A Fradi Ausztráliában IV. – 13:4

Egy házzal odébb

Július 1-én éjszaka összepakolt a társaság és a Transaustralia Airlines Viscount-tí­pusú turbopropelleres gépe alig 6 óra alatt legközelebbi állomáshelyünkre, Adelaide-be repí­tette a csapatot.

A repülőtéren kellemetlen meglepetés fogadott bennünket: jó hazai, november végi ködös, harmatos, hideg reggel. Dideregve siettünk a repülőtér várócsarnokába. Az elmaradhatatlan fényképezés után a repülőtársaság autóbusza „repí­t” a városba szálláshelyünkre, a Hotel Grossvenorba.

Ragyogó egyszemélyes, elő- és fürdőszobás, ultramodern berendezésű, állandó hőmérsékletű szobákat kapunk. Szinte kí­nálja magát a kényelmes fekhely. Nincs is szükség nagy csábí­tásra. Hideg is van, keveset is aludtak éjjel a fiúk, í­gy a délelőttöt ágyban tölti a társaság.

A perthi mérkőzéseredmények hí­re nagyon megemelte ázsiónkat Adelaide-ben. Hatalmas érdeklődés előzi meg a július 4-i mérkőzést a Dél-Ausztrál válogatott ellen.

13:4!

Az adelaide-i Norwood Oval tömött lelátói előtt futott ki csütörtökön este a Ferencváros és Dél-Ausztrália válogatott csapata. Mérkőzés előtt egy kissé megijesztenek bennünket: a dél-ausztrál válogatottban sok a „kontinentális” játékos. Jó lesz vigyázni! Valóban! Az összeállí­tásban csupa „idegen” név: Ciampi a kapus, Pagani a balhátvéd, Lucchesi a kapitány, Ragno a jobbszélső, a jugoszláv Jaksa a jobbösszekötő. A magyar Welker és még két olasz, Esca és Barbierato egészí­ti ki a sort.

— Hát bizony, kössük fel azt a bizonyost, fiúk! — figyelmezteti csapatát Dékány, aki mérkőzés előtt a fiatalokat veszi szárnyai alá.

A játék úgy indul, hogy nem lesz különösebb baj. Borsos már a 8. percben a hálóba talál.

Néhány percre rá a játékvezető egy rálőtt labdát kezezésnek minősí­t. 11-es! Jaksa lövi a büntetőt, a kis Virág azonban résen van. A fradisták kihasználják a kedvező lélektani pillanatokat és néhány gyors góllal hamarosan 5 :0-ra vezetünk. A félidő 6:1.

Ami pedig a II. félidőben történt, az a labdarúgás igazi propagandája volt. Ötletes kombinációk, állandó villogó csatármozgás, villámgyors ,,lyukra”-futások, bomba lövések, látványos labdakezelés; mindent, ami szép és jó a futballban, megkapott ezért az estén a közönség.

Amikor a két csapat a 13 : 4-re végződött mérkőzés végén levonult a pályáról, ütemes tapsvihar zúgott a tribünökről.

A mérkőzés után a pálya-irodában elfogyasztjuk az Ausztráliában ilyenkor szokásos “supper”-t. Egy-két rövid üdvözlő beszéd is elhangzik.

Kicsit szokatlan, de kedves jelenet, amikor az adelaide-i Juventus Club elnöke a szép játék hálájaképpen pénzjutalmat ajánl fel a fiúknak. Igen jól esik az olasz elnök kedvessége. És talán még a pályán elért sikernél is nagyobb sikert ér el Dékány dr., amikor a felajánlott pénzösszeget a csapat nevében a helyi kórház részére adományozza. Elismerő taps jutalmazza a csapat nemes gesztusát.

Az adelaide-i The Advertiser másnap reggeli száma csak úgy hemzseg a dicsérő jelzőktől.

„Soccer Tourists Dazzle S. A.” (A vendégek elkápráztatták Dél-Ausztráliát.) Ilyen cí­mmel jelent meg a mérkőzés tudósí­tása.

„A Ferencváros bemutatta mi az a tudományos labdarúgás”.

„Villanó gyorsaság, briliáns labdakezelés, magas fokú tudatosság a helyezkedésben”.

Ilyen és ehhez hasonló megállapí­tások után emeli ki a csapat legjobbjait, akik közül a lap Borsost, Fenyvesit és Kispétert emlí­ti elsősorban. Nehéz a választás, mert az egész csapat igen jól játszott. A 13 gólon Szigeti (4), Borsos {4), Vilezsál (2), valamint Orosz, Fenyvesi és Friedmanszky osztozott.

