Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 08.
World Soccer 1967. aug.
Baráti bruszt a béketáboron belül
1967. október 11. Ferencváros – Arges Pitesti 4:0
1967 … Micsoda év volt! A legjobb Fradival, amit valaha láttam.
Azt gondolhatnánk, hogy 15 évesen minden meccsen ott lógtam, de nem így volt. Tavasszal még elmentünk apámmal a csapat után Győrbe és Dunaújvárosba, a Stadionban láttam az „örökrangadót”, a TV-ben megnéztem a Tatabánya és a Vasas elleni nehéz meccseket, de ősszel már csak egyedül az Eger elleni fagyos találkozóra mentam ki. Hogy miért? Túl jó volt a csapat!
A bajnokság alig a felénél teljesen érdektelenné vált. Aki szembejött, megvertük. Legfeljebb csak az lehetett a kérdés, hány góllal győzünk és hányat szerez ebből a Flóri. így következtek a meccsek: Győr 2:0, Stécé 3:0, Pécs 2:1, Diósgyőr 2:1, Dunaújváros 5:0, Honvéd 7:1 – aztán a Vasas ellen 2:2.
Ezt sem gondoltuk volna egy évvel korábban, amikor a Vasas simán megelőzött bennünket! A kezdőcsapat nem változott – csak mintha kicseréltek volna mindenkit. Lakat Karcsi bácsi kihozta a játékosokból azt, ami bennük volt – egyesekből még azt is, ami csak évekkel később bontakozhatott volna ki belőlük. így fejlődött hatalmasat Juhász és Szőke, így érett néhány hónap alatt nemzetközi klasszissá Páncsics és Szűcs, így érdemelte ki az Aranylabdát Albert.
Szinte hibátlan volt a csapat: megbízható kapus, szervezett védelem, jól fejelő és gyors hátvédek – jó, Novák nem, ő viszont igazi „brazil” védőként technikás és gólerős volt. Juhász, Szűcs és Páncsics nemcsak nagyszerűen szerelt, de a kapura is veszélyes volt. Novák, Szűcs, Szőke és Varga úgy lőtt messziről, mint az ágyú. Albert, Varga, de még az újonc Branikovits is akárkit hintába tudott ültetni. Rákosi három tüdeje mellé negyediket növesztett, Katona Gatyából pedig igazi lendületes Fradi-szélső lett. Flóri 27 bajnokin 30 gólt lőtt, Szőke és Varga együtt másik harmincat, a többiek huszonötöt. Ha kiesett a csapatból valaki, észre sem vettük, mert ott toporogtak a jobbnál-jobb tartalékok: Takács Béla, Horváth Api, Havasi Csőrös, Branikovits Laci, Karába Jancsi, Rátkai Laci, Fenyvesi doktor – de őt nem is lehet tartaléknak nevezni. Ugrásra készen állt, bár még nem jutott szóhoz Bálint, Megyesi, Horváth Árpád és Mezei.
De ez persze túlzás, nyilván elfogult vagyok a kedvenceimmel. Folytassuk inkább a hidegvérű, tárgyilagos angol Leslie Vernon, a világ vezető szaklapja, a World Soccer tudósítójának soraival.
15 mérkőzés, 14 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség, 40 adott és 9 kapott gól. Ez a „tavaszi bajnok” Ferencváros hihetetlen teljesítménye.
A Ferencváros valóban csodálatos futballt játszott az egész évadban. így volt ez az előkelő helyen álló Szeged elleni utolsó mérkőzésen is. Kétpercnyi játék után Albert elindult a labdával a kezdőkörből, egy fantasztikus csel- és trükk-orgiával három embert átjátszott és az elképedt Tóth kapus mellett védhetetlenül küldte a labdát a hálóba.
A Ferencváros nagy feljavulása mindenekelőtt Albert fantasztikus formájának köszönhető. Nem kell szabadkoznom azért, hogy ezeket a hasábokat ez a leleményes játékos uralja, mert pontosan ugyanígy uralja az egész magyar labdarúgást is. Mindig is óriási tehetségű, egyéni technikájú játékos volt, de szeszélyes, és hiányzott belőle az a kis többlet, ami a jó játékost nagy játékossá teszi. Ez most megváltozott. Albert tökéletes játékos lett, a magyar Di Stefano!
Úgy küzd a középpályán, mint egy trójai harcos, tökéletesen irányít és halálos pontossággal fejezi be a támadásokat. Telepatikus kapcsolatot alakított ki Vargával, szellemes, körmönfont és brilliáns kettősüket a kontinens legjobb párosaként emlegetik.
A védelem feljavulása nem kis részben a válogatottban is bemutatkozó Szűcs nagy formájának köszönhető. Játékához Bobby Moore-ról vette a mintát – és most jobb mint a „mester”.
