1967
1967.IV.23. Magyarország – Jugoszlávia 1:0
Sokat támadott, de csak szabadrúgásgóllal győzött válogatottunk
1967.IV.19. Ferencváros vegyes – Kelenföldi Goldberger 3:0 (edzőmérkőzés)
1967.IV.16. Újpesti Dózsa – Ferencváros 0:3
A jobb taktika, az ötletesebb csatárjáték döntötte el a Ferencváros javára a rangadót
Vannak mérkőzések melyekről egy könyvet lehetne írni. Vannak olyan bajnoki évek melyekről egy prousti regényfolyam sem lenne elegendő. És van olyan mérkőzés mely mindkét verzióban benne lenne, mégsem szabad túl sokat írni róla. Paradox állítás? Meglehet, de már közel fél órája ülök a gép előtt, és az írás helyett inkább csak olvasom a mérkőzésről szóló tudósítást, nézem a „szépia” színben pompázó régi képeket és átadom magam annak a varázslatnak amit a mérkőzésről készült videofelvétel megkopott, megsárgult, és szemcsés képkockáin keresztül a szívünk legmélyéig hatolnak. Egy mérkőzés, melyről egy könyvet lehetne írni, egy mérkőzés abból az évből melyről egy könyvtárat lehetne megtölteni: 1967. április 16. Népstadion: Ferencváros—Újpesti Dózsa 3:0. Már maga az eredmény is elég lenne ahhoz, hogy képzeletünk önálló útra térjen. Már a mérkőzés időpontja is elég lenne ahhoz, hogy elkalandozzunk abban az évben, mely a Ferencváros történelmének huszadik bajnoki címét hozta, „ráadásként” olyan csapatokat vertünk a VVK-ban mint a Real Zaragoza és a Liverpool. Az már hab volt az 1967-es esküvői méretű tortán, hogy Albert Flórián teljesítményét aranylabdával díjazták. De most nem hagyom magam elkalandozni, gyorsan be is csuktam minden olyan ablakot a böngészőben mely el tudna csábítani, mert ma minden mondatnak kizárólag a mérkőzésről kell szólnia. És nem csak a játék, és a győzelem miatt, hanem az ilyen mondatok miatt is: Egy kattintás ide a folytatáshoz....