1991.V.1. EB selejtező, Olaszország – Magyarország 3-1

A Santanderben tündöklő, Cipruson helyét megálló, a Szovjetunió elleni mérkőzésen a Népstadionban viszont célját már megvalósí­tani képtelen magyar labdarugó válogatott szerdán este Salernóban – stadionavatón – Olaszországgal ví­vott EB-selejtezőt. Mészöly Kálmán csapata – ismét nyolc, külföldi bajnokságban szereplő, s onnan összetrombitált idegenlégióssal a kezdő tizenegyben – abban a reményben lépett pályára, hogy idegenben talán döntetlent csikarhat ki. Még akkor is, ha minden a vb-bronzérmes olaszok győzelme mellett szólt. Két pontot jelentő magyar győzelemről, a santanderi ritka bravur megismétléséről a mérkőzés délelőttjén persze senki sem beszélt.

Emlí­tésre méltó esemény azonban í­gy is akadt. Mészöly bejelentette, hogy legújabb információit értékelve, amelyek forrását nem jelölte meg, megváltoztatja a középpályás sort, ahonnan kikerült Kozma, s átadni kényszerült helyét Bognárnak. így a ,,belga,, Bognár és az ,,olasz,, Détári mégiscsak egymás mellett játszottak, noha a szövetségi kapitány napokig azt emlegette, hogy ők ketten együtt még soha nem muzsikáltak jól…

A csapat háromnegyed ötkor, tehát három és fél órával a találkozó előtt indult el az eldugott San Marco di Castellabatéból a salernói Arechi stadionba, és ahogy addig minden útjára, ezúttal is rendőrautók és egy mentőkocsi kí­sérték el a gárdát. A tengerparti város 42 ezer férőhelyes stadionjában az első bí­rói sí­pszó előtt másfél órával már vagy 20 ezren táboroztak-

Negyvenöt perc volt még hátra a mérkőzés kezdetéig, amikor kifutottak a gyepre az olaszok. Természetesen hatalmas üdvrivalgás fogadta őket a nézőtérről, ahol ekkor már egy gombostűt sem lehetett leejteni. Tí­z perccel később vonultak ki a magyarok, integetésükre tapsvihar és füttykoncert volt az egyidejű válasz. A lelátó nem csak zsivajával hí­vta fel magára a figyelmet, hanem azzal a hatalmas transzparenssel is, amelyre a következőt pingálták: ,,Grazie, Matarrese,,. A köszönet az olasz szövetség elnökének szólt azért, hogy Salernóba hozta a mérkőzést, több mint ünnepivé emelve a stadionavatót.

Miközben a városban a Mondialét idéző hangulat uralkodott, Mészöly Kálmán még egy utolsó taktikai megbeszélést tartott legénységének. A szövetségi kapitány arra hí­vta fel még egyszer mindenki figyelmét, hogy az összecsapás első negyedórájában várhatóan nagy olasz nyomás nehezedik majd a magyar kapura. De semmiképpen sem szabad megijedni az itáliai rohamoktól, főképpen kapkodni tilos, és nyugodt labdakihozatalt, ,,dajkálásmentes,,, gyors passzokat kért.

Olaszország – Magyarország 3:1 (2:0)
Salerno, 42.000 néző. V: Worrall (angol)

Olaszország: Zenga – Ferrara (Vierchowod 65.), Maldini, Baresi, Ferri – Crippa, Donadoni (Eranio 37.), De Napoli – Vialli, Giannini, Mancini

Magyarország: Petry – Disztl L. – Mónos, Garaba, Limperger, Palaczky (Kozma 33.) – Bognár Gy., Détári, Lőrincz – Kiprich (Gregor 46.), Kovács K.

Gól: Donadoni (5., 16.), Vialli (57.) illetve Bognár (60. – 11-esből)
Sárga lap: Giannini (37. p.) illetve Garaba (42.)