Albert furcsamód elmaradt legjobb teljesítményétől a Honvéd ellen, amikor pedig a többiek talán az egész bajnokságban legjobb játékukat mutatták és az ellenfelet 7:1 arányban valósággal megsemmisítették. Az első hat gólt Varga (2), Rákosi (2), Szőke és Novák szerezte. Ekkor Rákosit buktatták a 16-oson belül. Novák, a szokásos végrehajtó elindult, hogy elvégezze a formalitásokat, de a 30 ezres tömeg ütemes skandálásba kezdett: – „Al-bert! Al-bert!” – követelve, hogy bálványuk is iratkozzon fel a villanyújságra. Albert, ez a tökéletes showman, eleget is tett a felhívásnak. Egy hanyag testcsellel elküldte a kapust balra, a labdát pedig begurította a kapu üresen maradt jobboldalába és egy hírneves torreádor kecsességével fogadta az elragadtatott szurkolók hódolatát.
így érkeztünk el a Pitesti elleni VVK-párharchoz. A fiatalok kedvéért: VVK annyit tesz, mint Vásári Városok Kupája – jóval később UEFA Kupa lett a neve. Mezőnye sűrűbb volt, mint a BEK-é, a Bajnokok Ligája elődjéé, ahol minden országból csak a bajnok indulhatott. Ezért találkozhattunk az évek során a VVK-ban olyan csapatokkal, mint a Manchester United, a Juventus, az AS Roma, az Atletico Bilbao, a Liverpool, a Leeds United, a Bologna, a Zaragoza és mások. A Leeds kivételével mindet szépen ki is vertük, a Bilbaót kétszer is.
Odakint kezdtünk a Havasalföldön. Féltettük a csapatot az összerugdaltatástól, de még jobban nyugtalanított a bíró személye: a szerb Botics egy évvel korábban a Dózsa elleni bajnokin 11-est adott ellenünk a semmiért. Mátrai Sanyi annyira zokon vette ezt, hogy a pályáról is levonult. Visszatuszkolták, de a második félidőre csak a játék megkezdése után percekkel, a közönség hangos követelésére jött ki és protest-hangulatban a jobbszélre állt. Egyébként gólt is lőtt, 5:3-ra nyertünk.
1967.09.20., Pitesti, Arges Pitesti – Ferencváros: 3-1, VVK
Na, ez a Botics ott folytatta, ahol egy évvel korábban abbahagyta. (Jól összeállt ellenünk megint a Kisántánt!) A 2. percben Jercan lesről indulva gólt lőtt, 1:0. Feljöttünk és Varga meredek indításából Albert egyenlített, 1:1. A félidő végén Varga szabályos gólját nem adta meg Botics, majd kiállította Szőkét. A szélső luftot rúgott, de Botics szerint Jercant akarta megrúgni …
A második félidő elején előbb Dobrin (ma az ő nevét viseli a pitesti stadion), majd Kraus rúgott gólt, 3:1. Albertet térden rúgták, majd bokán is, percekig ápolták. Csere nem volt még akkoriban.
A Népsport szerint Varga és Albert tartózkodóan játszott. Én elnézőbb voltam a kedvenceimmel: nyilván ép bőrrel szerették volna megúszni a kirándulást. De Lakat Karcsi bácsi is dohogott:
– A csapat „vonal alatt” játszott! Nem vették annyira komolyan a meccset, mint egy bajnokit. Azt restellem, hogy ilyen sok embernek csalódást okoztunk.
A meccs előtt ugyanis a szálloda halljában valósággal hemzsegtek az erdélyi magyarok. Volt, aki ezer kilométert utazott, hogy láthassa a Fradit. Csoda, hogy ezt megírta a Népsport. Akkoriban a határon túliakról szó sem esett, földrajzkönyvünk másfél millió magyart egy félmondattal intézett el.
Szeptember végén a Népstadionban sorsdöntő EB-selejtezőn 3:1-re legyőztük a Sós Károly edzette NDK-t. (Igazán maradhatott volna még odakint a mester, ahelyett, hogy az év végén hazajöjjön szövetségi kapitánynak, előkészítendő Marseille-t.) A fél csapatot mi adtuk: Mátrai, Szűcs, Albert, Varga és Rákosi is játszott. Farkas Jancsi rúgta mind a hármat, ebből kettőt Varga Zoli passzából. Flóri Pitesti után félig gyógyultan játszott.
Október elején jöttek a románok – de még nem a Pitesti, hanem a válogatott. Illetve … – de adjuk át a szót ismét Leslie Vernon-nak.
„A meccs eredetileg nemzetek közötti találkozó lett volna, de a román labdarúgó szövetség úgy döntött, hogy jelenlegi formájukban a magyarok ellen egy válogatott mérkőzés öngyilkos vállalkozás lenne, ezért lemondták azt és Budapest-Bukarest találkozót javasoltak helyette.
