A magyar labdarúgás 60 éve

Egy kis labdarúgó világtörténet

(könyvrészlet)

A labdajáték majdnem egyidős az emberiséggel, legalábbis azzal a korral, amikor az ember megismerte az állati hólyagba zárt levegő rugalmasságát. Hogy előbb dobták-e, vagy rúgták-e a labdát, az nincs eldöntve, miként az sem, hol játszottak először labdajátékot. Most csak röviden a labdarúgás őskorára és fejlődésére vonatkozó adatokat sorakoztatjuk fel.

Egyes sporttörténészek szerint több ezer évvel ezelőtt Kí­nában már elterjedt egy, a labdarúgáshoz hasonló játék, az ún. „tsuh-küh”, amelyhez nagy labdát használtak. Az ókori görögöknél az „episzkürosz”-játékot két csapat egy nagy szőrrel tömött labdával játszotta kézzel-lábbal. A rómaiak „harpasztum” játéka már nagy bőrlabdával folyt, amelyben felfújt állati hólyag volt.

A meghódí­tott országokba vezényelt római légiók magukkal vitték a harpasztumot, í­gy eljutott az Britanniába is, ahol azután páratlan népszerűségre tett szert, Derby és Chester a hagyományok szerint már a rómaiak idejében művelték ezt a labdajátékot (egyesek szerint az ellenség levágott fejével is játszották).

A további angol adatok már különböző tilalmakról szólnak. 1314-ben II. Edward király tilalmat adott ki azok ellen, akik egy bőrbe varrt állati hólyagból készült labdát hajszoltak faluról falura, egyik városból a másikba. Ezt a tilalmat a későbbi királyok megismételték, de a játék mégis tovább terjedt nyí­ltan-titokban. Annyiban szelí­dült később, hogy játéktérre korlátozták, s két kapuoszlopot, fent összekötő zsinórral, állí­tottak fel. A labdát a játékvezető kí­vülről a játéktér közepén egymástól mintegy 10 méterre felálló két csapat közé dobta, s amelyik megkaparintotta, igyekezett kézzel-lábbal az ellenfél sorai között annak kapuja felé vinni. Ebben a formában a mai rugby-hez hasonlí­tott a játék, s ez sem kevésbé veszélytelen. Erzsébet királyné 1542-ben ezt is eltiltotta.

Közben Olaszországban (Firenze, Padua, Livorno) is divatba jött egy hasonló játék, a „calcio fiorentina”, amelyet 2 x 27-es csapatok (15 csatár, 5 fedezet, 4 elővéd, 3 hátvéd) játszottak 50 X 100 m nagyságú pályán egy nagy labdával. De az olasz labdajáték később kiment a divatból, miként más európai államok hasonló labdajátékai is (Franciaországban Bretagne, Picardia). Angliában azonban tovább folyt a football-játék, mí­gnem a XVII—XVIII. században a puritán uralom mindinkább elfojtotta.

Nagyí­táshoz klikk a képre!

A XIX. század elején azonban újra fellángolt Angliában a sport iránti kedv. A sportágak közül elsősorban az atlétikát művelték főként az egyetemeken és középiskolákban. Egyik iskola Rugby városában felélesztette a régi labdajátékot is, amely azután a XIX. század közepéig meg is honosodott valamennyi angol iskolában. (Rugby város után kapta ez a labdajáték a rugby nevet.) Ez még nem volt a mi labdarúgásunk, mert kézzel is szabad volt a labdát az ellenfél kapuja felé vinni.

1855-ben alakult meg az első (rugby) futballklub (Sheffield), utána 1857-ben a Haliam és a Blaekhearth, majd más klubok. Ezzel megkezdődött a versengés is a klubok közt, s ennek folytán eldurvult a futballnak ez a rugby-fajtája. Mind többen és többen kí­vánták a játék megrendszabályozását és azzal vélték — nagyon helyesen — a játékot kevésbé veszélyessé tenni, hogy megtiltották a labda kézbevételét, hogy ezzel elkerülhetők legyenek a rugby-ben állandó közelharcok, birkózásszerű jelenetek.

