Egy kisfiú üzenete az O-szektorból
Nincs másik klub, ami hasonlítana a Ferencvároshoz, és nincs másik szurkolótábor, amelyik hasonló lenne hozzánk. Lassan 114 éve már, hogy ez a csapat megalakult a 9. kerületben, és idén lesz száz éve, hogy csapatunk megnyerte legelső bajnoki címét. Viszont nyolc éve már, hogy az utolsót. Akarjátok tudni, mit tehetünk mi azért, hogy már idén bajnokok legyünk?
Emlékeztek még 1991 novemberére? A Fradi a német kupagyőztes Werder Bremennel játszott hazai pályán. A mérkőzés nem volt túl emlékezetes, ki is kaptunk, de egy fiatal srác akkor látta először belülről a Ferencváros stadionját. Hihetetlen nagynak látott mindent, és emlékszik minden pillanatra. Valaki a kisfiú fejébe nyomott egy zöld-fehér sapkát, egy másik szurkoló adott neki tökmagot. A kisfiú illedelmesen megköszönte az ajándékokat, de aztán a mérkőzés végéig tátott szájjal szorította az O szektor melletti kerítést és egy szót sem mert szólni. Nem úgy másnap reggel az iskolában, amikor mindenkinek azt újságolta, merre járt előző nap. Az ő sorsa azon az estén végérvényesen eldőlt. Fradista lett. Én voltam az a kisfiú.
Húsz év telt el, és nem tudok úgy kimenni a pályára, hogy ne nézzek oda az O szektor melletti kerítéshez, hogy fogja-e egy kisfiú. De még sosem fogta. A baj az, hogy lassan a többit sem, mert egyre kevesebben vagyunk. Jó ez nekünk? Akkor miért hagyjuk?
A csapatnak szüksége van ránk, szurkolókra. Nincs olyan Fradi játékos, akit ne segítene az általunk keltett hangorkán, emlékezzetek, hány mérkőzést nyertünk meg az utolsó percben azért, mert zúgott a stadionban a Hajrá, Fradi!
Emlékeztek még a 2004-es bajnoki döntőre? A meccs előtt nem sok sikert jósoltak nekünk, de ez nem érdekelte azt a tízezer embert, aki győzelembe hajszolta a csapatot. A Debrecennel játszottunk itthon és győznünk kellett az esélyesebbnek tartott csapat ellen úgy, hogy közben az Újpest nem nyerhetett a Népstadionban – fantasztikus volt a hangulat, jött Gera, Tököli és Lipcsei Peti gólja, három egy ide, és több ezer újpesti zokogott a lefújás után mert mi lettünk a bajnokok.
Emlékezzetek a feljutás utáni első hazai meccsre a Zalaegerszeg ellen. Megjártuk a poklot, és magunkkal is hoztuk – ezt írta ki a B-közép a meccs előtt. Tele volt a stadion és megnyertük ezt is.
Megmutattuk, hogy a rosszban is a csapat mellett állunk, emlékezzetek a nagy csapatnak nem nevezhető Jászapáti vagy Bőcs elleni meccsre, egy gombostűt nem lehetett leejteni a lelátón – nem is volt kérdés, ki nyer aznap.
Vajon ezeket a sikereket elértük volna azzal a háromezer nézővel, ahányan az utolsó bajnokin voltak az Üllői úton?
Nyíregyházától Győrig nincs olyan játékos, akinek ne remegett volna már meg a lába és nincs olyan ellenfél, aki ne hozna rossz döntést, ha a Ferencváros csapatában 12 játékos van – mert igen, mi vagyunk a 12. játékos, szükség van ránk!
Most újra itt a lehetőség, hogy segítsük a játékosokat. Jó meccseket játszottunk az ősszel, néha nagyon kevés hiányzott a győzelemhez. Apróságok döntöttek, gyakran ellenünk. Talán éppen az, hogy nem voltunk ott. Nem annyian és nem olyan lelkesedéssel.
