Feljegyzések a fotelból – Elűztük az átkot!
Attól nem tartottam, hogy szerkesztőtársam betartja a kedden megjelent „A második forduló átka” című jegyzetem utáni kommentben tett ígéretét, és egy esetleges vereség után, mint lefejezett fotelszurkoló ülök a gép elé és úgy próbálom valahogy kimagyarázni az előre jósolt átkot. Egyrészt barátok között nem nagyon jellemző a nyaktiló, azt a műfajt inkább a japán szamurájok és a középkori hóhérok űzték előszeretettel, és nem a Fradi érzelmű szurkolók. Másrészt azért – egy kicsiny féltéssel fűszerezve -, mert bíztam a csapatban, és bíztam abban, hogy sikerül az első fordulóban kialakulni látszó játékot tovább finomítani és győztesen elhagyni a kecskeméti pályát.
Ahol a múltban azért értek minket kellemetlen, sőt méltatlan pillanatok. Elég, ha csak az NB2-ben elszenvedett 4:0-ás vereségre gondolunk, de a tavalyi 3:1-es zakót sem zártuk el a kellemes emlékein közé. Ehhez jött még a keddi írásomban emleget elátkozott második fordulók kísértete, amikor is remek kezdés után hidegzuhanyként jöttek a vereségek. Ennyi már éppen elég lett volna a totális aggodalom elhatalmasodásához, és bár minden idegszálammal megpróbáltam elhessegetni a negatív gondolatokat, belül azt éreztem, hogy a mérkőzés után a fejem továbbra is nyakamon fog tornyosulni.
Pedig voltak olyan pillanatok, amikor a legkülönbözőbb elméleteket gyártottam annak érdekében, hogy a végén kegyelmet kapjak. Mert, ahogy Prukner László tárgyilagosan nyilatkozta a mérkőzés után, nem játszottunk jól, ráadásul a hazaiak előtt sokkal több lehetőség volt a gólszerzésre, mint nálunk. Igaz, nálunk játszott Rósa Dini és Abdi, akik előtt nem lehetőség volt, hanem mindketten egy olyan szituációt oldottak meg hibátlanul, amit csak kivételes képességű játékosok tudnak. Dini az elmúlt szezonban kapott hideget és meleget is, sokan simán kiüldözték volna a csapatból, de úgy látszik Prukner Lászlónál ismét megtalálta önmagát. Abdiról eddig is tudtuk, hogy nehezen kezelhető és nem nagyon szeret dolgozni, de tudjuk róla azt is, hogy olyan megmozdulásokra képes, mely után a Fradi tábor a mennybe megy. Gólja parádés teljesítmény volt, a lövés előtt, ahogy levette és amilyen bokamozdulattal ellőtte a labdát, arra nagyon kevesen képesek a magyar bajnoki mezőnyben.
A fentieken túl nehéz egy olyan győzelemről írni, amit egy kis szerencsével szereztünk meg. Egyrészt illetlenség lenne most néhány játékosról lehúzni a vizes lepedőt, másrészt mivel megtörtük az átkot, igazából nincs is kedvem ahhoz, hogy most elkezdjek itt okoskodni. Hallva Prukner tanár úr nyilatkozatát, nincs kétségem afelől, hogy a szakmai vezetés le fogja szűrni a tanulságokat és már a jövő héten azon fog dolgozni, hogy a Honvéd ellen kiküszöbölve a hibákat, egy még jobb Fradi lépjen a pályára. Bár mindenki szép játékot vár, de tegyük a kezünket a szívünkre: szombaton este 10 óra tájékában érdekelt valakit a szép játék? Mert engem nem nagyon. A lefújás pillanatában egy olyan csatakiáltás szakadt fel bennem, hogy a szomszéd blökije már biztos Kalocsa határába kóborol, és azon morfondírozik, hogy vajon melyik irányba menjen világnak.
Valószínűleg Kecskeméten még több kutyus indult világnak. Mert amit a tábor produkált az egész meccsen, az minden tiszteletet és dicséretet megérdemel. Már talán frázis, hogy a közönség a 12. játékos, de szombaton este, nagyon az volt! Amikor görcsöltünk, amikor képtelenek voltunk Tököli Attilát tartani (Töki ma is bizonyította, hogy még harmincon túl is a legjobb magyar csatár), amikor nem találtuk a ritmust, a közönség segített, a közönség feloldotta a görcsöket, a közönség hangja és ereje megzavarta a kecskeméti csatárokat. Tököli góljához is kellett a Csizmadia-Ranilovic páros bakija, ha azt nem hozzák össze, Urbányi már a félidőben világgá szalad a megriadt kecskeméti kutyusokkal együtt.
