1961.IV.2. Ú. Dózsa – Ferencváros 0:2
Nem tehetek róla, a hatvanas években készült sportfotók mindig rabul ejtenek. Eddig igazán nem is gondolkodtam azon, hogy ennek mi is az oka, igaz nem is volt szándékomban megfejteni a titkot. Persze belül tudtam, hogy ennek a szeretetnek könnyen megfejthetők az okai, hiszen egyrészt a hatvanas évek Ferencvárosa oly sok dicsőséget szerzett, hogy azokra való emlékezés mindig újabb és újabb erőt ad, másrészt gyerekként éltem meg azokat az éveket. Melyek ugyan szegénységben teltek el, de apám jóvoltából hamarabb fújtam a Fradi összeállítását, mint a „csip-csip csókát” amit anyám próbált játszani velem elalvás előtt. Ez meg eleve kijelölte számomra az utat, így amikor már öt-hat évesen kezdtem „meghódítani” a grundot, természetes volt, hogy Albert vagy Fenyvesiként kergettem a bőrgolyót, bár ha idősebbek is közénk álltak, akkor a gyengébb jogán le kellett mondanom a sztárnevekről. Nem estem kétségbe, mert ott volt nekem Juhász Pista vagy Rátkai Laci, akiket ritkán választottak a „nagyok”. Pedig milyen csodálatos játékosok voltak ők is!
De most ne kalandozzunk annyira előre, hiszen ma egy 1961-es derbit próbálunk feleleveníteni és mivel akkor még csak három éves voltam, így főleg anyám „csip-csip csókájára” figyeltem, bár ahogy ismerem apám, szerintem ott állt fölöttünk és már akkor próbálta belém sulykolni a családi házunkat körül ölelő Fradizmusát. Mely nem csak a zöldre meszelt falakban teljesedett ki, hanem azokban a képekben is melyeket azokon a Fradi meccseken készített, melyekre néha-néha fel tudott utazni. Imádott fotózni, még ma is érzem az előhíváskor használt fixirsó oldat szúrós szagát és azt a semmivel sem pótolható élményt, ahogy a fotópapíron szép lassan megelevenedik az elkapott történet. Talán emiatt is ejtenek örökké rabul a hatvanas évekbeli képek. így jártam most is, ahogy keresgéltem az Újpesti Dózsa elleni muzeális bajnoki beharangozóhoz a „témát”, egy kép pillanatok alatt eldöntötte a kérdést. A képen két nagyszerű hátvéd, Dalnoki és Mátrai mutat be egy olyan akrobatikus mozdulatot a levegőben, mely percekig rabul ejtett. A hátvédek „balett mozdulata” mellett a Képes Sport remek fotósának sikerült elcsípnie Kocsis György gólját is, amit a középpályásunk 22 méterről bombázott az Újpesti kapuba.
Az elmúlt években többször hivatkoztam a világ egyik legismertebb fotósának, Pierre Dubreuil (elefántos képe az Eiffel toronnyal több százezer dollárt is ér) mondásával, miszerint a „képek mesélni tudnak”, mely a mai muzeálisunkat is „ihlette”. A Képes Sport akkori fotósai gondoskodtak arról, hogy a képeken keresztül tudjuk átélni annak a győzelemnek az izét, mely igazán semmivel sem pótolható.
1961. április 2-án úgy látogattunk a Megyeri útra, hogy a találkozó esélyese a hazai csapat, mely ha nyer, nagy lépést tesz a bajnoki cím felé. A Fradi ellenben abban bízott, ha elhozza a két pontot, akkor egyrészt megerősíti a negyedik helyét a tabellán és továbbra is harcban állhat a dobogós helyekért. Ez a kettőség 30 ezer szurkolót ki is csalogatott a pályára mely eleve gondoskodott a jó hangulatról. A zöld-fehér játékosok, Dékány, Rákosi és Fenyvesi vezetésével meg arról, hogy főleg a Fradi szurkolók örüljenek jobban. Rajtuk kívül a védelem sziklaszilárdnak bizonyult, ezen felül még jól is indították a csatárokat, akik főleg a baloldalon számtalan esetben kergették őrületbe a hazai védőket, de a fiatal Albert is gondot okozott kifürkészhetetlen megmozdulásaival.
A győzelem, a soha semmivel sem pótolni „lila-verésen” túl azt is jelentette, hogy továbbra is többesélyes maradt a bajnokság. A Dózsát nem csak az a tény keserítette el, hogy az ősi ellenfél győzni tudott a Megyeri úton, hanem az is, hogy utána sem tudtak talpra állni, melynek az lett a következménye, hogy a végül a Vasas nyerte az 1960/61-es bajnokságot. Mi maradtunk a negyedik helyen, de már akkor sejthető volt, hogy innentől „új szelek” kezdenek fújni a magyar labdarúgás egyre tisztuló egén. Két év és 1963-től már mi vagyunk az uralkodók. Bajnoki címek, kupagyőzelmek és nemzetközi sikerek fémjelzik a hatvanas éveket. Akkor nagyon jó volt szurkolónak, de gyereknek is lenni.
