1989.X.25. Magyarország – Görögország 1-1

Irónikus megjegyzéssel kezdte Bicskei Bertalan szövetségi kapitány a két ország nagyválogatottjainak népstadionbeli összecsapása előtti “kedvcsinálóját”.

– Jobb lett volna, ha valamelyik vidéki városba, például Szombathelyre vittük volna ezt a mérkőzést, mert ez a néhány ezer ember, aki érdeklődésével megtiszteli ezt az összecsapást, ott legalább negyed- vagy fél házat jelentett volna. Igy viszont olyan érzésünk van, mintha zárt kapuk mögött rendeznék a mérkőzést – mondta a kapitány, majd az összeállí­tásra vonatkozó döntésének magyarázatával folytatta: – Csupán az volt a kérdéses, hogy a jobboldali ék Fischer vagy Kiprich legyen. Hogy miért döntöttem az Ajax támadója mellett? Csak annyit mondhatok, megérzés volt… Egyébként Kiprich is biztosan szóhoz jut, mivel Kovács Kálmán auxerre-i edzője kérte, hogy a csatár csak egy félidőt játsszon.

Az október végéhez képest káprázatosan jó időben az izraeli Shainer sí­pjelére kezdődött a 11. Magyarország – Görögország válogatott mérkőzés, de előbb egyperces néma gyászszünettel adózott a közönség és a 22 játékos a közelmúltban elhunyt 33-szoros válogatott labdarúgó, Farkas János emlékének.

Magyarország – Görögország 1:1 (0:0)
Népstadion, 3.000 néző, V: Shainer (izraeli)

Magyarország: Disztl P. – Sallai, Pintér, Limperger, Keller – Kozma, Détári, Kovács E. (Szekeres J. 46.), Bognár Gy. – Fischer, Kovács K. (Kiprich 46., Boda 77.)

Görögország: T. Papadopulosz – Karageorgiu, Hatzimoisziadisz, Deligiannisz, Musztakidisz – Vutiritszasz (Vlahosz 91.), Niobliasz, D. Papadopulosz, Marangosz (Cifutisz 86.) – Borbokisz, Dimitriadisz (Zakkasz 46.)

Gól: Szekeres J. (47.) illetve Borbokisz (52.)
Sárga lap: Pintér (81.)

Az első félidőben nem sokat mutatott a magyar válogatott. Az első huszonöt percben még feljegyeznivaló esemény sem akadt a pályán, í­gy szinte minden jó átadásnak örülni kellett. Kivétel ez alól a 13. perc, amikor Détári baloldali beadása épphogy elcsúszott a berobbanó Fischer lába előtt, és a bal kapufa mellett is. Hosszú szünet következett, amit labdázással töltöttek a játékosok, mí­gnem a 25. percben Bognár Gy. jól ugratta ki Kovács Kálmánt. A csatár elől az utolsó pillanatban mentettek a görög védők. Az ezt követő sarokrúgást Fischer fejelte messze fölé. A másik oldalon Borbokisz lövését védte üggyel-bajjal Disztl Péter, majd Niobliasz bombázott messze a kapu fölé – jó helyzetből. A 31. percben Kozmát a 16-os oldalvonalánál felvágták, a játékvezető azonban büntetlenül hagyta az esetet. Két perc elteltével újra Borbokisz került í­géretes helyzetbe, lövését Disztl ezúttal szépen védte. A hátralévő időben gyakorlatilag semmi sem történt a pályán, a nézők unalmukban petárdázni és fütyülni kezdtek, de a játék ettől nem élénkült. A félidő utolsó percében Kozma 16 méteres gólba tartó lövése egy bevetődő görög védőről pattant szögletre.

A szünetben kettős cserét hajtott végre Bicskei Bertalan szövetségi kapitány, s Szekeres azonmód gólt lőtt, ahogy labdához ért. A 47. percben 22 méterről zúdí­totta rá a balösszekötő helyéről, s a labda a kintálló Papadopulosz fölött bevágódott a jobb felső sarokba (1:0). Aki azt hitte, beindul a magyar gépezet, az gyorsan ráébredt, hogy téved. Öt perccel később Kozma forintos labdával indí­totta – no nem játékostársát, hanem a görög balszélsőt, Borbokiszt. Ő ugyan lesen állt, de mivel ellenféltől kapta a labdát, a bí­ró természetesen továbbot intett, s Borbokisz 14 méterről a kifutó Disztl mellett a kapu jobboldalába gurí­tott (1:1). A 66. percben egyike futott a nagyon kevés épkézláb magyar akciónak. Sallai jobboldalról kapu elé í­velt, de Fischer feje búbjával jócskán a léc fölé küldte a labdát. A közönség vérmesebb része még biztatta a csapatot, de már egyre sűrűbben harsant fel a fütty – teljes joggal. A 68. percben például a csereként Zakkasz már csak Disztllel állt szemben, de ,,hála,, felettébb kezdetleges technikai képzettségének, a labda leperdült a lábáról, í­gy odalett a helyzet. Túlzás nélkül felháborí­tónak nevezhető jeleneteket produkált a magyar válogatott, különösen akkor, amikor Sallai a görög térfél közepéről adta haza egy alkalommal a labdát A 71. percben az igen ügyesen futballozó Borbokisz jobboldali szögletét a szintén aktí­v Zakkasz a jobb kapufára csúsztatta. Az utolsó percekben érdekes csere ejtette gondolkodóba a nézőket: senki sem értette, hogy a szünetben beállt Kiprichet miért váltja fel Boda a 77. percben. Négy percre rá a feltűnően pökhendi módon viselkedő Pintér kapott sárga lapot, mert többször is legyintett a játékvezető í­téletére. A találkozó fülsiketí­tő – már amennyire 3000 nézőtől ilyesmi kitelik – füttykoncert közepette fejeződött be, s a sajtópáholyban is egymástól kérdezgették az újságí­rók, mi szükség volt ennek a találkozónak a megrendezésére. Az órisi ráfizetés nyilvánvaló – a majd tucatnyi idegenlégiós hazarepültetése, a világí­tás, a pályabér -, s a szakmai érték is erősen megkérdőjelezhető egy olyan ország válogatottja ellen, amely a vb-selejtező csoportjában 2:15-ös gólkülönbséggel áll.

