Búcsú Schlegel Oszkártól – tanítványa és fia üzenete kommentár nélkül
Győri Erzsébet Dzsó:
Ott voltam pénteken Oszi bá’ búcsúztatóján a Szent István kápolnában. A mise végén egy néni megkérdezte a mellette állót: Ki volt ez az Oszkár testvér?
Nekem edzőm, tanítóm, nevelőm, a barátom, a kislányom fogadott nagypapája volt.
Tisztelt és szeretett példakép. Az ifjúságom része, mely jó volt és küzdelmes. Mert sportról szólt, kitartásról, erkölcsről, emberségről. Ezek az évek meghatározták életemet, megalapozták emberi tartatásomat, kritikus életszemléletemet a hétköznapok harcaiban.
Hogyan találkoztunk?”Taknyos”, szemtelen tini voltam, de már a „felnőttben” játszottam. Elkéstem egy edzésről. Mondtam valami kifogást. Oszi bá’ arca elkomorult, szeme kék villámokat szórt és egy kicsit erősebben passzolta hozzám a labdát. Ekkor vágtam egy grimaszt, megrántottam a vállam, hátra arc és irány az öltöző. Utánam jött, rám parancsolt, azonnal menjek vissza a pályára. Azt kiabáltam: ”Amíg maga itt az edző, addig én itt nem leszek játékos!”
No ehhez képest évekig az edzőm volt, különböző klubcsapatokban.
Sajnos több éve, hogy utoljára találkoztunk, de az elmúlt hetekben sokat gondoltam rá és beszéltem róla, mintha éreztem volna, hogy baj van. Talán, amikor lepergette, újragondolta az életét a beteg ágyán, sokadmagammal én is ott voltam a többiek között, akiktől elbúcsúzott.
Most én búcsúzom tőled Oszi bá’. Ha Isten is úgy akarja, találkozunk majd egy másik világban.
Számtalan teendőd mellett lesz majd időd, egy baráti ölelésre. És akkor te azt mondod: ’Isten hozott kis Dzsó! Itt a szerelésed? Na nyomás az öltözőbe!’
Schlégel Tamás:
Lassan, lassan jut el a tudatomig, mi történt. Most kerülnek elő a homályos távolból immár történelmünk apró részletei, melyeket eddig elrejtett agyunk hátsó rekeszében túlontúl elfoglalt életünk. A saját problémánk, a néha önző csak magunkkal foglalkozó, a “ne haragudj nem érek rá” közismert mondat.
Apu szótárából hiányzott ez a kifejezés.
Tőle telhetően megtett mindent a rászorulókon, legyen az egy nagyszerű gondolat, vagy pár forint az otthontalanoknak. Eszembe jutnak eddig feledésbe merült momentumok, mely fölött elsiklottunk, ha Rá gondolok mindig előbújik egy mozzanat, mely könnyet csal szemembe és egyben egy halvány mosoly is megjelenik szám szegletében. Biztos vagyok benne, egyszerre gondolunk ugyanarra a pillanatra, vagy egy kis történetecskére.
Rá kell jönnöm Híres EMBER volt, és én még csak nem is ismertem igazán. Persze tudtam mit vitt véghez, mi mindennel foglalkozott egy időben, mintha egyszerre több is lett volna Belőle. Bárcsak több lett volna. Talán nem tartanánk itt, a megszűnő kapcsolatok barátságok világában. Rájöttem sehol sem vagyok Tőle az Embertől, a fantasztikus és egyben fanatikus sportszeretőtől, pedagógustól. Azért remélem valamicske jóság és tudás rám is ragadt Belőle.
Köszönöm mindazoknak akik megértették írásom lényegét, és szeretettel gondolnak Rá.
Tamás! Úgy érzem most kezded igazán gyászolni édesapádat.Eddig mintha nem is akartál volna tudomást venni a veszteségről, az űrről ,ami utána maradt, amit maga után hagyott. Már “beszélsz ” róla, ezért gondolom megindult egy sebeket gyógyító folyamat.EZ jó! Én is csak az elmondásaidból ismertem édesapádat aki biztosan nagyszerű ember, tanár és szülő volt.Tamás! Remek példakép volt előtted, élj az” örökségeddel” ! Gyere a napra, hagyd az árnyékot!
Schlegel Tamásnak..! Nagyon átérzem ami veled történik és amit most érzel!Az Édesapádat nem ismertem csak Téged! (…hát, ha lehet Téged ismerni-:)
Azt állithatom, -és legyél rá büszke- tudás mindenképp és valamicske jóság is ragadt Rád.Annyit fogadj el tőlem,hogy ha Édesapádra kevés időt fordítottál ,a gyerekeidnél pótold azt.Igy talán kialakul egy harmónia és Te is érzed,hogy ami elmult nem pótolható..de a jövőben még némi pótlásra lesz lehetőséged ha másként, máshol és más céllal de lesz. A Te szótáradből is hiányozzon a “ne haragudj nem érek rá” Megnyugtatni nem tudlak..de mindannyian hasonlóak vagyunk…,csak a szülők érnek rá mindenre…a gyerek soha!!!
Csak annyit fűznék hozzá, hogy gratulálok. Mindkét megemlékező írás nagyon mély és őszinte.