Szép esténk volt …

Körséta Adelaide-ben

A pénteki napot aktí­v pihenéssel töltöttük ki. Délelőtt a High Society cí­mű — Bing Crosby, Frank Sinatra, Grace Kelly és Louis Armstrong — filmet néztük meg. Úgy gondoljuk ez a film Pesten sem bukna meg…

Délután kirándulást tettünk a város környékén. Végig autóztunk a Déli-tenger partján, ahol azonban a fürdőzők helyett csak fehér sirályokat találtunk.

Magyarázatot kaptunk az ausztrál futball népszerűségére is, amikor egy iskola mellett vezetett el utunk. Kis, 8—10 éves gyerekek szabályos felszerelésben tömegesen kergették a tojáslabdát.

— De kár ezekért a gyerekekért! Nem tudják ezek, hogy mi a jó — aggodalmaskodott Orosz Pali.

Az egyik főutcában furcsa „intézmény” hí­vta fel magára figyelmünket. Az épület homlokzatán nagy neon-betűk hirdetik: „Drive-in Shop”.

— Mi lehet ez a csodabogár?

— Autós-KÖZÉRT—-magyarázza meg Gulyás Géza. Valóban! A legújabb ausztrál találmány. A főútról lekanyarodó bekötő út egy felülről fedett csarnokba vezet, ahol hatalmas pultokon élelmiszertől, édességtől kezdve italig, mosószertől kezdve gyümölcsig minden kapható.

Az autó beáll a pult elé (egyszerre 5 kocsit tudnak kiszolgálni) és a megrendelt árut a kiszolgálók pillanatok alatt becsomagolva berakják a hátsó ülésre. A vezető egy blokkot kap, amit a kijáratnál levő kasszánál kifizet.

Nem tudjuk, hogy ilyen üzletekre valóban szükség van-e? Ilyent még sehol a világon nem láttunk. Rövid ott-tartózkodásunk alatt azonban meggyőződtünk, hogy a Drive-in Shop jó üzlet: állandóan jöttek a kundschaftok. Ausztráliában jó üzlet az új, eredeti ötlet …

*

Késő délután Újlaki Gábor barátunk egy szőlőhegyre irányí­totta az autóbuszt. Itt terem a legjobb bor egész Ausztráliában. A szőlőhegyen szemléltető példát kapunk arról, hogy miként célszerű kiépí­teni egy borüzemet. Egy helyen van az elektromos berendezésű présház, a palackozó üzemrész, a raktár és a csomagoló, de még a kí­sérleti állomás és a bormúzeum is. Az egész üzem épí­tése igen gazdaságos. Az üzemrészek a munkamenetnek megfelelő elrendezésben épültek ki. A bormúzeumban a világ összes hí­res boraiból van egy-egy minta-palack. A magyar tokaji aszú és a badacsonyi itt is márka!

A látogatás után egy kis kóstolóra invitál a pincemester.

A kóstoló eredményé: jó, jó, de azért a hazai „kocsis-fröccs” sem kutya. Ez az általános vélemény. Pedig még csak két hete vagyunk távol.

Eseménydús, kellemes nap telt el.

A negyedik összecsapás

Július 6-án találkoztunk túránk, eddigi legerősebb ellenfelével. Az „Ausztrál 11″ néven tulajdonképpen Ausztrália B válogatottjával kerültünk szembe.

Az adelaide-i Prospect Oval talaja az éjszaka megindult esőzés következtében annyira felázott, hogy az már a küzdő tí­pusú ausztráloknak kedvezett inkább.

Az esős időjárás a mérkőzés látogatottságán is megérződik. Csak a fedett lelátók tömöttek. Az állóhely elég foltos.

A nehéz sárban ami passzjátékunk bizony gyakran elakad. Csatáraink nem tudják jól kapura lőni a labdát. „Naggyá teszik” az ausztrálok skót származású kapuvédőjét, McCabe-t, aki az első félidőben mindent hárí­t.

A második félidőben a zöld-fehérek nagy lelkesedéssel vetik magukat küzdelembe. Igaz, hogy ekkor három cserejátékos lép a pályára, akikben ég a bizonyí­tás vágya. Sikerül is háromszor bevenni a védekezésre berendezkedett ausztrálok kapuját s í­gy Szigeti (2) és Kertész góljával 3 : 0-ra végzünk.

A játék szí­nvonala nem volt túlságosan magas. Ebben azonban szerepet játszott a sár, valamint az, hogy, az ausztrálok a 13 :4 tapasztalatai alapján elsősorban arra törekedtek, hogy minél kevesebb gólt kapjanak: beálltak védekezni. És ez sikerült is nekik!

