Búcsú a magyar labdarúgás “szí­vemberétől”

Péter és Pálkor történt. A harctérről a fővárosba hazatért katonáink Horthy Kupa mérkőzésére mentem az FTC-pályára. Amikor beléptem a kapun, összetalálkoztam Toldi Gézával, a Ferencváros sokszoros válogatott játékosával. Toldi mondta:

– Légy szí­ves és í­rd meg, hogy ma edzői szerződést í­rtam alá. Ősztől kezdve a Z. Danuvia edzője leszek. A labdarúgást abbahagyom…

*

Finita la komédia. A függöny lehullott. Vége az előadásnak. A hős mégegyszer kiállt a rivaldafénybe. A közönség még egy kicsit beszél róla, aztán vége. Nincs tovább.

*

Ezek jutottak az eszembe a Toldival folytatott beszélgetés után. A magyar labdarúgás szí­npadáról valaki lelépett. Valaki elérkezettnek tartotta, az időt a visszavonulásra. Nem akarja tovább rúgni a labdát. Meghajtja magát és búcsút int a zöld gyepnek, a kerek labdának, az öltözőnek. Számtalan ilyen eset fordult már elő és számtalan ilyen eset lesz még. Toldi Gézával azonban valahogyan más az eset…

*

Az 1920-as évek végén történt A kék-fehérek játszottak a zöld-fehérekkel. A zöld-fehérek csapatában feltűnt egy magas, nyurga fiatalember, aki csodálatos szí­vvel és munkabí­rással küzdött. Nem kí­mélte magát és úgy lőtt kapura, mint az ágyú. A mérkőzés végén együtt mentünk le a pályáról egymás mellett.

– Ha esetleg megrúgtalak, elnézést kérek érte – szólt hozzám a fiatalember. – Nem szándékosan történt.

Ekkor kerültem barátságba Toldi Gézával.

*

A sors úgy akarta, hogy a válogatottban is néhányszor együtt küzdöttünk. Nem egymás ellen, hanem egymás mellett. Bámulatos volt, hogy milyen akarással tudott harcolni. Mint a szilaj bika, úgy ment bele az ellenfélbe. Szemtől szembe támadott mindig, nyí­ltan és sohasem durván.

– Toldi ellen szeretek játszani, mert nem gyáva legény – hangoztatta Sesta, az osztrákok volt hí­rneves válogatott hátvédje. – Géza belemegy, de sohasem rúgja meg az ellenfelét.

Csodálatos volt, hogy az életben mindig csendes, halkszavú ember mennyire meg tudott változni, ha a pályára lépett. A közönség teljesen meg tudta változtatni őt. A ferencvárosi szurkolok biztatására képes lett volna a pályán meghalni a csapatáért. Ha viszont valaki nem tett hangfogót a szájára és igyekezett Toldit megzavarni, akkor Toldi teljesen, kijött a sodrából. Képes volt kimenni a közönség közé és akár húszezer emberrel szemben is elégtételt szeretett volna venni magának.

– Mit akarnak tőlem? Miért nem hagynak engem játszani? – szokta ilyenkor mondogatni – A légynek sem ártok, miért kiabálnak be akkor nekem ilyen sértő dolgokat?

Alig lehetett megbékí­teni.

*

Imádta a Ferencvárost. Hiába akarta a sors azt, hogy egyszer el kellett mennie a zöld-fehérektől, sohasem szűnt meg Fradista lenni.

– Amikor a Fraditól el keltett mennem, ami hittem, hogy többet nem rúgok labdába – mondta egy í­zben. – Olyan nagy volt a csalódásom, hogy végleg a szögre akartam akasztani a futballcsukát.

Aztán a Gammához került. Néha fénykorára emlékeztető formában játszott a görögbetűs csapatban. Ha azonban nem volt formában, akkor ezt mondogatta:

– Majd ha a Ferencvárossal kerülünk össze, akkor ismét visszanyerem a jó formámat.

Mindig lázas türelmetlenséggel várta, mikor játszhat a zöld-fehérek ellen. Meg akarta, nekik mutatni, hogy Ő még mindig Toldi Géza! Ha aztán gólt sikerült neki a Ferencváros halójába berúgnia, akkor az egyik szemével sí­rt, a másikkal nevetett.

*

Semmi sem mutatta jobban nagy klasszisát, mint az, hogy amikor aztán a Gammától is elkerült, mert már nem bí­ztak a tudásában, akkor a Szegedben hétről-hétre ragyogóan játszott, Szegeden a közönség és a játékosok is rajongásig szerették.

Egyizben együtt utaztam Toldival Szegedre. Lakat, a szegediek játékosa is velünk utazott. A fiatal játékos úgy nézett Toldira, mint a fiú az apjára.

– Géza nekünk eszményképünk— mondta Lakat. — úgy tud küzdeni a szegedi szí­nekért, hogy mi, szegediek sem különben.

