Dombai András: 70

Igazi labdarúgócsaládból származik a Ferencváros kapusa. Generációk sora erősí­tette a tatabányai labdarúgást.

Az 1976 nyarán Tatabányáról igazolt kapus bemutatkozása az FTC 1000.  Ülllői úti mérkőzésére esett! Mindez 1977 májusában történt, és egy év múltán Dombai már ismét a bányászváros csapatában viselte a kapusmezt.

Egykori kapusunk í­gy nyilatkozott pályafutásáról:

– Miután édesapám NB I-es labdarúgó volt, í­gy nem okozott gondot a sportág megválasztása.

1967-ben fiatal gyerekként jelentkeztem a TBSC-be. Minden válogatott ranglétrát végigjártam. Megyei, területi majd ifi válogatottként is szerepeltem. Akkoriban még máshogy működött az utánpótlás korú játékosok versenyeztetése, mint manapság. A serdülőben és az ifiben is 3-3 korosztály szerepelt. A sportiskola csapataiban az játszhatott, akinek még legalább egy éve volt hátra korosztályában. A második csapatban az utolsó évesek és a fiatalok szerepeltek. Éppen ezért több edző keze alatt nevelkedtem. (Háry László, Fertői Gyula, Solymos Tibor, id. Dombai András )

1974 áprilisában mutatkozhattam be a Tatabánya első csapatában egy hazai mérkőzésen a ZTE ellen. A második félidőben 1-2 állásnál váltottam Csepecz Janit, és gólt sem kaptam. Következő szezonban olyan kapusokat sikerült megelőznöm, mint Brünyi, Csepecz és Kiss Imre. Végig védtem az őszt, de a katonaság közbeszólt. Noha tagja voltam már az U21-es válogatottnak, nem járhattam edzésre. Még az A válogatottba is megkaptam a meghí­vót Csapó Karcsival együtt, de maradt a laktanya. Érdekes, hogy a válogatottba az a Gujdár ment helyettem, aki az U válogatottnál a cserém volt. 1975 tavaszán azonban mindenféle edzéslehetőség nélkül bizonyí­tanom kellett, ugyanis minden kapustársam megsérült. Az utolsó 6 meccsen védtem, és a Pécs ellen az utolsó fordulóban a bent maradásért játszottunk. A Pécs csapatában Katzirz, Tóth József, Kincses, Zombori, Dárdai szerepeltek. Óriási meccsen 2-1 re nyertünk. Nyáron új edző érkezett Tatabányára, Moór Ede, aki nem engem favorizált.

A Ferencvároshoz igazoltam. Nem mondhatom, hogy szerencsésen alakult pályafutásom ezen időszaka, hiszen – miután 8 hónapot ismét a laktanyában tölthettem – csak 6 meccset védhettem a Fradiban. Bronzérmesek lettünk. A bajnokság után Spanyolországban egy nemzetközi tornán szerepeltünk, ahol életem legemlékezetesebb meccsén a Cruyff–fal és Neeskens–sel felálló Barcelonával meccseltünk. Sajnos ezen a mérkőzésen meg is sérültem. A nyári alapozás során ismét megsérültem, a vállamat kellett műteni, ezáltal 1 évet pihentem.

1978-ban tértem vissza Tatabányára. A Következő évben Szentmihályi Antal lett a csapat edzője. Én a tartalék csapatban védtem. Mivel zsinórban 7 meccsen nem kaptam gólt, és első helyen álltunk, a közönség visszakövetelt az első csapatba. A csere Debrecenben bekövetkezett. A következő 8 meccs alapján – az olimpiai és a ligaválogatott után – meghí­vtak a B válogatottba. 1980 őszén Lakat tanár úr irányí­totta a csapatunkat. Sikerült végigvédenem a szezont, de a téli alapozáskor meghúzódtam. Ekkor Kiss Imre állt a helyemre, akivel igen kemény és sportszerű rivalizálás folytattunk. Többször váltottuk egymást a kapuban. Ő 1982-ben szenvedett sérülést, ötödikek voltunk és a harmadik helyen zártuk az évet. Később Józsa Miklós érkezett konkurenciaként, majd Tarlósi és Mázi jelentették a fiatalabb generáció érkezését. Én 1989-ben szándékoztam befejezni pályafutásomat, de Mázi Tamás sérülése miatt még 1 éves szerződést kötöttem. Ekkor a nyári Intertoto kupán Kiss Imre helyére beállva olyan sikeresen szerepeltünk, hogy első helyen zártunk.

– Kik voltak a legkedvesebb csapattársaid?
– Takács Lászlót emlí­teném, aki nem arról volt hí­res, hogy első perctől az utolsóig hajtva felszántotta volna a pályát, hanem egészen kivételes technikájáról. Képes volt úgy mesterhármast rúgni, hogy mindháromszor ugyanoda, a léc alá rúgta a labdát. A negyedik kapufa lett. Természetesen Csapó Karcsit emelném még ki, aki kiváló karmester és minden idők egyik legjobb tatabányai játékosa volt.

– … és a kapusok?
– A kapusok közül leginkább Géczi István és Gelei József voltak rám hatással, fanatizmusuk és munkabí­rásuk miatt.

– Kik voltak azok az edzők akikre legszí­vesebben gondolsz vissza?
– Szentmihályi Antal, aki korábban maga is védett, és Dr. Lakat Károly a Tanár úr neve kí­vánkozik ide.

Dombai 138 NB I-es mérkőzésen őrizte csapatai kapuját pályafutása során, a későbbiekben többször dolgozott a Tatabánya kapusedzőjeként.

(Kovács Loránd (keepersport.hu) interjújának felhasználásával)