Feljegyzések a fotelból – Egy gól és más semmi
Ha most nótás kedvem lenne, akkor megpróbálnám én is Tolnay Klárit meghódítani, bár nekem messze nincs olyan érdes hangom mint Jávor Pálnak, sőt ha jól belegondolok, általános iskolában az énektanárom azt mondta, hogy “Laci, jobban teszed ha csendben maradsz”. Jelen pillanatban nem csak az énektudásom miatt kéne csendben maradni, nyomni kéne egy Start menü – Leállítást és nem próbálkozni azzal, hogy valami értelmes magyarázatot adjak arra produkcióra amit ma Gyirmóton elkövettünk labdarúgásnak álcázva. A lényeg persze az, hogy megvan a három pont, a Videoton és a Debrecen megint bukott egy nagyot és bár a Vasas nyert (NSO-t idézve ők a magyar Leicester – sicc!) így nem foglaltuk vissza a trónt, de ami késik az úgyis eljön. Legalábbis remélem, mert a BL fiaskó miatt egyedül a harmadik csillag az elfogadható, bár ahhoz az ilyen könnyű és finom (Danone) meccseket kéne játszi könnyedséggel behúzni. Ehelyett most az írás közben azon jár az agyam (ezt Tolnay Klári hozta elő, akiben anno minden férfi szerelmes volt), hogy vajon apám a csillagok között hogyan is élte meg a gyirmóti 90 percet és nem azon, hogy ne felejtsek el egyetlen olyan pillanatot sem, mely örömet szerzett a szurkolóknak.
Mert abból valójában csak kettő volt. Az egyik természetesen Böde Dani gólja, a másik meg a bíró hármas sípszava, mely véget vetett a kínlódásnak. Melyhez az is nagyban hozzájárult, hogy TV közvetítés hiányában a stream (ki lehetne találni erre is egy “normális” szót) totál igazodott a játék színvonalához. Annyiszor akadt és ugrált a közvetítés, hogy volt mikor nem tudtam eldönteni, hogy most a játékunk akadozik, vagy éppen a net gondolta azt, hogy inkább megszakítja az adását.
Talán nekem sem kéne ennyit dohogni, zsebben a három pont, Böde Dani is gólt szerzett és hamarosan kezdődik a női vízipóló, és ha a délutáni Danuta “menetre” gondolok, akkor bizony egy kissé elhalványulni látszanak a Gyirmót elleni mérkőzésünk üresjáratai. Mert az még rendben van, hogy az elsődleges célunk a három pont megszerzése volt, de sajnos épp az ilyen mérkőzések után gondolkodik el az ember, hogy vajon tényleg szerelmes még a labdarúgásba és tényleg érdemes lesz hétvégén autóba ülni, utazni 250 km-t azért, hogy megnézzük Pinyő tolódását és reménykedjünk abban, hogy talán ennél sokkal jobb és élvezhető 90 perc fog ránk várni?
Legalább már három bekezdésen túl vagyok és lassan teljesítem a kötelezően előírt penzumot, mert magáról a Gyirmót elleni 90 percről túl sokat tényleg nem tudok papírra vetni. Azt értem én, hogy sok a sérültünk (Radó, Lovrencsics, Hajnal, Djuricin, Pintér), de az még nem jelenti azt, hogy nem kellett volna gólokkal verni a halovány Gyirmótot, akik azon kívül, hogy olyan “szereléseket” produkáltak, melyeket látva még a megyei osztályban is kizavarják a játékost a világból, és kötelezik, hogy azonnal adja le a szerelését, mást nem nagyon tudtak felmutatni. Oké, a vége felé volt egy lövésük amit Dibusznak hárítani kellett, de csak akkor tudtak átjönni a térfélen, amikor a fehér+szörnyű zöld/sárga mezes Fradi ezt engedte nekik (aki megtervezte ezt a mezt, hát annak is útilaput kötnék a lábára).
Az első félidővel még nem volt gond, nyugodtan játszadoztunk, gurigáztunk a hazaiak orra előtt, egy kis segédlettel Dani be is talált, mely után persacc három gólra tippeltem, ami a végén nem nyert, talán ezért sem szoktam tippmixelni. Arra azért kíváncsi lennék, hogy a szünetben mit is mondhatott Doll, de kétlem, hogy behúzatta a vészfékét és arra kérte a játékosokat, hogy engedjétek már egy kicsit játszani a hazaiakat is. Mégis ez történt, melyre nehéz bármilyen magyarázatot kiagyalni, mást meg a dohogás mellé már nem akarok az asztalra tenni.