Ez az ostoba, értelmetlen húzás senkit sem téveszt meg, jónéhány vidéki játékos szerepeltetése a „bukaresti” csapatban pedig még annál is nevetségesebbé tette a román szövetséget, mint amit gyávasága miatt amúgyis megérdemelt volna. A románok báránybőrbe bújt bárányoknak bizonyultak és szánalmas teljesítményt nyújtottak. Ha a magyarok („the Magyars”) a második félidőt nem veszik olyan könnyedén, a mészárlás gigantikus méreteket öltött volna.”
így „csak” 6:0 lett a vége. Albert újra egészséges volt, a felét ő rúgta, egyet-egyet Varga Zoli, Mathesz és Farkas. Flóri az egyik gólnál a kapust is kicselezte, közben szinte elfeküdt, de mégis talpon maradt és besétált a kapuba a labdával. Valahol azt írták, elmehetne balett-táncosnak is, olyan az egyensúlyérzéke.
Albert a 6. gólt szerzi
A románok egyre csak a fejüket csóválták: Pitesti után ezt nem gondolták volna …
Az Arges ellen szépen megtelt a Stadion: 80 ezren jöttünk össze. A románok magabiztosan kezdtek, mi pedig túlságosan is a kapujukhoz nyomtuk őket. Közben időnként csontzene szólt.
Flóri elől kézzel ütötték el a védők a labdát, de a cseh bíró 11-es helyett a tizenhatosról adott szabadrúgást. Végre a 35. percben Rákosi szabadrúgását Albert befejelte, 1:0. De a második félidőben még két gólt kellett rúgjunk a továbbjutáshoz, hiszen akkoriban még nem volt értékesebb az idegenben szerzett gól.
Szünet után a mieink úgy játszottak, ahogyan csak ők tudtak. Varga Zoli remek indításával Flóri kiugrott, de leterítették. Novák belőtte a tizenegyest, 2:0.
2:0
Hogy égett a ház, a románok is próbáltak támadgatni, de ezzel csak a mi dolgunkat könnyítették meg. Flórit nem tudták tartani: újra kitört, de a kapusba lőtt. Szegény Arges-védők teljesen tanácstalanok voltak vele szemben. Igyekezték ugyan aprítani, ám 80 ezer magyar előtt mégsem mehettek el a végsőkig. De a legtöbbször el sem tudták volna gáncsolni: elegánsan billentett egyet a vállán, egy védő eldőlt előtte mint a kugli, Flóri kíméletesen átlépte, a következőt a másik oldalra döntötte el és így tovább. Szinte érthetetlen volt, hogy a sok szép szál román legény miért fekszik el előtte a gyepen. Annyira uralta a labdát, hogy a végén már nem is igen merészkedtek a közelébe.
Albert cselez
Népsport: „A 65. percben Varga mintaszerű labdával szöktette Albertet. Ő 3-4 védő között óriási lendülettel termett a kapu előtt, és 10 méterről a kiinduló kapus mellett a bal sarokba helyezte a labdát. 3:0.”
Az örömfoci részeként a balhátvéd Páncsics Miki is majdnem gólt lőtt, végül pedig Rákosi szögletét Varga Zoli fejjel csúsztatta a kapuba, 4:0.
Népsport: Albert ellenállhatatlan volt, de mindenki jól játszott. A román edző:
Nem hittem volna, hogy a Ferencváros ilyen játékra képes.
– Miért nem kérdezett meg engem? Én megmondtam volna neki.
A meccs utáni banketten Flóri közös fotót készíttetett azzal a román játékossal, aki még a pitesti banketten három ujját többször is feltűnően mutogatta felé. Biztosan örült a fiú az ajándéknak, talán még ma is mutogatja az unokáknak:
– Nézzétek, itt vagyok én, ő pedig az aranylabdás.
-szabom-
3 hozzászólás a(z) Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 08. bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Gombfociba is jók voltak a fiúk ;), minden szinten mindent megnyertek nálam, igaz az ellenfél is én voltam 90%-ban, de soha semmiért nem cseréltem volna el őket. Igaz élőben én nagyon keveset láttam őket, de azok az érzések egy életre meghatározták a hovatartozásomat. Talán csak az fáj, hogy nem tudjuk a mai kornak megfelelően átadni a régi (és még véletlenül sem igazit) Fradizmust.
A hatvanas évek a Fradi legnagyobb korszaka. Sohasem mertünk nekiállni feldolgozni. Anyag sem volt elég, és hát ami fontosabb, nem voltunk jelen. Kár is lett volna nekiállni …
Mivel akkor még nem is éltem, így csak ámulok és bámulok ezeken a beszámolókon. Tényleg fantisztikus lehetett azokban az években meccsekre járni. A rendszert nem irigylem, de az akkori Fradit már igen.