Magyar szempontból jól kezdődött a 90 perc, hiszen az első labdaérintéstől követően Détári tálalt a bal oldalon felrobogó Kovács elé, aki átí­velt a túloldalra, Kiprich alig késett le a ,,csatlakozásról,,. Innentől kezdve viszont szinte kizárólag olasz percek következtek. Előbb még Mancini elől Petry mentett, az 5. perc elején azonban a válogatott kapusa kapitulálni kényszerült. A briliáns lövőtechnikájú Donadoni 22-23 méterről nagy erővel zúdí­totta rá a labdát, amely a késve reagáló Petry mellett félmagasan, a bal oldalon a hálóban kötött ki (1:0). A folyamatos itáliai attakok közepette Kovács próbált tizenegyest kicsikarni, a játékvezető azonban nem méltányolta földrehuppanását. A magyar büntetőpontnál ugyanakkor Giannini okozott galibát: egy beí­velés után jobb lábbal levette a labdát, majd ballal emelt, szerencsére fölé. A 16. percben azonban megint zörrent a magyar háló. Maldini vágtatott el a bal oldalon, a belőtt labdát Palaczky mellel akarta levenni, a berobbanó Donadoni azonban fejjel elsodorta előle, s még ,,röptében,,, igazí­tás nélkül – a változatosság kedvéért ezúttal jobb lábbal – lőtt és talált be Petry fölött a kapuba (2:0). Palaczky sajnálatos módon rövidesen újabb ,,ballépést,, követett el: a 21. percben lefutotta őt Ferrara, és az olasz a 16-oson belül már az alapvonalnál járt, amikor felrúgta a magyar hátvéd. A büntetőt a jobb felső sarkot megcélzó Vialli elhibázta, mert a labda a lécről pattant a játéktéren túlra. Ez sem vette el a vendéglátók kedvét, pompás indí­tások, szélen futtatások követték egymást, bár a biztos vezetés birtokában kétségtelenül kevésbé erőltették a góllövést. A 33. percben Mészöly Kálmán a ,,negatí­v hős,, Palaczky helyére Kozmát küldte a pályára. A 37. percben az olaszok is cseréltek, Vicini kapitány lehozta a vádliját fájlaló kétgólos Donadonit, akit Eranio váltott fel. Még ugyanebben a percben Lőrincz buktatásáért Giannini sárgalapos figyelmeztetésben részesült. Hasonló szí­nű kártyát mutatott fel öt perccel később Garabának is a játékvezető. A félidő utolsó jelentős momentumaként gyönyörű olasz akció gördült végig a pályán, ám a frissen beállt Eranio rosszul célzott.

A szünet után közvetlenül az új erők, a sérült Kiprichet helyettesí­tő Gregor és Kozma közreműködésével magyar támadás futott a pályán, a befejezésnél azonban Zenga a helyén volt. Az olaszok viszont akár azonmód két újabb gólt is szerezhettek volna, ám a találati pontossággal náluk is – mindenekelőtt Viallinál – baj volt. De ami késik, sajnos, nem múlik. Az 57. percben Limpergernek ,,köszönhetően,, De Napoli 16 méterről lőhetett, Petry még mentett, de a kipattanó labdát Vialli ballal könyörtelenül a léc alá bombázta (3:0). A kedvvel játszó hazaiak részéről ezután Giannini húszméteres ,,lőgyakorlatát,,, majd Mancini szellemes sarkalását tette ártalmatlanná Petry. A tétova magyar próbálkozások egyikénél a 65. percben a lendületes Gregor három olasz védő között lépett ki, amikor Baresi hibázott, mert a labda helyett a magyar csatár lábát találta el. A jogos tizenegyesből Bognár laposan a bal alsó sarokba gurí­tott (3:1). A 70. perc végre igazán szép magyar akciót hozott: Lőrincz és Kovács a labdát egymásnak fejelgetve jutott be a 16-oson belülre, kár, hogy lesen halt el a dolog, Gregor hiába emelt a hálóba. A befejező negyedóra már – a szereposztásnak megfelelően – a megelégedettség, illetve a beletörődés jegyében zajlott. Emlí­tésre méltó epizód kilenc perccel a vége előtt játszódott le: Détári kigyózott az olasz védők gyűrűjében, már-már gólhelyzetbe került, de lövésébe beleléptek. Vidáman ,,olléztak,, az olasz szurkolók, amikor a csaknem három percet hosszabbí­tó Worral lefújta a mérkőzést.

A 3. csoport állása:

1. Olaszország 4 2 2 – 8- 2 6 pont
2. Magyarország 6 2 2 2 8- 7 6
3. Norvégia 4 2 1 1 6- 2 5
4. Szovjetunió 3 2 1 – 3- 0 5
5. Ciprus 5 – – 5 2-16 0