Felejtsük el gyorsan és legalább a három pontnak örüljünk, ha már más nem adatott meg nekünk. Ez persze elég sovány vigasz, ráadásul a pólóban már kettővel mennek az amerikaiak, lesz itt még izgalom és feszültség, főleg holnap, amikor Danuta kezébe ragadja az “lapátot”.
Ahhoz, hogy jobb kedvem legyen, inkább kattintok egyet a YouTube-ra és már azon veszem magam, hogy együtt éneklem Jávor Pállal:
“Hisz’ máma nincs dráma, nem kell a nagy regény,
Szívünk ma már oly szerény…
Egy csók és más semmi, a vágyam csak ennyi,
És csöndben elmenni tovább.”
A “tovább” meg mindennek ellenére nem is jelenthet mást, mint vasárnap a Groupama Arénát.
Hosszù Katinka ùszik, a Fradi meg kùszik.
Rí adí sul még meg nem is közvetìtenek az M4-en.
A Sport szempontjí bòl most az olimpia miatt az M4 olyan mint az M1.
Egy autòpí lya Magyarorszí gon, ahol sok az autò, nagy a zaj és türelmetlenek az ùtonjí ròk.
Az ilyen meccsek is példa arra,hogy miért nincsenek a SZENTÉLYBEN rendről rendre teltházas meccsek.
Amíg munka nélkül itt qrva nagy lóvékat fel lehet venni és ilyen szuper igazolások lesznek évről évre -- Dilaver,Nalepa, a komplett támadósor Bödén kívűl,ne is várjunk csodát.
Hajrá Fradi.
Jaj, Albertéknak, Nyíléknak hány ilyen szemét meccsük volt….
Siralmas volt……nem értem s nem találok szavakat! Hányadik meccset felejtsük el? Már megint mit csináltak egy hétig?……készültek a Gyirmót ellen? Nem hiszem! Lehet még lejjebb? Bágyadt, ötlettelen, enervált csapatot láttunk! A sérültek hiánya nem lehet kifogás! Nagy D kivételével mind egy nagy nulla! Alibiző, aljas ingyenélő társaság!…….Az új mez meg, hát finoman szólva egy hányadék!……..azért hajrá Fradi! / mert a remény hal meg utoljára/
Nehéz volt végignézni a meccset. Az egyetlen felüdítő dolog az M4sport.hu riportere volt. Ilyeneket mondott: “Mintha egy természetfilmet látnánk.” “Labdatoszogatás jobbra-balra.” “Hirtelen olyan csendes lett a nézőtér, azt hittem elaludtak a nézők.” “Nem az év meccse volt!”
Doll a Vasas elleni meccs után azt mondta, hogy jól játszott a csapat. Most pedig azt, hogy kellett a siker a Vasas elleni kudarc után. Szomorú, ha az újonc, tök utolsó csapat elleni 1:0-s győzelem sikernek számít. Valami nagyon nem stimmel a csapat körül, az eredményeket nem lehet csak a sérülésekre fogni. Néhány játékosnak nagyon el kellene gondolkodnia, tisztában vannak egyáltalán azzal, hogy milyen (múltú) csapat mezét viselik?
A bajnokságban nincs időkérés -- meg fociban amúgy a meccs közben sem -, pedig most ránk férne, ha csak nem a válogatott szünetben lesz az, igaz, csak a válogatottjaink nélküli csapat részére -- mert hát most kéne egy kis szünet összeszedni magunkat, mivel abban mégsem lehet megalapozottan reménykedni, hogy ezzel a teljesítménnyel és hozzáállással valahogy csak elevickélünk úgy az őszi szezon végéig, hogy megtartjuk a helyünket és reményeinket (bár a jelen NB1-ben ez sem kizárt), hogy aztán jöjjön egy fergeteges tavasz. Vagy nem is tudom, mi kéne ebből a reményvesztettségből való talpra álláshoz, de a mostani helyzet folytatásából perpillanat csak két rossz opció kerekedhet ki: ezzel az általunk előadott semmivel nem megyünk semmire -- vagy hogy ez a nagy semmi még mindig bőven elég a hazai pályákon.
És közben már négy az amcsi pólóslányok előnyekét és fél perccel a vége előtt.