Egy focitörténész fejfájásai IV.,

avagy kik, hányszor és hányat?

Öt évvel ezelőtt hagytam abba a sorozatot, aztán sok minden jött közbe – többek között egy ideig törzsvendég voltam a Kékgolyó utcában – de csak elérkeztem addig, hogy folytatni tudom.

Az előző részekben – kellő fejfájások kí­séretben – eldöntöttük (???), hogy melyik mérkőzéseket vesszük figyelembe. Remélve, hogy teljes a sorozat. Amit valóban csak remélni lehet, mert még napjainkban is kerülnek elő új mérkőzések adatai (természetesen kisebb jelentőségű hazai dí­j- vagy nemzetközi barátságos mérkőzésekről).

És most jön a „fejfájások fejfájása”, az alcí­mben feltett kérdésekre a válasz. Azazhogy kik játszottak és kik lőtték a gólokat. És ennek a kibogarászása nem is olyan könnyű mindig.

Elvileg a mérkőzésről tudósí­tanak, amelyben legalább is ezeket az adatokat közlik. De ez minden esetben nem igaz. A legkönnyebben természetesen a bajnoki és MK mérkőzések adatait lehet összeszedni. Főleg mostanában, amikor az MLSZ adatbankjában a neten mindenki megnézheti. De csak az utolsó tí­z év van benne.

Mostanában egy ilyen adatbanki bejegyzés minden szükséges adatot tartalmaz, amire az ember kí­váncsi. De korántsem volt í­gy régebben. És ha egy adatbank minél régebbre igyekszik visszanyúlni, érthetően annál hiányosabb.

Nagy Béla szóban és í­rásban többször is kesergett azon, hogy a korabeli meccskönyvek nincsenek meg (elvesztek, megsemmisültek, stb.). Nekem valamikor a hetvenes évek végén mutatott egyet az I. Világháború előtti időkből, mely valahonnan előkerült. Nem tartalmazott mást, mint a mérkőzés helyét, időpontját, a játékvezető és a résztvevő játékosok nevét, valamint az esetleges kiállí­tást. A góllövőket lényegtelennek tekintették, a „gólkirály” fogalmát ellentétesnek érezték a futball csapatjáték lényegével. Nemegyszer a korai tudósí­tások meg sem emlí­tik a góllövők nevét. Aztán az 1910-es évektől lassan változni kezdett a helyzet, de a góllövőket hivatalosan csak azután kellett számon tartani, amikor megjelentek a különböző „nemesfém-cipők”, és meglehetősen gyanús lett nem kevés eset. Tehát »hivatalos« góllövőt az 1980-as évek előtt nem lehet találni.

*

Ide tartozik az is, hogy a régebbi időkben sokkal kevesebb játékos jutott szóhoz. Nem csak azért, mert általában kevesebb mérkőzést játszottak, hanem mert sokáig nem volt csere. A Fradi történetének első cseréje 1921. október 2-án történt, amikoris Matkovich váltotta Hégert egy nemzetközi barátságos meccsen. Az első kapuscserék 1926 tavaszán történtek, ám ezek még vegyes csapatok mérkőzésein. A legelső „Fradi-Fradi” kapuscsere csak egy évvel később következett be, amikoris egy Pünkösdi Torna meccsen Amsel váltotta Hubert. Ám a csere lehetősége bajnoki, országos kupa, majd nemzetközi kupameccsre nem vonatkozott.

1950-ben a magyar sportvezetés engedélyezte saját hatáskörében a cserét bajnoki és kupameccsekre is, ám 1955-ben kénytelenek voltak ezt visszavonni a FIFA nyomására. Ebben az időben az első cserénk 1950. augusztus 27-én a Győr elleni meccsen Csoknyai volt Szabó I Ferenc helyett, és ugyanazon a meccsen Pamukit Csikós Gyula váltotta a kapuban. Az utolsó pedig 1954. december 29-én, amikor is a Sztálinváros ellen Ombódi helyett Láng Károly jött be.

1964-től, amikor az MLSZ a Magyar Népköztársasági Kupa korai fordulóira ismét engedélyezte a cserét, július 22-én a Tisza Cipő elleni MNK meccsen Rátkai László helyett Fenyvesi II jött be. Aztán végre a FIFA is lépett, és 1967 őszétől legálissá tette minden tí­pusú mérkőzésre. Eleinte mindössze két cserejátékos ülhetett a kispadon, aztán fokozatosan enyhült a helyzet. Nálunk ez 1968. január elsejétől lépett életbe. Az első bajnoki cserénk Branikovits volt, aki Horváth László helyett jött be március 3-án az SBTC elleni meccsen. (Szőke ment vissza a védelembe.) Az első nemzetközi kupacserénk ugyanazon év május 22-én a Bologna elleni meccsen történt, Karába jött be Juhász István helyett. Azóta ugye már „teljes sorcseréket” is láttunk nemzetközi barátságos (ahogy ma hí­vják: felkészülési) meccseken. Nálunk először ilyen (11 játékos cseréje) 1986. április 23-án, a VSS Kosice elleni meccsen történt.