Egy ausztrál újí­tás

Figyelemre méltó és talán hazai viszonylatban is megvalósí­tható módszerrel igyekeznek az ausztrálok a mérkőzések ún. holt idejét a lehető legrövidebbre leszűkí­teni.

A pálya körül 4 labdaszedő gyerek tevékenykedik (sokkal aktí­vabbak, mint a mi Népstadionunk labdaszedői). Mindegyiknél egy-egy labda. Ha mérkőzés közben a labda elhagyja a játékteret, a játék nem áll addig, amí­g azt vissza nem dobják. Az egyik labdaszedő a nála levő cserelabdát azonnal bedobja és a játék pillanatnyi szünet után folytatódik.

Érdekes újí­tás. A közönség is jól jár, hiszen nem esnek ki értékes percek a játékból, de az időhúzás sokszor sportszerűtlen fegyverét is kiütik a játékosok, nemegyszer a nézők kezéből. A játékvezetőnek pedig nem kell magyarázkodnia az időbeszámí­tásra vonatkozóan a vesztes csapat felé.

„Ha biztosí­tani tudnak egy mérkőzésen 3—4 közel azonos méretű, súlyú és rugalmasságú labdát (no és ambiciózus labdaszedőket), a módszer feltétlenül követhető lehetne Magyarországon is — mégha az ausztrálok találták is ki.

Csak futballisták?

A sportembereket Ausztráliában is másként í­télik meg, mint a hétköznap átlagemberét. Van ott is olyan felfogás, hogy a sportolók másképpen viselkednek, mint az egyszerű polgárember. Általában ott is akad észrevétel. Bőven.

Talán éppen ezért keltett általános feltűnést a Ferencváros csapata, amely mind külső megjelenésével, mind szerény, kulturált magatartásával jó bizonyí­tványt állí­tott ki magáról Ausztráliában. Ezt az ausztrálok többször kifejezésre is juttatták a vezetők felé anélkül, hogy ilyen irányú tapasztalataikról kérdezősködtünk volna.

Igen jól esett például Mr. Telfer, az adelaide-i Hotel Grossvenor menedzserének a véleménye:

— Kérem, az én szállómban sok külföldi nemzetiségű sportoló megfordult már, de ilyen szépen egyikük sem képviselte hazáját. Gratulálok a csapathoz.

Mi tagadás, ez az elismerés legalább olyan jól esett mindnyájunknak, mint az eddigi mérkőzéskritikák. Talán még egy kicsit jobban is… Es ezt az elismerést máskor is és másutt is megkaptuk. Elutazásunknál például Sid Storey, a szövetség elnöke és J. Skolnik, a túra finanszí­rozója is hasonlóképpen nyilatkozott.

És hogy ilyen volt az általános vélemény, azért a fiúkat illeti elsősorban dicséret. Mindenki pontos volt; tiszta, ápolt ember benyomását keltette.

A pontosságért való „küzdelemben” persze adódtak humoros esetek is.

Fenyvesi — akinek eredeti tanult mestersége szabó — igen önzetlenül és szorgalmasan vasalgatta a fiúk ruháját. Volt is forgalom nála.

Éppen bankettra készültünk Adelaide-ben. Vilezsál, Fenyvesi legjobb barátja megkérte Tüskét, hogy vasaljon élt a nadrágjába. Fenyő, úgy látszik barátjára való tekintettel, alapos munkát akart végezni.

— Fenyő! Már csak tí­z perc van a találkozóig! — kiáltott ki szobájából Oszi.

— Mindjárt!

— Mi van Fenyő! Gyere már!

— Két perc és készen van!

Eltelt öt perc, a nadrág sehol. Erre már Vilezsál türelmetlen lett és úgy neglizsében kirohant a vasaló-helyiségbe.

— Tönkreteszel, te gonosz! — tisztelte meg Oszkár Tüske barátunkat, aki szép módosan, ravasz szemhunyorí­tások közben csiszolgatta barátja nadrágjának egyik szárát.

— No, hát igazán már te is elkéshetnél egyszer — morgott Fenyő barátunk, miután Vilezsál elragadta tőle az egyik szárán ragyogóan kivasalt nadrágot.

A találkozón mindenki pontosan megjelent, még Vilezsál is. Igaz, hogy felemás nadrágban. De nem bánta. Sőt! Ravaszul Fenyvesi szemébe nevetett, aki egy dollár erejéig meg akarta tréfálni barátját.

A késést a csapat esetenként egy dollárral büntette. Azonban nem sok könyvelni valója akadt Fenyvesinek, Juhász Doki titkárának. Meggyőződésem, hogy a „tervezett” bevétel elmaradása nem a játékosok anyagiasságával magyarázható, hanem inkább fegyelmezett magatartásával.

Csanádi Árpád

(folytatjuk)