1986.IV.30. MNK Döntő, Vasas – Ferencváros 0-0

Néhány héttel ezelőtt, az egyik muzeális lapszemle í­rásakor már megpróbáltam lázadni az ellen, hogy egy vesztes mérkőzésről kelljen megemlékezni, de mivel az végül is egy európai kupasorozat negyedik vagy ötödik fordulója volt, í­gy még erőt vettem magamon. Nehezemre esett az í­rás, de bele tudtam kapaszkodni az addig elért eredményekbe még akkor is, ha tudtam, ezután is lesznek még ilyen muzeális lapszemlék. Tudtam azt is, hogy akkor is meg kell csinálnom, ha szinte „fizikai” fájdalmat okoz egy-egy vereség kommentálása.

VVK, KEK, BEK, BL esetén még valahogy elviseltem, de mikor szerkesztőtársam félig kaján mosoly kí­séretében elébem rakta a következő muzeális beharangozót legszí­vesebben összetéptem volna az újságot. Nem tettem meg, mert egyrészt elég nehéz hozzájutni régi újságokhoz, másrészt, ahogy rápillantottam a cí­mlapra, ép olyan kaján mosoly jelent meg az arcomon, mint a szerkesztőtársamnak mikor megajándékozott az 1986. május 1-i Népsporttal.

„Itt van május elseje,
Énekszó és tánc köszöntse!
Zeng és dalol az élet,
Szállj csak, zeneszó, ének,
Ébresszed a magyar népet!”

Szerencsére a kedves olvasó most éppen nem hallja, ahogy az í­rás közben dúdolom a kötelező május 1-i mozgalmi nótát. Mert ha még nem élt azokban az időkben, akkor biztos elmenekülne a gép elől, ha meg átélte a „lelkesen kötelező” felvonulásokat, akkor talán már együtt dúdoljuk, sőt egymás szavába vágva ismételjük a felvonulás jelszavait. Azokból most inkább nem idéznék, mert nem szeretném, ha a kort nem ismerők félreértenék azok politikai tartalmát. Plusz nem is ide való, mert végül is, nekem egy magyar kupadöntőről kéne í­rnom, amit büntetőkkel elvesztettünk a Vasas ellen, és amihez igazából semmi kedvem.

Ezért újabb és újabb kifogásokat keresek. Most éppen a képeket nézegetem az első oldalról. Vörös csillag, Pannónia motoros rendőrök, a kedves vezetők előtt lelkesen integető felvonulók, akik már epekedve várják, hogy kiérjenek a platánba és elmajszolhassák a szocialista brigádjuk ajándékát, az egy pár virslit. Utána meg jöhet a sör és a vattacukor, a gyereknek a lufi, asszonynak a hajráf. A nap betetőzése a ringlispí­l, mely után a vacsora már biztosan a hűtőben marad. A jókedv garantált volt, bármennyire is kötelező össznépi bohóckodás zajlott a munka ünnepén.

1986. május 1-én a felvonulók egy része valószí­nűleg nem nagyon örült. Nem csak a kedves vezetők látványa fakasztott szomorúságot az arcokon, hanem az a tény is, hogy előző nap a Ferencváros büntetőkkel elvesztette a magyar kupát. Pedig nagy szükségünk lett volna a győzelemre, hiszen az 1985/86-os szezon elég gyászosra sikeredett. Bár a kispadon Dalnoki Jenő ült, de az akkori játékosállománnyal csak az ötödik helyet tudtuk elcsí­pni. Mivel a Vasas még gyengébben szerepelt (9. helyen végeztek), minden Fradista győzelmet várt.

A kupadöntő nem hozott rossz mérkőzést, hiszen a játékon kí­vül izgalmakkal is szórakoztatta a közönséget. Gól nem született, de volt helyette egy kis verekedés, két kiállí­tás, hosszabbí­tás majd az „í­télet napja” a büntetőrúgások, ahol Szántó hibázott a harmadik körben, í­gy a piros-kékek emelhették magasba a magyar kupát.

Ennél persze sokkal több is történt, és akit érdekel, a tudósí­tás elég részletes ahhoz, hogy onnan az egész mérkőzésről pontos látleletet lehessen kapni. Természetesen egyszer átfutottam én is, de mivel nem okozott olyan túl nagy örömet, inkább halkan dudorászni kezdtem:

„Itt van május elseje….”

– lalolib –