lalolib
Hargitai Károly Dél-Amerikai útinaplója – ajánlás
Naplót írni a legbensőségesebb dolog. A napló titkokat rejt, a napló igazságról mesél, a napló saját magunk. Örömök, bánatok és könnyek. Évszázadok óta sokan, sok féle indíttatásból kezdtek el napló írni. Saját magunknak, mert úgy érezzük, a jövőben szükségünk lesz saját múltunkra. Ezekkel a mondatokkal ajánlottuk a kedves olvasóknak Nagy László személyes hangvételű naplóját decemberben, és most is ezeket a gondolatokat vettem elő, amikor Hargitai Károly 1980-ban készített, „Negyven nap Dél-Amerikában” című gyűjteményét mutatjuk be kedves olvasóinknak.
Hargitai Károly 16 éven át szolgálta a Ferencvárost. 1974-ben lett a klub ügyvezető elnökhelyettese, 1985. február 23-tól pedig ügyvezető elnöke. Édesapja már 5 évesen kivitte Fradi meccsre, legendás Fradizmusa azóta is töretlen. 5 szektor, 17. sor, 9. szék Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1979.X.6. Ferencváros – Rába ETO 5-2
“A szélsőjáték olyan képesség, amely a szélek használatát preferálva teremt gólhelyzeteket.” Ez a rövid, de nagyon is lényegre törő megállapítás egy korabeli angol football-könyvből való és bár több mint száz évvel ezelőtt íródott, de a mai napig alapja a labdarúgásnak. Még akkor is, ha manapság a szélsőjáték átértékelődött egy kicsit, a jelen focijában már sokkal szabadabbak a posztok mint régen. Emlékszem ifista koromra, az edzőnk, Pali bácsi a két szélsőnek mindig külön feladatot adott az edzések után. A vonalkijelző “kézi-készülékkel” többször végig kellett pásztázniuk az oldalvonalon, hogy örökre az agyukba véssék: a szélsőnek az olyan, mint a gyalogosnak a zebra. Csak ott közlekedhet és mikor véget ér a vonal, akkor be kell adni a labdát. A többi meg már az érkező csatárok dolga. A Ferencvárosi labdarúgás története a kezdetektől jobbnál jobb szélsőkkel ajándékozta meg a szurkolókat: Táncos, Budai, Szőke, Pusztai. A Fradi történetét jól ismerők a nevek olvasván minden bizonnyal nekem szegeznék a kérdést: miért csak jobbszélsőket soroltam fel? A “megfejtést” a mai muzeális bajnoki beharangozónk adja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1979.IX.22. Ferencváros – Újpesti Dózsa 7-1
Gólzápor a Népstadionban
A bosszú soha nem jó tanácsadó. Elvakítja az embert, kiszakítja abból a közegből mely gondolkodóvá és érzővé tette. A történelem is számtalan példával bizonyította, hogy a bosszúnak csak vesztesei vannak. Ettől függetlenül a sérelmeinket sem szeretjük viszonzatlanul elraktározni. Ha most félretesszük az általános normákat és kiszakítjuk belőlük a sportot, maga a szó is finomabbá válik és más értelmet kap. A média is előszeretettel használja a „bosszút állt”, a „bosszúra szomjaznak” kifejezéseket, melyek hallatán senki sem csak az igazi harcmezők kegyetlen pusztításaira gondol. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1978.VIII.20. MNK Döntő, Ferencváros – Pécsi MSC 4-2
Annak ellenére, hogy szerkesztőségünk könyvespolcai roskadoznak a könyvektől és az újságoktól, a legtöbb esetben csupán egy-egy cikket vagy képet találunk a mérkőzésekhez és igazán ezek „kiegészítéseként” indítottuk el a muzeális lapszemle sorozatunkat, hogy plusz információkkal hozzuk közelebb az olvasót a mérkőzésekhez. Az is igaz, hogy egyre kevesebb a „hézag”, egyre több információ kerül fel az oldalunkra, de még így is előfordulnak hiányosságok, de előfordul olyan eset is, hogy igazán „fölöslegesnek” érzem magam mert annyi írott emléket sikerült egy számunkra fontos mérkőzésről beszerezni, hogy ezekhez túl sok egyéb információt fűzni már teljesen fölösleges. Ezt éreztem először amikor az 1978-as magyar kupadöntőre került a sor a muzeális lapszemle sorozatunkban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1978.VIII.19. MNK, Ferencváros – Újpesti Dózsa 3-2
