1948.X.9. Ferencváros – Haladás 5:1
Csak a szünet után tudott felülkerekedni a Ferencváros
1948 – A második világháború utáni történelmünk sorsfordító esztendeje. A Kommunista Párt a keleti blokk hathatós támogatása közepette ebben az évben „fejezte” le a Kisgazda Pártot és a Szociáldemokrata Pártot hazánkban. Áprilisban, a kommunisták által támogatott Dobi Istvánt választották a Kisgazda Párt elnökének, júniusban a Szociáldemokrata Párt olvad be a Kommunista Pártba, természetesen nem önszántából. Július végén lemondatják Tildy Zoltán köztársasági elnököt, szeptemberben létrehozzák az ÁVH-t, decemberben megalakul a Dobi-kormány, és letartóztatják Mindszenty érseket. Ezzel teljessé válik az kommunista egypártrendszer Magyarországon.
Egy labdarúgással foglalkozó oldalon természetesen nem soroltam volna fel az alábbi eseményeket, ha azok az elkövetkezendő években döntően nem befolyásolták volna szeretett klubunk, a Ferencváros életét. A politikában viharos volt az 1948-as esztendő, melyből a labdarúgás még nem sokat észlelt. A második világháború után, sokak szerint ebben az évben alakult ki az a csapat, melyet ha a kommunista diktatúra egyben hagyott volna, minden idők egyik legjobb Ferencvárosa lehetett volna. Henni, Rudas, Kispéter, Lakat, Budai, Deák, Kocsis, Mészáros, Czibor – mind olyan név, akik az elkövetkezendő években a magyar, sőt a világ labdarúgásának is az elitjéhez tartoztak. Az eredmények sem maradtak el, az 1948/49-es bajnokságot nagy fölénnyel, 140 (!) lőtt góllal nyertük meg.
A változást, a következő szezon hozta meg. 1949-ben még Ferencvárosként indultunk a bajnokságban, de 1950-ben, a tavaszi folytatásban már ÉDOSZ-ként rajtoltunk. Elvették a nevünket, a címerünket, a színünket, a zászlónkat. Egyszóval, az életünket. De ez már egy másik történet, most evezzünk vissza 1948 őszéhez, a Haladás elleni mérkőzéshez, mely nem csak a nagy arányú győzelem miatt emlékezetes.
A találkozó a bajnokság 5. fordulóban került megrendezésre, de most játszottunk először hazai pályán, melynek egyszerű volt a magyarázata. A Szentélyt újra füvesítették, melynek a hivatalos ünnepélyes átadására a mérkőzés előtt került sor. Tizenötezer néző gyönyörködött az újjávarázsolt gyepszőnyegben, és természetesen izgatottan és feszülten várta az 1948/49-es bajnoki szezonban először hazai pályán játszó kedvenceket. Bár Rudas még fájlalta a lábát, de vállalta a játékot, így csak Henni hiányzott, akit Mindszenti helyettesített. Az előzmények imponálóak voltak. Az első négy fordulóban, négy győzelem, és 20:2-es gólarány! A közönség joggal várta a gólzáporos folytatást.
A kezdeti rohamok helyett azonban Haladás góllal indult a mérkőzés. A közönség először nem hitt a szemének és azzal „vigasztalták” magukat, hogy biztos az új gyepszőnyeg annyira elvarázsolta a játékosokat, hogy még nem ocsúdtak fel a kábulatból. Szerencsére elég hamar megszokták és a Haladás gól után már egymás után gördültek a Fradi támadások, melynek eredményeként Deák egy bombagóllal (hasonlót rengeteget szerzett pályafutása alatt) a 10. percben már egyenlített is. A közönség hiába várta a folytatást, a Fradi nagyszerű csatárai (Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor) csak a helyzetekig jutottak.
A várt fordulatot a második félidő hozta meg, amikor is a legendás csatársor (tán minden idők egyik legjobb Fradi támadósora volt) már nem csak a helyzetekig jutott. Czibor duplája mellett még Kocsis és Deák is betalált a második félidőben, így 5:1 lett vége. Öt forduló után 100%-os teljesítmény, és 25:3-as gólarány! A csapat erejét mutatja, hogy 1948 őszén mindösszesen egyetlen pontot vesztettünk a bajnokságban (MTK 1:1), és például tizenhármat lőttünk a Rába ETO-nak, ötöt az Újpesti Dózsának, hatot az előző év bajnokának a Csepelnek és a csapat gólaránya az őszi szezon végén 76:14 volt! Elképesztő teljesítmény, mely az évad végén bajnoki címet is hozott.
Arra meg csak a képzeletünk tudná megadni a választ, hogy mi lett volna ha 1950-ben a kommunista hatalom nem akarja „kivérezni” a Ferencvárost, ha esetleg az akkori pártvezérek nem a Honvédba, hanem hozzánk „irányítják” a kor legendás labdarúgóit. Bár ha belegondolok, a történelem soha nem véletlenül rendezi a dolgait. A Fradit meghagyta nekünk szurkolóknak. Mert ne felejtsük, hívhattak minket ÉDOSZ-nak, majd Kinizsinek, tilthatták a címert és a zászlót, de szívünket nem tudták elrabolni.
Az megmaradt örökké zöld-fehérnek.
– lalolib –
érdekes olvasmány a bal oldali oszlop is …
SZerintem holnap meg fogjuk ismételni az 1948-as eredményt! 🙂
Komolyabban: az írás vége az nagyon a helyén van.