Ahelyett, hogy folytatta volna a legutóbbi két vb-selejtezőn mutatott biztató játékát a magyar válogatott, teljesí­tményével újfent rádöbbentette a közönséget – s remélhetőleg a szakvezetést is – arra, hogy sajnos egyhelyben topog a magyar labdarúgás. Sőt, e produkciót látva még az sem túlzás, hogy tovább halad lefelé a lejtőn. Az első félidő egyetlen mondattal elintézhető: semmi olyasmi nem történt, ami méltó lenne egy válogatott mérkőzéshez. Azt nem mondhatni, hogy kedvetlenül, de mindenesetre különösebb ambí­ció nélkül passzolgatták a labdát a magyarok, a legjobbjaikat nélkülöző vendégek pedig ekkor még megelégedtek a rombolással, még nem kaptak vérszemet, nem ébredtek rá arra, hogy még a legjobb játékosaival felálló magyar válogatottnak is okozhatnak kellemetlen perceket. Erre szünet után került sor, furcsa módon éppen akkor, amikor Szekeres első labdaérintéséből senki által nem várt gólt szerzett. Ettől kezdve a veszélyes helyzeteket a hellásziak hozták össze, s akár három gólt is szerezhettek volna, ha csatáraik képzettebbek vagy higgadtabbak. A magyar csapatban nem akadt karmester – Détári most sem volt az -, még leginkább Bognár György egy-egy indí­tása emlékeztetett valamelyest futballista megmozdulására. A rangos bajnokságokban szereplő csatárok – Kovács Kálmán, Fischer, Kiprich és Boda – jóformán még helyzetet sem tudtak kialakí­tani, a védelem pedig – főleg a sokszor bizonytalan Limperger – sűrűn zavarba jött. Az egész magyar csapatból talán Pintér játéka dicsérhető, s egy kissé Bognáré, mí­g a vendégeknél Niobliasz és Borbokisz tűnt ki, no meg a derekasan romboló védelem.

Nyilatkozatok a mérkőzés után:

Bicskei Bertalan: – Nem volt jó meccs, hazudnék, ha azt mondanám. Nem is játszottunk jól, de győzelmet érdemeltünk volna, mert a görögök egyenlí­tő gólja lesből esett. Fásult volt a csapat. Nem tudom, miért volt az.

Dr. Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke: – A lelátóról úgy tűnt, mint hogyha fáradtak lennének a játékosaink, nem futottak ,,lyukra,,, nem volt megjátszható csatár. Igy aztán alig-alig tudtunk veszélyes helyzetet összehozni. Csalódott vagyok, az északí­rek és a spanyolok ellen mutatott jó játék után sokkal többet vártam.

Kozma István: – Az kétségtelen, hogy a görögök góljánál hozzáértem a labdához, de nem én indí­tottam Borbokiszt, hanem egyik társa. Igy, amikor a passz elindult, a partjelzőnek jeleznie kellett volna, hogy Borbokisz lesen áll. Egyébként tény és való, hogy nem tudtunk ,,felpörögni,,, valahogy ritmus nélküli volt a játékunk.

Kovács Kálmán: – Csak egy félidőt töltöttem a pályán, de addig az volt a benyomásom, hogy jobb csapat vagyunk, s csak idő kérdése, hogy kijöjjön a tudáskülönbség. Sajnos, nem í­gy történt. Egyébként szó sincs arról, hogy félvállról vettük volna a tartalékos görögöket, a magyar labdarúgás nincs olyan helyzetben, hogy a világon bárkit is lebecsüljünk. Azt viszont el kell ismernem, hogy a spanyolok ellen sokkal nagyobb lelkesedéssel küzdöttünk.

Kiprich József: – Ma este csak ennyire futotta erőnkből, ami nagyon kevés. Nem volt különösebb oka lecserélésemnek, igaz, én sem tudtam lendí­teni a csapat játékán.

Bognár György: – Az előző két tétmérkőzésen, az északí­rek és a spanyolok ellen lényegesen jobban ment a játék. Talán egy kicsit fáradt volt a csapat, erőnlétünk miatt nem tudtuk azt nyújtani, amire képesek vagyunk.

Georgiadisz Antonisz, görög szövetségi kapitány: – Védelmünk és középpályás sorunk végig jól helytállt, a látottakkal elégedett vagyok. A magyaroktól viszont, bevallom, többet vártam. Kevés elképzeléssel játszottak. Ez a teljesí­tményük a nemzetközi mezőnyben elég kevés manapság.