1971.III.21. Ferencváros – Haladás 3:0
A sors néha ismétli önmagát. Örök igazság ez, de néha csak arra jó, hogy leplezzük a bizonytalanságunkat és a zavarunkat. Egy héttel ezelőtt amikor a Bp. Honvéd elleni beharangozómat azzal indítottam, hogy „belefogni egy muzeális lapszemlében úgy, hogy közben az agyunk teljesen máshol jár és máshol próbálja megkeresni a válaszokat, nem a legszerencsésebb dolog.” Akkor azt hittem, az akkori események nem gondolják úgy, hogy nincs még vége a teljes történetnek. Azt nem tudom, hogy a vereség játszotta-e a főszerepet, vagy az „éj leple alatt” változott meg két nap alatt a világ, de a történések olyan stádiumba kerültek, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Még akkor sem, ha ezt egy muzeális lapszemle keretén belül teszem, de mivel bajnoki beharangozóról van szó és ahogy az előbb említettem a sors néha ismétli önmagát: találtunk olyan kapcsolódási pontot 1971 és 2011 között, mellyel 40 év távlatából is összeköthető a két mérkőzés.
A kötődés nem sok, sőt az egyik talán erőltetett kis egy kicsit, a másiknak meg nincs olyan túl nagy szerepe (a sorsot leszámítva), de azért megpróbálom ezekbe kapaszkodva néhány mondattal a jelent is értékelni. Mely 2011. augusztus 17.-én túljutott azon a ponton, amit bizonytalanságnak szokás nevezni. Prukner László lemondása attól függetlenül váratlanul ért mindenkit, hogy a Szentély fölötti levegő frissülni akart, de mivel az edzőnk vasárnap este még azt nyilatkozta, hogy marad, a keddi lemondás bombaként robbant, de a jelen helyzetünkben azért túl nagy károkat nem okozott. Az edzőkérdés az 1970/71-es bajnokságban sem volt túl rózsás. A szezont Kalocsay Gézával kezdtük, de az 5. forduló (szintén egy kapocs) után, három egymás utáni vereséggel a hátunk mögött (ez talán már nem is olyan véletlen hasonlóság) lemondott. Erről a Fradi legendás kapusa, Géczi István így nyilatkozott (1970.08.12.): „Három vereség után nem szívesen beszél az ember. Mit mondjak? Ez a kudarc felért egy arculcsapással…Tíz éve vagyok a Fradiban, de a közönség még soha nem pártolt el tőlünk, mint most.” Kalocsay Gézát két mérkőzés erejéig Dalnoki Jenő követte a kispadon. Bár az elején azt írtam, hogy nincs túl sok hasonlóság két év között, de ahogy minél jobban „belebonyolódom” a negyven évvel ezelőtti történésekben úgy jönnek elő egyre másra a tükörképek. 1970-ben Dalnoki Jenő kapott két bajnoki mérkőzést, 2011-ben Nagy Tamásnak jutott ez a kissé hálatlan feladat (aztán lehet, hogy hosszabb idő lesz belőle, de ezt még nem tudjuk).
1971-ben Dalnoki Jenőt Csanádi Ferenc váltotta, róla a múlt heti muzeálisban már írtam, így csak annyit, hogy mire elérhetünk 1971. március 21-i Haladás elleni mérkőzéshez, a csapat körüli bonyodalmak rendeződtek, és az Újpesttel „harcban álltunk a bajnoki címért”. Sóhajtottam egy nagyot, és elgondoltam az akkori szituáció alteregóját 2012 márciusára. Nem akartam a tükörbe nézni, mert biztos egy pikírt mosolyú lalolib nézne vissza rám, hiszen ahhoz, hogy megismétlődjön az 1971-es eset, a csodák mezején egyszerre kéne Harry Potter és a maja varázslók tudása.
Az edzőkérdésen kívül a sorsolás is mutat hasonlóságot, hiszen 1971-ben a Haladás után a Vasassal játszottunk ugyan úgy, mint 2011-ben. Az akkori eredmények ismertek melyeket gondolkodás nélkül át tudnánk plántálni a jelenbe is. Március 21-én 3:0-ra vertük a Haladást, egy hétre rá meg 1:0-ra a Vasast. A sors és a véletlen játékait sutba dobva, most emlékezzünk meg a 3:0-s győzelemmel végződő Haladás elleni mérkőzésről.
Ahogy a csapat játéka Csanádi Ferenc irányítása alatt egyre javult, a közönség is kezdett újra a csapat mellé állni. A Népstadionban rendezett találkozóra 20 ezren voltak kíváncsiak és elég csak a tabellára nézni, hogy lássuk, csak a győzelem volt elfogadható. Egyrészt a Haladás nem volt egy acélos csapat, másrészt 1971 tavaszán még éltek a bajnoki remények. Ez főleg azután volt váratlan, hogy 1970 őszén a „poklot” járta meg a csapat a hármas vereségsorozattal. A csapat összetétele nagyon jó volt, a sokat „megélt” rutinos és a csúcsokat elhódító játékosok mellett már fiatalok is szerepet kaptak. Bár számtalan visszaemlékezés utal arra, hogy voltak „zavarok” a játékosok egymás közötti kapcsolataiban, de ez a pályán nem nagyon volt észlelhető (Csanádi Ferenc remek pszichikai érzékkel kezelte a problémákat).
Ahogy a szurkolók várták, a mérkőzés úgy is zajlott le. Simán nyertünk 3:0-ra, és bár voltak hullámvölgyek és egy ajándék tizenegyes is (amit a büntetők specialistája Novád Dezső értékesített), a győzelmünk egy pillanatig sem volt kérdéses. Novákon kívül, aki a következő Vasas elleni sorsdöntő mérkőzésen is gólt szerzett (szintén büntetőből volt eredményes), Branikovits szerzett két gólt, mellyel 12-re növelte góljainak számát és fel is jött a góllövőlista harmadik helyére.
Amikor ennyi hasonlóságot lehet előbányászni a múltból, nem könnyű, sőt szinte lehetetlen vállalkozás csak a dicső múltunkkal foglalkozni. A múlt ismerése nélkül a bennünk élő Fradizmus nem lehet teljes. A jelen nélkül meg a múltnak nincs sok értelme. Egy nagyon régi gondolat szerint: “Ha meg akarod ismerni a múltadat, – vizsgáld meg a jelenlegi körülményeidet. Ha tudni akarod a jövődet, figyeld meg a jelenlegi cselekedeteidet!”
– lalolib – (2011.aug.21.)
Szegény FOTELSZURKOLÓ,
mit tudsz majd irni a meccs után: Ferencváros -- Sz Haladás 1 : 2?