Öt-hat évesen egy gatyában kergettük a labdát a páskomon és nem nagyon érdekelt minket, hogy a világban milyen játékosokat imádnak a szurkolók. Mi Albertek, Rákosik és Juhászok akartunk lenni, mert őket tartottuk a világ legjobbjainak, mert apáink értük töltötték meg a stadionokat és miattuk adták át nekünk a Ferencváros soha el nem múló szeretetét.
– lalolib –
Szia Karcsi
Ma igazí n sokan „tudnak“ fotòzni, és maguk is elhiszik, hogy tudnak, de nincs meg nekik az a megbìzí s, melyekben az elôzô években csakis kiví llò (és megbìzhatò fotòsok) részesülhettek, akikben az ùjsí gok és a szerkesztôségek meg is bìztak. Kiví llò technikí sok akik épp ùgy értenek a sají t szakmí jukhoz, mint a focistí k a gyepen.
Teszem azt, hogy elég kevés volt a lehetôség bejutni oda a helyekre, mert elég kevés ilyen hely létezett. Ha meg meg tudta gyôzni a fotòs a vilí got a tudí sí ròl, akkor mí r onnan mehetett volna nyugodtan nyugdìjba is, hiszen meg volt az í llí sa.
Ma sajnos mindenki fotòs, mindenki ìrhat az Internetben és mindenki szerkesztheti a sají t honlapjí t. Mindenki mindent tud. Mindenki mindenhez ért.
Elmùlt a varí zs. Es miutí n mindenki mindenkinek ellenlí basa ebben az üzletben, ìgy mindenki mindenben kell, hogy bizonyìtson.
A gòllövô fotòjí t mí r ùgy tûnik nem érdekel senkit sem. Bizonyí ra nem lehet kiszùrni az ellenlí bas fotòst vele.
Egy gòllövô, akin az arcí n felvillan a gòlszerzés öröme. Van még ilyen ?
A show a fontos és a szìnhí zaskodí s. Mí r lí ttuk ezerszer a képernyôn ugyanazokat a mozdulatokat – a gòlszerzés elôtt és jòval utí nna – Az összeölelkezéseket, az ugrí sokat stb.
De egy gòllövò, aki „csak“ örülne. Kit érdekelné ez ? Valahogy mindent mí r valamikor lí ttunk egyszer !
A 60-as évek fényképei még a közvetlenségnek a rögzìtôi, melyet a mai ember elvesztett és fí jdalmasan keresi ùjra.
Ha a fotòs szereti a focit jò fotòt csiní l. Ez igaz. De nem mindig. Kell a szaktudí s és kell ùjbòl az a gép, mely nem vesz fel automatikusan, hanem kiigényeli, hogy az ember kûzdje le a fotò technikí nak a nehézségeit.
Ha eltûnnek a nehézségek, akkor eltûnnek a teljesìtmények is.
Kedves Karcsi
Örültem a 60-as évek foci-képek rajongí saidnak.
Erdekes mòdon engem is izgatnak ezak a pillanatjelenetek, mert az ember lí ssa peregni azokat a perceket, melyek mí r réges régen elmùltak. Ami az érdekes benne talí n az, hogy nem is Magyarorszí gon éltem akkor. De a hangulatotbòl ad egy ìzelìtôt. A fül, az orr kiegészìtt mindent, ami hií nyzik a fotòbòl, még meg ùgy, hogy hozzí tesz abbòl, amit hií nyol. Vagyis gyarapìtsa az emlékekkel.
Vedd pí ldí ul a vonatzajt a filmen. Ha megnézel egy filmet, akkor a legkevesebbek tudjí k, hogy szinkron hangròl van szò és a vonat, amelyet hallasz, nem az a vonat, melyet lí tsz.
A kép varí zsa talí n manapsí g eltûnt egy képekkel tùlzsùfolt vilí gban, melyben egy kép és egy benyomí s kergeti a mí sikat és mí r tùlfeszültek azok az idegek, melyeket a 60-as években a sportal (és a zenével: Metro, Omega, Illés) tudtak csak csillapìtani.
Talí n eretnekség lenne azt kérdezni, hogy a politikai hatòsí goknak jòl jött-e a tömegek csillapìtí sa, melyet – ròmai példí ra – csak kenyérel és jí tékokal lehett volna csillapìtani.
Az emberek – ezt merem tenni – a hatvanas években még hittek abban, hogy van ennél több, mint amit el akartak hitetni az emberel.
Most talí n mí r nem is hisznek abban, hogy lehetséges-e többen hinni, mint amit meg lehet (olcsòn) kapni és jò í ron megví sí rolni.
Igazí n szépek ezek a képek, mert idéznek valamit és szòlnak is valamirôl, de fôleg többrôl mint a fénykép el tudna í rulni. De nem is az volt a céljuk.
Sajnos ma a vilí got is fényképnek nézzük, és nem vesszük észre, hogy a keretein belôl és azon tùl terjed el csak az amiért szòlnak és amit érintenek.
A 60-as évek fotòi azokat a vonatzajokat idézik vissza, melyeket mindenki sají t élményeivel kell hogy kiegészìtse.
Szia Laci,
Érdekes módon, amikor még egyszerűbb volt a technika remek fotók készültek. Ma, amikor mindenki “tud” fotózni, még a góllövőről sem mindig készül kép.