Dragóner Attila: 45

A „rossznyelvek” szerint már gyerekkorában felborí­totta az asztalt, ha veszteni látta magát a Ki nevet a vége társasjátékban. Pedig belül már akkor tudta, az asztalborogatás nem jó válasz, az csak arra való, hogy az indulataink önálló útra térjenek. Személyisége mégis onnan indult el, de az idő megtaní­totta arra is, hogy egyszerűen csak meg kell előzni a vereséget és mindig hinni kell a győzelemben. A hit, az akarás és a hűség nagyon ritkán jár egy utcában. De ha betéved, akkor egy olyan ember lép ki rajta, mint Dragóner Attila. Ha most ismét a „rossznyelvekre” hagyatkoznék, leí­rhatnám róla, hogy vándormadár életet élt. Többször elment, de mindig hazajött. Többször próbált új impulzusokat és új kihí­vásokat keresni, meg akarta hódí­tani a világot, pedig belül érezte, az ő világa a szí­vében létezik.

Mely a kezdetektől fogva zöld-fehérbe öltözött. Bár Kispesten nevelkedett, de az ottani vezetők nem láttak túl sok fantáziát a húszéves hátvédben, ráadásul nehéz volt az akkori Honvéd első csapatának közelébe kerülni, í­gy Budafokon át vezetett az út Sopronig, ahol először lépett pályára a magyar élvonalban. A vidéki kirándulások után (Sopron, Veszprém, Akasztó-Stadler) került a BVSC-hez, és ott ismerkedett meg Simon Tiborral. A fordulat éve 1997, amikor ismét Nyilasi Tibort nevezik ki a Fradi edzőjének. A „száműzött” Simon Tibor visszatért és ő ajánlja be Dragót Nyilasinak. Az első korszaka rövidre sikeredett, hiszen 1998 nyarán megkereste a Fortuna Köln. Bár a szí­ve továbbra is zöld-fehér maradt, de egy fiatal játékos életében ritkán adatik meg, hogy ilyen remek ajánlatot kapjon, bár idővel kiderült, hogy Németországban sem mindig játszanak tiszta lapokkal.

“Megtanultam, hogy ezt a sportágat fejjel játsszák, az akaraterő, a motiváció és a szí­v a legfontosabb, minden más, technikai tudás, gyorsaság, csak ez után jön.”

2000-ben Csank János hí­vta haza, akinél először lett válogatott játékos. Ferencvárosi pályafutásának legsikeresebb időszaka következett. 2004 nyaráig mindent megnyert, amit csak lehetett: két bajnoki cí­m és magyar kupagyőzelem, szuperkupa elsőség. Ezekben az években lett a Fradi „vezére”. Mentalitása, rendületlen győzni akarása, elhivatottsága olyan magaslatokba emelte a szurkolók körében, amit azóta is példáként emlegetnek. Sikerei csúcsán tett még egy próbát külföldön (Portugália), de két év után 2006-ban, amikor a legnagyobb bajban volt a Fradi (jogtalan kizárás után száműzetés az NB II-be) jött immáron harmadszor haza.

„A Fradi nem egy csapat. A Fradi körül kialakult egy életérzés, amit Fradizmusnak is hí­vnak. És ettől mindez egy nagy családként működik.”

2006 nyarán amikor aláí­rta az új szerződést már tudta, többet nem megy el. Neki itt a hazája, neki itt vannak feladatai. Lipcsei Petivel, mint a két utolsó mohikán tartotta a lelket a jogtalanságtól megroggyant és a megszűnés határát súroló Ferencvárosban. Nehéz idők volt, ráadásul két ilyen szintű játékos számára még megalázó is lett volna, ha nem Lipcseiről és Dragóner Attiláról lenne szó. Egy ókori görög filozófus mondta, hogy a sorsunkat nem tudjuk befolyásolni, de a sorsunk befolyásolja az életünket.

A Dragó pályafutásának lezárását a sors úgy rendezte meg, hogy az örökké emlékezetes maradjon. 2011. május 22. – a Pápa elleni mérkőzés 54. perce. Szentély lelátója „megemelkedik”, amikor utoljára „jelentkezik” a bí­rónál, hogy pályára léphessen. Bár Dragóner Attilát akkor láttuk utoljára játékosként a pályán, de az amit elért, és amit betett a dicsőséges múltunk vitrinjébe, az örökké ott fog rá emlékeztetni. És a mi Fradista szí­vünkben. A legnagyobb érték meg éppenséggel ez. Lehet kupákat, érmeket nyerni, de a szeretetet, a megbecsülést azt ki kell érdemelni. Ez olyan tulajdonság mely nem úgy jön létre, hogy megpróbáljuk elérni, hanem úgy, hogy egyszer csak azt vesszük észre, hogy a körülöttünk lévő emberek szeméből csak úgy árad a szeretet és a megbecsülés. Dragó a pályára lépésének pillanatában érezte ezt a szeretetet, de nem halhatta azt a néma imát, amit több ezer lélek suttogott el magában, miközben tapsolt és a nevét skandálta. A néma imánk is meghallgatásra talált. Először még Szűcs Lajos védeni tudott, de a 89. percben már ő is tehetetlennek bizonyult. Egy mintaszerű támadás végén a „megfáradt harcos” az „utolsó mohikán”, összegyűjtve pályafutásának 354 mérkőzésének minden örömét és fájdalmát úgy érkezett Abdi beadására, mint aki úgy akarja lezárni életének egyik legfontosabb fejezetét, hogy arra mindig emlékezni lehessen.

„Akkor fogod megérteni, hogy mit jelent ebben a mezben játszani, ha már felfogtad, hogy több százezer fradista az életét adná azért, hogy csak egy percre is magára húzhassa egy meccsre. Azon szerencsés, aki erre jogosultságot kap, kötelessége legjobb tudása szerint játszani, de feltétel az is hogy hittel, szí­vvel, és szenvedéllyel töltse meg a zöld-fehér mezt. A Jó Istennek adj hálát nap, mint nap, hogy megadta neked, nekem, hogy a Ferencváros mezében játszhatunk.”

A pályától játékosként búcsúzott, de a Fradival örök házasságot kötött. Jelenleg a fiókcsapatunk (Soroksár) sportigazgatója. Számára a Fradi jelenti a létet, a Fradi számára Dragó jelenti a jövőt. Ismerve pályafutását, mentalitását, ezer fokon égő Fradizmusát, biztosak lehetünk abban, hogy nagyon sokáig fog összeforrni az, ami örökké összetartozik: A Ferencváros és Dragóner Attila.

Boldog születésnapot Dragó!

Springer Miki bácsi búcsúztatja Attilát. A háttérben: Rudas Ferenc.