Az elmúlt hetekben többször is „dohogtam” amiatt, hogy olyan ellenfelek ellen játszottunk bajnokit, akikkel nem rendelkeztünk olyan múlttal, melyek elé oda lehetett rakni a muzeális szót. Elsárgult újságok sem róluk regéltek, nem születtek róluk szurkolói „novellák”, a régi idők legendái sem ostromolták a kapujukat. Anélkül meg nincs muzeális barangolás, hogy legalább képzeletben ne tartsunk a kezünkbe több évtizedes újságot vagy néhány pillanatra ne hunyjuk be a szemünket és ne üljünk fel a Szentély falelátójára és ne képzeljük el ahogy Sárosi, Deák vagy Albert Flóri kergeti őrületbe az ellenfél játékosait, akik a hangorkán közepette eleve ijedt kis nyusziként bóklásznak a pályán. Pedig ezek hozzátartoznak ahhoz a varázslathoz mely felkészí­t minket ahhoz a semmihez sem hasonlí­tható érzéshez, mely egy Fradi mérkőzés jelent a számunkra. Mert bár igaz, hogy mindig a jelen számí­t, de ahhoz, hogy igazi alázattal léphessünk be a stadion kapuján, tudnunk és ismernünk kell azt a múltat, mely igazán szentéllyé változtatta az Üllői út 129-et. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →