Aranycipő-első: Georgi Szlavkov

Georgi Szlavkov, a Trakija Plovdiv 1958-ban született fiatal csatára nem most tűnt fel a bolgár labdarúgás egén. Az utolsó két bajnoki fordulóban szerzett hat góljával ugyan – ezt természetesen még a legelfogultabb bolgár fociszurkoló is elismeri – váratlanul került az európai góllista élére, de eredményessége azért nem véletlen.

Játékos pályafutása során ugyanis minden szinten az adott csapatban, vagy épp korosztályában a legjobbak közé tartozott. Pontosabban: egyértelműen ő volt a legjobb. Az ifjúsági válogatottban 35 alkalommal szerepelt, 6 gólt szerzett és tagja volt az 1977. évi belgiumi UEFA-tornán ezüstérmes legénységnek. A junior tizenegyben hét, a nagyválogatottban pedig már – ne feledjük, egy még nem is egészen huszonhárom éves játékosról van szól – huszonhatszor játszott. Hét gól szerzője máris a legjobbak között.

Az élvonalban való bemutatkozásakor azonnal kitűnt tehetségével. Még ha vékony termetével az első időkben gyakorta volt a közelharcok szenvedő alanya, elsodorták és arrébb lökték, de azt senki sem vitathatta – játékintelligenciája egészen egyedülálló. Kitűnően „lát” a pályán, jó átadásokkal képes társait mozgatni, ragyogó szervező, ugyanakkor ráadásul mindig időben érkezik a kapu elé.

Sokoldalúsága szinte már további fejlődésének gátjává vált, amikor – katonai szolgálatát letöltve, Szófiából hazatérve, ahol rövid ideig a CSZKA-ban is játszott – a Trakija edzője, Dinko Dermendzsijev meggyőzte őt a maga igazáról. Ennek lényege: aki sokat markol, keveset fog. Ne törődjön Georgi a labda megszerzésével, ne segitsen a védőknek, ne rohangáljon állandóan hátra. Ő sokkal hasznosabb a csapat számára csatárként, ahol kamatoztathatja technikai képzettségét, gyorsaságát és ebből következő gólveszélyességét.

A mai Szlavkov – sokak szerint a régi Dermendzsijevet idézi. A plovdiviak régi kedvence a hetvenes évek második felében Bulgária legjobbjának számí­tott, ő volt a mexikói világbajnokságon szereplő nemzeti csapat kapitánya.

Georgi Szlavkov – 31 gól.
Aranycipő. Új arc az európai labdarúgásban.
Sokat várunk tőle, hisz sokra képes.

Assen Videnov (Sztart, Szófia)

*

Mi már kihirdettük, a Fradi játékmestere elkönyvelte magában, a zöld-fehér szurkolók örültek az újabb sikernek … Nyilasi Tibor az Aranycipő nyertese!

Csakhogy az őszi-tavaszi rendszerű európai bajnokságok közül utolsónak Bulgáriában fejeződött be a pontvadászat. És négy nappal azután, hogy nálunk lejátszották az utolsó fordulót is – az ottani záráskor a plovdiviak középcsatára négy gólt szerzett. Azután, hogy az előző két mérkőzésen is négyet lőtt … Háromszor kilencven perc, nyolc gól. Szinte hihetetlen … Ma már tény: övé az Aranycipő. Hogy ki ő?

A France Football 1968-tól rendezi meg az európai gólkirályok versenyét, amelynek szervezésé­be bekapcsolódott az Adidas cég is. Alighanem ez a világ legbizonytalanabb kimenetelű versenyfutása. A Bajnokcsapa­tok Európa Kupájának győzte­sére sem könnyű tippelni ősz­szel, amikor harmincnál több csapat vág neki a hosszú út­nak — de az Aranycipő maj­dani tulajdonosát eltalálni egy­szerűen lehetetlenság.

Ha száz nevet is í­rnánk fel egy papí­rra, semmi biztosí­ték nincs arra, hogy a leendő győz­tes szerepel az előre kiszemelt labdarúgók között. Hisz hiába van tucatnyi ismert, sőt elis­mert „gólgyáros” Európában, egyáltalán nem biztos, hogy so­kadszorra is — újra — gólokban gazdag idénye következik. Köz­bejöhet egy huzamosabb ideig tartó sérülés, vagy épp sok ki­csi, de sorozatban. Vagy egy szigorú fekete mezes felmutatja a piros lapot, és máris több mérkőzés kiesik. Vagyis: tucat­nyi gólszerzési alkalom.

Aztán az sem mindegy, ho­gyan megy a csapatnak. A baj­noki cí­mért harcol-e vagy épp a középmezőnyben, netán a ki­esés ellen? Meg hogy végül is melyik bajnokságban kell so­rozatban két vállra fektetni a védőket és a kapusokat? Mert az olasz beton ugye világhí­rű, az angol hátvédek sem galamb­lelkű öregurak …

És aztán utoljára, de nem utolsósorban: nem akármilyen különbségek vannak az egyes nemzeti bajnokságok között is. Nem csak szí­nvonalban, hanem magában a programban is. Mert amí­g ugye az olasz A-osztályban 30 mérkőzés alkot egy idényt, addig az NSZK-ban 36, Franciaországban éppen­séggel 38, sőt Angliában 42 … Viszont ugyanakkor az NDK-ban, í­rd és mondd, csak 26.