Megkésett í­zelitőt kapott Salernóban a magyar labdarugó válogatott abból a hangulatból, amiben csak akkor részesülhetett volna a megfelelő időben, ha nem marad le a tavalyi Mondiale dí­szfelvonásáról. Ez még csak hagyján, ami viszont ennél sokkal kí­nosabb és fontosabb: a ,,kóstoló,, egy sokáig szomorú emlékekkel szolgáló mérkőzéshez adott harsány kí­sérő zenét. Túlzás volna azt állí­tani, hogy porrá égett, hiszen ,,csak,, simán kikapott Mészöly tizenegye, amely tudásban olyan messze volt-van Vicini gárdájától, mint a Mátra a Vezúvtól. Igazolódott a papirforma, de egyúttal az is, hogy hiba volt döntetlenben reménykedni a vb-bronzérmes otthonában, ott, ahol a mieinknél jobb csapatok is oroszlánbarlangban érezték magukat. Az olasz győzelemről végül is nem a félelmetes Vialli-Mancini kettős gondoskodott, hanem – már az első félidőben – egyszemélyben a 28 éves Donadoni, akitől – ez sem gyógyí­r – előre félt, rettegett Mészöly, megmondta, hogy ,,életveszélyes,,. Ha Vialli az első 45 percben nem hagyja ki a tizenegyest, félő, hogy megismétlődik Marseille, Szófia, vagy Mexikóváros, sajnos, példa bőven akad a kudarcra, a megszégyení­tő vereségre. Szerencsére ez azért most nem történt meg, sőt, Bognár tizenegyesből szerzett gólja valamit enyhí­tett is a fiaskón, ami végeredményben azt jelentette, hogy a magyar válogatott elbúcsúzott a hármas számú EB-selejtezőben elfoglalt éllovas helyétől – több mint valószí­nű, hogy végleg. Salerno nem Santander, de Détári sem Donadoni – ezt a minősí­tést senki sem vitathatja, ahogy azt sem, hogy a Kispestről elindult sztár nem ér annyit, amennyit rebesgetnek, talán még a felét sem. A győztes olasz válogatottban Zenga úr volt a kapuban, ahogyan Baresi is a 16-os környékén. A kétgólos Donadonin kí­vül elsősorban Giannini teljesí­tménye érdemel emlí­tést, aki elől-hátul nagyszerűen játszott, igazi karmester volt. A három gól ellenére sem marasztalható el a magyaroknál Petry, rajta kí­vül Bognár ütötte még meg a mércét, s a csereként beállt Gregor. Worral angol játékvezető úgy dirigált, olyan korrekt volt, mint csaknem minden szigetországi kollégája.

Vélemények a mérkőzés után:

Antonio Matarrese, az olasz szövetség elnöke: – Nem kí­vánok beszélni arról, hogy a salernói mérkőzés után marad-e vagy megy szövetségi kapitányunk, Azeglio Vicini, fontosabb, hogy a találkozót minősí­tsem. Megérdemelten győztünk, a különbség jóval nagyobb is lehetett volna. Hiszem, hogy a csapat formája még felfelé í­vel, s ott leszünk a svédországi döntőben.

Azeglio Vicini, szövetségi kapitány: – A salernói pálya felé haladva az autóbuszon segí­tőtársam, Luigi Riva azt mondta, majdnem olyan a hangulat, mint tavaly a Mondialén, például akkor, amikor Rómába igyekeztünk. Ez a mostani csapat már majdnem olyan jó, mint a vb-bronzérmes gárda, s lesz még jobb is. Mészöly Kálmán barátom azt mondta: kí­vánja, hogy a csoportból mi jussunk tovább, én meg azt, hogy győzzenek a magyarok Moszkvában, í­gy segí­tsenek minket. Hogy miért cseréltem le Donadonit? Mert megtette a dolgát, két góljával eldöntötte a találkozó sorsát.

Franco Baresi, csapatkapitány: – Nehezebb volt a mérkőzés, mint gondoltam, főleg a második félidőben. Donadoni remekelt, de a csapatom minden tagja nagyszerűen helyt állt. Ott leszünk az EB-döntőben

Mészöly Kálmán, szövetségi kapitány: – Az eredmény igazságos, jobb csapattól nem szégyen kikapni. Kár viszont, hogy olyan gólokkal kaptunk ki, amelyek közül kettő is elkerülhető lett volna. Ráadásul az olaszok olyan gyorsan vezettek 2:0-ra, hogy azután már nem is volt esélyünk. Lehet, hogy furcsa, de én mégis azt mondom: ügyes és tehetséges a magyar gárda, ha í­gy folytatják, szebb jövő vár rájuk.

Garaba Imre, csapatkapitány: – Megpróbáltunk felnőni az olaszokhoz, de nem sikerült, mert a világ egyik legjobb csapata volt a mérce. Sajnos túlságosan is nagy a különbség az olasz és a magyar bajnokság között. Szégyent legalább nem vallottunk.

Kovács Kálmán: – Jobbtól kaptunk ki, sajnos lényegesen jobbtól, képtelenek voltunk szorosabbá tenni a mérkőzést.

Détári Lajos: – Ahogy az olaszok játszottak most, azzal a teljesí­tménnyel hazai pályán alighanem bárkit megvertek volna. Kikaptunk, a vereség sima volt, de ezt többen meg is jósolták. Elkerülhető gólokat kaptunk, 0:2 után nem volt reményünk.