*

Hát Igen, a Toldi-szí­vről sokat lehetne í­rni. Istenem, mennyi bajnoki pontot jelentett Toldi Géza szí­ve a csapatának. Elvesztett mérkőzéseket tudott az ő csodálatosan lelkes játékával megnyerni. Fanatizálni tudta játékostársalt. Vajon akad-e valaki, aki el tudja felejteni azt a mérkőzést, amikor a Ferencváros a KK-ban legyőzte a Bolognát? Elfelejtheti-e valaki azt a ragyogó teljesí­tményt, amelyet Toldi ezen a mérkőzésen nyújtott? Szinte egyedül verte meg a hí­res olasz csapatot és a közönség a vállán vitte la őt a pályáról.

Rengeteg olyan mérkőzést lehetne felsorolni, amelyen csaknem kizárólag az ő hallatlan lelkesedése és csodálatos küzdőképessége vitte csapatát a győzelemre. Rengeteg olyan mérkőzést lehetne emlí­teni, amelyet Toldi Géza nyert meg az ő csodálatos nagy szí­vével. Ha egyet mégis külön kiemelünk, ezt azért tesszük, mert Géza ezen a mérkőzésen felülmúlta önmagát is, de játékával magával ragadta társait is.

1936 őszén történt. A Ferencváros Debrecenbe utazott, bajnoki mérkőzést kellett játszania a Bocskaival. A Ferencváros hat tartalékkal utazott el, mert sérültekkel volt tele a csapat, ezenkí­vül bérmozgalom miatt is hiányzott néhány játékos az együttesből.

Rengeteg szurkoló kí­sérte el a csapatot, pedig nem sok jóval biztatott a Bocskai elleni mérkőzés, mert a debreceniek akkor nagyon jók voltak. A zöld-fehér játékosok sem nagyon bí­ztak abban, hogy jól fognak szerepelni. A szurkolók azonban az úton ezt hajtogatták:

— Ha Toldi belefekszik, akkor talán egy pontot elvihetünk haza.

A mérkőzés nagy Bocskai-fölénnyel kezdődött és a debreceni közönség óriási erővel biztatta a csapatát. A Ferencváros eleinte csak vergődött. Az első negyedóra után azonban Toldi vette át a Ferencváros sorsának irányí­tását. Középcsatárt játszott. Bámulatos volt, hogy milyen hatalmas munkát vállalt és végzett. Mindenütt ott volt. Néhány esetben, amikor a Bocskai szögletet rúgott a zöld-fehérek ellen, akkor Toldi fejelte ki a kapu elöl a labdát.

Három gólt helyezett el a Bocskai kapujában és végül a Ferencváros 4:1 arányban legyőzte a Bocskait.

A játék után az örömmámorban úszó Fradi szurkolók a vállukon vitték le Toldit a pályáról. A Bocskai öltözőjében az ellenfél játékosai la ezt mondták:

– Toldi vert meg bennünket. Ha Géza nálunk játszik, akkor mi győztünk volna gólokkal.

*

Amilyen leí­rhatatlan volt a fájdalma, amikor el kellett távoznia a Ferencvárosból, olyan boldog volt akkor, amikor a Ferencváros évek múltán visszavette. A Szegedben ezt mondták akkor neki:

– Géza, ne menj el. Mi nagyon szeretünk téged. Nálunk az se baj, ha rosszul játszol akkor is te vagy a csapat büszkesége. Nálunk te még évekig a felszí­nen maradhatsz, de a Ferencvárosban többet kí­vánnak tőled, mint minálunk.

Toldit azonban nem lehetett visszatartani. Mit törődött ő azzal, hogy mi lesz vele fél év múlva. Azon csodálkozott, hogy akadtak emberek, akik nem tudtak megérteni, hogy milyen csodálatos dolog az ő számára az, hogy ismét felhúzhatja magára a zöld-fehér mezt és ismét játszhat a B) Közép előtt! Hát létezik ennél szebb egy Toldi Gézának?

S Toldi Géza ment. Húzta a szí­ve vissza az Üllői-útra. Ismét felharsant a nézőtéren:

– Gé-za! Gé-za! Gé-za!

És ez az aranyos nagy gyerek öregedő szí­vvel és izmokkal is küzdött, lelkesedett, harcolt, veszekedett a pályán. Szí­vesen tette. Hiszen ismét otthon volt…

*

Egyszer mindennek vége… Nem csak a nótában, hanem az életben is. Toldi Géza most visszavonult a labdarúgástól. Nem látjuk őt többé mezben a pályán harcolni, küzdeni a csapatáért. Egyelőre el fog tűnni a nagyközönség szeme elől, mert a Z. Danuvia ma még csak NB II-es csapat és ritkán játszik a nagyközönség előtt.

-Egy év alatt szorgalmas munkával szeretném a csapatot felhozni as NB l-be, – mondta Toldi Géza.

– Tudom, hogy nehéz lesz, mert ott lesz a Törekvés, a Haladás és a Szeged is a küzdelembe, node megpróbálom. Hátha sikerül…

*

Kedves Géza! Ez a pár búcsúsor abból az alkalomból született, hogy Te – mint mondottad – végleg visszavonulsz a labdarúgástól. És most eszembe jut: nem lenne ám szép Tőled, ha meggondolnád a dolgot, ősszel ismét magadra húznád a mezt, leakasztanád a szegről a futballcsukát és valamelyik csapatban futballozni kezdenél. Ez esetben ugyanis mi a csudának í­rtam meg ezt a búcsúcikket.

írta: Kompóti-Kléber Gábor