1937.VI.27. KK, Ferencváros – Slavia Praha 3:1
„Bűzbombát helyeztek el a szobámban, aztán rám zárták az ajtó és Springer elnök úrral lesték a hatást. Csakhogy hamarosan észrevettem a mókát és szégyen az ugrás, de hasznos jelszóval kiugrodtam az ablakon…” – ezt az anekdotát nem a kor nagy „viccmestere” Karinthy Frigyes jegyezte le (a zseniális író, műfordító, költő éppen 1937-ben fejezte be az „Utazás a koponyám körül” című regényét), hanem vitéz Kemenessy Sándor, a Fradi akkori igazgatója mesélte el az újságíróknak a Slavia Praha elleni KK mérkőzés visszavágója előtt.
Ezzel a kis rövidke bevezetővel szerettem volna ráhangolni a kedves olvasót (és természetesen saját magamat is) arra, hogy néhány perc erejéig tegyük át gondolatainkat és érzéseinket 1937 júniusába és éljük át együtt a „boldog békeidők” utolsó esztendejét. A címlapon az úszás kedvelőket fogadja egy örömteli hír. Csík Ferenc, a magyar úszósport egyik legnagyobb egyénisége (1936-ban olimpiát nyert), a főiskolás világbajnokságon remek idővel (2:17,5) nyerte a 200 méteres mellúszást (jelenleg 2:05 körül van a világcsúcs). Csík Ferenc tagja volt minden idők legjobb magyar 100 méteres gyorsváltójának (Zólyomi, Kőrösi, Gróf, Csik), mely éppen 1937-ben úszott világrekordot.
Ha már „kigyönyörködtük” magunkat a korabeli újság hirdetésein (imádom őket, a mai kedvencem az ecuadobi „panamakalapok”), akkor térjünk vissza 1937. június 27-hez, a KK sorozat második, visszavágó mérkőzéséhez. Az első találkozón Prágában 2:2 lett a végeredmény, és a mérkőzés után, Sándor József a csapat mestere azt nyilatkozta, hogy a játékosok lábában maradtak a gólok, és reméli, a budapesti visszavágón a Prágában hagyott három gól landolni fog a cseh kapuba. A mester vagy egy jóstehetség volt, vagy csak ismerte a csapatát, de tény, a Prágában felejtett három gól menetrendszerűen meg is érkezett a Slavia kapujába a visszavágó mérkőzésen.
Húszezer néző, ahogy a korabeli újság költőien fogalmazott: „vastag patakokban folydogál a nézők áradata a bejárókon át”, végig remekül szórakozott. A legendás Fradi B-közép is újított, hiszen a B-tribün árnyékában már külön zászló alatt szurkoltak a budapesti és a budai Fradisták. Óhatatlanul vetődik fel a kérdés: talán már akkor is voltak problémák a szurkolók között? Természetesen nem (ez akkoriban még nem volt szokás), de a B-közepesek úgy gondolták, ha két tábor felváltva szurkol, úgy az egész mérkőzés alatt „sakkban” lehet tartani az ellenfelet és folyamatosan lehet szurkolni a csapatnak.
Annak a csapatnak, mely bár „csak” második lett a bajnokságban, de nagyon szerethető volt. Háda, Polgár, Lázár, Táncos, Toldi és a kor legnagyobb magyar játékosa, Sárosi doktor, mind olyanok, akik sokat tettek azért, hogy a Ferencváros dicső múltjáról beszélhessünk a jelenünkben. Az első félidő nagyon idegesen telik el, Sárosi nem találja a helyét (a szünetben szóvá is teszi, hogy jó lenne, ha végleg megtalálnák a számára legmegfelelőbb posztot), a csatárok egymás után hagyják ki a helyzeteket. A félidő vége felé egyet sikerül bepréselni a csehek kapujába (Toldi fejesével), így elég soványka előnnyel vonulnak a csapatok az öltözőbe.
A szünetben az öltözőben mindenki az okokat keresi, és bár nincs vita, de a feszültség tapintható. Még Springer elnök úr is értékel és biztat. Tapintható a feszültség, mely a második félidő kezdetére hirtelen elillant és a közönség legnagyobb örömére egy felszabadultan és eredményesen játszó Ferencvárost láthatott a pályán. Egymás után gördültek a jobbnál jobb akciók, és mire a csehek levegőt tudtak venni, Sárosi és Toldi góljaival már 3:0-ra vezettünk! Innentől kezdve már örömjáték, a közönség hálás, a B-közép felváltva ünnepel, amit még az sem tud elrontani, hogy az utolsó percben szépít a Slavia Praha.
3:1 a vége, összesítésben 5:3, a továbbjutás megvan, várhattuk a következő ellenfelet. A győzelmi örömében, az öltözőben Springer doktor úr ki is adja a „parancsot” : „Fiúk, ne szóródjatok szét! Este Budán együtt vacsorázunk! Lehetőleg együtt is menjünk át!” Végigböngészve az újságot, az eddig idézet mondatokon túl számos ehhez hasonló tartalmú véleményt, nyilatkozatot, jó kedvű megállapítást olvashatunk.
Ezek meg mind egy dologra mutatnak: 1937-ben rendben volt a klub, és jó volt Fradistának lenni.
RÉGI DICSŐ IDŐK.VAJON LESZ MÉG ILYEN A FRADI ÉLETÉBEN.KELL LENNIE.HAJRÁ FRADI…………