Mindebből persze hiba vol­na azt a téves következtetést levonni, hogy az Aranycipő­nyertesek mind valamiféle operett-bajnokságok bonvivánjai voltak. Mert igaz ugyan, hogy nyert már Ciprus gólkirálya­ként egy Sotiris Kaiafas nevű legény is aranycipőt — de európai első volt a Bundesligában elért góljaival Gerd Müller! Eusebio, Zsekov, Skoblar, Yazalde, Georgescu, Krankl, Kist… Az eddigi gólkirály­kví­zek győztesei hol nemzetkö­zileg is ismert játékosok, hol pedig olyanok, akik tulajdon­képpen csak ezzel a sikerrel szereztek maguknak némi hí­r­nevet.

És ugyanez vonatkozik a he­lyezettekre is … Lennox Skó­ciából, Sideris Görögországból, Devillet Luxembourgból, Santrac Jugoszláviából, Bianchi Franciaországból, Riedl Auszt­riából, Risi Svájcból, Van der Kuylen Hollandiából… és per­sze, a magyarok. Van köztük jó néhány, akiknek az Ezüst ­vagy épp Bronzcipő pályájuk legszebb emlékét jelenti, de van, aki ezt csak egy sikernek könyvelheti el a többi között.

És a most véget ért sorozat?

A végeredmény tán nem is azért meglepő, mert a bolgár csatár nemzetközileg még szin­te ismeretlen játékos — annak ellenére, hogy villámrajtot vett az élvonal felé, ahogy ez a ké­sőbbiekből kiderül —, hanem mert furán alakult ki a sor­rend.

Már télen az 1980. őszi idé­nyek vége felé megvolt az él­csoport: Burgsmüller és Kiss, a Borussia Dortmund középpá­lyása és a Vasas csatára vál­togatta egymást, szorosan mö­göttük pedig ott haladt góljai­val Nyilasi is. Aztán tavasszal, úgy március—április táján vál­tozott a lista éle. Felzárkózott Nyilasi és akárcsak Burgsmüller, úgy Kiss is csak elvétve, szórványosan tudta eltalálni a kaput. Viszont jött Szarmach, mintha csak lift hozta volna felfelé.

Az ő esete: külön történet. Ősszel még Lengyelországban játszott, 1981 elejétől szerződött el profinak Franciaországba. Augusztustól decemberig a Stal Mielec szí­neiben keserí­tette az ellenfelek életét, aztán ugyanezt tette az Auxerre csapatában. Amire tudomásom szerint eddig nem volt még példa: a minden­kori listát vezető France Foot­ball szerkesztőségében egysze­rűen összeadták az itt és ott —   két országban, két csapatban —  szerzett Szarmach-találatokat …

És aztán: Rummenigge. Az utolsó két Bundesliga-fordulóban öt gólt szerzett, í­gy huszon­hétre tornázta fel magát. A jú­nius 13-i Bayer Uerdingen— Bayern München mérkőzésen kétszer talált be a kapuba. Hu­szonkilenc, Aranycipő?

Nem. Mert ugyanezen a dél­utánon, ezer kilométerrel errébb, azaz egész pontosan: a pesti Üllői úton a PMSC elle­ni 4-0-ból Nyilasi Tibi két gól­lal vette ki részét, és gólszámát harmincra tornázta fel. Arany­cipő?

Lelkesen vágtuk rá — mert azért túl sok okunk csak nincs az örömre —, igen, győzelem, elsőség. Lengtek a zöld-fehér zászlók, és ahogy a magyar gól­király elmondta: az öltözőben épp egykori példaképe, Albert Flóri közölte vele a hí­rt. — Gratulálok, Nyí­l, kétszeresen gratulálok. A bajnoksághoz, meg az Aranycipőhöz …

Négy nap volt még hátra, és még egyszer kilencven perc. Kaposvárott. Minden igyekezet hiábavaló azonban, a labda mindig úgy pattan, mintha csak tréfát űzne az őt üldözővel …

Harminc gól, az harminc gól.

De nem Aranycipő.

Mert négy nappal az utolsó magyar bajnoki forduló után van a bolgárok utolsó bajnoki fordulója.

És miután Georgi Szlavkov a 28—29. fordulóban már két-két gólt szerzett, az utolsó kilenc­ven percet kihasználja, ahogy csak lehet. Hisz ha már ezen múlik az elsőség …

Trakia Plovdiv—Spartak Pleven 4-3.

A hazai középcsatár rúgja a hazaiak mind a négy gólját.

Ezzel lesz harmincegy gólos.

Amikor Rummenigge, Nyila­si, Szarmach és a többiek már szabadságukat töltik és a ví­z­parton napoznak, ő egy négyest rúg és mindenkit megelőz.

(Képes Sport, 1981. július 21.)