Most csak három pontra vagyunk a dobogótól, szerethető csapatunk van, közösen képesek lehetünk csodát tenni, ismerjük a csapatunkat, mindannyian tudjuk, milyen az a Fradi tavasz! Ugye mindannyian ezze vágyunk?
A közönség és a csapat együtt lett bajnok, közösen jutottunk be első magyar csapatként a Bajnokok Ligájába és szintúgy első magyar csapatként az Európa Ligába is. Amikor ott voltunk jöttek az eredmények is.
Azt mondjuk magunkról, mi vagyunk a legjobbak. Eljött az idő, hogy újra bebizonyítsuk. Márciustól ne keressünk kifogást, vegyük elő a szekrényből a mezünket, nyomjuk a fejünkbe a sapkánkat, adjunk egy csókot az asszonynak és álljunk a csapatunk mellé! Ha mi együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket, mert ez a városunk, az ország és a világ legjobb csapata!
S ha mindannyian ott leszünk, néha vessünk egy pillantást az O szektor kerítésére. Talán lesz ott megint egy kisfiú, akinek aznap megváltozik az élete! Hajrá, Fradi!
-Zadir-
Remek írás Zadirtól, köszönjük! Ha mostanság bármelyikünket megkérdeznek, hogyan váltak végérvényesen és elszakíthatatlanul FRADISTÁVÁ, talán mindannyian a csodás hangulattal kezdenénk… Az a borzongás, ami végigfutott rajtam 1980. augusztus 8-án az FTC-Dunaújváros meccsen (8-0..), amikor a szektorok kánonban zengték a Hajrá Fradit, sosem fogom feledni! 11 éves voltam ekkor és eldőlt a sorsom, a Ferencváros örökre elvarázsolt! Idén, március 10-én a teltházas arénában fogunk megint 12.-ként a csapattal száguldani a lilák kapuja felé…
Úgy, ahogy lalolib mondja! Annyi, de annyi csodálatos Fradi-tavasz volt már. ’62-63-ban is a 6. helyről indulva lettünk bajnokok! Amire már én is emlékszem, a ’92-es nagy Tavaszi Feltámadás, de ugyanez ismétlődött ’96-ban is! 8 pont előnye volt már a BVSC-nek (előtte évben az UTE vezetett sokáig), mégis, fölényesen lettünk bajnokok. Innentől kezdve nem számolgatni kell, hanem minden meccset MEGNYERNI! Győrben is, Debrecenben is! Bármi lehet, de ha a bajnokság nem is jönne össze,egy FERENCVÁROSNAK mindig, minden körülmények között a dobogón a helye.
Kedves emlékezés, remek előkészítése a délutáni meccsnek. Hajrá Fradi!
Kedves Zadir!
Ha jól emlékszem, akkor Churchill mondta, hogy ha minél messzebbre nézel hátra, annál messzebbre látsz előre. Nekünk -- bár jó néhány évvel idősebb vagyok nálad -- még vannak ilyen emlékeink, mely naponta adnak erőt és új impulzusokat. Mert ezek nélkül már lehet, hogy az “91-es” kisfiú sem pillantana fel az O szektorra.
Sajnos a mai fiatal korosztálynak egyelőre nem nagyon lehetnek ilyen emlékei.
Ezért is fontos és ezért is válhat mérföldkővé Ricardo Moniz munkája, és esélye, hogy ha már a régi emlékekben kutatunk, egy 1992-s tavasz virradjon ránk.
A dicsőséges múltunk tett arról, hogy a Ferencváros örök legyen, de ahhoz, hogy ez ne révedjen el a múltban, a jelenben is tennünk kell a dolgunkat.
A csapatnak visszaszerezni a régi fényét, nekünk szurkolóknak meg újra megtölteni az arénát és belekiáltani ebbe a rohanó és zaklatott világba, hogy “HAJRÁ FRADI!”
Kedves Zadir!
Jövő vasárnap találkozunk a Szentélyben!