A cambridge-i egyetem érdeme, hogy kidolgozta a futball első egységes szabályzatát s ezzel rendet teremtett a különböző szabályok dzsungelében, amelyek akadályozták a két egymástól eltérő rendszer szerint játszó csapat futball-mérkőzését. Persze még sok módosí­táson ment keresztül ez a szabályzat. Végre, 1863-ban teljesen különvált a kézzel és lábbal játszható (rugby) futball a csak lábbal játszható futballtól (association), amely utóbbi az akkor alakult szövetségtől (Football Association) — röviden FA — nyerte a nevét. Ettől az időtől kell számí­tani a modem labdarúgás — a mi labdarúgásunk — születését.

*

A „magyar labdarúgás 60 éve” elé

.

Ez a mű nem folytatása a 30 év előtt szerkesztésemben megjelent labdarúgó történetének. Akkor ünnepelte a Magyar Labdarúgók Szövetsége 25 éves jubileumát, s főként a szövetség munkásságát kellett összefoglalni egy dí­szes könyvbe. A mostani mű elsősorban nem a szövetségnek í­ródott — bár az MLSZ védnöksége alatt jelenik meg —, hanem a labdarúgás lelkes közönségének, az egyszerű tagoknak, társadalmi munkásoknak, játékosoknak, lelkes szurkolóknak. Éppen ezért igyekszem mindenről olvasmányosan tájékoztatni, s a statisztikákat is nem száraz adathalmazként, hanem érdekes tállázatokban sűrí­tve adom. Képek, rajzok, karikatúrák teszik szí­nesebbé a történetet.

Valamikor, mint kisgyerek, magam is közönségként, szurkolóként kezdtem. A régi Millenárist környező fákon ülve, majd a kerí­tésen — természetesen belépődí­j nélkül — átmászva, később a labdarúgást alapí­tó Iszer „tata” jóvoltából a főkapun legálisan bejutva, szí­vtam magamba a labdarúgás szeretetét, ami azután végigkí­sért egész életemen át. Később, mint a BEAC ifj. elnöke és főtitkára, majd, mint a vidéki labdarúgás megszervezője és a Szegedi AK fővárosi képviselője, végül, mint az MLSZ elnökségének tagja és szövetségi kapitánya, nemkülönben sportújságí­rói minőségemben magam is részt vettem a labdarúgó sport irányí­tásában. í­gy — azt hiszem — bőven volt módom megfigyelni, mire van elsősorban szüksége a labdarúgó-közönségnek, mire kí­váncsi a pályán kí­vül is. Igyekeztem — kiváló szakemberek és sportí­rók segí­tségével — ebben a műben összefoglalni a 60 év legfontosabb labdarúgó-eseményeit. Persze lehetett volna bővebb történetet í­rni, de számolnom kellett a megszabott keretekkel.

A jubiláris történetet célszerűségből fejezetekre osztottam, amelyek azonban egészükben felölelik a labdarúgás egész területét. A labdarúgás szakmai specialistái segí­tettek az egyes részek adatgyűjtésében, megí­rásában és szerkesztésében.

A könyv terjedelméhez alkalmazkodva az olvasó egy kis labdarúgó-világtörténetet, újszerű bajnoki táblázatokat, olimpiai, VB-, EK-, KK-statisztikákat is talál. A válogatott játékosoknál most először közlöm, hogy a válogatottak mit játszottak és mikor, összeállí­tottam az egyes korszakok legjobbjait, a legtöbbször szereplők életrajzát, a szövetségi kapitányok működését. Budapest és a vidék amatőr bajnokai, a külföldet meghódí­tó magyar játékosok és edzők, nemzetközi játékvezetők összeállí­tása is nyilván újszerű, miként a külön „ifjúsági újság”, valamint a sportorvosi, a labdarúgó-pályákat a Népstadionig ismertető és a labdarúgó-irodalmat tárgyaló fejezet is. Kedves meglepetésként szántam külföldi barátaink méltatásait a magyar labdarúgás 60 évéről.

Ha sikerült a labdarúgás kedvelőinek, a jövő ifjú labdarúgó-nemzedékének, a labdarúgás küzdelmes múltját, haladó hagyományait hí­ven feltüntető művet adni a kezébe, úgy én és munkatársaim elégedettek leszünk végzett munkánkkal.

Dr. Földessy János

.

Nagyí­táshoz klikk a képre!

.

Kiadta: Sport Lap- és Könyvkiadó – 1958