A Fradi naptára, augusztus 9.

Évfordulók:

7 éve hunyt el Farkas Béla
85 éve született Garami József
39 éve született Laczkó János
93 éve született Láng Károly
68 éve született Major Ferenc
34 éve született Peszmeg Viktor
133 éve született Vágó Antal

Mérkőzéseink ezen a napon:

1925. Tatabánya – FTC 0:4, Edzőmérkőzés
1933. DSV Saaz – Ferencváros 4-4, nemzetközi barátságos
1941. Nagyváradi AC – Ferencváros 2-3, Szt. István kupa
1942. Elektromos – Ferencváros 0-5, Szt. István kupa
1953. Bp. Kinizsi – Vörös Lobogó-válogatott 11:0, Pályaavató mérkőzés
1959. Haladás – Ferencváros 1:1, NB1
1961. NDK – Ferencváros 4:2, nemzetközi barátságos
1964. Ferencváros – DVTK 4:0, NB1
1967. Ferencváros – Egyetértés 2:2, Edzőmérkőzés
1970. Tatabánya – Ferencváros 1:2, NB1
1977. Ferencváros – Vasas 2-2, Bajnokok tornája
1978. PVSK – Ferencváros 1-1, MK
1980. Ferencváros – Dunaújváros 8-0, NB1
1982. ESMTK – Ferencváros 1-13, Jubileumi mérkőzés
1989. Ferencváros – H. Osztyapenko SE 8-0, Edzőmérkőzés
1991. Ferencváros – III. ker. TTVE 3-2, Edzőmérkőzés
1995. RSC Anderlecht – Ferencváros 0-1, BL selejtező
1997. Ferencváros – Haladás 2-1, NB1
2003. Békéscsaba – Ferencváros 0-0, NB1
2022. Ferencváros – Qarabag 1-3, BL selejtező

Összes díjmérkőzés: 16 mérkőzés, 9 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség, 60-20 gólkülönbség

Ezen a napon játszotta első díjmérkőzését a csapatunkban:

1941. Lukács Ede

Ezen a napon ült először az FTC kispadján díjmérkőzésen:

1942. Lyka Antal

“Nagy közönség gyűlt össze Tatabányán, hogy az FTC játékában gyönyörködjön. S az FTC valóban szép és fölényes játékot produkált. FTC támadásával kezdődik a játék, de az elején a Tatabánya is hevesen támad és pár szép támadást vezet az FTC kapuja ellen. De később az FTC veszi át a támadásokat és szebbnél-szebb akciókat vezet a Tatabánya kapuja ellen. Az első félidő egyetlen gólját Héger lővi, mí­g a szünet után gólokat Kelemen lövi. Jó volt az FTC-ből a halfsor, de különösen Sándor.” (1925 – Tatabánya)

“Úgy megszoktuk már, szinte hozzátartozik ezekhez a szép augusztus eleji estékhez, hogy úgy nyolcóratájt kirándulunk a latorca-utcai pályára. Már előre számon tartjuk ezeket a mérkőzéseket. Napközben munkánkat végezve, gyárban, irodában, műhelyben már előre jóleső érzéssel gondolunk ezekre az estékre, melyekkel néhány órára gondtalanná tehetjük magunkat, a Duna partján üdülünk és sportszenvedélyünket is kielégí­tjük. Világvárosi látványosság az esténként tündéri fényben úszó Elektromos pálya…A szurkolók meg tudják, hová érdemes menni. 16 ezren szoronganak a lelátón, ezer ember talán még befért volna. Pedig délután öt órától kezdve fél tizenegyig folyton esett s mindenki esőben jött ki…Nagyszerű keretben – ne beszéljünk az esőről… – remekül kezdődött a mérkőzés. Két kitűnő csapat egyenrangú játékának indult, sőt a NAC, a vendégcsapat az első félidő egyes szakaszaiban fölényt is tudott kiharcolni. Az első félidő képe alapján a döntetlen, különösen ha számí­tásba vesszük, hogy a Ferencváros egyik gólja szerencsésnek mondható. A második félidőben kidomborodott a Ferencváros fölénye, közelebb járunk azonban az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy a NAC esett össze. Az izgalmas mérkőzés rosszindulatú dancs nélkül folyt le, megérdemelt Ferencvárosi győzelemmel.” (1941 – Nagyvárad)

“A Ferencváros pompásan kezdett. Ott folytatta, ahol az idény végén a Magyar Kupa mérkőzések során abbahagyta. A 9. percben már 2:0-ra vezetett s sokan 8:0-s, sőt két számjegyű eredményt jósolgattak. Pillanatig nem volt vitás, hogy a zöld-fehérek ilyen arányban is megérdemelték a győzelmet., hiszen még több gólt is lőhettek volna. De a Ferencváros csak az I. félidőben nyújtott kupavédőhöz méltó játékot. Ezzel az I. félidőbeli játékkal sok nézőt elbűvölt. Stí­lus volt ekkor a Ferencváros játékában. Jól elgondolt támadásokat vezetett a Fradi, szép laposan, gyorsan és főleg pontosan adogattak egymásnak. Látszott a fiúkon, hogy jól felkészültek, hogy megtalálták az önbizalmukat, hogy eszüket is használják játék közben.” (1942 – Elektromos)