Egy ilyen szerencsésnek mondható győzelem után talán furcsa ilyent mondani, de szombaton ismét jó volt Fradistának lenni. Nem játszottunk jól, de küzdöttünk, hajtottunk, felszántottuk a pályát, mindezt azért úgy, hogy volt benne tervszerűség, és voltak benne olyan egyéni teljesítmények, melyek mindig át tudták lendíteni a csapatot a holtponton. A hibája ellenére Ranilovic jól védett, fiatal kora miatt, nagyon hosszú időre megoldhatja a kapusgondjainkat. Tutoric is visszanyerte tavaszi formáját, és a védelem oszlopa volt, oroszlánként harcolt, de ő ma nem volt fogatlan. Ahogy a Rósa-Heinz-Abdi hármas sem, rajtuk látszik, hogy nagyon értik ezt a játékot, és főleg egymást.
Néhány perccel a lefújás után már testvéroldalunkon, az üllöi129-en már megjelent a hír: 100%! Tudom, ahogy a barátaink is tudják, ez bár „tényálladék”, de azért senkit sem varázsoljon el. Messze vagyunk ahhoz, hogy ezt az értékét igazi tartalommal is meg tudjuk tölteni. Az esély meg van rá, mert olyan játékosok alkotják a jelenlegi Ferencvárost, akik nagyon akarják a sikert. A következő állomásra sem kell sokat várni, mert jövő héten a Honvédot fogadjuk. A csapatnak köszönhetően a fotelszurkoló sem panaszkodhat, mert bármennyire is károgott a második forduló átkáról, nem kellett hivatalos ördögűzőket fogadnia a feloldozáshoz, és még a feje is a nyakán maradt. Most már bevallhatom férfiasan, a mérkőzés előtt azért aggódtam.
Fej nélkül mégis csak nehéz lenne jövő vasárnap a Szentélyben beleharsogni a pesti éjszakába, hogy Hajrá Fradi! Hajrá fiúk, mert fő a győzelem!
– lalolib –
Gyöztünk, és ez örömteli, de elég sok hibával játszottunk és valljuk be őszintén, szerencsénk is volt. Egy Tököli Attilát nagyon el tudnék fogadni még mindig. Kár, hogy nyáron nem hajtottunk rá. Igazából nem is értem, miért nem próbáltuk hazacsábítani
Prukner mester elkezdett visszahoznmi valamit abból a Fradiból, amit -- boldognak nem mindig nevezhető -- ifjúkoromban láttam. Ő valamihez nagyon ért , és -- ha jó anyagot kap a keze alá, -- akkor még igencsak szép meccsemlékeim lehetnek öregkoromból is.
Szép reggelt mindenkinek! Tegnap kellett egy kis szerencse az átok elűzéséhez, de egy formálódó és harcias csapatnak szerencséje is van. No meg van egy jó kapusunk (a gólja ellenére is!) és ha Tutoricsnak megy hátul, akkor megvagyunk. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy két szűrővel kéne játszani, Rodenbüchert kipróbálnám Maróti mellett. És bár visszajött BZ, de egy jobbhátvéd is jó lenne, aki legalább úgy tud felfutni, mint Junior. Alakul ez! Felemelő volt látni a csapat és a közönség összhangját. és jó volt hallani Prukner nyilatkozatát. A hat pont ellenére nincs elszállva, beismerte, hogy fogatlan volt az oroszlán, hogy néha szerencsénk is volt.
A földön kell maradni ezek uztán is, mert még messze vagyunk attól, hogy komolyan beleszólhassunk a bajnoki címért való küzdelembe, de a 4-5 helyre odaérhet ez a csapat. Lényeg, hogy továbbra is igy küzdjön!
Van aki győzelemre született, van aki egy életen át nem tudja megtanulni, mert ez egy megfoghatatlan tulajdonság, de az edzők és a média szereti ezt a kifejezést használni: “Megtanult győzni a csapat”.
Persze tudom, hogy jönnek még keserű percek, de azokon ráérek majd akkor rágódni, mert ez a 6 pont, pontosan annyit ér, vagy sokkal többet, mint 6 X.
Ma újra jó volt Fradistának lenni és nézni a TÁBORT és a CSAPATOT a mérkőzés után. Kezdem megszokni 😉