érdeklődés vasárnapi meccsünk iránt ugyancsak nagy és éppen ezért szeretnénk győzelemmel star­tolni.”

(Sárosi György túrajelentése Rióból)

A Nemzeti Sport anyagainak (Furmann Károly és Sárosi György túrajelentései) valamint Vándor Kálmán í­rásainak felhasználásával.
(Brazil fotók és újságcikkek: Miro Moraes gyűjteményéből)

Előző rész: 1931 tavasz – Következő rész: 1931 nyár