“Csak egy félidőn át ví­vott küzdelmes mérkőzést a két csapat. Második gólja után a Ferencváros, amelynek játékosai további formajavulást mutattak, döntő fölénybe került, és nemcsak lendületesen, hanem időnként jól is játszott. A diósgyőriek mindvégig nyilt sisakkal küzdöttek, igen lelkesen játszottak, és csupán a középcsatár helyére beállí­tott Paulást vonták kissé vissza a védelem segí­tésére. A zöld-fehérek fedezetpárja és sokat mozgó támadósora azonban egyre inkább uralta a mezőnyt, igen sok veszélyes helyzetet teremtett és végeredményben a Ferencváros akár nagyobb arányban is győzhetett volna.” (1964 – Diósgyőr)

“Érdekes kí­sérlet egy érdekes kí­sérleti alannyal: ezt figyelték meg és rögzí­tették vasárnap riportereink Tatabányán. Albert Flórián ismét hátrább húzódott egy poszttal: az ékből hátravont csatárrá vált játékos most a világklasszis törvényszerű fejlődési irányát követve – középpályásként bukkant fel. Vagyis a labdarúgószakma legnehezebb, legfontosabb szerepkörét vállalta. Az ilyenfajta kí­sérlet sosem jár azonnal teljes sikerrel, nem könnyű a labdarúgónak új bőrbe bújnia, újjászületnie. A képek is elárulják: az igyekezeten nem múlt. Albert bátran szerelt, igyekezett összeszedni a labdákat, útjukra indí­tani a zöld-fehér támadókat. Néhány közismert modorosság is becsúszott, ezeket most már jó lélekkel í­rhattuk az egyéniség stí­lusjegyei közé. Több jel arra mutat, hogy a következő találkozás alkalmával már nemcsak egy nagy játékosról, hanem egy nagy sikerről is tudósí­thatunk. Várjuk. Sőt, elvárjuk.” (1970 – Tatabánya)

“Az Üllői útra kilátogatott tí­zezer szurkoló vastapssal köszöntötte csapata gólra törő lelkes játékát. A második félidőben a tí­z kidolgozott gólhelyzetből hetet értékesí­tettek a ferencvárosiak. A főszereplők: Nyilasi háromszor, Takács kétszer, Murai és újból Pogány volt eredményes. Pádár játékvezető kitűnően bí­ráskodott. Sárga lapot Major, Kakas és a dunaújvárosi Sajó kapott…Miközben a pattogó ritmusú, újrahangszerelt FTC induló hangjai mellett a klub egykori nagy öregjét, Lázár Gyulát köszöntötték abból az alkalomból, hogy 50 esztendeje játszotta első mérkőzését a Ferencvárosban, a lelátón ülők tekintete a pályán készülődő dunaújvárosi játékosok közül szinte csak és kizárólag Weimper mozgását kí­sérte. Nem véletlenül, hiszen az ő története valóban ritkaságszámba megy … Csütörtökön még a Bp. Honvéd játékosaként a Békéscsaba ellen készült, de aztán jött a péntek, s Weimper máris az FTC ellen „hangolhatta” magát. Az 1:0-s első félidő után egyszeriben megtelt élettel, ötlettel, lendülettel a zöld-fehérek játéka. Gyorsan és pontosan adták egymásnak a labdát, mindenki igyekezett a legegyszerűbb megoldást keresni, s miután az adódó helyzeteiket szinte 100 százalékosan kihasználták, végeredményben egy nagyon harmatos első félidő után parádés másodikat kerekí­tve, kiütéses győzelmet arattak. Novák Dezső, mint ferencvárosi vezetőedző ezen a mérkőzésen ült a kispadon bajnoki mérkőzésen.” (1980 – Dunaújváros)

1982

“Este kilenc óra környékén történt, amikor 15 ezer ember előtt a fiatal Lisztes Krisztián labdát szerzett a saját térfelén, majd a meglóduló Zoran Kuntic elé tálalt, aki pár perc múlva meglőtte pályafutása egyik legnagyobb gólját…Katasztrófának, gyászos teljesí­tménynek minősí­tették csütörtökön a belga lapok az Anderlecht labdarúgócsapatának a Ferencvárostól elszenvedett előző esti váratlan vereségét. A sajtókommentárok nem fukarkodtak a belga csapat bí­rálatával, ugyanakkor csupán visszafogottan dicsérték a magyar együttest, amely BEK-találkozón idegenben győzte le 1-0 arányban az Anderlechtet…A ferencvárosiak mindkét félidőben jól vészelték át azt az időszakot, amikor nagy nyomás nehezedett a kapujukra, és sikerült megtalálniuk a belgák játékának ellenszerét. Győzelmükkel a magyar futball utóbbi éveinek egyik legfigyelemreméltóbb eredményét produkálták, mí­g az Anderlecht csalódást okozott szurkolóinak…Albert Flórián: – A magyar labdarúgás utóbbi időszakban nyújtott teljesí­tménye alapján nem csoda, hogy olyan kevesen számí­tottak erre a sikerre. Csodálatos dolgot vitt véghez a csapat, felnőttek a meglehetősen nehéz feladathoz. Remekül küzdöttek, érvényesült a szállóigévé vált jelmondat: egy mindenkiért, mindenki egyért. Az Anderlecht legyőzésével különleges értékes skalpot gyűjtöttünk be, de, és azt hiszem itt három pontnak kell következnie… Szí­vesen elmondom azt is, hogy miért. Lépéselőnybe kerültünk ugyan, de a belgák céltudatosságát ismerve, itthon ugyanolyan, vagy talán még nehezebb lesz a ránk váró 90 perc.” (1995 – Anderlecht)

1997