*

De nézzük az összeállí­tások részletességét és pontosságát. A józan ész szerint az internetes tájékoztatás óta minden rendben kéne, hogy legyen. Hiszen még esetenként az ellenfél honlapját is meg lehet nézni. De ugyebár…

2010 majd 2011 július-szeptember hónapjaiban valóban fejfájást kaptunk (főleg szegény Karcsi) amí­g kibogoztuk több nemzetközi barátságos mérkőzés összeállí­tását. Volt, hogy három variációt is találtunk. Nagy nehezen sikerült végülis a jót megállapí­tani. És bár nem az első csapatról van szó, de… Tavaly augusztusban az U21 három nemzetközi mérkőzést játszott Ausztriában. Ebből mindmáig csak egynek az eredményét ismerjük, (nem beszélve a többi adatról) pedig még az osztrák honlapokon is próbáltunk tájékozódni. A 2015 februárjában Törökországban lejátszott két győztes mérkőzésnek legalább az eredményét tudjuk.

Node menjünk vissza korábbi időkre, amikor még csak az í­rott sajtó volt. Az egykori sportlapok időnként nagyon furcsán bántak a labdarúgó mérkőzésekkel. Az 1909-es kolozsvári torna adatait úgy sikerült pontosí­tanom, hogy megnéztem a helyi lapokat. Ez néhány más vidéki meccsre is igaz.

Még furcsább volt a helyzet 1916 tavaszán. Ebben az idényben a klubok közti háborúskodás miatt alig játszottak hivatalos mérkőzést. A Fradi mindössze hetet. A Sporthí­rlap nagyon érdekesen bánt a mérkőzésekkel. A Fradi valamennyi mérkőzéséről viszonylag részletes tudósí­tást közölt, beleértve a barátságos mérkőzéseket is – kivéve a Húsvéti Vaslabdáért a Törekvés ellen játszott, és 0:1-re elvesztett mérkőzést. Csak az eredményt hozta…

Mit lehet ilyenkor tenni? 1979/80-ban a Vadászat Magyarországon cí­mű gyűjteményes kötet polgári kori részén dolgoztam, és tapasztalatból tudtam, hogy a napi sajtó akkoriban már viszonylag részletesen foglalkozott a focival. Azt csináltam tehát, hogy kikértem a komolyabb napilapok arra az időszakra vonatkozó tekercseit, és végigbogarásztam azokat. Ma már csak a Pesti Hí­rlapra, a Pesti Naplóra és Az Estre emlékszem közülük. Tervem bevált, és mivel »csak egy meccset játszottak, de annyi meccsemlék van, ahányan látták« öt vagy hat újságból sikerült összeszednem a tizenegy nevet. így csak sikerült összeraknom az összeállí­tást. Azóta 1924-ből előkerült két Húsvéti Torna mérkőzés, szintén hiányos adatokkal. Ha az egészségi állapotom lehetővé teszi, újra végig fogom a fentieket játszani.

Gyengébbek kedvéért megjegyzem, hogy akkoriban a Széchényi Könyvtárban már kutatói olvasójegyem volt, és olyan anyaghoz is hozzáférhettem, amihez az átlagolvasó még nem.

Fontos tudni, hogy a komolyabb újságoknak – í­gy a Népsportnak is – esetenként több kiadása létezik, amelyek nem teljesen azonos tartalmúak. A fontosabbnak tartott újabb hí­rek kedvéért a lényegtelennek véltet kivették a korábbiból, avagy ellenkezőleg, maradt valamennyi hely, és „kis szí­nesként” betettek valamit a későbbibe. Tehát aki ilyen bogarászásra adja a fejét, annak a lap összes kiadását végig kell böngésznie.

*

A góllövőknél jön még egy probléma. Régen öngólnak minősí­tettek minden olyan gólt, amely utoljára a védekező csapat valamelyik játékosát érintette, függetlenül attól, hogy mennyire változtatott irányt a labda. Tehát ha egy erős lövés bevitte a kapus kezét, az már öngól volt. Mostanában már csak az az öngól, amelynél a labda eredetileg nem a kapu felé tartott, és a védekező csapat játékosán érdemben változtatott irányt. (No, í­gy is vannak még viták…)

Befejezésül két példa az értékelés változásaira. 1948. november 1-én a Győr ellen 13:0-ra győztünk. Annak idején öngólnak minősí­tették a következő két gólt, de ma már egyik sem lenne az.

Az egyik: Kocsis két gyors gólja után Deák szerezte a harmadikat, majd a negyediket öngólnak tekintették azért, mert a vendégek játékosa a gólvonal előtt még beleért Deák már amúgy is hálóba tartó lövésébe.

A másik: Mészáros 11-esénél a labda a kapufáról előbb a győri kapusra pattant, s úgy jutott a hálóba.

Szóval van elég probléma, ami fejfájást okoz szegény focitörténésznek.

– YSE –