1978.II.22. Ferencváros – ZTE 5-0
Néha nehéz megmagyarázni, hogy vajon mi is irányítja a döntéseinket. Amikor készültem az aktuális muzeális lapszemlére, két lehetőség közül választhattam. Az 1992-es 7:0-s valamint az 1976-os 5:0-s győzelmekről szóló újságok hevertek előttem. Elsőre természetesen a közelebbi emléket adó 7:0 felé irányult a figyelmem, de mielőtt kezembe fogtam volna a sportújságot, valami megmagyarázhatatlan belső „iránytű” az 1976. február 22-i mérkőzés felé irányított. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1977.III.19. Kaposvár – Ferencváros 0-2
1976.VI.16. ZTE – Ferencváros 1:3
Bármennyire is akartam visszaemlékezni a 22. bajnoki címünket megszerző Zalaegerszeg elleni mérkőzésre, semmilyen emlékkép sem jött elő. Egy kicsit dühös is vagyok magamra, mert éppen arról az évről van szó, mely az egyik legfontosabbnak vélek, egyrészt akkor voltam 18, akkor lettem „érett”, és az a Fradi, mely akkor bajnokság nyert, az jelenti számomra a „csapatot”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1976.VI.9. Ferencváros – Videoton 1:1
Egy döntetlen, mely 37 év után is “aranyos” emlékeket idéz. Egy gól, mely 37 év után is a szemünk előtt születik. Egy bajnoki szezon, mely sokunk számára az első szerelem élményét hozta el. Egy csapat, melyet ma már legendák öveznek. Egy edző, aki bátran nyúlt a fiatalokhoz, de aki vaskézzel tartotta féken a fiatalságukat. 1975/76, a csikócsapat, a 22. bajnoki cím, Dalnoki Jenő a pipájával és természetesen a Hajdú – Martos, Bálint, Rab, Megyesi – Nyilasi, Ebedli, Mucha – Pusztai, Szabó, Magyar “álomkezdő”, mely sokunk szívébe tetoválásként égett bele. Örökre. Nem csak játékosokra és edzőre emlékezünk ha felidézzük az 1975/76-s bajnoki szezont, hanem felejthetetlen mérkőzésekre is. Az Újpest elleni kiütéses 4:1, a Honvéd elleni “flúgos” futamú 4:3 1975-ből, majd jött a Dózsa “bosszúja” és a 3:8, majd a bajnoki címet eldöntő ZTE elleni 3:1. És persze a mai muzeális bajnoki beharangozónk, az 1976. július 9-i, Videoton elleni 1:1, mely valójában még nem jelentette a 22. bajnoki címünket, de a mérkőzés után az Üllői úti stadion 30 ezres közönsége már bajnokként ünnepelte a zöld-fehéreket.
Mert az igazi bajnoki döntő, ez a mérkőzés volt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1976.V.29. Haladás – Ferencváros 1:3
Elég volt ránézni a Népsport főcímére, a dátumra a csapat összeállítására, és már el is dőlt a sorsom. Egy főcím, mely szerint “Újra élen a Ferencváros”, egy dátum mely a sokunk számára örökké emlékezetes 22. bajnoki címet hozta el és egy csapat: Hajdú – Martos, Bálint, Rab, Megyesi – Nyilasi, Ebedli, Mucha – Pusztai, Szabó, Magyar – mely számomra azok közül akiket élőben láttam játszani, a legjobb Fradi volt. A legeslegjobb 11, mely sokunk szívébe tetoválásként égett bele. Benne olyan játékosokkal melyek a mai napig egyet jelentenek a Fradizmusommal. Nem csak játékosokra és edzőre emlékezünk ha felidézzük az 1975/76-s bajnoki szezont, hanem felejthetetlen mérkőzésekre is. Az Újpest elleni kiütéses 4:1, A Honvéd elleni “flúgos” futamú 4:3 1975-ből, majd jött a Dózsa “bosszúja” és a 3:8, majd a bajnoki döntőnek beillő Videoton elleni 1:1, a végén meg a ZTE elleni 3:1, mely elhozta a bajnoki címet. Ezek között bújik meg szinte észrevétlenül a Haladás elleni, 1976. május 29-i szombathelyi szereplésünk, mely a megszerzett három ponton kivül más különlegességgel nem nagyon tud szolgálni, mégis fontos állomása volt a Dalnoki-csapat bajnoki címéhez vezető útnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
