1975.IX.10. Ferencváros – Kaposvári Rákóczi 4:2

Bajnoki szezon első muzeális beharangozójának választani egy 1975-ös mérkőzést talán a véletlen műve, de ismerve szerkesztőtársam „kutató” tevékenységét nem fogadnék a tippmixen egy fityinget sem erre az eshetőségre. Ha most gonoszkodni akarnék vele, akkor simán ráfognám, hogy csak azért választotta 1975-öt, hogy kedvem legyen az í­ráshoz egy olyan este után, amit valószí­nűleg sokáig nem fogunk elfelejteni. De mivel a vonatkozó újságot már az Aalesund elleni EL mérkőzés előtt szkennelte be, í­gy bár szólt előre, hogy remek élményben lesz részünk, azért nem hiszem, hogy rendelkezne Allison Dubois médiumi képességeivel.

Ha ez í­gy van, akkor van még egy lehetőség, mely egészen más irányban viszi el a történetet.

Egészen odáig, mely már az égiek privilégiuma, de tudjuk, a példabeszédek először nem a bibliában jelentek meg, azok eredetét a görög kultúrában kell keresnünk, hiszen eredetileg egy olyan történetet jelöl meg mely az igazságra kí­ván rávilágí­tani, de nem közvetlen formában, hanem valamely eseményre, példára hivatkozva. Ha ebbe a magyarázatba ágyazzuk szerkesztőtársam választását, talán már közel is kerültünk az igazsághoz. Az persze más kérdés, hogy célszerű-e az 1975-ös Ferencvárosát példaként a jelen elé állí­tani, hiszen tudjuk jól, más időket éltünk, mások voltak a társadalmi viszonyok és bizony mások voltunk mi magunk is.

A spanyol torna legjobb mezőnyjátékosának Hargitai Károly adja át a trófeát – az Üllői úton

De most néhány gondolat erejéig szakadjunk el a példabeszédek tematikájától és az emlékek szárnyán ugorjunk vissza harminchat évet. Hunyjuk be a szemünket és helyezzük át gondolatainkat fiatalságunk szí­npadára. 1975 nagyszerű éve volt a Ferencvárosnak. Bajnoki cí­m, KEK döntő és természetesen a Dalnoki féle csikócsapat mely sokunk számára a mai napig is etalonnak számí­t. Emlékezetünk minden gondolata a Fradi körül forog és talán nem is emlékszünk arra, hogy 1975-ben „megszámoltak” minket (talán már akkor nem voltunk 10 millióan), és állampolgári jogunk lett az ingyenes orvosi ellátás (kivéve a hálapénzt). 1975 őszén valószí­nűleg ezek a tények nem nagyon foglalkoztattak minket, hiszen számunkra nagyon jól indult a bajnokság.

A szeptember 10-i, Kaposvár elleni mérkőzés előtt páholtuk el a lilákat a Népstadionban (4:1), í­gy a negyedik forduló előtt három győzelemmel vezettük a bajnokságot. A Kaposvárt egyrészt nemes ellenfélnek tartottuk, de a közel 30 ezer néző áldozati bárányként tekintett a somogyi alakulatra. A hangulat fokozása érdekében a meccs előtt dí­jak átadásával erősí­tették bennünk a Fradizmust. Bálint László Toldi dí­jas lett, mint az előző szezon legjobb játékosa. Mivel ezen a meccsen 300. alkalommal lépett a pályára, egy újabb serleggel gyarapí­thatta gyűjteményét a legendás középhátvéd. Ezen a napon egy másik Fradi legenda is elismerésben részesült. Hargitai Károly elnökhelyettes Juhász Istvánnak adta át azt az ezüst serleget, amelyet a sevillai tornán kapott egyéni teljesí­tményéért. Juhász Pista az utolsó évét töltötte a Fradiban. 1963-ban mutatkozott be, 490 alkalommal játszott zöld-fehérben és 84 gólt lőtt. Kihagyhatatlan eleme volt a hatvanas évek „aranycsapatának”, mindent megnyert, amit csak lehetett, sokunk számára a mai napig a középpálya koronázatlan királya, aki soha nem ült a képzeletbeli trónon, soha nem volt a figyelem középpontjában, ő csak robotolt, szervezett és olyan átlagteljesí­tményt nyújtott pályafutása alatt, mint talán senki a Ferencváros történetében.

Ismét Bálinté lett a Toldi Vándordí­j

1975-ben, utolsó mohikánként képviselte a hatvanas éveket, igaz csak mellékszereplőként, hiszen Dalnoki Jenő ebben az évben indí­totta el a fiatalí­tást. A tapasztalt játékosok (Bálint, Megyesi, Mucha, Martos) mellett őket dobta a mélyví­zbe, bennük látta a jövő nagy Ferencvárosát. Rab, Ebedli, Nyilasi, Szabó, Magyar – mindannyian a húszas éveik elején jártak csupán, és a pipás mester velük ért célba, és 1968 után újra bajnoki cí­met szerzett a Ferencvárosnak. Az út nem volt kikövezve, sokan nem hittek abban, hogy a megfiatalí­tott Fradi szerzi meg a klub 22. bajnoki cí­mét. 1975. szeptember 10-én a Kaposvár elleni mérkőzés ennek a menetelésnek az egyik könnyű állomása volt. Sima 4:2-es győzelem és bár a vidéki együttes becsülettel harcolt, egy pillanatig sem volt kérdéses a mérkőzés kimenetele.

Ha most visszakapcsolódunk a beharangozónk elején emlí­tett példabeszédek eredeti tartalmához és megpróbáljuk összekapcsolni 1975-öt a jelennel, talán nem is volt olyan véletlen szerkesztőtársam választása. Mert 1975 nagyszerű éve volt a Ferencvárosnak. Egy sikertelen időszak után, egy korszakváltás után újra éledtek a remények és újra a legfényesebb csillagok ragyogták be az eget.

– Lalolib – 2011. július 16.

Népsport 1975. szeptember 11.