1983.VIII.27. Ferencváros – Nyí­regyháza 2-1

Amikor elkezdtem keresgélni az adatbázisunkban, még nem voltam biztos abban, hogy találok olyan mérkőzést a Nyí­regyháza ellen, mellyel hangolni lehetne a hétvégi fordulóra. A régmúltból szinte semmilyen emlékkép nem ugrott be, mely nem a nyí­rségi gárda lebecsülését jelenti, hanem azt, hogy a nevük hallatán nekem mindig a 2009. augusztus 7-i 1-3 jut először az eszembe. Mely elég keserű emlék. Néhány héttel a mérkőzés előtt az M5-ösön, a Nagykőrösi útnál és az Üllői út és a Haller utca sarkán még óriásplakát is hirdette visszajutásunkat az NB1 I-be. Majd jött az emlékezetes nyitó meccs a ZTE ellen, mely után már a BL csoportkörről álmodoztunk. Ezt csapta le a hazai csapat japán játékosa Homma, aki élete meccsét játszva két gólt is szerzett (Homma 2011-ben 3 Ligakupa mérkőzés “erejéig” a játékosunk is volt). Az a vereség meg annyira fájdalmas volt és keserű, hogy bár valójában semmi bajom nincs a piros-kékekkel, nem szí­vesen gondolok rájuk. Még “szerencse” hogy a két csapat első bajnoki találkozóján, 1980. november 1-én, Nyilasi góljával nyertünk az újonc ellen, akik ebben a szezonban szerepeltek először a legfelsőbb osztályban. A nyitány óta még 18 alkalommal mérkőztünk az NB I-ben, mely nem olyan sok, és talán ezért sem volt könnyű a vasárnapi mérkőzéshez “igazodó” találkozót találnom. Ami a nehézségek ellenére azért sikerült, ráadásul egy olyan mérkőzéssel, mely több ponton is rí­mel a jelenünkkel.

Vegyük először a dátumot. 1983. augusztus 27. Itt csak három napos “késésben” vagyunk, bár a jelen mentségére fel lehet hozni, hogy 27-én is lesz bajnoki találkozónk, amikor az új Szentély avatása miatti, Dunaújváros elleni meccsünket pótoljuk. Érdekesség, hogy a Nyí­regyháza elleni első bajnoki mérkőzésünk évében (1980), a Dunaújváros is tagja volt az első osztálynak (a bajnoki nyitányon 8:0-ra vertük őket – a mai napig az egyik legemlékezetesebb mérkőzésem). A dátum és a következő ellenfelünk kapcsolódási pontja mellett az is mutat hasonlóságot, hogy az 1983/84-s bajnoki szezon 3. fordulójában úgy találkoztunk a Nyí­regyházával, hogy nekünk a Diósgyőr elleni mérkőzésünk elmaradt az első fordulóban. Akkor a Diósgyőr nemzetközi kupaszereplése miatt halasztottak, mí­g a jelenben mi kértük a halasztást a Szentély avatása miatt.

A nyí­rségi csapat 1929-ben alakult és először 1980-ban jutott fel az első osztályba, ahol az újonchoz mérten előkelő 7. helyen végzett. Fordulópontot az 1983/84-s bajnokság hozta, mely nem csak a Ferencváros számára, de az egész magyar labdarúgás számára az egyik legsötétebb szezont produkálta.

Novák Dezső irányí­tásával kezdtük őszt, az újévet már Vincze Géza hozta el, akivel végül is sikerült elkerülni a kiesést és a 12. helyen zárni a bajnokságot. Erre jött a Haladás elleni “metrófogantyús” balhé, mely után majdnem forradalom tört ki a klubház előtt. De nem csak a Fradi szenvedett, az egész magyar labdarúgás került a posványság legmélyebb bugyraiba, amikor bundamérkőzések sorozatával mérgezték a szezont. A már bajnok Honvéd az utolsó fordulóban játszott egy “békés” 6:6-t a Volánnal, a Nyí­regyháza meg 7:2-re verte a már kiesett Diósgyőrt. A labdarúgó-szövetség vizsgálatot indí­tott, több olyan mérkőzést is találtak ahol megállapodásos eredmény született. A Bp. Honvédtól 5 büntetőpontot levontak, a Diósgyőr – Nyí­regyháza mérkőzést az MLSZ 0-0-val igazolta, de egyik fél sem kapott pontot. Büntetést kapott négy csepeli, három Volános és öt kispesti játékos is. Ezzel lezárták és finoman szólva a szőnyeg alá söpörték a bundát, hiszen a Honvédtól nem vették el a bajnoki cí­met és nem száműzték a harmadik vonalba. Ez azért volt kí­nos, hiszen azokat az éveket a Honvéd uralta, 1979-től 1993-ig 8 aranyérmet szereztek – röviden, meg kellett őket menteni a teljes bukástól.

Nem volt egy boldog időszak, de amikor 1983. augusztus 27-én 2:1-re nyertünk a Nyí­regyháza ellen, ebből még semmi sem látszott. Novák Dezső ült a kispadon, egész nyáron nemzetközi barátságos mérkőzésekkel készültünk, és a játékosállományunk sem volt annyira rossz: Zsiborás, Judik, Rab, Takács, Ebedli, Pogány, Koch, Bánki, Szabadi, Rubold… az persze már egy más kérdés, hogy velük hogyan is sodródhattunk a szakadék szélére.

A Nyí­regyháza elleni mérkőzés sem indult túl jól, hiszen a 13. percben egy gyors ellentámadás után vezetést szereztek a vendégek, akik ezzel el is lőtték az összes puskaporukat. Ami utána jött, manapság buszos védekezésnek hí­vják. A Fradi 10 emberrel támadott, a vendégek 10 emberrel védekeztek. Ezt í­gy jellemezte a Népsport:

Óriási, nyomasztó fölényben játszott a Ferencváros, szinte derültséget keltett, hogy olykor az egész nyí­regyházi csapat megszállta a tizenhatos előtti területet. így a középhátvéd Judik és Rab is egyre-másra vezethette a támadásokat, mögöttük egy hetven-nyolcvan méteres terület szinte üresen tátongott. A nézőtéren nagyon sokan azt találgatták, vajon kibí­rja-e ezt az óriási nyomást a vidéke csapat? Nos, nem bí­rta ki.

Pogány még a szünet előtt egyenlí­tett, majd a mérkőzés hajrájában jött Koch Robi és 18 méterről védhetetlenül bombázott a kapu jobb oldalába. Ezzel nyertünk 2:1-re, a közönség ütemes tapssal köszönte meg a győzelmet, a játékosok boldogan ölelték egymást és talán egyedül Novák Dezső nem volt nyugodt a látottak kapcsán: “Ez a nehezen kiharcolt győzelem intő példa arra, hogy sokkal jobb teljesí­tményre van szükség.” Ami sajnos elmaradt, az őszi szezon végén a 12. helyen állt a csapat, 3 pontra a kiesőhelytől. A váltásra nem biztos, hogy szükség volt, de jött Vincze Géza aki nem tudott csodát tenni. Maradtunk a 12. helyen, ráadásul az új edző olyan “fiatalí­tási” (sokak szerint rombolási) akcióba kezdett, mely következtében a következő bajnoki szezonban a kiesést csak Sárosi László tudta megakadályozni a kispadon.

A nyolcvanas évek közepe nem a legfényesebb időszaka a Ferencvárosi labdarúgásnak. Mégis jó volt emlékezni rá, hiszen akkor mi voltunk fiatalok, mi lelkesedtünk és mi sí­rtunk ha kellett.

(lalolib, 2014. augusztus 19.)